„Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott” (Jn 1:14)
Karácsony másnapján
Karácsony másnapja csendesebb ünnep. A fények tompulnak, a vendégek elindulnak, a szívben pedig megszületik a kérdés: mi marad mindebből, amikor az ünnep elmúlik? Az evangélium válasza egyszerű és mégis megrendítő: Krisztus nem távozik velünk együtt az ünnepből.
A betlehemi gyermek nem egy napra érkezett. Nem az ünnepi hangulat része, hanem az emberi élet része. Karácsony másnapján már nem a jászol csodája áll a középpontban, hanem annak következménye: „Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott”. Ez a „közöttünk” nem időhöz kötött, nem dátumhoz rögzített ígéret.
Karácsony másnapja ezért a folytatás ünnepe. Annak felismerése, hogy Isten nemcsak megszólított, hanem velünk is marad. A hétköznapban, a döntéseinkben, a terheinkben. A Megváltó nem az ünnepi asztalnál marad, hanem elkísér az úton, amely újra a mindennapok felé vezet. Az evangélium üzenete karácsony másnapján így hangzik: az ünnep véget érhet, de a kegyelem nem. A karácsonyi ajándék nem fogy el, nem csomagolható vissza. Krisztus velünk marad – ma, holnap, és minden napon.
(a földi lét törékenysége és az isteni lét magassága)
– Mind e kettő nagy becsben tartott, szent célra szolgáló gyanta: a mirha a földi lét törékenységét, a szenvedést és a gyógyulást hordozza magában, míg a tömjén elsősorban az isteni magasságot, az imádság és a hódolat világát idézi meg. A napkeleti bölcsek ajándékaiban már ez a kettősség jelenik meg, előrevetítve Krisztus személyének és küldetésének teljességét. –
„Kedves Testvéreim, a karácsonyi evangéliumi történetből most annak az egyik közismert és legbeszédesebb mozzanatát, a napkeleti bölcsek ajándékait: az aranyat, a tömjént és a mirhát magyarázom. (Az aranyról majd külön fogok értekezni.) E három ajándék nem pusztán keleti udvariassági gesztus vagy korabeli luxuscikkek felsorolása, hanem sűrített hitvallás Jézus személyéről és küldetéséről. A betlehemi jászolnál már jelen van mindaz, ami Krisztus egész földi útját meghatározza: a királyi méltóság, az istentisztelet és az áldozat.
A mirha különösen is megrendítő ajándék egy újszülött és szerettei számára.
Ez az illatos gyanta a balzsamfafélék családjába tartozó növény sebzéséből fakad: a fa kérgének bemetszésekor sűrű, kesernyés illatú mézga csordul ki, amely megszilárdulva védi a sebet. Már ez a természeti folyamat önmagában szimbolikus: a sérülésből gyógyító anyag fakad. Nem véletlen, hogy az ókori világban a mirhát gyógyító, fertőtlenítő, vérzéscsillapító szerként, illatszerként és temetési balzsamként egyaránt használták. A Közel-Keleten és Északkelet-Afrikában őshonos növény gyantája ritkasága és nehéz beszerzése miatt nagy becsben állt, valódi kincset jelentett.
A Szentírás már az Ószövetségben is kiemelt szerepet tulajdonít a mirhának. A felszentelés szent olajának összetevője, az áldozatvállalás és az Istennek szenteltség jele. Illata kedves az Úr előtt, gyógyító ereje pedig a megsebzett élet helyreállítását jelképezi. A prófétai és költői szövegekben a mirha a szeretetből vállalt szenvedés képe, a halál és az elmúlás közelségét hordozza, ugyanakkor a remény ígéretét is.
Az Újszövetségben a mirha Jézus életének kezdetén és végén is megjelenik. A bölcsek ajándékaként már előre jelzi azt az utat, amely a jászolból a Golgotáig vezet. A keresztre feszítés előtt felkínált mirhával kevert bort Jézus nem fogadja el, hogy teljes tudatossággal vállalja az áldozatot. Halála után pedig mirhával és aloéval kenik meg testét, a zsidó temetési szokások szerint, ami egyszerre fejezi ki az emberi gyászt és az áldozati halál teológiai mélységét.
