Tetten érhető-e a hamis tanúzás?

„Mert mindenkinek cselekedetei szerint fog megfizetni.” (Róma 2:6)

A napokban megtartott földhivatali bejegyzés törlésével kapcsolatos Szentlászló illetékességű per tárgyalásán két olyan tanút hallgatott meg a bíróság, akiknek vallomásai alapján feltehetjük a kérdést, hogy lehetséges-e, hogy hamis, nem valós tényeken alapuló vallomásokat hallottunk, amelyek megnehezítik a bírói döntést és a védekezést az alperes részéről. Ezzel kapcsolatban idézzük az elhangzottak alapján a felperes Kálvini Egyháznak roppant kínos tartalmat:

„Zajednica sudjeluje kao tuženik u sudskom postupku čiji je cilj da tužitelj, Kalvinska Crkva, preuzme zemljišta, vrt, crkvu, dom zajednice i župni stan te onemogući sav rad i trud koji su tijekom protekla tri desetljeća zajednički uložile obitelji koje su se vratile među ruševine i sama crkva.

Jedno od ročišta u višegodišnjem sporu održano je ovih dana, gdje su nastavljena svjedočenja. Dok predstavnici Reformatska kršćanska crkva Mađara u Hrvatskoj (HMRKE) svoje argumente temelje na pravomoćnim sudskim odlukama i dokumentima, svjedoci koje je pozvala Kalvinska Crkva u mnogim su slučajevima davali iskaze koji su bili u suprotnosti s činjenicama, a temeljili su se na glasinama i pričama.

Jedan od svjedoka bio je Peter Kuzmič, umirovljeni pastor pentekostalne denominacije, koji je na pitanje odgovorio da njegovi podaci potječu iz pripovijedanja gospodina Lángha te iz osobne službe u određenim krugovima. Pretpostavio je da je sadašnji vlasnik došao u posjed zajednice „pljačkom“, no priznao je da nije pratio događaje i da nema točna saznanja o vlasničko-pravnim pitanjima. Dodao je kako smatra da je tužitelj, Kalvinska Crkva, izvorno posjedovala nekretninu te da mu se čini prirodnim da im ona i dalje pripada. Također je izjavio da je tužitelj protestantska crkva u Hrvatskoj koja postoji od 16. stoljeća, što, prema njegovim riječima, zna iz dokumenata. Međutim, na pitanje kada je došlo do raskola među protestantskim zajednicama, odgovorio je: krajem 1980-ih ili početkom 1990-ih. Njegov iskaz stoga se u najvećoj mjeri temeljio na glasinama, a ne na stvarnim podacima.

Drugi svjedok, József Kel, jedan od crkvenih vođa tužitelja, tvrdio je da je obnovu crkve financirala zajednička zaklada Mađarske i Rumunjske u vrijeme kada HMRKE još nije bila samostalno registrirana, te da je stoga isključivo tužitelj imao pravo raspolagati. Međutim, tijekom unakrsnog ispitivanja dao je proturječne izjave: tvrdio je da je tuženik prevarom upisao svoje vlasništvo u zemljišne knjige, dok je zanemario pravni kontinuitet i ranije službene upise.”

A fentiekkel, a két tanú elmondásával ellentétesen a tény az, hogy a Szentlászlói Református Egyházközség a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház része, amely a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház jogutódjaként 1993. január 30-án vált önállóvá a Horvát Köztársaság területén. A Kálvini Egyház ezzel szemben csak 1999-ben jött létre néhány, a HMRKE-ből kivált egyházi képviselők kezdeményezésére, köztük Kel József részvételével. Az új szervezet működését kezdetben állami támogatások és adminisztratív kiskapuk segítségével tartotta fenn, ám 2002 után, a szigorodó szabályozási környezetben korábbi gyakorlatát már nem tudta folytatni, ezért perek sorát indította, hogy jogállását megerősítse. A bíróság dolga lesz megítélni az elhangzottakat és szükség esetén megtenni a felelősségre vonás lépéseit az ügyben.

