Meghívó és program – Szentlászló, Ref. Fórum

Meghívó Szentlászlóra

Meghívó

A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház tisztelettel és szeretettel hívja híveit és minden érdeklődőt jubileumi programsorozatának soron következő alkalmára.

Egyházunk a 2025. esztendőben ünnepli a Hercegszöllősi Kánonok megszületésének, valamint az egykori negyven lelkipásztor összegyülekezésének és zsinatolásának 450. évfordulóját. E történelmi jelentőségű esemény nemcsak egyházkormányzati mérföldkő volt, hanem hitvalló elődeink közösségben megélt felelősségének és szolgálatának maradandó bizonyságtétele is.

A jubileumi év megnyitójára tavaly májusban került sor, azóta pedig számos alkalmon hallhattak és olvashattak híveink előadásokat, megemlékezéseket és feldolgozásokat az ünnepelt eseményekről. Meghívónk most egy újabb, hasonló szellemiségű programra szól, Szentlászlóra, ahová szeretettel várjuk mindazokat, akik együtt kívánnak emlékezni és hálát adni.

Kérjük magyarországi, illetve külföldről érkező vendégeinket, hogy részvételi szándékukat egyházunk elérhetőségeinek valamelyikén jelezzék a helyi lelkipásztoroknál, illetve az egyházi központban.

Szeretettel várjuk testvéreinket az esztendő további jubileumi alkalmain is.

„Emlékezzetek meg vezetőitekről, akik az Isten igéjét hirdették nektek; figyeljétek meg életük végét, és kövessétek hitüket.” (Zsidókhoz írt levél 13:7)

Áldással és testvéri szeretettel: a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház

Imádságunk a szentlászlói (2026. február 7-i) alkalom elé:

Mennyei Atyánk, hálás szívvel állunk meg színed előtt, és megköszönjük, hogy kegyelmedből emlékezhetünk egyházunk múltjára, hitvalló elődeink szolgálatára és arra az útra, amelyen mindmáig vezetsz bennünket. Köszönjük a Hercegszöllősi Kánonok örökségét, a zsinatoló atyák bátorságát és hűségét, akik neved dicsőségét keresték minden döntésükben.

Kérünk, áldd meg a jubileumi alkalomra való készülődésünket. Add, hogy gondolataink, szavaink és terveink Krisztusra mutassanak, aki egyházunk egyetlen Ura és megtartója. Tisztítsd meg szívünket minden önzéstől és széthúzástól, hogy valóban közösségben, egymás terhét hordozva készülhessünk az ünnepre.

Urunk Jézus Krisztus, légy jelen a találkozónkon. Te gyűjts össze bennünket, mint egy test tagjait, hogy az emlékezésben ne csupán a múltra tekintsünk, hanem megújult reménységgel vállaljuk a jelen és a jövendő szolgálatát is. Add, hogy beszédeink, tanúságtételeink és együttlétünk építse egyházadat és erősítse hitünket.

Szentlélek Isten, kérünk, munkálkodj közöttünk. Vezess bennünket az igazságra, adj békességet, egységet és engedelmességet, hogy minden történésedben felismerhessük a Te vezetésedet. Tedd áldottá a találkozást, a hallgatást és a megszólalást, hogy minden a Te dicsőségedet szolgálja.

Így kérjük áldásodat készülődésünkre és ünnepi együttlétünkre, bízva abban, hogy Te voltál, vagy és maradsz egyházunk megtartó Ura. Ámen.

Válasz a GK Nyilatkozatra

„Tudjátok, hogy akik a népek fejedelmeinek látszanak, uralkodnak rajtuk… De nem így van közöttetek, hanem aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok.” (Márk 10:42–45)

„Lehet népszerű és befolyásos – de egyházvezetői példaképpé így nem válik”

Válasz a Generális Konvent 2021. szeptemberi, kirekesztő nyilatkozatára

Nem maradhatunk csendben.