A tömjén ezzel párhuzamosan az istentisztelet és az imádság jelképe.
A boswelliafélék gyantájából nyert anyag égésekor felszálló, egyenes irányú füst már az ószövetségi kultuszban is az Istenhez emelkedő könyörgést fejezte ki. A törvény szigorúan szabályozta használatát: kizárólag szent célra volt szabad alkalmazni. A prófétai látomásokban és a Jelenések könyvében a tömjén füstje a szentek imádságainak képe, amely eléri a mennyei trónt.
Karácsony ünnepén e két illatos gyanta – a tömjén és a mirha – együtt beszél Krisztus titkáról. A gyermek, akit Mária karjában tart, egyszerre Király, Isten Fia és az emberiségért önmagát odaadó Megváltó. A drága ajándékok nem Mária földi gazdagságát növelik, hanem hitvallássá válnak: Betlehemben megszületett az, akiért imádság száll fel, és aki áldozatként adja oda életét.
A karácsonyi történet így túlmutat a meghittség és az idill képein. A jászolnál már ott van a kereszt árnyéka, de ott van a feltámadás ígérete is. A mirha keserű illata és a tömjén felszálló füstje együtt hirdeti: az isteni szeretet a szenvedésen át vezet az élet teljességéhez. Karácsony ezért nemcsak a születés, hanem az egész megváltástörténet ünnepe. Holnap az aranyról szólok közöttetek.”
(2025. december 24. Szentesti készülődés – Horvátország, Református Élet, fotó: gyantacsomag Betlehemből, a Születés templomából…)
Megjelent a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház 2026. évi Református Kalendáriuma. Ez a kötet 2004 óta a huszonegyedik éves összefoglalót tartalmazó kiadvány, amely az év közben „Református Élet” címmel megjelenő újsággal együtt rendszerezve és átfogó módon mutatja be egyházi életünket Horvátországban.
A 2026. évi Református Kalendárium a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház életének átfogó dokumentuma. A kiadvány egyszerre szolgál napi áhítati segédanyagként, egyháztörténeti emlékkönyvként és az elmúlt esztendők eseményeit rögzítő krónikaként. A kalendárium középpontjában a Szentírás, az imádság és az egyházi év rendje áll, ugyanakkor hangsúlyosan jelennek meg benne az egyházkormányzati események, gyülekezeti beszámolók, történelmi megemlékezések, valamint a HMRKE-t érintő jogi és közéleti kérdések. Kiemelt tematikus súlyt kap a Hercegszöllősi Kánonok kihirdetésének 450. évfordulója (1576–2026), amelyhez kapcsolódóan több tanulmány, beszámoló és ünnepi esemény bemutatása is helyet kap a kötetben.
A HMRKE 2026. évi Református Kalendáriuma az egyházi év rendjét követő naptári és igefonál-résszel kezdődik, amelyet imádságok és napi igék egészítenek ki. E fejezet a mindennapi csendesség és az istentiszteleti szolgálat gyakorlati segédleteként szolgál, összekapcsolva az idő rendjét az Ige üzenetével.
A lelki tartalmakat irodalmi és emlékező írások követik: versek, visszaemlékezések és megemlékezések püspökökről, lelkipásztorokról és egyházi szolgálattevőkről. Ezek az írások személyes hangon, mégis közösségi távlatban idézik fel a szolgálatban eltöltött életutakat és a hitben megélt példákat.
A Kalendárium jelentős teret szentel az egyházkormányzati események bemutatásának. Az Országos Egyház és Zsinati Tanács munkájáról, a zsinati ülésekről, közgyűlésekről és konferenciákról szóló beszámolók hiteles képet adnak az egyház alkotmányos működéséről és döntéshozataláról.