(Kérésre a fentiek fordítását megküldjük, ehhez név és elérhetőség megadása szükséges üzenetben a ref.croatia@gmail.com címre.)

(ej)

Pár villáminfó a déli végekről

„Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jel. 3:20)

Botos Elemér püspök 2025 júliusában küldött üzenetében számos olyan eseményről és hírről számolt be Újvidékről, amelyek egyházunk tagjai számára is fontosak és figyelemre méltók. Levelének főbb részleteit testvéri szeretetteljes üdvözletének kiegészítéseként most közreadjuk. Bár a balatonlellei találkozónkon a püspök személyesen nem tudott jelen lenni, ám a folyamatos kapcsolattartás, valamint szolgálatainkban való közösségünk indokolttá teszi, hogy figyelmesen, imádságos szívvel és együttérző lélekkel kísérjük a szerbiai református keresztyének életét, és kellően tájékozottak legyünk szolgálataik és küzdelmeik felől.

„Nem szükséges az összes történelmi tényt felsorolni, hogy is jutottunk és juttattak bennünket idáig.  A „Trianoni békeszerződés” után az elszakadt egyháztest működött, de hivatalos elismerését az államtól 1930-ban kapta meg Alkotmányának elismertetésével. Akkor a „SHS (szerb-horvát-szlovén) Királyság Református Keresztyén Egyház”, majd a „Jugoszláv Királyság Református Keresztyén Egyház” nevet, a II. Világháború után a „Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház” nevet használta egészen 2003. június 14. Bácsfeketehegyen tartott Zsinatig, ahol a 11. napirendi pont alatt az Egyház nevét „Református Keresztyén Egyház” névre változtatta, ami azóta is megmaradt.

Zsinati döntés a névváltoztatásról utána nem történt. De, és az apró részletekben lehet felfedezni a gonosz munkáját, hogy megelégedtek a szolgálat megtartásával és nem követelték annak minőségét. Vagyis ember hiányában jó volt a „segédmunkás” is. Olyan szintre süllyesztve a lelkészi tisztség követelményeit, hogy misszionárius kisegítő oklevéllel gyülekezeti lelkész lehetett „valaki” vagy a másik szélsőség „villamosmérnöki oklevéllel” – szinte zéró teológiai képesítéssel gyülekezeti lelkészi kinevezést kapott. Nem állítom azt, hogy csak a teológiai oktatási intézményekben végzett egyének a jó reformátusok, de a képzetlenek sokszor a deformálók szóvivői. Lásd Horvátország, bár nem hinném, hogy kezdetben rosszhiszem vezette volna Lángh Endre testvérünket, de a jóindulat következtében vagy hiányos formájában több részre szakadt az ottani reformátusság és tömörült Egyháztestekké.

Itt nálunk is emberi gyengeség szerepe játszott be elsősorban, hogy a nehezen megkaparintott evilági egyházi trónusra ülő személy mindent elkövetett, hogy hatalmon maradjon. Nem részletezném most a dolgokat, egy tényfeltáró írás készül, csak hogy 2009 szeptemberében a Zsinati Tanács döntései által mellékvágányra indult az itteni Egyház, vagyis annak újonnan átfestett vasúti kompozíciója. Észre sem vettük, hogy már az előző években különböző elnevezéseket használtak egyházunkra, (Szerbia- Montenegrói Református Keresztyén Egyház, Szerb Köztársaság Református Keresztyén Egyháza, Szerbiai Református Keresztyén Egyház), ami kicsúcsosodott abban, hogy az egyháztest „számára kevésbé irányítható egyéneket” fegyelmi eljárás alá kell helyezni.

Így az önhatalmúság működött, java részében megtalálták, kinek mi és mennyi az ára. Amikor kiderült 2012 júniusában, hogy az akkor regnáló püspök már 2009 január 1-től nem püspök (Alkotmány 74§), Zsinatot hívtunk össze. Mivel a Zsinati Jegyző nem volt rá hajlandó, így az esperes tette meg, míg az előző püspök („hatalmáról nyugdíjba vonult”) megtiltotta a lelkészeknek, hogy elmenjenek a Zsinatra, mivel a kincstári kulcs nála volt.

