dr. Kis Boáz előadása Csúzán
Dr. Kis Boáz lelkipásztor tartotta a második előadást Csúzán a megjelent hívek előtt 2024. február 24-én. Beszédét igei idézettel kezdte és zárta. Többször is hangsúlyozta, hogy nekünk, keresztyén hívőknek a Szentírásban foglaltakra kell a hangsúlyt fektetnünk minden ténykedésünkben. Az általa idézett költők is, az evangélium üzenetét tolmácsolták verseikben, melyeket minden magyarhoz címeztek, a nemzetben, nyelvben, hitben élő testvéreinkhez.
A Filippibeliekhez írott levél 4. fejezetében, a negyedik és azt követő versekben így szól Istennek az igéje:
„Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!
A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!
Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.
És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok.
A miket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz.”
Ez a bibliai ige a mai alkalommal azért is fontos és üzenetmondó, mert olyan körülmények között élünk, olyan társadalmi helyzetben vagyunk, amikor nehéz örülni, és amikor sokkal inkább az válik kézzelfoghatóvá, hogy jobbról is bántanak, meg balról is bántanak bennünket. Holott nekünk azért vannak olyan feladataink, amiről például Vörösmarty Mihály A Zalán futása című versében így panaszkodik:
„Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző
Fénnyel jársz egyedűl. Rajtad sürü fellegek, és a
Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.
Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén,
A riadó vak mélységet fölverje szavával,
S késő százak után, méltán láttassa vezérlő
Párducos Árpádot, s hadrontó népe hatalmát?
Hol vagyon?…”
Dr. Kis Boáz magyar költőink legnagyobbjai verses vallomástételei által mutatott rá arra, hogy tulajdonképpen III. Béla idejéig egy felfelé ívelő pályán mozgott a magyar történelem, de aztán az 1526. augusztus 29-i esemény, a mohácsi vész az végképp elzárta a felfelé ívelésnek a lehetőségét a magyar történelemben. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy olimpiai bajnokok, aztán Nobel-díjasok kerülnek ki közülünk, a tavalyi évben kettő is. És mi nem a tétlenségre és nem a tehetetlenségre szeretnénk koncentrálni, hanem inkább arra, hogy mit tehetünk vagy mit kell tennünk. Nem tudunk másra odafigyelni, csak a Szentírásra, a Bibliára, és éppen ezért kell arra nekünk a hangsúlyt helyezni, amit az igéből olvastunk, hogy „örüljetek, ismét mondom, örüljetek, a ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden előtt”.
Erőt kell merítenünk a Szentírásból és bátorítanunk kell egymást azon az úton, amelyen megyünk. Babits Mihály a Zsoltár férfihangra című versében is leírja, hogy nekünk nem cél nélkül és nem egyedül, nem erő nélkül kell azon az úton menni, amelyen megyünk, mert velünk van a teremtő Isten. A Zsoltár férfihangra című versében Babits így ír: „Tudod hogy érted történnek mindenek – mit busulsz?” Babits ebben a versében arról a helyzetről ír, amely mai korunkra is adaptálható, hiszen kevesen vannak, de éppen elegen azok, akik megtartják az Istennek az ígéretét, akik a szomorúságban is előre tudnak nézni és megtalálják az Igéből az örömöt, azt az örömöt, amely előre vezet bennünket ezen az úton.
Dr. Kis Boáz elmondta, hogy az ige, és költőink tanúságai alapján azt kell csinálnunk, amit Dsida Jenő így fogalmazott meg: „Elindulok, mint egykor Csoma Sándor, hogy felkutassak minden magyart.” (Dsida Jenő: Psalmus Hungaricus, VI.) Mennyire használható és mennyire megfesti, lerajzolja a mostani társadalmi helyzetünket, hiszen mi mindig megvédtük Európát töröktől, meg mindenkitől, orosztól, és mit kapunk? Tudjuk, hogy mit kapunk. A magyarságnak mégis fel kell vállalnia azt a helyzetet, amiben vagyunk, mert nem vagyunk egyedül. Nem egyedül kell mennünk azon az úton, amelyen Isten bennünket segített. Hiszen ott voltak a gályaraboknak a szívében is azok az isteni erők, amelyek a túlélést segítették.
Szabó Lőrinc a debreceni nagytemplom mögött levő gályarabok emlékművéről így ír:
„Mik vagyunk? Kutyák? Mért? Eretnekek?
Kis szobor állt a Nagytemplom megett:
a Gályarabok! – Hősök! Mennyi gyász!
És mintha az a titkos Nyomozás,
a távoli, az Inkvizició,
az iszonyúnak hitt központi szó
engem vert volna őseim helyett
vasra, kínpadra, olyan rémület
markolt szívembe. Fürkész gondolat,
ott kezdtem álmodni álmaidat,
ott csatáztam veled (s mily naivan!),
fekete Róma! Gyanú s ami van
emberség bennem, mind abból fakadt,
hogy sirattam áldozataidat;
mert hiszek benned, jóság, türelem,
hiszek benned, isteni értelem –
hiszek benned, szabadság, szeretet,
s hiszem, hogy győztök, tiszta fegyverek.”
(Szabó Lőrinc: A gályarabok szobra)
A lelkipásztor bíztatását hallottuk azokban a szavakban is, melyekkel indított bennünket: így menjünk mi is tovább azon az úton, amelyre ezt a kis közösséget is elhívta az Isten. Hiszen a nyelv, a család és a keresztyén hit megtart bennünket azon az úton, amelyen mennünk kell. Legyen a mi szívünkben a bibliai igének a másik mondata a Rómabeliekhez írt levél 15. részének 13. verséből, amelyben így szól az Ige: „A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által.”