Önálló, részletes fejezetek foglalkoznak a HMRKE-t érintő jogi eljárásokkal és egyházi perekkel. A kötet dokumentálja az ingatlanügyek és más jogviták előtörténetét, aktuális állását és jogerős döntéseit, egyúttal rögzítve azokat a körülményeket, amelyek az egyház jogfolytonosságát és működését érintik.
A gyülekezeti élet bemutatása a kalendárium egyik legterjedelmesebb része. Bellye, Csúza, Eszék, Hercegszöllős, Karancs, Kopács, Kórógy, Nagypiszanica, Szentlászló és Vörösmart közösségeinek beszámolói istentiszteletekről, bibliaórákról, evangelizációkról, gyermek- és ifjúsági alkalmakról, valamint kulturális és közösségi eseményekről adnak számot. Ezek a fejezetek élő képet rajzolnak a délvidéki református közösségek mindennapjairól.
A jubileumi évhez kapcsolódva külön hangsúlyt kap a Hercegszöllősi Kánonok 450 éves évfordulója. A kalendárium bemutatja az emlékév rendezvényeit, ünnepi istentiszteleteit, kiállításait és a református egyháztörténeti jelentőségű eseményeket, megerősítve a múlt és a jelen közötti lelki és jogi folytonosságot.
A kötet záró részei kitekintést nyújtanak az egyházi és társadalmi kérdésekre, ünnepi gondolatokat közölnek az egyházi év jeles alkalmaihoz kapcsolódva, valamint helyet adnak személyes hangvételű írásoknak és közösségi reflexióknak.
A 2026. évi Református Kalendárium így egyszerre szolgál lelki útmutatóként, egyházi évkönyvként és történeti forrásként, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház közösségének épülésére és megmaradására.
________
Elérhető a lelkészi hivatalokban és gyülekezeti terjesztésben, mint az egyház belső használatára szolgáló évkönyv.
a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház közösségeihez
Karácsony Jézus Krisztus születésének ünnepe, aki a világ Megváltója és minden nép Üdvözítője. Benne és általa Isten sorsközösséget vállalt az emberrel: különösen a szegénnyel, a beteggel, a szenvedővel és a bűn terhét hordozóval. Jézus Krisztus meghirdette és elhozta az Isten Országát erre a világra: az igazságosság és a kegyelem, a szeretet és a békesség Országát, és megnyitotta az emberiség számára az örök élet, a végső beteljesedés útját. Aki nyitott szívvel fogadja be evangéliumát, az hitben, reménységben és szeretetben élheti mindennapjait.
Egyházunk küldetése, hogy ezt az örömhírt megélje és továbbadja. A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház ennek tudatában végzi szolgálatát, és mindeközben arra törekszik, hogy elhívása szerint tagjai és gyülekezeteinek közösségei a hit, a reménység és a szeretet kovászaként legyenek jelen a világban. Az előttünk álló időszakban különösen is, az evangéliumi értékrendünkhöz hűen őrizzük meg a szeretet, az igazság és a másik ember iránti tisztelet lelkületét.
Felhívjuk gyülekezeteink minden tagját, valamint minden jóakaratú embert, hogy a család védelmét, az igazságosságot, a rászorulókkal való szolidaritást, a békességet, valamint minden ember testi-lelki jólétének szolgálatát tartsa szem előtt.
Imádságban forduljunk minden alkalmas időben mennyei Atyánkhoz, hogy a Béke Fejedelme, a Betlehemben született Megváltó ajándékozza meg családjainkat, közösségeinket és az egész világot áldott békességgel.
Áldott karácsonyi ünnepeket kíván a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház vezetősége.