Inkább futottak lihegve a „Szerbiai Református Keresztyén Egyház” név alatt, pedig természetesen a Szerb Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma a 2006-os Vallásokról és vallásfelekezetekről szóló 13. törvénycikkelye szerint csak a „Református Keresztyén Egyház” az elismert, ami azóta is változatlanul így áll.

Természetesen többen vannak, mint a történelmi „Református Keresztyén Egyház” lelkészek és hívek számában, de a MRE-béli kapcsolataik révén, hamis információk alapján 2024-ig csak velük tárgyaltak és őket támogatták, mint gyülekezeteket, mint lelkipásztorokat.

Egészségükre. Csak az a gond, hogy a MRE és egyházi nyúlványaik nem megoldani és békéltetni akartak, csak egyeduralmat kialakítani. Így történt meg, hogy a történelmi és a szerb állam törvényei által elismert „Református Keresztyén Egyház” mely sokak számára vita tárgyát képezte, Magyarországon és Felvidéken 2- 2 gyülekezettel és lelkipásztorral bővült.

A SZRKE (Szerbiai Református Keresztyén Egyház) mindent eszközt bevetve, a politika lábtörlőjeként a vagyon visszaszármaztatástól az Újvidéki Egyházközséget eltilttatta, pedig csak a lelkipásztorára haragudtak, anyagi forrásait elzáratta, törvény ellenesen hamis kijelentések alapján világi bíróság által a lelkészt kilakoltatta, az elektromos szolgáltatást megszüntette és láss csodák, vagyunk és szolgálunk, minden alkalmat megtartunk.

Van villanyáram a szomszédból és szolgálunk. Kapcsolatunk a MRE felé nagyon „gyenge” ahogyan Tőkéczki László volt főgondokkal való telefonbeszélgetésemben elmondotta, Elemér, mi a MRE-ban azért haragszunk rád, mert el akarod szerbesíteni az ottani Egyházat – válaszom, minden magyar istentiszteletet megtartottunk, azért, mert 2 évig pluszban és díjmentesen szerb nyelven is hirdetjük az Igét és Isten dicsőségét? erre már sajnos nem kaptam választ.

2024 július 2. a „Ráday utca 28-ban” másfél órás beszélgetésem volt Ft. Balog Zoltán püspökkel, de azóta sem volt előrelépés. Itt is felkerestem Ft. Harangozó Lászlót a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökét, majd fél évre rá 2 órányi beszélgetést folytattunk Újvidéken a parókián, de a Zsinatjukon meg sem említette a „békülés – közeledés” tárgyalásokat. Kinek az utasítására nem tudom. Továbbra sincs együttműködés sem közös nevező, sőt az állami szerveknél a mi Egyházközségünk nevére és címére a beleegyezésünk nélkül nyitnak banki számlákat, zsarolás útján kiszakították feleségem gyülekezetét a Református Keresztyén Egyház testéből (Halász Béla fel akarta venni a Pirosi Egyházközség számlájára érkezett nagy összeget), használják az engedélyünk és beleegyezésünk nélkül az adószámot.

A világi bírósági pereket javarészében elvesztették, a többi elévül, mégis mindenhol a győzelmüket hirdetik.

Sajnos a SzRKE-ban sokat tanultak a szerbektől a széthúzás tekintetében, egységben és szeretetben hiány van.

Meddig engedjük, hogy az evangélium kimaradjon az Egyházból, és érdekközösségek piedesztálja legyen az Egyház, legalább is a református.”

A levélben több olyan meglepő megállapítás olvasható, amelyek hiteles dokumentumokon alapulnak, s amelyekről az érintettek jelenleg inkább hallgatnak, mintsem szólnának. A Horvátországi Protestáns Keresztyén Egyház, a Metodista Egyház és a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház a szerbiai Református Keresztyén Egyházzal együtt élő, testvéri közösségben és közös szolgálatban állnak. E közösség ápolása és gondozása különös felelősségünk, mert a felekezetek közötti feszültségek könnyen törékeny pontokon törhetnek felszínre, különösen akkor, amikor e kapcsolatokat Magyarországról vagy a tágabb környezetből külső támadások érik.

