Isten áldja meg együttlétünket a továbbiakban is. Ámen.
Mennyei Édesatyánk, hálát adunk Neked vigasztalásodért és bátorításodért. Köszönjük, hogy szembesítesz bennünket hitünk kérdéseivel: a gyülekezetben, a családban, személyes életünkben, az egyház életében és a felekezetek közötti kapcsolatokban egyaránt. Kérünk, adj nekünk erőt, belátást, tudást és bölcs gondolkodást, hogy ezekről a kérdésekről valóban érdemben, őszintén és tisztán tudjunk beszélni.
Áldj meg bennünket a most következő előadások, beszámolók, a közös éneklés és az imádság idején is. Kérünk, hogy rajtunk keresztül, az itt elhangzó üzenetek által áldásoddal kísérd mindennapjainkat: otthonainkban, szeretteink körében, családjainkban, faluközösségeinkben, valamint mindazok életében is, akik most nem lehetnek velünk.
Kérünk, áldd meg az elesetteket és a gyengéket, vigasztald a gyászolókat és a szomorkodókat, gyógyítsd a betegeket. Valljuk, hogy mindannyian fontosak vagyunk egymás számára, és számíthatunk közösségünkre – ezt most megerősítjük magunkban és egymás előtt is.
Adj nekünk közös örömöt, amelyben együtt tudunk részesülni, és adj vigasztalást, amelyben egymást is erősíthetjük és bátoríthatjuk.
Mennyei Édesatyánk, hálát adunk Neked a napi igéért, amelyet elénk adsz. Köszönjük az egybegyülekezés ajándékát. Hálát adunk azért, hogy nemcsak testben, hanem lélekben is együtt lehetünk, és mindazok is velünk vannak, akik akadályoztatásuk miatt csak gondolatban lehetnek jelen ezen a Szentlászlón megrendezett Református Fórumon. Szeretettel gondolunk rájuk, tudva, hogy ők is velünk együtt hordozzák e gyülekezet és egyház közösségét.
Hálát adunk Neked, Urunk, ezért az alkalomért, amelyet kegyelmedből megadtál nekünk, és azért, hogy alázatos szívvel járulhatunk Eléd, megvallva bűneinket. Megvalljuk, hogy az elmúlt időszakban is sokszor megszegtük parancsolataidat. Most azonban, amikor a Te színed előtt állunk, Krisztus evangéliumát hirdetjük. Szentlelked erejére és segítségére támaszkodva valljuk, hogy Megváltónk él, és ez a Megváltó Te vagy, a Krisztusban.
Ezért hívtál most össze bennünket, és mi itt vagyunk: bűnvalló imádságunkat mondjuk, és Hozzád fohászkodunk. Kérünk, áldj meg bennünket a jövőben is: cselekedeteinkben, gondolatainkban, olvasmányainkban, mindabban, amit hallunk és olvasunk, még akkor is, ha nem jó hírek érnek el bennünket. Add, hogy mindenben felismerjük áldásodat és gondviselésedet. Így legyen a mi lelkünk boldog abban a bizonyosságban, hogy Krisztusunk van, Megváltónk van. Kérünk Téged, áldd meg ezt a mostani alkalmat is: a kicsinyeket és a nagyokat, a jelenlévőket és a távollevőket egyaránt. Alázatos szívvel, meghajtott fővel imádkozunk Hozzád. Ámen.
Krisztus a békesség forrása – Református Fórum Szentlászlón
2026. február 7-én Szentlászlón rendezték meg a Református Fórumot, amelyet a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház szervezett. A meghívóban is feltüntetett programok szerinti alkalom istentisztelettel kezdődött, amelynek igehirdetése Ézsaiás próféta könyvének 9:6 verse, valamint az Efézusbeliekhez írt levél 2:14-15 verse alapján hangzott el. Ez a két igeszakasz a 2026. évi Református Kalendárium napi igeszakasza.
Az együttlét, amelyen baranyai gyülekezetek képviselői is részt vettek, imádsággal és apostoli köszöntéssel indult, majd közös zsoltáréneklés, a 130. zsoltár verseinek eléneklésével bevezetve hangzott el az ige felolvasása. A bűnvalló imádságban a gyülekezet hálát adott az egybegyűjtésért, és alázattal kérte Isten irgalmát, áldását az egyházra, a közösségre és mindazokra, akik lélekben voltak jelen.
Tehozzád teljes szívből kiáltok szüntelen: E siralmas mélységből hallgass meg, Úr Isten! Nyisd meg te füleidet, midőn téged hívlak, Tekintsd meg én ügyemet, mert régen óhajtlak.