„Íme, az Úr szolgálóleánya; legyen nekem a te igéd szerint.” (Lk. 1:38)
Advent negyedik vasárnapján az egyház figyelme Mária engedelmes válaszára összpontosul. A bibliai történet nem csupán egy régi kor eseményeit idézi fel, hanem a hit lényegét fogalmazza meg: az ember akkor lép be Isten megváltó munkájába, amikor kész elfogadni az isteni szót, és engedni, hogy az formálja életét.
A Megváltó érkezésének küszöbén ez az engedelmesség különös hangsúlyt kap. Az adventi út ebben a pillanatban válik teljessé: a várakozásból találkozás lesz, az ígéret valósággá, az isteni szó pedig testet ölt. A hívő számára Mária mondata azt a belső tartást példázza, amely nem bizonytalanságból, hanem Istenbe vetett bizalomból születik. Az engedelmesség nem kényszer, hanem felelet a hívó szóra.
A bibliai történet arról tanúskodik, hogy Isten a maga munkáját gyakran csendben, emberi szemmel kicsinek tűnő helyeken kezdi el. A Megváltó születése nem hatalmi központokban, hanem egy egyszerű ember életében nyerte el kezdetét. Ez arra emlékeztet, hogy Isten ma is ott munkálkodik, ahol az ember kész meghallani az igét, és vállalja annak követését.
A negyedik gyertya fellobbanó fénye a szeretet üzenetét hordozza. Ez a szeretet nem pusztán érzelmi közeledés, hanem az isteni kezdeményezés megtapasztalása. Isten szeretete abban mutatkozott meg, hogy elküldte Fiát a világba, s ezzel véglegesen választ adott az emberi élet törékenységére. A hívő feladata, hogy ezt a szeretetet továbbadja: csendes jelenléttel, türelmes odafigyeléssel, szolgáló készséggel.
Advent negyedik vasárnapja tehát a beteljesedés küszöbe. Aki Mária hitével mond igent az isteni szóra, annak életében is megjelenhet Krisztus világossága. Az ünnep közeledtével a gyülekezet ebben a bizonyosságban élhet: Isten megváltó szeretete úton van, és ahol helyet készítenek számára, ott az élet megújul, a fény eloszlatja a sötétséget, és a reménység valósággá válik. Ámen
2025 december 14-én egy órakor híveink a Kopácsi Református Templomban gyülekeztek, hogy részt vegyenek vasárnapi istentiszteletünkön. Ft. Kopácsi Kettős János néhai püspök ezen a helyen szolgált és vezette gyülekezetét és egyházunkat az 1980-as évek vége óta. Szolgálati idejébe beleszólt a Délszláv háború, mialatt nem helyhez, hanem menekültségben élő híveihez volt kötve, szorosabbnál szorosabb kötelékekkel. A Püspökre emlékeztek a megjelentek, nevezetesen egyházunk jelenlegi vezetőségének tagjai, lelkészeink, jelenlegi püspökünk és gondnokok, presbiterek, és mindazok, akik tisztelték és szerették néhai Kopácsi Kettős Jánost, mint embert és Isten hűséges szolgáját.
Az igehirdetés szolgálatát nagytiszteletű Nagy Lenke teológus végezte a 90. zsoltár 16. verse alapján:
„Láttassék meg a Te műved a Te szolgáidon, és a Te dicsőséged azoknak fiain.”
