A Kopácson megrendezett Presbiteri Konferencia és Református Fórum alkalmán a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház zsinati tanácsának titkára, Erdős János tartott előadást a falu egykori szülöttének, reformációs lelkipásztorának, Kopácsi Istvánnak életútjáról. Ebből idézünk most, egyben írásunkat hétvégi olvasásra is ajánljuk szeretettel:
„Szeretettel köszöntöm a gyülekezetet. Arra hívom most Önöket, hogy induljunk el együtt egy rövid, de annál tartalmasabb utazásra. Nem kell messzire mennünk – mégis évszázadokat és tájakat járunk be. Elindulunk Kopácsról, és eljutunk Sárospatakra, Wittenbergbe, Erdődre, Nagybányára és Tarcalra. Ezek az állomások nemcsak földrajzi helyek, hanem egy életút mérföldkövei. Egy olyan ember életéé, akinek neve talán kevésbé ismert, mégis mély nyomot hagyott a magyar reformáció történetében: Kopácsi Istvánról.
Mielőtt azonban rátérnénk Kopácsi István életére, érdemes röviden megállnunk annál a történelmi kornál, amelyben ő élt és szolgált.
A XVI. századi Magyarország nem egységes ország volt, hanem egy súlyos történelmi törés következtében három részre szakadt. Az 1526-os mohácsi csata után az addig viszonylag egységes királyság politikai és katonai értelemben is megrendült. A középső területek az Oszmán Birodalom fennhatósága alá kerültek, létrejött a török hódoltság világa. Nyugaton és északon a Habsburg uralom alatt álló királyi Magyarország formálódott, míg keleten az Erdélyi Fejedelemség viszonylagos önállóságban próbálta megőrizni mozgásterét.
Ez a hármas megosztottság nemcsak politikai határokat jelentett, hanem mindennapi bizonytalanságot is. Háborúk, pusztítások, elnéptelenedő vidékek, menekülésre kényszerülő közösségek jellemezték ezt az időszakot. Sok település – különösen a déli vidékeken – elnéptelenedett vagy teljesen megsemmisült. Az emberek egyik napról a másikra kényszerültek elhagyni otthonaikat, és új helyeken próbáltak meg gyökeret verni.
Ugyanakkor éppen ebben a zaklatott történelmi helyzetben bontakozott ki a reformáció is. A régi rend megrendülése teret nyitott az új gondolatoknak. A hit kérdései, az egyház megújulásának igénye, az oktatás és az anyanyelvű igehirdetés mind olyan erővé váltak, amelyek új irányt adtak a közösségek életének.
Ebben a három részre szakadt, bizonytalan, mégis szellemi értelemben rendkívül termékeny korszakban lépett színre Kopácsi István. Az ő életútja nem érthető meg e történelmi háttér nélkül: szolgálata egyszerre volt válasz a kor kihívásaira és része annak a megújulási folyamatnak, amely a magyar református egyház megszületéséhez vezetett.
Kopácsi István nevét már önmagában is üzenet hordozza. A régi időkben – ahogy azt jól tudjuk – nem vezetéknévvel különböztették meg az embereket, hanem származási helyük szerint. Így lett ő „Kopácsi” István: a Kopácsról származó lelkipásztor. Egy a sok István közül – mégis olyan valaki, akire évszázadok múltán is emlékezünk.
Nevét egy különös mondás is megőrizte: „Sequere Kopácsi” – „kövess engem”. Ez a rövid latin mondat nem csupán nyelvi érdekesség. Egy egész korszak szellemisége sűrűsödik bele. Egy olyan ember emlékét őrzi, aki nemcsak követte a reformációt, hanem maga is utat mutatott másoknak.
Életének korai szakaszáról keveset tudunk, de annyi bizonyos, hogy ferences szerzetesként kezdte szolgálatát, sőt a sárospataki rendház vezetője volt. Innen indult el azon az úton, amely végül a reformáció egyik korai magyar képviselőjévé tette. Ez az átfordulás nem volt könnyű. Nemcsak tanbeli változást jelentett, hanem egész életének, gondolkodásának és szolgálatának új irányt adott.