Az igehirdetés középpontjában a békesség és a közösség kérdése állt. A prédikáció Ézsaiás messiási próféciáját és Pál apostol békességről szóló tanítását kapcsolta össze. Bár az ószövetségi és újszövetségi igék között évszázadok teltek el, üzenetük ma, ezer évekkel később is aktuális. Ézsaiás a Messiás eljövetelének ígéretéről szól egy válságos korban, míg Pál apostol Krisztust mint a békesség megteremtőjét mutatja be, aki lebontja az emberek közötti elválasztó falakat. Amit Ézsaiás címekben és képekben hirdet, azt Pál történeti eseményként és teológiai tényként rögzíti. A hit a keresztyének közötti kapcsolódás legfontosabb pillére. Minden más változhat és különböző korok függvénye lehet, de ez a keresztyén alapvetés, annak gyakorlata erősíti a megromlott kapcsolatokat is, legyenek azok bármely közösségben, családban, egyházban, nemzetek között.
Az igehirdetés a mai egyházi és társadalmi helyzetet is érintette. Itt is érvényes, hogy a különböző csoportok és nézetek együttélése csak akkor lehet jövőképes, ha közös alapra épül. A keresztyén közösségek számára ez az alap a Jézus Krisztusba vetett hit, amely nem megoszt, hanem összeköt, és szolgálatra indít.
Az alkalom imádsággal és közös énekléssel zárult. Reménység szerint a résztvevők megerősítést kaptak abban, hogy a hit ajándéka ma is képes közösséget formálni, gyógyítani és jövőt nyitni az egyház és a gyülekezetek számára. Záró imádságunkban a gyülekezeteknek erőt, bölcsességet és lelki tisztánlátást kértünk a közös szolgálathoz, a betegek, gyászolók és elesettek vigasztalásához, valamint ahhoz, hogy a hallott ige gyümölcsöt teremjen a családokban és a faluközösségekben. Az istentisztelet énekszóval zárult. Ezután két előadást hallgattunk meg lelkipásztorainktól, valamint két tájékoztatót az egyházat érintő hivatalos ügyekről magyar és horvát nyelven. Köszönet a szervezőknek, az előadóknak (Ft. Varga György püspök lelkipásztornak, Kettős Attila szentlászlói református lelkipásztornak és ft. Jasmin Milic püspöknek, és Csiffáry Kettős Éva lelkipásztornak) és igehirdetőnek (Erdős János zs.t. titkárnak) és minden megjelent testvérünknek, valamint azoknak is, akik a távolból érezhető lelki támogatással figyelik eseményeinket.
Veresmarti Illés szuperintendens, a 16. századi dél-dunántúli reformátusság egyik meghatározó alakja – aki szolgálatát a mai Baranya, Tolna és Somogy vidékén élő gyülekezetek között végezte – nem pusztán egyházi tisztséget viselt, hanem rendet, irányt és jövőt adott egy szétszabdalt, idegen uralom alatt élő református közösségnek. Munkáját később olyan lelkipásztorok és egyházi vezetők folytatták, mint Sztárai Mihály, Szegedi Kis István vagy Skarica Máté, akik saját szolgálati helyeiken – Tolnán, Baranyában, Hercegszőlősön és a környező gyülekezetekben – nemcsak hitet hirdettek, hanem közösséget is építettek. XIX. századbeli méltó utódjaik voltak Báthori Gábor és Szász Károly püspök, a XX: században Ravasz László püspök, hogy csak a legismertebbeket idézzük. A csúzai (horvátországi Baranya) református közösség életében több meghatározó egyházi személyiség is szerepet játszott az elmúlt évszázadokban, bár maga a település nem állandó püspöki székhely. Jelenleg Varga György püspök-lelkipásztor szolgál itt, és a körzetében található településeken.
A legismertebb „püspöki” rangú vagy országos jelentőségű vezetők, akik Hercegszöllőshöz és Csúzához, valamint a szomszéd településekhez kötődtek:
Ács Gedeon (1819–1887): Bár nem volt püspök, a település legnevezetesebb lelkipásztora volt. Kossuth Lajos tábori lelkészeként követte a kormányzót az emigrációba, majd 1861-es hazatérése után haláláig szolgált Csúzán. A Csúzai Református Egyházközség temetőjében nyugszik.
Gyimóti István: Baranya utolsó püspökeként említik a történeti források a 18. század közepéről, aki a térség egyházi életét irányította a türelmi rendelet előtti nehéz időkben.