Mi Atyánk…

„Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek; És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen.” (Máté 6:9-13)

Szentlászló – perek, tanúk

A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE) szervezeti egysége a Szentlászlói Református Egyházközség, amely Szentlászló település református híveit fogja össze. A gyülekezet szolgálatát két lelkipásztor végzi, akik házaspárként, közösen vállalták az Úr munkáját. Mindketten a Komáromi Selye János Református Egyetemen készültek a lelkipásztori hivatásra, majd szentelésük által váltak teljes jogú református szolgálókká. Az Úr kegyelméből immár húsz esztendeje hirdetik Isten Igéjét Szentlászlón, ahol családjaikkal együtt telepedtek le.

Szolgálatuk túlmutat a helyi gyülekezet falain: rendszeresen hirdetik az evangéliumot más horvátországi és baranyai településeken is. Gondozzák a gyermekek és fiatalok lelki épülését hittanórák, nyári táborok által, a felnőttek számára pedig könyvklubokat, olvasó- és filmesteket, gyülekezeti kirándulásokat és szeretetvendégségeket szerveznek. Mindez kiegészíti az egyházközség állandó szolgálatait: az istentiszteleteket, keresztségeket, esketéseket és temetéseket.

A szentlászlói gyülekezet így nem csupán a vasárnapok közössége, hanem a hétköznapokban is Krisztus világosságát hordozza, erősítve a hitet, a reménységet és a szeretetet.

A gyülekezet alperesként vesz részt egy bírósági eljárásban, amelynek célja, hogy a felperes Kálvini Egyház megszerezze az egyházközség földjeit, kertjét, templomát, gyülekezeti házát és parókiáját, valamint ellehetetlenítse mindazt a munkát és erőfeszítést, amelyet az elmúlt három évtizedben a romok közé visszatért családok és az egyház közösen végeztek.

A több éve zajló per egyik tárgyalására a napokban került sor, ahol tanúmeghallgatások folytatódtak. Amíg a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE) képviselői jogerős bírósági végzésekre és dokumentumokra alapozzák érvelésüket, addig a Kálvini Egyház által felkért tanúk sok esetben a tényekkel ellentétes, hallomásokon és pletykákon alapuló vallomásokat tettek.

Az egyik tanú Peter Kuzmič, a pünkösdi felekezet nyugalmazott lelkipásztora, aki kérdésre válaszolva elmondta: ismeretei Lángh úr elbeszéléseiből származnak, illetve abból, hogy személyesen is szolgált bizonyos körökben. Azt feltételezte, hogy a jelenlegi tulajdonos „rablással” jutott a gyülekezet birtokához, ugyanakkor elismerte, hogy nem követte nyomon az eseményeket, és nincs pontos tudása a tulajdonjogi kérdésekről. Hozzátette, hogy szerinte a felperes Kálvini Egyház birtokolta eredetileg az ingatlant, és természetesnek tartja, hogy az továbbra is őket illetné. Kijelentette azt is, hogy a felperes egy 16. század óta fennálló horvátországi protestáns egyház, amit állítása szerint dokumentumokból tud. Ugyanakkor arra a kérdésre, mikor következett be a szakadás a protestáns közösségek között, azt válaszolta: az 1980-as évek végén vagy inkább az 1990-es évek elején. Vallomása így nagyrészt hallomásokra, nem pedig tényszerű adatokra épült.

A másik tanú, Kel József, aki a felperes egyik egyházi vezetője, azt állította, hogy a templom felújítását Magyarország és Románia közös alapítványa finanszírozta, amikor a HMRKE még nem volt önállóan bejegyezve, és így szerinte egyedül a felperes rendelkezett jogosultsággal. A keresztkérdések során azonban ellentmondásos kijelentéseket tett: azt állította, hogy az alperes csalással jegyeztette be tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba, miközben figyelmen kívül hagyta a jogfolytonosságot és a korábbi hivatalos bejegyzéseket.