A Generális Konvent először 2021 szeptemberében magyar nyelven, majd jelenleg angolul olvasható közzétett nyilatkozata (olvasható az MRE hivatalos honlapján) nem egyszerű egyházkormányzati állásfoglalás, hanem olyan dokumentum, amely mélyen sértette a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház közösségének történetét, jogi státuszát és erkölcsi méltóságát. A megszólalás hangneme és tartalma azt az üzenetet közvetítette, hogy létezésünk, szolgálatunk és áldozatvállalásunk pusztán kezelendő probléma, nem pedig tiszteletet érdemlő egyházi valóság.

Nem személyes sértettség szólaltat meg bennünket. A sértődés valóban luxus ott, ahol az elmúlt három évtized a túlélésről, az újrakezdésről és a hűségről szólt. A horvátországi református közösségek a délszláv háború következményei között tanulták meg, hogy az indulat nem kiabálásra, hanem felelős munkára, intézményépítésre és szolgálatra fordítandó. Éppen ezért különösen fájó, amikor mindezt egyházi vezetői kijelentések relativizálják.

A nyilatkozat egyik legsúlyosabb üzenete az volt, hogy az egyházi érték mércéje a befolyás és a hatalmi pozíció. Az a szabóistváni gondolat, miszerint „az diktál, aki fizet”, nem csupán szerencsétlen megfogalmazás, hanem egy olyan szemlélet összefoglalása, amely érvényteleníti azok életútját, akik anyagi és politikai erőforrások nélkül, mégis hűségesen tartották meg egyházukat és közösségeiket.

A Generális Konvent nyilatkozata a horvátországi reformátusokra nem partnerként tekint, hanem statisztikai adattá, elhúzódó üggyé, kezelendő rendellenességgé minősítette. Ez a technokrata megközelítés nem számol azzal a történelmi és lelki örökséggel, amelyet ezek a gyülekezetek hordoznak, és amelyet nem lehet adminisztratív döntésekkel eltörölni.

A legveszélyesebb pont azonban a HMRKE jogfolytonosságának megkérdőjelezése volt. Amikor egyházi vezetők azt sugallják, hogy jogerős bírósági ítéletek politikai vagy intézményi érdekből felülírhatók, akkor nemcsak egy egyházat támadnak, hanem a jogállamiság alapelvét is. A horvátországi reformátusok évtizedeken át abban a hitben építették egyházukat – állami kárpótlás és rendezett vagyonjogi háttér nélkül -, hogy Európában a jog mindenkire egyformán vonatkozik.

A nyilatkozat üzenete ezzel szemben az volt: a jog addig érvényes, amíg a hatalom érdekeit szolgálja. Ez az üzenet nemcsak a jelenlegi közösséget sérti, hanem a jövő generációit is, akiknek lelki és társadalmi esélyeit relativizálja.

Lehet intézményi súlya, politikai kapcsolatrendszere és széles nyilvánossága egy egyházi vezetőnek, vagy vezető egyházi testületnek, mint a Generális Konvent is. De egyházat nem pusztán anyagi forrásokkal és döntésekkel lehet építeni. Egyház – és nemzet – emberekből, hitből és felelősségből születik, mindeközben pedig Isten kegyelméből, nem pedig személyes akaratból meghozott manipulatív döntésekből.

Mi harminc éve horvátországi reformátusokként nem „problémát” képviselünk, és nem is kivételt. Annak bizonyítékai vagyunk, hogy a gyülekezeti, presbiteri, zsinati önkormányzatiságra épülő református egyház életképes. Amíg azonban bennünket hatalmi statisztikaként, és nem sorsként kezelnek, addig fennmarad a szakadék tisztség és példamutatás között.

Lehet valaki püspök, népszerű és befolyásos.