A reformáció korában sokan indultak útnak – nemcsak lelki értelemben, hanem szó szerint is. Kopácsi István is ilyen úton járó ember volt. A történelem viharai, a török pusztítás és a vallási feszültségek közepette kellett helytállnia. Mégis, ahol megjelent, ott nemcsak túlélni akart, hanem építeni.
Sárospatakon például nemcsak menedéket talált, hanem lehetőséget is. Itt kezdett iskolaszervező munkába, felismerve, hogy a hit jövője az oktatáson múlik. Nem elég prédikálni – tanítani is kell. Az 1550-es évektől kezdve az általa alapított iskola egyre inkább a reformáció szellemi központjává vált.
De Kopácsi nem elégedett meg azzal, amit már tudott. Elindult Wittenbergbe, a kor szellemi központjába, ahol Luther Márton és Philipp Melanchthon tanításai formálták a gondolkodást. Amit kétéves ottléte alatt tanult, azt hazahozta, és továbbadta. Így vált a reformáció egyik közvetítőjévé Magyarországon.
Szolgálata ezután Erdődre vezette, ahol már nemcsak tanítóként, hanem vezetőként is helytállt. Az 1545-ös erdődi zsinat elnökeként részt vett az egyházi rend megszervezésében. Ez azt jelenti, hogy nemcsak hirdette az igét, hanem az egyház életének kereteit is alakította.
Nagybányán ezt követően újabb nagy feladat várta: itt megalapította a híressé vált Schola Rivulinát. Ez az iskola nemcsak tanulókat nevelt, hanem jövendő lelkipásztorokat és tanítókat is. Az ő munkájának is köszönhető, hogy a város lakossága szinte teljes egészében a református hithez csatlakozott.
Később visszatért Sárospatakra, ahol az iskolát kollégiummá fejlesztette. Itt már nemcsak tanítás folyt, hanem egy újfajta szellemiség is kibontakozott. A humanista műveltség, a görög és latin nyelv tanulása, az eredeti forrásokhoz való visszatérés – mindez a reformáció lényegéhez tartozott. Nem véletlen, hogy diákjai később szerte az országban vitték tovább ezt, az azóta sajnos számtalan elemében megkopott örökséget.
Életének utolsó szakaszában egyházvezetőként szolgált. A zempléni egyházmegye espereseként és az 1561-1562-es tarcali zsinat elnökeként a hit kérdéseiben is irányt mutatott. Nem kerülte a vitákat, de mindig a békességet és az egységet kereste.
Kopácsi István 1562 körül hunyt el Sárospatakon. Írásai nem maradtak fenn, de munkája mégis tovább él. Ott van az iskolákban, amelyeket alapított. Ott van a gyülekezetekben, amelyeket erősített. És ott van abban a hitben, amelyet továbbadott.
És most, amikor visszatérünk gondolatban ide, Kopácsra, fel kell tennünk a kérdést: mit jelent számunkra mindez?
Talán azt, hogy a hit nem magánügy. A hitet tovább kell adni. Ahogyan ő is tette. Ahogyan az a mondás is mondja: „Sequere Kopácsi” – kövess engem.
Ez a felszólítás ma már nem egy emberre mutat. Rajtunk keresztül szól tovább. Ha megértettünk valamit Isten igéjéből, ha kaptunk valamit a hitből, akkor azt nem tarthatjuk meg magunknak. Tovább kell adnunk. Szóval, élettel, példával.
Kopácsi István élete erre tanít bennünket. Hogy lehet valaki egy kis faluból indulva is nagy hatású. Hogy lehet nehézségek között is építeni. És hogy a hit, a tudás és a közösség szolgálata ma is ugyanúgy feladatunk, mint akkor volt.
Ezért amikor rá emlékezünk, nemcsak múltat idézünk. Hanem feladatot is kapunk: kövessük az Urat – és hívjunk másokat is erre az útra.
Köszönöm, hogy meghallgattak.”
Fényképeink a református gyülekezeti teremben készültek, Kopácson, 2026. április 18-án.