A Drávaszög reformációjának egyik kulcsalakja a 16. században, aki püspöki jogkörrel (szuperintendens) felruházva szervezte meg a baranyai egyházkerületet Veresmarti Illés volt, Ő volt az 1576-os hercegszöllősi zsinat elnöke, majd alsó-baranya püspöke. Őt követte később Laskai János a szomszédos Vörösmarton, aki 1613 és 1629 között volt a baranyai egyházkerület püspöke, amelyhez Csúza és Hercegszöllős is tartozott.
És még sokan mások, akikre nagyon büszkék vagyunk.
Jézus gyógyító csodatételei – Márk evangéliuma 5:1-20 (a gadarai megszállott meggyógyítása) volt az igehelye és a magyarázat alapja a szerdai bibliaórának 2026. február 4-én, melyet Csúzán a gyülekezetei teremben tartottunk meg. A téli időszakban az időjárás nehézségei ellenére is összegyűlnek híveink, hogy lelkipásztori tanítás szerint együtt gondolkodjanak a hétről hétre haladó igeszakaszok alapján. Ezen a héten is Jézus csodatételei, a gyógyítások volt a magyarázat tárgya.
A gadarai megszállott története alapján kerestünk kapcsolódási pontokat jelenünkkel, gondjainkkal és örömeinkkel. A felismerések és biztatások jótékonyak lelki testi egészségünkre, és minden bizonnyal Krisztus elhívásának is így tudunk hűségesen eleget tenni embertársaink között szélesebb körben.
Jézus gyógyító csodatételei – így a gadarai megszállott meggyógyítása is – azt hirdetik, hogy Isten hatalma erősebb minden romboló erőnél. A gyógyítás nem öncélú csoda, hanem az üdvösség, a szabadulás és az új élet jele, amely hitre és tanúságtételre hívja az embert. Célja számunkra nem pusztán testi vagy lelki helyreállítás, hanem Jézus hatalmának nyilvános kijelentése a gonosz felett.
Az elbeszélés szerint Jézus pogány területre érkezik, ahol egy ember „tisztátalan lélektől megszállva” él a sírboltok között, láncokkal sem lehet megkötözni, önmagát sebezte, és kirekesztve élt a közösségből. A leírás hangsúlyozza az ember teljes kiszolgáltatottságát és reménytelenségét – azt az állapotot, amelyben emberi eszközökkel nincs megoldás.
Jézus szavára azonban a démonok kénytelenek engedelmeskedni: „Menj ki ebből az emberből, te tisztátalan lélek!”. A gyógyítás itt nem érintéshez vagy rituáléhoz kötődik, hanem Jézus isteni tekintélyéhez. A „Légió” név (amely katonai századot jelent, nagy és erős harci tömeget) a megszállottság súlyosságát jelzi, ugyanakkor még inkább kiemeli Jézus hatalmát: nincs olyan erő, amely ne lenne neki alárendelve.
A történet csúcspontja nemcsak a démonoktól való szabadulás, hanem az ember teljes helyreállítása: „Látták az egykor megszállottat ott ülni, felöltözve és józan ésszel.” Ésszel nehezen felfogható eredmény ez, hiszen nemcsak a betegség vagy a baj megszüntetéséről van szó, hanem az ember méltóságának, identitásának és közösségbe való visszahelyezéséről. Ez teszi a gyógyítást, és a mindenkori más bajból való gyógyulást is hatalmassá az ember számára.
A történet végén Jézus nem engedi, hogy a meggyógyított ember vele tartson, hanem küldetést ad neki: „Menj haza a tieidhez, és beszéld el nekik, milyen nagy dolgot tett veled az Úr.” A missziói parancs egy újabb formáját hallhatjuk. Jézus gyógyító csodái ugyanis mindig túlmutatnak az egyénen: bizonyságtételre és tanúságtételre hívnak. A gyógyítás Isten országának jele, amely helyreállít, felszabadít és új irányt ad az életnek.
Ezért az üzenetért mentünk a bibliaórára és evvel érkezünk haza. Adjon Isten erőt az Ő útmutatásai és bizonyságtételéből épülve élni életünket. Köszönjük az alkalmakat, melyeket Isten készít számunkra, a gyógyulás alkalmait, melyeket a testvéreink között élhetünk meg Csúzán és minden gyülekezetünkben, ahol Isten szava, Krisztus igéje hangzik a Szentlélek közösségében!