De ettől még nem válik egyházvezetői példaképpé. Azért más eszközökkel kell küzdeni. A szeretet himnusza előtti részben ír így erről Pál apostol:

„Sőt sokkal inkább, a melyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek: És a melyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és a melyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek; amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségük. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván, hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok.” (I. Korinthus 12:22–25)

________

A horvátországi református közösség nevében – 2026. január 24. Horvátország – lejegyezte Erdős János zsinati tanács titkár (HMRKE). Fotó: a sisak felhelyezése a hercegszöllősi református templom tornyára (kk.2005) és budapesti teológusok a hercegszöllősi ref. imateremben (’90-es évek vége)

Pozitív ítélet Szentlászló ügyében

Ma született ítélet: a szentlászlói református ingatlanok a helyi egyházközség tulajdonában maradnak

Szentlászló, 2026. január 28.

Az Eszéki Városi Bíróság ma kihirdetett ítéletében megállapította, hogy a szentlászlói református gyülekezeti ingatlanok a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE) Szentlászlói Református Egyházközségének tulajdonában állnak. A P-1118/2023. számú perben a bíróság elutasította az 1999-ben alakult Kálvini Egyház keresetét, amely az egyházi vagyon- ingatlanok, földterületek, épületek, templom, parókia és gyülekezeti terem – jelenlegi egyházközségi tulajdonjogának törlésére irányult.

A döntés illeszkedik azon – részben már jogerős – bírósági határozatok sorába, amelyek megerősítik, hogy a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház egyházközségei az egyetlen jogos tulajdonosai annak az egyházi vagyonnak, amely még a volt Jugoszlávia idején, illetve korábbi időszakokban keletkezett. A felperes Kálvini Egyház gyülekezete jogi értelemben 2004 óta létezik, miközben a jogutódlás kérdését a bíróságok 2021-ben véglegesen rendezték, kimondva a HMRKE jogfolytonosságát.

Az ítélet indokolása külön is kitér a jogutódlás vitatott kérdésére. A Kálvini Egyház keresetében ismételten azt az álláspontot képviselte, miszerint a volt jugoszláviai Református Keresztyén Egyház felbomlását követően a jogutódlás nem egyetlen jogalanyra szállt át. A bíróság azonban megállapította, hogy a felperes állításai nem nyertek bizonyítást, továbbá a történeti elnevezések körüli kifogások sem voltak megalapozottak. A határozat a felek között évek óta húzódó vagyoni jogviták végleges rendezésének irányába mutat, a HMRKE és annak egyházközségei javára.

A „gamálieli tanács”

A „gamálieli tanács”

Imádságunkat szívvel és értő elmével mondjuk fennhangon, nevelve és tanítva önnön magunkat is az alázat tudományára:

Mennyei Atyánk a Jézus Krisztus által, hálát adunk Neked a Szentírás tanúságtételéért és a bölcsességért, amelyet szolgáidon keresztül kijelentettél az  mai igében az Apostolok cselekedeteiről írott könyvben. Magunk is tanítványaid vagyunk, akik környezetük szembenállásával találkoznak, amikor Krisztusról kell bizonyságot tenni. Köszönjük Gamáliél intését, amely józanságra, türelemre és alázatra tanít bennünket, akik magunk is ítéletet fogalmazunk meg másokkal szemben. Add, hogy mi is meg tudjuk különböztetni azt, ami csupán emberi szándék, attól, ami Tőled való. Őrizz meg bennünket az elhamarkodott ítéletektől és attól, hogy akaratlanul is Veled szemben harcoljunk. Taníts bennünket  a Szentlélek által békességre, kivárásra és engedelmességre, hogy mindenben a Te dicsőségedet keressük. Ámen.

