Az idei év harmadik zsinati tanács ülésén Csúzán a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház vezetősége pontokba foglalta célkitűzéseit, terveit, melyekről külön tudósításban fogunk beszámolni. Most kérjük, hogy olvassák el Varga György püspök kezdő áhítatának összefoglalóját, mely eredetben az ülés megnyitásán hangzott el a jelenlévők előtt:
„Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában: Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé. Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, a melyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az ő testének értelmével. És nem ragaszkodván a Főhöz, a Kiből az egész test, a kapcsok és kötelek által segedelmet vévén és egybeszerkesztetvén, nevekedik az Isten szerint való nevekedéssel. Ha meghalván a Krisztussal, megszabadultatok e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel: Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd. A mik mind a velök való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint? A melyek bölcsességnek látszanak ugyan a magaválasztotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennök semmi becsülni való, mivelhogy a test hízlalására valók.” (Kolossé 2:16-32)
Az egyik legnagyobb veszély a korai keresztény közösségek számára a tévtanítók és tévtanítások megjelenése volt. Számos újszövetségi irat, különösen Pál apostol levelei, éppen abból a célból születtek, hogy megvédjék a gyülekezeteket ezekkel szemben, és tisztázzák a hit alapvető tanításait. Így formálódtak meg a legfontosabb keresztény igazságok is, például a feltámadásról szóló tanítás, vagy az úrvacsora szereztetési igéje, amelyet ma is minden alkalommal felolvasunk. A Római levél és más iratok szintén döntő szerepet játszottak az egyháztörténelem különböző korszakai során.
A Kolossébeliekhez írt levél – amelyet egyes kutatók körlevélnek tartanak – nem csupán egy helyi közösséghez szólt, hanem egy egész régióhoz. Ennek oka az lehetett, hogy a tévtanítók több gyülekezetben is zavart keltettek, igyekeztek gyengíteni az emberek Jézus Krisztusba vetett hitét. A levél tehát figyelmeztetés és útmutatás egyszerre: ne térjünk vissza a külsőségekhez, a törvény betűjéhez, mert a hit lényege nem ezekben áll.
Jézus maga is állandó vitában és konfliktusban volt a farizeusokkal, akik sokszor inkább a látszatra, a külső törvénytartásra és a képmutatásra helyezték a hangsúlyt. Pál azonban arra mutat rá, hogy a veszély nem feltétlenül csak ebből a zsidó vallási irányzatból fakadt. Az aszkézis, az emberi erőfeszítés, a test cselekedeteinek túlhangsúlyozása más kultúrákban, vallásokban és filozófiai rendszerekben is jelen volt. Ezek közös jellemzője, hogy az ember saját erejéből próbálja elérni az üdvösséget, ami könnyen felfuvalkodottsághoz és büszkeséghez vezet, miközben gyengíti a kapcsolatot a „Fővel”, vagyis Jézus Krisztussal.
Az apostol arra tanít, hogy a külső dolgok nem határozzák meg a hit lényegét. Nem a mi erőfeszítéseink vagy cselekedeteink üdvözítenek, hanem Krisztusban kapott szabadságunk. Ez a szabadság azonban nem szabadosság, hanem szeretetre való elhívás. A Krisztusban való új élet azt jelenti, hogy a régi ember meghalt, és egy új ember támadt életre – aki már nem ellensége Krisztusnak, hanem követője és tanítványa.
Pál apostol élete erre a legjobb példa: a damaszkuszi úton történt találkozás után az egyház üldözőjéből az evangélium egyik legnagyobb hirdetője lett, és rendíthetetlenül szembeszállt minden tévtanítással.
Számunkra is ez a feladat: ragaszkodni Krisztushoz, élni az Őtőle kapott szabadságban, szeretni egymást – még az ellenségeinket is. Szabadon imádkozhatunk azokért, akik gyűlölnek, és azokért is, akik kigúnyolnak minket. Ebben a szabadságban Krisztust követjük, és az Ő szeretetének tanúi lehetünk.
Imádság: Mennyei Atya, kérünk áldd meg a mai összejövetelünket, áldd meg életünket, hogy mi magunk tudjunk örülni annak a szabadságnak, amit tőled kaptunk. Kérünk, add nekünk a szabad élet minden örömét. Ámen.