A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyházhoz hasonlóan a Kárpát-medence magyar református egyházkerületeinek életében is – különösen a Magyarországi Dunamelléki Református Egyházkerület történetében – meghatározó jelentőségű a Hercegszöllősi Kánonok 1576. évi zsinata. Ez az egyháztörténeti esemény teremtette meg a református, helvét irányzat közösségi fennmaradásának és szervezett jelenlétének lehetőségét a török megszállás alatt álló egykori dunamelléki területeken, a Dráva és a Duna mentén. A Dunamelléki Református Egyházkerület a 450 éves jubileum alkalmából Pécsre hívta össze az összmagyar reformátusság találkozóját. Az ünnepi eseményen – személyes jelenlét és a tudósítások felvételei alapján egyaránt – örömmel volt tapasztalható, hogy Balog Zoltán püspök a politikai pályafutását kísérő sikerektől és kudarcoktól elvonatkoztatva, lelki értelemben igyekezett példát és erőt meríteni abból a kérdésből, miként lehet a hercegszöllősi örökség és a Kánon üzenetének gyökerein állva jövőt építeni a magyar reformátusság számára.
„Más fundamentumot senki sem vethet azon kívül, amely vettetett, amely a Jézus Krisztus” (1.Kor. 3:11).
A résztvevők 2026. január 31-én a Kodály Központban lelki gazdagodással értékelhették a találkozó sikerét. Valóban ritka alkalom, hogy a reformátusok önkéntes közössége ilyen nagy létszámban gyűljön össze – ezúttal egy horvát határ közeli baranyai központtal – egy közös ügy és közös emlékezés mentén. Közismert református egyházi tény, hogy Dunamellék déli, horvát határ menti területei napjainkra ismét református szórványvidékké váltak. Baranya és Tolna református gyülekezetei – néhány városi vagy központi település kivételével – továbbra is a szórványosodás súlyos, helyenként megrázó következményeivel küzdenek, mind lelki, mind szervezeti értelemben.
Hasonló helyzet jellemzi a zsinatnak egykor otthont adó délvidéki – horvátországi – gyülekezeteket és az ott élő egyház mindennapjait is, ahol a történelmi örökség megőrzése és a jelen kihívásai közötti feszültség folyamatos próbatételt jelent. Helyzetükben fokozottan óhajtott és áldást jelentő eredményt ért el a pécsi találkozó, amiért a közülük résztvevők irányából hálás és örömteli visszajelzések érkeztek.
A remek és pompafényben úszó találkozó előadói és szervezői nagyszerű munkát végeztek a felfelé valószínűleg nyitott költségvetésű alkalom tervezése során. Megrendelőik igényei szerint feltűnő gondossággal ügyeltek még arra is, hogy még utalás szintjén se hangozzék el a horvátországi református egyház neve; ősi gyülekezeteink említését formailag szinte teljes mértékben sikerült is kiküszöbölni. Tartalmilag azonban komoly zavarodottságra utal, hogy mindmáig nem tudnak mit kezdeni azzal a 2021-ben megszületett nyilatkozattal, amelyet Balog Zoltán püspök és a jelenlévő püspökök jóváhagytak és elfogadtak, ma is hirdetnek. E nyilatkozat a Horvátországban immár 450 éve jogfolytonosan fennálló református egyház irányába azt a kijelentést tartalmazta, hogy nem tekintenek rá partnerként, nem számolnak történelmi és lelki örökségével, sőt adminisztratív döntésekkel annak eltörlésére törekszenek. Mindez különös ellentmondásban áll azzal, hogy az ünnepi alkalmon mégis felhangzott az Ige és az énekek által a hercegszöllősi zsinat üzenete – egy olyan üzenet, amelyet a ma élő református hívek számára hitelesen és következetesen kellene megfogalmazni.
„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján. 3:16)
Az ünnepi alkalom során folytatott beszélgetések és örömteli találkozások arra is rávilágítottak, hogy a résztvevők jelentős része nem tudja pontosan, hol található Hercegszöllős, milyen története van a ma is élő gyülekezetnek és templomnak, ki a lelkipásztora és gondnoka, s miként élik mindennapjaikat a templom tövében, egy gazdag egyházi örökség árnyékában. A választási kampányokhoz és politikai alkalmaktól tudatosan távolságot tartva, ezek a közösségek mégis hűségesen őrzik krisztusi hitüket. Építő és lelki munkát végeznek, mert erre kaptak elhívást Istentől, és ezt tekintik Istentől rendelt szolgálatuknak.
„Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” (Jel. 2:10).