A köszöntések sorozatát ft. Varga György püspök, a HMRKE jelenlegi vezető lelkipásztora és egyben Csúza, Vörösmart, és Hercegszöllős lelkipásztora kezdte. Megemlékezésében igeverseket ajánlott figyelmünkbe, mely gyűjteményt a Kettős püspök emlékezetének szentelte. Őt követte nt. Kettős Attila lelkipásztor, mint kopácsi házigazda lelkész köszöntése a megjelentek felé, majd Jasmin Milic, a Horvátországi Protestáns Keresztyén Egyház püspöke szólt és méltatta volt püspöktársa érdemeit, felhívva a figyelmet a szolgálatban való mindenkori lehetőségre, hogy Istent szolgáljuk és Krisztust hirdessük. Erdős János zsinati titkár a nemrég kiosztott Nobel díjról szólt és annak magyar kitüntetettjeiről úgy, ahogy „mindezeket Kettős János barátunk is szeretné hallgatni”. Kortárs versek és írói megnyilvánulások példáin keresztül mutatta be a zsinati titkár egészen különleges helyzetünket a világban, amely a búcsúzások, távozások és emberi veszteségek útján is az idézett alkotók szövegeiben egy irányba mutat, még ha egészen különbözők is a sorsaink és motivációink egyénenként. Rámutatott, hogy Kertész Imre és Krasznahorkai László írók, valamint egy Erdős Virág nevű, szintén kortárs költő írásaiban közös az a felismerés, hogy a rossz, a gonosz jelenléte ma már kiszámítható „normalitásként” megvalósuló jelenség, ellentétben a „jó”, a szentség nem racionális, és nem logikus létezésével, amely értékesebb számunkra. Kettős püspök egyik erőssége is a „Jó”-ban való foglalatosság volt, mint erre tanúi az istentiszteleten megjelentek közössége is.
A gyülekezeti teremből a megjelentek az áldás vételét követően átvonultak a templomba, ahol kegyeletüket rótták le ft. Kopácsi Kettős János püspök emléktáblájánál, majd szeretetvendégségre került sor Advent harmadik vasárnapjának délutánján, testvéri és keresztyéni közösségben. Isten áldásáért hálát adunk, és imádkozunk elhunytainkért, szeretteinkért, szeretetben szolgálva az Úrnak gyermekeink jövőjéért, a betegekért, és mind azokért, akik nem tudtak velünk lenni ezen a vasárnap délutánon.
„Mennyei Atyánk a Jézus Krisztus által! Hálatelt szívvel állunk meg újra szent hajlékodban Advent harmadik vasárnapján. Készítjük az útját, ahogy parancsoltad a születésnek, az emlékezésnek, a visszajövetelnek, de mindenekelőtt várakozunk, hogy majdan, ha eljutunk a betlehemi jászolig újra, ebben az esztendőben is szülessen meg a Krisztus a mi lelkünkben. Így áldd meg e mostani, Téged dícsérő istentiszteletünket, így áldd meg a mi emlékezetünket a gyülekezet pásztorára, az egyház pásztorára, és a Jézus Krisztus érdeméért kérünk, hallgasd meg imádságunkat. Ámen.”
A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház adventi közös istentiszteletet tart, melyre 2025. december 14-én, 13 órakor Kopácson kerül sor.
Az alkalmon hálás szívvel emlékezünk meg főtiszteletű Kopácsi Kettős Jánosról, a kopácsi gyülekezet egykori lelkipásztoráról és egyházunk elhunyt püspökéről, aki hűséges szolgálatával maradandó örökséget hagyott közösségünkre.
________
Advent 3. vasárnapja
„Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek!” (Fil. 4:4)
Advent harmadik vasárnapján a gyülekezet figyelme az öröm ígéretére irányul. A bibliai felszólítás nem felszínes derűt kér, hanem hitből fakadó bizalmat. Az apostol szavai olyan örömről beszélnek, amely nem a körülmények változékonyságából, hanem Isten hűségéből merít erőt.
A keresztyén öröm nem érzelmi hullámzás, hanem annak felismerése, hogy a Megváltó közel van. Az adventi várakozás ezen a vasárnapon azért válik sajátos üzenetté, mert emlékeztet: az isteni közelség mindig erőforrás, még akkor is, ha a mindennapok gondjai fáradtságot vagy bizonytalanságot hoznak. Az öröm nem a nehézségek tagadása, hanem annak biztos tudata, hogy Krisztus világossága a sötétségen túl is utat mutat.