Mindezekkel szemben tény, hogy a Szentlászlói Református Egyházközség a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház része, amely a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház jogutódjaként 1993. január 30-án vált önállóvá a Horvát Köztársaság területén. A Kálvini Egyház ezzel szemben csak 1999-ben jött létre néhány, a HMRKE-ből kivált egyházi képviselő kezdeményezésére, köztük Kel József részvételével. Az új szervezet működését kezdetben állami támogatások és adminisztratív kiskapuk segítségével tartotta fenn, ám 2002 után, a szigorodó szabályozási környezetben korábbi gyakorlatát már nem tudta folytatni, ezért perek sorát indította, hogy jogállását megerősítse.

E törekvések azonban rendre kudarcot vallottak: a Kálvini Egyház múltjának és létrejöttének narratívája ellentmondásoktól terhelt, s a jogi eljárásokban mindez egyre nyilvánvalóbbá vált.

A szentlászlói tulajdonjogi per ennek a hosszú folyamatnak a része. Hasonló ügyek zajlottak és zajlanak Kórógyon, Hercegszöllősön, Kopácson, Csúzán, Tordincán és Eszéken is. Úgy tűnik, hogy Szentlászló esetében is meginogni látszik a felperesi oldal érvelése, amelyet A Kálvini Egyház részéről egyre inkább ellentmondások és hiteltelen tanúvallomások terhelnek.

(ej)

Jézus közössége

„Ezeket azért mondom nektek, hogy békességetek legyen énbennem. A világon nyomorúságotok van, de bízzatok: én legyőztem a világot” (Jn. 16:33)

Jézus az előző részekben elmondottakat foglalja össze a tanítványok részére a fenti igeszakaszban.

A 14. rész 27. versében ezt mondta: „Békességet hagyok nektek: az én békességemet adom nektek; de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen.”

„Ezeket azért mondtam nektek, hogy meg ne botránkozzatok. A zsinagógákból kizárnak titeket, sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, úgy véli, hogy Istennek tesz szolgálatot vele. Mindezt azért teszik, mert nem ismerték meg sem az Atyát, sem engem. Ezeket pedig azért mondtam el, hogy amikor majd eljön az ő órájuk, emlékezzetek rá, hogy megmondtam nektek. Azért nem mondtam el ezeket kezdettől fogva, mert veletek voltam.” Néhány verssel mai napi igénk idézete előtt, a 16. rész 1-4 versében szól így.

Bíztatja tanítványait, hogy felkészüljenek és el tudják viselni azokat a megpróbáltatásokat, amelyek előttük állnak. Nem lesznek egyedül, mondja Jézus. Napjaikban sem hagyja Jézus magukra őket, a tanítványait, ahogy bennünket, gyermekeit sem. Ha bízni tudunk benne, és hisszük Jézus végső győzelmét, amelyről bizonyságot tett a kereszten értünk, akkor az Ő békessége lesz a szívünkben és lelkünkben, a Vigasztaló szeretete, ítélete és igazsága tekintetében. Ámen

(ej)

Kopács, vasárnapi ige

„Akik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt. Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk!” (Gal. 5:23-24)

A múlt heti Kopácsi Halásznapok két egész napos templomi ügyelete, mely során Erdős János zsinati titkár fogadta a látogatókat, most vasárnap Kettős Attila kopácsi lelkipásztor hirdette Isten igéjét a református templomban Kopácson.

Az igehirdetés alapigéje a két fenti igevers volt a Galáciabeli gyülekezethez írt páli levél fenti sorai szerint. Pál apostol az üzenetében arra utal, hogy a Krisztushoz tartozó hívők, akik legyőzték bűnös vágyaikat, a Lelket követve, egymással is összhangba kerülnek, ezután erről is szól az életük. Érvényes ez a családra, egy közösségre, egy felekezetben élő hívek gyülekezeteire és azon kívül, az egész hívő keresztyén közösségben. Pál apostol szavai intő üzenetet hordoznak és ugyanakkor bíztatást is adnak azoknak, akik Krisztust még keresik, és az összhangot, nyugalmat, gyógyulást és békességet kívánnak az életükben.

