Zsinati Tanács – Szentlászló

Zsinati Tanács ülést tart a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház vezetősége ma, 2023. április 25-én délután a Dráván túli Szentlászlói Református Egyházközség gyülekezeti termében.

Az idén ez már a 4. Zsinati Tanács megbeszélés. A maratoni tanácskozáson a képviselők 21 pontban, és az egyebek között tárgyalják meg az elmúlt időszak eseményeit, és készülnek terveikkel az előttünk álló célok és programok megvalósítására.

„Erősítve a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk. Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket, imádkozván bőjtölésekkel egybe, ajánlák őket az Úrnak, kiben hittek vala.” (Ap.Csel. 14:22-23)

Az oldalon a 2021. októberi Zsinati Tanács tagokról készült fénykép látható (Ref. Sajtószolg, 2023.)

Vasárnapi ima

Meghajtjuk a fejünket és alázatos szívvel imádkozunk hozzád Atyánk, Istenünk az Úr Jézus Krisztusban, és köszönjük Neked, hogy csendességünkben ezen a vasárnapon összegyűjtöttél bennünket. Összegyűjtöttél, hogy a Te igédet hallgassuk alázatos szívvel, megbékélő lélekkel, könyörögve Tehozzád, hogy mindazokat a jókat, amelyekkel eddig elláttál bennünket, ezután is küldd a mi számunkra. Köszönjük mindenhol keresztyén közösségeinkben a gyülekezetet és a családokat, amelyek a most érkező prédikátort befogadták, köszönjük azt az egész földre kiterjedő szeretetteljes közösséget, amely egykor maga is átélte a befogadottság csodáját, amikor ő volt szükségben és menekültségben, háborúban, messze az otthonától. Kérünk Téged, hogy mutasd meg a mi életünkben, hogy minden jó a Te áldásodból fakad, minden a Te óvó felügyeleted alatt van, ami velünk történik.

A jó is és a rossz is, és Te nem a körülményeket változtatod meg eképpen, hanem ami történik, azt mind a Te orcád előtt láthatjuk, hogy Te lélekben könnyíted meg a mi terhünket, vagy gazdagítasz meg lélekben. Kérünk, hogy bocsásd meg a bűneinket és vétkeinket, amelyeken keresztül látható, hogy alkalmatlanok és méltatlanok vagyunk arra, hogy a nevedet a szánkra vegyük, és hogy keresztyénnek neveztessünk, de kérünk, hogy ne erre tekints, hanem áldj meg minket a Te szereteteddel.

Áldd meg azokat is, akik nem tudnak itt lenni velünk, akár egy templomban, mint mi, a kiváltságosok a közösségünkben, hogy együtt, közösen imádkozhassunk Tehozzád. Örömüzeneted azonban, kívánjuk, hogy hozzájuk is juthasson el, és azon igyekszünk, hogy szívünkben és szavainkkal, életünkkel, mint bizonyságtétellel elvihessük közéjük a Te evangéliumodat, hogy úgy szeretted a világot, hogy a Te egyszülött Fiadat adtad érte, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszék, hanem örök élete legyen.

Kérünk, hogy így áldj meg most minket ezen a helyen is, kit-kit ahol él, helytáll, ahová teremtettél bennünket, és egész életünkben: az ige hirdetőjét és hallgatóját, jelenlévőket és távolmaradókat egyaránt. Áldj meg minket ebben a Te általad gyűjtött és fenntartott gyülekezetben, családjainkban, a munkánkban, utazásainkban. Ámen.

dr. Lovas Eldina történész előadása

dr. Lovas Eldina történész, egyetemi adjunktus körünkben elhangzott előadását Erdős János zsinati titkár az alábbi szavakkal vezette be a Csúzai Református Konferencián:

“fontos volna meggyőzni a jelenlévőket arról, hogy milyen fontos a régi iratok megőrzése és tárolása, valamint a mai iratok pontos rendezése és nyilvántartása egy kutató szempontjából, és általában miért is fontos ezeket a néha feleslegesnek tartott adminisztratív ügyeket úgy kezelni, mint az egyházi- és kulturális örökség része, ha szeretnénk, hogy az utánunk jövő generáció megismerve majd a munkánkat, magát is jobban meg tudja becsülni.”