„De felállt a nagytanácsban egy farizeus, név szerint Gamáliél, az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó, és megparancsolta, hogy egy kis időre vezessék ki ezeket az embereket. Majd így szólt hozzájuk: Izráel férfiai, jól gondoljátok meg, mit készültök tenni ezekkel az emberekkel! Mert nem is olyan régen felkelt Teudás, aki azt állította magáról, hogy ő valaki, és mintegy négyszáz ember csatlakozott hozzá. De megölték, és akik követték őt, mind elszéledtek, és semmivé lettek. Ezután az összeírás idején felkelt a galileai Júdás, és sok népet maga mellé állított, de ő is elveszett, és mindazok, akik őt követték, szétszóródtak. Mostanra nézve is azt mondom nektek, hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok szabadon őket, mert ha emberektől van ez az elgondolás vagy ez a dolog, semmivé lesz; ha pedig Istentől van, úgysem tudjátok leállítani őket, sőt esetleg Isten ellen harcolónak is találtattok. Engedtek azért neki…” (Ap.Csel 5:34-39)

________

A „gamálieli tanács” a keresztény hagyományban és a biblikus közbeszédben Gamáliel rabbi nevéhez kötődik, aki a jeruzsálemi Nagytanács, a Szanhedrin egyik legtekintélyesebb tagjaként a bölcs mérséklet hangján szólalt meg egy kiélezett történelmi pillanatban. Az Újszövetség Apostolok cselekedeteiről szóló könyve szerint Gamáliel akkor emelte fel szavát, amikor a főtanács az apostolok elítélésére készült Jézus tanításának hirdetése miatt. Felszólalásában arra intette a tanács tagjait, hogy tartózkodjanak az erőszakos fellépéstől, és engedjék, hogy az új mozgalom sorsa idővel magától váljon nyilvánvalóvá. Érvelése szerint az emberi kezdeményezések szükségszerűen elbuknak, míg az Istentől származó ügyekkel szembeni ellenállás végső soron Isten elleni küzdelemmé válhat. E gondolatmenet nyomán a „gamálieli tanács” fogalma máig élő jelentést nyert: olyan magatartást jelöl, amely türelemre, kivárásra és józan mérlegelésre ösztönöz, elutasítva az elhamarkodott ítéleteket és a kényszerítő eszközöket. A kifejezés ezért gyakran bukkan fel teológiai, egyházi és közéleti vitákban is, amikor valaki a konfliktusok békés, az idő és a tapasztalat próbájára bízott rendezését sürgeti.

Fotók Csúzáról, Kopácsról és Sepséről…

Jézus elítélése a Szanhedrin előtt – sosem feledhetjük…

„Akkor a főpap megszaggatta ruháit, és ezt mondta: Káromlást szólt! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok a káromlást. Mit gondoltok?” Azok így feleltek: „Méltó a halálra.” (Mt. 26:65-66)

Imádság: Mindenható, irgalmas Istenünk, Hozzád emeljük szívünket a sötét éjszakában, amikor a Te Fiadat, Jézus Krisztust, igazságtalan ítélet alá vetették. Látjuk, Uram, hogy az emberi hatalom és a félelem gyakran elhomályosítja az igazságot, és a jog szabályai mellékvágányra kerülnek. Adj nekünk, Urunk, bátorságot, hogy ne hallgassunk, amikor az igazságot el akarják torzítani. Segíts megérteni, hogy a Te akaratod minden ítélet felett áll, és hogy a Te kegyelmed mindig erősebb a bűnnél és az igazságtalanságnál. Köszönjük, hogy Jézus vállalta a szenvedést, hogy bűneink terhét hordozza, és megmutatta, hogyan kell szeretettel és alázattal válaszolni a hamis vádakra. Taníts minket, Urunk, hogy hűségesek maradjunk hozzád a próbákban, és ne térjünk le a Te útadról. Áldd meg gyülekezetünket, egyházunkat és a világ minden, szeretetet valló és gyakorló közösségét, és őrizd meg hitünket a világ igazságtalanságai közepette. Kérünk, add, hogy életünkkel dicsőítsük Nevedet, és kövessük Jézus Krisztus példáját, Aki értünk szenvedett és meghalt, hogy mi élhessünk. Ámen.