Hallelujah

„Dícsérjétek az Urat. Dicsérem az Urat teljes szívből: az igazak környezetében és a gyülekezetben. Nagyok az Úrnak cselekedetei; kívánatosak mindazoknak, a kik gyönyörködnek azokban. Dicsőség és méltóság az ő cselekedete, és igazsága megmarad mindvégig. Emlékezetet szerzett az ő csudálatos dolgainak; kegyelmes és irgalmas az Úr.” (Zsolt 111:1-4)

Kedves Testvérek, a fenti zsoltáridézet az Úristent dícsérő, úgynevezett „hallelujah” zsoltárok egyik énekéből való, és mai napi igénk a 2025-ös Kalendárium útmutatója alapján. Hallelujah – azt jelenti, hogy „Dícsérjétek az Urat”.

Kezdődjön a mi hetünk ezzel a jókat remélő és felemelő, bizakodást kifejező szóval; Hallelujah.

A zsoltár további verseiben a zsidók Egyiptomból való szabadulásáról emlékezik meg az író, majd előképét adja annak, ahogy a babiloni fogságból is hazatér a nép maradéka. Ez a zsidók két nagy szabadulása. Ha még tovább olvassuk ezt az egyébként rövid éneket, akkor ennél sokkal nagyobb látószögbe kerül a „szabadítás”, az evangélium. A zsoltáros „váltság”-ról ír, melyet az úr az Ő népének küldött: „Váltságot küldött az ő népének, elrendelte szövetségét örökre…” – szól a 9. vers első fele.

Ez a mondat lett az a prófécia, amely beteljesedve lehetővé tette, hogy a zsidóktól és pogány népektől különbözően a zsoltáron és énekeken, imádságainkon keresztül a Szentlélek által Istennel közvetlen közösségben legyünk, és meghallgassa imáinkat az Úr. Ez az az üzenet, amelyen át a jókat remélve és felemelő bizakodással kezdhetjük hetünket az év 265. napján, 39. hetében. Áldással, békességgel!

Emlékezés Popp Philipp püspökre

A horvátországi protestáns egyházak összefogásának és közös emlékezetének jegyében:

Emlékezés Popp Philipp püspökre – mártírhalálának 80. évfordulóján

„Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját.” (Jel 2,10)

2025. június 29-én, vasárnap, a zágrábi Maksimir parkban álló Szent Jurja kápolna előtt gyűltünk össze, hogy megemlékezzünk Popp Philipp püspök, a jugoszláviai Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház első és egyetlen püspöke mártírhalálának 80. évfordulójáról. Az eseményen részt vett Varga György püspök, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház püspöke is.

A hely, ahol emlékezünk

A neogótikus Szent Jurja kápolna, melyet 1864-ben Josef Vanstadel tervei szerint emeltek, méltó helyszínt adott a megemlékezésnek. E kápolna falai őrzik a zágrábi közösség hitét és imádságát, s most különösen is a püspök életének és áldozatának emlékét.

Egy élet a szolgálatban

Popp Philipp 1893. március 2-án született, és lelkészként, teológusként, majd püspökként mindvégig Krisztus evangéliumának szolgálatában állt. Bár közössége nagyrészt német ajkú hívekből állt, szolgálata sohasem korlátozódott egyetlen népcsoportra. Jellemezte a lutheri komolyság, az ökumenikus nyitottság és az egyházért, valamint népéért érzett felelősség.

1939-ben püspökké választották, olyan időkben, amikor Európát a háború árnyai borították be. Hűséges maradt küldetéséhez, nem engedte, hogy politikai ideológiák hatalma alá kerüljön. Püspökként menedéket adott üldözötteknek, köztük száz osztrák zsidónak, s tanúbizonyságot tett arról, hogy az evangélium mindenki számára az élet és reménység forrása.

A kereszt útja

1945 júniusában az új hatalom letartóztatta, és igazságtalan, koncepciós perben halálra ítélte. Június 29-én vagy 30-án, a Maksimir erdőben végezték ki. Nem fegyverrel a kezében, hanem imádságban és békességben állt szemben a halállal, ahogy Jézus Krisztus követőjéhez méltó.