A professzor asszony a történészek és levéltári kutatók munkájának bemutatásán túl vetített képes előadásban átfogó képet adott a gyülekezeti és általában egyházi tulajdonban és fenntartásban működő levéltárak és könyvtárak feladatáról, jelentőségéről. Az előadót kutatói múltja összeköti egyházunk gyülekezeteivel, ugyanis a laskói református presbiteri jegyzőkönyvek irattárban őrzött történelmi dokumentumait dolgozta fel tudományos munkájában, amelyet néhány éve meg is jelentetett a magyarországi Exodus Kiadó segítségével.

A gyakorlati ismeretek mellett az előadó a gyülekezeti levéltárakban található forrásanyagok jelentőségéről, és tapasztalatairól is beszélt történész szemmel. Kutatási területe a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház csúzai, vörösmarti, hercegszöllősi, laskói, kopácsi, bellyei gyülekezeteknél található levéltári forrásokra terjed ki.

A források nem csupán a távoli múlt egyházi és társadalmi életének megismerésében segíthetnek, hanem a mai anyagok helyes kezelésével a közelmúlt egyházi eseményeinek dokumentálásban is. A történések, másként hamar – néha szándékkal – feledésbe merülő közelmúltját is képesek a pontosabb megítélés és megértés irányába segíteni – jegyezte meg Erdős tiszteletes az előadást megköszönve az egybegyűltek nevében.

A negyedik előadás, Szentlászló

„…gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték. Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az Urat…fiaidnak fiait meglátod…” Zsolt. 128:3-5.vv.

„Református Nap” Szentlászló

A negyedik előadás a sorban április elején:

Deák Sándor Ottó református lelkész Magyarország keleti országrészében végez ifjúsági gondozói munkát olyan állami gondozásból kikerült fiatalok között, akik a felnőtt életkort elérve kikerülnek a szorosan vett gondozói hálózatból.

Előadásában arról az általa is gyakorolt, többlettel rendelkező módszerről és segítő hozzáállásról beszélt, amely az egymás iránti felelősség megélését és gyakorlását a felnőtté válás folyamatának részének tekinti.

A lelkész beszélt arról is, hogy például a hittanórák tartalma a közismereti tárgyak során tanultakat kiegészítve számtalan esetben szeretetteljes és gyakorlati értelmet nyer: a számonkérés mellett megjelenhet ebben a módszerben a keresztyén etikáról való ismeretekre való nevelés eredménye.

A tízparancsolatból ismert tiltások és parancsok mélyebben ismerszenek meg a fiatalokban, nem taxatív, hanem valós, tartalmi mélységben, és jótékony értelemben. A bizalomra és a szabadságra (a rossz cselekvésétől való felszabadulásra) való nevelés a keresztyén gondozó hozzáállásán és felfogásán nagy részben múlik.

Amennyiben ez a hozzáállás, majd a megérintettség az Istentől kapott kegyelem által sikeres, akkor a nevelő és a gondozott gyermek kapcsolata, ezáltal a fiatal világgal való kapcsolata is áldottá válik, ami azt jelenti, hogy még azoknak az élete is gyümölcsöket teremhet, akik nagyon nehéz és hátrányos körülmények között nőttek fel, vagy helyzetekből keresik a kiutat.

Munkájában a motivációt az Isten belső elhívása mellett ennek a célnak az elérése adja, hogy minél többek tudjanak átlépni a körülményeik miatt előttük tornyosuló nehézségeken, és élhessenek boldog életet, felelős férfiakként és nőkként abban a társadalomban, melyben valamennyiünknek élnünk kell.

A keresztyén közösségek befogadó magatartást kell gyakoroljanak azok irányában, akik felkeresik őket, vagy akik hajlandók a segítségnyújtásra kész kezeket felismerni, annak közeledését elfogadni. Vajon a mi környezetünkben mindig felismerjük-e azokat, kik egy biztosnak látszó, állandónak mondható életsorsból hirtelen kikerülnek és új utakat keresnek a boldogulásra? Milyen segítséget tudunk nyújtani nekik?

Köszönjük a gondolatokat ébresztő előadást lelkipásztor testvérünknek!

Családlátogatás Szentlászlón

„Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem… Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod…. Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy… kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság… Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt… könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük. Mily drágák nekem szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma! Számolgatom, de több a homokszemeknél, s a végén is csak nálad vagyok.” (Zsolt. 139. v.v.)