Jézus elítélése a Szanhedrin előtt – sosem feledhetjük…

Az evangéliumok tanúsága szerint Jézus Krisztus elítélése a zsidó tanács, a Szanhedrin előtt rendkívüli és jogilag vitatható körülmények között zajlott. Jézust éjszaka fogták el a Gecsemáné-kertben, majd Annáshoz és Kajafás főpaphoz vitték, ahol a tanács egy része már összegyűlt. Az éjszakai kihallgatás, valamint az ellentmondásos tanúvallomások a korabeli zsidó joggyakorlat szerint is szabálytalanságnak számítottak.

A döntő pillanat akkor következett el, amikor Kajafás eskü alatt kérdezte Jézust messiási önazonosságáról. Jézus válaszát a tanács istenkáromlásként értelmezte. Máté evangéliuma így számol be erről: „Akkor a főpap megszaggatta ruháit, és ezt mondta: Káromlást szólt! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme, most hallottátok a káromlást. Mit gondoltok?” Azok így feleltek: „Méltó a halálra.” (Mt. 26:65-66)

Mivel a Szanhedrin a római uralom alatt nem rendelkezett kivégzési joggal, Jézust átadták Poncius Pilátusnak. A vallási vádat politikai jellegűvé alakítva Pilátus végül a római joghatóság keretein belül hozta meg az ítéletet és hajtatta végre a keresztre feszítést. Ez a folyamat hangsúlyozza a vallási és politikai hatalom közötti átmenetet. Egy teológiai indíttatású, eljárásjogilag kifogásolható döntést az államhatalom tett visszavonhatatlanná.

fotó: Bellye ref. temploma hálaadó istentisztelet után, HMRKE-2022

Vasárnapi ige

„Fiai olyanok lesznek, mint eleinte, és gyülekezete biztosan áll majd arcom előtt; de megbüntetem mindazokat, akik nyomorgatták őt.” (Jeremiás 30:20)

Napi igénk a Református Kalendárium 2026. évi január 25-i napi üzenete a Kalendárium igefonala szerint. Ezt magyarázzuk, hogy olvasása és megértése méltó kezdése és útravalója legyen vasárnapunknak.

Jeremiás próféta szavai a helyreállítás ígéretét hordozzák egy megtört, megnyomorított közösség számára. „Fiai olyanok lesznek, mint eleinte” – ez a mondat nem pusztán nosztalgikus visszatekintés, hanem Isten jövőre irányuló ígérete. Azt jelenti: nem a pusztulás, nem a szétszóratás, nem az eltorzulás mondja ki a végső szót egy nép vagy egy gyülekezet felett, hanem az Úr megújító akarata.

A „gyülekezete biztosan áll majd arcom előtt” kifejezés teológiai súlya különösen erős. A biztos állás nem emberi hatalomból, intézményi erőből vagy politikai védelemből fakad, hanem abból, hogy Isten maga vállal közösséget népével. Az „arcom előtt” lét az elfogadottság, a védelem és a felelősség helye egyszerre: Isten lát, számon tart, de meg is őriz.

A vers második fele azonban figyelmeztetés is: az igazság helyreállítása együtt jár az ítélettel. Isten nem közömbös az elnyomással, az igazságtalansággal és a nyomorgatással szemben. A vigasz és az ítélet itt nem egymás ellentétei, hanem egymást kiegészítő valóságok abban az értelemben, hogy a megsebzett közösség gyógyulása csak úgy lehet teljes, ha a bűn és az erőszak nem marad következmények nélkül.

Ez az ige személyválogatás nélkül ma is arra hív, hogy reménységgel tekintsünk közösségeink jövőjére, miközben komolyan vesszük Isten igazságát. A helyreállítás nem a múlt idealizálása, hanem az Isten előtti megállás új lehetősége Krisztusban. A próféta erről bizonyságot és vígasztalást mond az őt olvasóknak és hallgatóknak. Mi, a keresztyén gyülekezet tagjai Alsó-Baranyában és Kelet Szlavóniai otthonainkban ezt már tudjuk és ismerjük a saját történelmünkből is, és a megváltás egyszeri és örökérvényű elvégeztetettsége folytán.