Popp püspök sorsa illeszkedik mindazok sorába, akik a háború utolsó napjaiban váltak ártatlan áldozatokká. Ám halálában is a hűség példáját hagyta ránk: nem önmagát, hanem az evangélium ügyét szolgálta élete végéig.

Emlékezés és felelősség

Amikor ma emlékezünk rá, nemcsak saját közösségünk veszteségét gyászoljuk. Imádságban hordozzuk mindazokat, akik a háborúk és a gyűlölet viharaiban szenvedtek, és alázattal elismerjük: a német nép nevében is sok ártatlan életet oltottak ki. Az emlékezés ezért számunkra nem a bosszú, hanem a kiengesztelődés és a béke útját jelenti.

Popp püspök élete és halála ma is tanít: „Az igazságosságot soha nem helyettesítheti a bosszú.” Ő csendes tanú volt – életével, szolgálatával és vértanúságával. Hálával emlékezünk rá, és kérjük az Urat, hogy adjon nekünk erőt követni őt a hűségben és a békére törekvésben.

Soli Deo Gloria!

Zsinati Tanács ülés, Csúza, 2025. szeptember 15.

Az idei év harmadik zsinati tanács ülésén Csúzán a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház vezetősége pontokba foglalta célkitűzéseit, terveit, melyekről külön tudósításban fogunk beszámolni. Most kérjük, hogy olvassák el Varga György püspök kezdő áhítatának összefoglalóját, mely eredetben az ülés megnyitásán hangzott el a jelenlévők előtt:

„Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé. Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, a melyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az ő testének értelmével. És nem ragaszkodván a Főhöz, a Kiből az egész test, a kapcsok és kötelek által segedelmet vévén és egybeszerkesztetvén, nevekedik az Isten szerint való nevekedéssel. Ha meghalván a Krisztussal, megszabadultatok e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel: Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd. A mik mind a velök való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint? A melyek bölcsességnek látszanak ugyan a magaválasztotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennök semmi becsülni való, mivelhogy a test hízlalására valók.” (Kolossé 2:16-32)

Az egyik legnagyobb veszély a korai keresztény közösségek számára a tévtanítók és tévtanítások megjelenése volt. Számos újszövetségi irat, különösen Pál apostol levelei, éppen abból a célból születtek, hogy megvédjék a gyülekezeteket ezekkel szemben, és tisztázzák a hit alapvető tanításait. Így formálódtak meg a legfontosabb keresztény igazságok is, például a feltámadásról szóló tanítás, vagy az úrvacsora szereztetési igéje, amelyet ma is minden alkalommal felolvasunk. A Római levél és más iratok szintén döntő szerepet játszottak az egyháztörténelem különböző korszakai során.

A Kolossébeliekhez írt levél – amelyet egyes kutatók körlevélnek tartanak – nem csupán egy helyi közösséghez szólt, hanem egy egész régióhoz. Ennek oka az lehetett, hogy a tévtanítók több gyülekezetben is zavart keltettek, igyekeztek gyengíteni az emberek Jézus Krisztusba vetett hitét. A levél tehát figyelmeztetés és útmutatás egyszerre: ne térjünk vissza a külsőségekhez, a törvény betűjéhez, mert a hit lényege nem ezekben áll.

Jézus maga is állandó vitában és konfliktusban volt a farizeusokkal, akik sokszor inkább a látszatra, a külső törvénytartásra és a képmutatásra helyezték a hangsúlyt. Pál azonban arra mutat rá, hogy a veszély nem feltétlenül csak ebből a zsidó vallási irányzatból fakadt. Az aszkézis, az emberi erőfeszítés, a test cselekedeteinek túlhangsúlyozása más kultúrákban, vallásokban és filozófiai rendszerekben is jelen volt. Ezek közös jellemzője, hogy az ember saját erejéből próbálja elérni az üdvösséget, ami könnyen felfuvalkodottsághoz és büszkeséghez vezet, miközben gyengíti a kapcsolatot a „Fővel”, vagyis Jézus Krisztussal.