Minden gyülekezetben vannak, akik betegségben, türelmes és fájdalmas várakozásban töltik életüket. Minden családban vannak olyan rokonok, akik tehetetlenül ágyban fekszenek, és csak a többieknek a gondozására, jóindulatára számíthatnak, amíg várják a gyógyulást, a betegségükből való felépülést, a magány próbatétele közepette a lelki megerősítést. Egy szeretetteljes szó, simogató vigasztalás az ilyen helyzetbe jutott embernek olyan, mint egy ebéd, vagy vacsora az éhezőnek.

A szentlászlói református gyülekezeti gondnok, Gajnok István, és felesége Zsuzsanna, az asszony testvérét fogadta be otthonába a szomszéd településről. Gyöke Juliska néni Kórógyról költözött Szentlászló központjában lévő új otthonába. Példamutató módon befogadták, szeretettel ápolják, gondoskodnak róla. Gyerekeik, amikor tudják, külföldről látogatják őket, de legalábbis minden nap telefonon hívják őket és tudnak egymás életéről a nagy távolságok ellenére is. A rokonság más tagjai Baranyából, Karancsról tesznek rendszeresen látogatást a családnál, ahogy ez akkor is történt, amikor különböző irányokból érkező lelkipásztoraink látogattak el a gondnokék otthonába.

Az egykor a gyülekezetben szolgáló Hünlich Robert lelkipásztor, a Juliska néni falujából származó, kórógyi születésű Varga György lelkipásztor (jelenleg csúzai-vörösmarti-hercegszüllősi református lelkész), valamint Erdős János tiszteletes és Miskolcról D. Szabó Dániel lelkipásztor, az egyházhoz hűséges tagságú Presbiteri Szövetség tiszteletbeli elnöke április első szombatjának délelőttjén együtt imádkozott, és énekelt zsoltárt és dícséretet a kis családi gyülekezetben, kiegészülve a helyi barátokkal és családtagokkal.

Más gyülekezeteinkben is vannak testvéri látogatásra, krisztusi igékre vágyó idősek és betegek. Lelkipásztoraink igyekeznek rendszeresen látogatni őket, hogy a sákramentumokat részükre kiszolgáltassák otthonukban is a házi istentiszteletek, áhitatok keretében.

Kérjük híveinket szeretettel, hogy jelezzék lelkipásztorainknál, ha ilyen élethelyzetbe jutott testvérről tudnak a környezetükben, és segítsék, hogy az isteni evangélium vigasztaló, gyógyító, és fájdalmakat enyhítő szava mindenkihez eljusson.

„Akik az Úrra néznek, felvidulnak…” (Zsolt. 34:6)

Szíriai menekültek között

A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház gyülekezeteinek részvételével a szentlászlói „Református Nap” konferencián az előadók között köszöntöttük Lőrincz Ernő református lelkipásztort, aki Szíriába menekült iraki keresztyének között tett látogatást a közelmúltban.

Vetített képes előadásában életsorsokat mutatott be, és olyan keresztyén fiatalok mindennapjairól beszélt, akik hazájukban üldöztetést szenvedtek hitük és életgyakorlatuk miatt. A menekültek közül sokan szakmával rendelkező, szorgalmas férfiak és nők, esetenként tanult, diplomás emberek, akik az olivabogyó szüreteléstől az asztalos szakmáig nagyon különböző területeken végzik munkájukat, próbálnak a mindennapi betevő előteremtéséhez és megélhetéshez szükséges jövedelemre szert tenni.

Abban bíznak, hogy egyszer egy keresztyén ország békéjében és üldöztetéstől mentes védelmében élhetnek, de nem találnak ilyen befogadó országot sehol. A reményt azonban nem adják fel, és a róluk készült fényképeken azt láthattuk, hogy elzárt és kiközösített csoportjukban is tudnak nevetni, örülni annak, ami szerény lehetőségként megadatott a számukra. Fiatalok és erősek, a több évi megpróbáltatás, és az állandó, őket körülvevő erőszak és nélkülözés sem törte meg őket. Mi lehet a titkuk? Elmondásaik szerint kapaszkodót az evangéliumban találnak. Krisztust meg nem tagadják. Arra tanítanak bennünket is, hogy ha bánkódnánk sorsunk miatt, akkor tudva róluk, mi is reménykedjünk szebb napokban, kívánva nekik is, és minden háborúban, menekültségben és számkivetettségben élő testvéreinknek, hogy Krisztust lássuk meg egymásban. Így lehet a Megváltó a béke és vigasztalás teremtője mindannyiunk életében.