Imádságunk:

Mindenható Mennyei Isten, Teremtő, Fenntartó és Igazgató Atyánk a krisztus és Szentlélek által, hálát adunk Neked, hogy Te a romok között is a helyreállítás Istene vagy. Köszönjük, hogy nem mondasz le egyházadról és gyülekezetedről, akkor sem, amikor mi már csak gyengeséget és sebeket látunk. Kérünk, újíts meg bennünket, hogy valóban „olyanok lehessünk, mint eleinte”: hitben, engedelmességben és szeretetben. Tedd gyülekezeteinket biztossá Előtted, ne emberi érdekek, hanem a Te igazságod szerint. Adj bátorságot az elszenvedett igazságtalanságok hordozásához, és alázatot ahhoz, hogy szembenézzünk saját felelősségünkkel is. Bízzuk Rád az ítéletet, és kérjük a Te igazságos, gyógyító döntéseidet, melyet Krisztusban ismerhetünk meg a Szentlélek által. Legyen a dicsőség a Tied, mindörökké, ámen.

A Magyar Kultúra napja és ökumené

A Magyar Kultúra napja és ökumené

„Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon, teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást.” (Kolossé 3:16)

Egyházunkban a folyamatos nyelv és hit-ápolás mellett a magyar kultúra napja (január 22.) és a január utolsó napjait is érintő ökumenikus imahét közös üzenetet hordoz: identitásunk és hitünk akkor teljes, ha közösségben él és megszólít. Kultúránk nem csupán örökség, hanem élő felelősség: nyelv, emlékezet és értékrend, amelyet egymás felé fordulva tudunk továbbadni. Az ökumenikus imahét ebben a tágabb közösségi térben hív imádságra és párbeszédre a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház gyülekezeteiben is, emlékeztetve arra, hogy a Krisztusban való egység nem eltörli, hanem gazdagítja a különbözőséget.

A magyar kultúra napja így nemcsak visszatekintés, hanem meghívás is: hitünk nyelvén, egymást meghallgatva szolgálni Istennek és Krisztus útmutatása szerint testvéreinknek, akik közeli, vagy tágabb környezetünkben élnek a keresztyén (krisztusi) egyházi életben. Isten Szentlelke jöjjön segítségül!

„Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” (Zsolt 133:1) Kép: Világuralkodó Krisztus (Sz.fehérvár 1772) és a Zsinati Tanács, 2021. Kopács

Nagypiszanica hűséges harangozói

„Légy hű mindhalálig, és néked adom az élet koronáját.” (Jelenések 2:10)

Üdvözlet a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház nevében

Szeretettel és tisztelettel köszöntjük Berkes Jánost, a nagypiszanicai református gyülekezet sok évtizeden át hűséges harangozóját, valamint unokáját, Ninát, aki a szolgálat stafétáját továbbviszi.

Hálával adózunk azért az áldozatos, csendes, mégis messzire hangzó szolgálatért, amelyet Berkes János több mint húsz éven át végzett. A harangszó az ő keze nyomán nem csupán az idő múlását jelezte, hanem imádságra hívott, vigasztalt, figyelmeztetett, és összekötötte a nagypiszanicai református közösséget Istennel és egymással. Ez a szolgálat élő példája annak, mit jelent a hitben megélt hűség, a közösségért vállalt felelősség és az elődöktől átvett örökség megbecsülése.

Örömmel és reménységgel tekintünk arra, hogy a Berkes családban a szolgálat nem szakad meg: Nina személyében új nemzedék áll a harang mellé. Kívánjuk, hogy munkáját ugyanaz az alázat, szeretet és elkötelezettség kísérje, amely nagyapja életútját is jellemezte, és hogy a harang hangja továbbra is a hit, a megmaradás és az összetartozás jele legyen Nagypiszanicán.

Isten áldását kérjük Berkes János életére, családjára és mindarra, amit szolgálata által a gyülekezet és a horvátországi magyar reformátusok javára végzett, valamint Ninára, aki ezt az örökséget tovább hordozza.