A Szentírás arra szólít, hogy „szelídségünk legyen ismert minden ember előtt”, mert az Úr közel van. Ez az adventi öröm egyik fontos vonása: belső tartásból fakad, amely türelemmé, figyelmessé és szolgáló szeretetté formálja a hívőt. Aki az isteni közelség bizonyosságából él, annak életében az öröm nem önmagára irányul, hanem közösséget épít, békességet teremt, és másokat is az Isten felé fordulás felé vezet.
A harmadik gyertya fénye – a hagyomány szerint az „öröm” jelképe – azt üzeni, hogy az ünnep közeledtével az isteni ígéretek egyre világosabban kirajzolódnak. A hívő ember számára ez az időszak annak felismerését hozza, hogy Isten nem csupán megígérte a szabadítást, hanem el is hozta azt Krisztus által.
Advent harmadik vasárnapja így nem csupán érzelmi felhangot ad az ünnepi időszaknak, hanem megmutatja az öröm forrását: az Úr közel van. Aki ezt komolyan veszi, annak szívében az öröm már most megszületik – mint az eljövendő teljesség előíze, amelyet Krisztus hoz el azoknak, akik Benne bíznak.
„Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.” (Mk. 1:3)
Advent második vasárnapján a bibliai üzenet az előkészület felelősségére irányítja a figyelmet. Keresztelő János szava nem pusztán történelmi felszólítás, hanem ma is érvényes feladat: az emberi élet útjait alkalmassá kell tenni arra, hogy a közeledő Krisztust befogadják.
Az „út készítése” nem látványos vállalkozás, hanem belső rendteremtés. A hívőnek szembesülnie kell mindazzal, ami akadállyá válhat: a megkeményedett szívvel, a halogatással, a hitbeli közömbösséggel. A prófétai szó emlékeztet arra, hogy a Megváltó érkezése nem a körülmények átalakulásával kezdődik, hanem az ember Isten felé forduló szándékával.
Advent második hetében a közösség számára különös hangsúlyt kap az engedelmesség. Keresztelő János szolgálatának lényegi üzenete, hogy Krisztus útja mindig a bűnbánaton át vezet. A megtérés nem önváddal teli folyamat, hanem a helyreállítás reményének lehetősége. Aki Isten elé áll, annak életében kiegyenesedhetnek a görbe utak, és elcsendesedhet minden olyan belső zaj, amely eltakarta a kegyelem hangját.
A liturgikus időszakban fellobbanó második gyertya a „béke” jelképe, ám ez a béke nem pusztán érzelmi állapot. A keresztyén értelmezésben az a bizonyosság, amely abból fakad, hogy Isten ígérete szilárd és cselekvő valóság. Aki készíti az Úr útját, annak életében a békesség nem kiegészítő dísz, hanem a hitben való megállás következménye.
Advent második vasárnapja tehát arra hív, hogy a várakozás idejét tudatosan éljük meg. A Megváltó érkezése nem csupán ünnepi motívum, hanem az isteni közelség ténye. Az út előkészítésének engedelmes munkájában válik láthatóvá, hogy a világ világossága valóban beléphet az ember életébe – és ahol Krisztus megjelenik, ott az út többé nem marad rendezetlen.
A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, a homály földjén lakókra világosság ragyog. (Ésa. 9:1)
Meghívó
A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház szeretettel hívja és várja a gyülekezet tagjait az adventi közös istentiszteletre, amelyre 2025. december 14-én, 13 órakor Kopácson kerül sor.
Az alkalmon hálás szívvel emlékezünk meg főtiszteletű Kopácsi Kettős Jánosról, a kopácsi gyülekezet egykori lelkipásztoráról és egyházunk elhunyt püspökéről, aki hűséges szolgálatával maradandó örökséget hagyott közösségünkre. „A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát.” (Ézsaiás 9,1)
Az istentiszteletet követően szeretetvendégségre hívjuk a jelenlévőket, ahol lehetőség nyílik a testvéri közösség megélésére és a személyes találkozásra.
Áldott adventi készületet kívánunk, és szeretettel várjuk az ünnepi együttlétre!