Köszönjük az előadónak a fáradságot, hogy eljött közénk és megosztotta velünk gondolatait. Isten vezesse tovább azon az úton, amelyen lelkészként és segítő, támogató foglalkozású keresztyénként végez a rászorultak között.

Rólunk írták

KOPÁCS, Húsvét Hétfő

KOPÁCS, Húsvét Hétfő

Húsvét másnapja délután a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház kopácsi gyülekezetében tartott istentiszteleten D. Szabó Dániel segédlelkész hirdette Isten igéjét a Pál apostol Filippibeliekhez írott levelének 3. részéből, a 9. verstől olvasható evangélium alapján.

„És találtassam Ő benne, mint a kinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján:
Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához;
Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására.
Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, a miért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus.”

Isten áldja meg közöttünk való szolgálatát azzal a hittel és erővel, mellyel ezen a napon tanított bennünket, a kopácsiakat és szentlászlóbeli híveket pásztorolta ezen a délutánon. Hálát adunk Istennek és az igehirdetőnek a szolgálatért.
SDG!

Fénykép: 2023. április 10. Húsvét másnapja délután, Kopács.

Húsvét Szentlászlón

A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház szentlászlói gyülekezetében Húsvét másnapján, a délutáni istentiszteleten D. Szabó Dániel segédlelkész hirdette Isten igéjét a Máté evangéliumában olvasható húsvéti üzenet alapján. Isten áldja meg közöttünk való szolgálatát azzal a hittel és erővel, mellyel a szentlászlóiakat és kopácsiakat pásztorolta ezen a délutánon. Hálát adunk Istennek és az igehirdetőnek a szolgálatért.
SDG!

Húsvét reggele

A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: „Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának – mondta – a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad.” Erre eszükbe jutottak e szavai. A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken. (Lk. 24:1-12)

Kedves Testvéreim,

ahogy Jézus keresztre feszítésekor a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, úgy most azt olvassuk az igében, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Az asszonyok kimentek a sírhoz megnézni Jézus sírját, és döbbenten látták, hogy a sír üres. Jézus megnyitotta a közvetlen utat az Atyához és maga mutatta meg a feltámadásán keresztül, hogy amiről beszélt, tanított, az valóság. A Mester feltámadott, nincs többé a sírban.

Évről évre hangsúlyosan halljuk a húsvéti evangéliumot a templomban, gyülekezeti körökben arról, hogy a Megváltó feltámadott, és mégis temetőkbe látogatunk, hogy halottainkat meglátogassuk. Azt gondoljuk, hogy ott találkozhatunk velük. És valóban, az emlékével találkozhatunk is ott, mert életünk fogyatékosságai, vagy éppen zsúfoltsága miatt, csendes percet igazán csak a temetőben tudunk tartani. A test ott megpihen, ott semmi másra nem kell gondolnunk, csak a halálra, szeretteink halálára.

Az asszonyok, akik Jézus sírjához mentek, Jézus halálára gondoltak emlékezni. Attól féltek ugyanakkor, hogy a sír száját egy nagy kő torlaszolja el. Mintha az emlékezésünket egy nagy kő akadályozná, és akadályokkal ki ne találkozott volna már közülünk, aki temette el szerettét. Nincs az emlékezésnek maximuma, az emlékezés nem növekszik az idővel. Emberi számítások szerint az emlékezést akadályozó kő csak egyre nagyobb és súlyosabb, egyre mozdíthatatlanabbá válik.

Ebben a helyzetben az asszonyok azt látták, hogy a kő pedig el volt hengerítve. Nem találták a sírban Jézust, helyette megállt két küldött mellettük és szóltak hozzájuk. Emlékeztették őket arra, amit Jézus mondott korábban azokról az eseményekről, amelyek bekövetkeztek. Jézus a bűnösök kezébe került, fölfeszítették, de harmadnap feltámadt. Nem a temetőben kell keresnünk többé.

Erről a csodáról szólt mai, és szól holnapi igehirdetésünk Vörösmarton, Csúzán, Hercegszöllősön, Sepsén, Eszéken, Szentlászlón, Kopácson és a többi helyen keresztyén testvéreink körében a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház gyülekezeteiben.

Isten áldását kívánjuk ünnepünkre és további napjainkra minden Jézust kereső és szeretetében hívő testvérünk és családja, környezete számára!

Fénykép: 2006. a vörösmarti református gyülekezet énekkarára emlékezünk szeretettel.