Az apostol arra tanít, hogy a külső dolgok nem határozzák meg a hit lényegét. Nem a mi erőfeszítéseink vagy cselekedeteink üdvözítenek, hanem Krisztusban kapott szabadságunk. Ez a szabadság azonban nem szabadosság, hanem szeretetre való elhívás. A Krisztusban való új élet azt jelenti, hogy a régi ember meghalt, és egy új ember támadt életre – aki már nem ellensége Krisztusnak, hanem követője és tanítványa.

Pál apostol élete erre a legjobb példa: a damaszkuszi úton történt találkozás után az egyház üldözőjéből az evangélium egyik legnagyobb hirdetője lett, és rendíthetetlenül szembeszállt minden tévtanítással.

Számunkra is ez a feladat: ragaszkodni Krisztushoz, élni az Őtőle kapott szabadságban, szeretni egymást – még az ellenségeinket is. Szabadon imádkozhatunk azokért, akik gyűlölnek, és azokért is, akik kigúnyolnak minket. Ebben a szabadságban Krisztust követjük, és az Ő szeretetének tanúi lehetünk.

Imádság: Mennyei Atya, kérünk áldd meg a mai összejövetelünket, áldd meg életünket, hogy mi magunk tudjunk örülni annak a szabadságnak, amit tőled kaptunk. Kérünk, add nekünk a szabad élet minden örömét. Ámen.

Hajnali előkészület Kopácson

„Jézus a Galileai-tenger partján járt, és meglátott két testvért, Simont, akit Péternek hívtak, és testvérét, Andrást, amint a tengerbe hálót vetettek, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket!” (Mt. 4:18-19)

A napokban zajlik a Kopácsi Halásznapok rendezvénye, amely a fogyó létszámú dél-baranyai falu életében jelentős ünnep. Tizenvalahány ezer ember is megfordul a település fő utcája és főtere körül felépített sátrak kopácsi ízeket kínáló pultjai és asztalainál. A csíptetős ponty és a gyufatésztával felszolgált halászlé méltó módon megye-, ország, Európa és világhírű. Köszönhető ez többek között a kopácsi ízes-édes pirospaprikának, amelynek minden betűjét írhatnánk csupa nagy betűvel is.

Mindez, az ünnep és a paprika, a vendéglátás azonban valójában az emberekről szól. A sok remek, és kevésbé felemelő emberi tulajdonság felett az ember kell, hogy álljon a középpontban. Az az ember, aki a múltban kétkezi munkájával az egész közösség gazdagodása érdekében -templomot is annak idején ebből építettek a kopácsiak – alkalmazkodott a természet adta lehetőségekhez. A halászatot a Duna főmedrében és a vízzel árasztott ártereken a legmagasabb szintre emelte: a fenntarthatóság szintjére. Igen, létezett olyan itt Kopácson még fél évszázaddal ezelőtt is. Aztán a szabályozások, állami adó és pénzügyi költségvetés ezt a „nagy általános jónak” érdekében elvette, és az emberek ismét a természet felé fordultak. Ha nem lett halászati engedély, akkor maradtak a kertek-kertecskék, és a kopácsi nép ismét gazdálkodni kezdett, és nem volt rest két kezével megfogni a kapa végét, és gépek kormányához is ült. Így születhetett meg a megélhetés érdekében a városi népek javát és élvezetét is szolgáló friss zöldséges, és pirospaprika termelő és feldolgozó fóliák serege a hátsó udvarokban. Isten áldotta tehetséges paraszti nép a kopácsi, és Isten minden egyébbel is megáldotta: jó földdel, szorgalommal, templommal és hűséges pásztorokkal, házakkal, a mindenkori generációkon keresztül ívelő újrakezdés képességével.

Nem tudni, hogy hová lehet innen tovább?

A képeken látható hajnali készülődés talán nem csak a sütéshez-főzéshez vezet.

A fenti bibliai történet a 20. versben így folytatódik: „Azok azonnal otthagyták a hálókat, és követték őt.” Ismerjük a továbbiakat…

(ej)