Az Úr békessége, ereje és oltalmazó szeretete legyen velük és az egész nagypiszanicai református közösséggel!

A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház hálás hívei

(fotó: Képes Újság, 20260122 – köszönettel)

Hercegszöllős – Köszöntő

450 éves a Hercegszöllősi Kánonok

Köszöntő a január 31-i pécsi ünnepség előtt tíz nappal

Pillantásnyi idő híján 450 esztendő telt el azóta, hogy a hercegszöllősi zsinat által elfogadott kánonok a magyar reformátusság rendjét, hitbeli önazonosságát és egyházi gyakorlatát meghatározó törvénykönyvvé váltak. E jeles évforduló alkalmából január 31-én Pécsett emlékezik az egyetemes magyar református egyház arra az örökségre, amely nem csupán történeti dokumentum, hanem ma is élő lelki és egyházkormányzati iránymutatás.

A Hercegszöllősi Kánonok szerzőjének személye mindmáig nem ismert. A mű keletkezésének körülményeit számos feltételezés övezi: a kutatás Ráckeve és környéke felé mutat, s valószínűsíthető, hogy a latin szöveg jóval 1576 előtt elkészült. Egyes vélemények szerint Skaricza Máté már kész formában vitte magával a zsinatra azokat a cikkelyeket, amelyek Szegedi Kis István Articuli ex verbo Dei című munkájának szellemiségét hordozzák, s amelyek akár még mestere életében, zsinati vagy főpapi jóváhagyással nyerhették el végső alakjukat.

A törvények szerkesztését a hagyomány a zsinat elnökének, Veresmarti Illés püspöknek tulajdonítja. A 16. század egyházi rendje szerint a szuperintendens feladata volt a törvényjavaslatok előkészítése, amelyeket afféle lelkipásztori és egyházkormányzati programként a kollegiális bizalom tett elfogadhatóvá. Reformátor elődeink ezekben a hitvallásos iratokban foglalták össze mindazt, amit az egyház épülése, a gyülekezetek rendje és a lelki megújulás érdekében fontosnak tartottak a kor számos nehézsége között: saját tapasztalataikat, munkatársaik kritikáját és az örökölt egyházi példák tanúságait, mindezt Isten dicsőségére.

A hercegszöllősi kánonok nem maradtak magányos jelenségek. A Dunán innen és a Dunántúlon is születtek olyan hitvallások és az egyházkormányzattal kapcsolatos programok, amelyek közvetlenül vagy példaként tekintve kapcsolódtak hozzájuk. Püspökválasztásokat követően Beythe István 1587-ben, Pathai István 1612-ben, Kanizsai Pálfi János 1630-ban élt hasonló módon ezzel az egyházi gyakorlattal – és még számos további példát említhetnénk.

Napjainkban, a mai Horvátország protestáns felekezeteinek életében is megfigyelhetők olyan folyamatok, amelyek hol hangsúlyozzák, hol háttérbe szorítják a hitvallások szerepét. Az Istentől kapott hitvallásos örökség szerint élni, még a kor nyelvére és körülményeire alkalmazott formában sem könnyű feladat. Ebben a kérdésben a mai igehirdetés sokszor kevés kapaszkodót ad. Éppen ezért különös jelentősége van annak, hogy a hívek személyes, felnőtt felelősséggel irányítsák életüket az Istentől kapott lelki útmutatás szerint.

Ehhez nyújtanak ma is segítséget az egykori Hercegszöllősi Zsinat, és mai zsinatok által megfogalmazott cikkelyek. A 450 éves Hercegszöllősi Kánonok nem csupán a múlt emléke, hanem ma is megszólító tanúságtétele annak, hogyan kíván rendben, hitben és felelősségben élni Krisztus egyháza. A példák folytán sokat fogunk még ebben az évben is hallani egykori őseink és mai hőseink hitbeli bizonyságtételeiről és küzdelmeiről.

2026. január 21. Kopács (ej)