________
Képünkön
1. A térképen Hercegszöllős elhelyezkedése látható: a Drávaszögben, a Dunától néhány kilométerre keletre, a Dráva folyótól pedig több tíz kilométerre, a magyar határ irányában.
2. Ft. Tőkés László és ft. Hegedűs Loránt püspökök is a hercegszöllősi és kánoni örökség részesei. Ők személyesen is látogatták és segítették a zsinat templomának újjáépítését, képünk is egyik látogatásuk és szolgálatuk alkalmával készült (2001).
3. A pécsi találkozó résztvevői Horvátországból (Kettős Attila lp. – Szentlászló, Kopács, Bellye, Eszék, Kettős Csiffáry Éva lp. – Szentlászló, Varga György püspök-lp. – Csúza, Vörösmart, Hercegszöllős, Kettős Áron orsz. főgondnok – Kopács és Balog Tímea hercegszöllősi presbiter. SDG!)
Az alábbi írást azoknak ajánljuk, akik figyelemmel kísérik a magyarországi – Kárpát-medencei református közélet híreit. A Pécsett lezajlott, a Hercegszöllősi Kánonok 450 éves jubileumára szervezett ünnepséget követően a napokban röppent fel 10 püspök és 10 főgondnok aláírásával egy nyilatkozat, amely a Facebook-on, és magyarországi sajtóban is hangsúlyossá tette a hazai közélet előtt a reformátusság jelenét. Hogy valós-e a püspöki nyilatkozatban felvetett és nehezményezett bántás és sértés, azt mindenki eldöntheti saját tájékozódása szerint, akár az alábbi gondolatok segítségével.
Alcímünk: kérdések egy magyar református közéleti gumicsont körül…
„Ne bántsd a (református) magyart? – avagy Krisztusból bohócot
(hosszú írás, nem baj, ha TLDR) – Hünlich Robert lelkipásztor írása
Zrínyi elhíresült mondata óta oly sokan futottak már fel a toronyba, hogy félreverjék a harangokat és teli torokból kiáltsák: bántják a magyart! Manapság már szinte hétköznapi szokássá vált ez. Mint a kisbojtár esetében, folyvást halljuk a kiáltást, hogy már megint bántják a magyart.
Most legutóbb a Kárpát-medence 10 református püspöke és főgondnoka bújt a kisbojtár bőrébe, és tudatta a földkerekséggel, hogy nagyvilági szinten bántják és sértik a magyar reformátusokat. Kiadtak egy nyilatkozatot, amiben kilátásba helyezik, hogy esetleg kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből (REV). Két ügyet említenek meg a nyilatkozatukban, ami miatt a kilépést fontolgatják. Az egyik egy képregényes kiadvány, amit a REV adott ki egy 2004-ben elfogadott hitvallás 20. évfordulójára, a másik pedig a 2025 októberében megtartott REV nagygyűlés munkaanyagában foglaltakkal kapcsolatos eltérő álláspontjuk. De hogy jön ide Zrínyi? Úgy, hogy a püspökök és főgondnokok a nyilatkozatukban azt a látszatot igyekeznek kelteni, mintha megint bántanák a magyart, jelen esetben a református magyart. „Elutasítjuk … a magyar reformátusokkal kapcsolatban megfogalmazott tiszteletlen és gúnyos hangnemet.” „Tájékoztatást kérünk arról, hogy … hogyan kerülhettek be ilyen, a magyar reformátusokat sértő mondatok.”
Csakhogy senki nem bántotta a magyart. Senki nem volt tiszteletlen, gúnyos és sértő a magyar reformátusokkal szemben. Az inkriminált képregény, amin a püspökök és főgondnokok felháborodtak, a 2004-ben megfogalmazott Accrai Hitvallás kialakulásának történet és tartalmát dolgozza fel. Az egyik helyen azt írja le, hogy az akkori (tehát a 2004-es!) nagygyűlésre a tagegyházakból milyen különböző küldöttek érkeztek, milyen háttérrel, hogyan jelenítették meg a küldő egyházuk arculatát. Itt említik többek között a magyar delegáltat is, aki „a tradíció köntösét magára öltve érkezett, félve attól, hogy [az egyház] elveszti a hagyományt, de még inkább attól, hogy elvész [az egyház társadalmi] jelentősége”. De ez nem egy egyedi bemutatás. Ugyanebben a részben például a német reformátusokról azt írják, hogy egy olyan küldöttet küldtek, aki azon tűnődött, hogy vajon Isten lélegzik-e még. Az angol küldöttről azt írják, hogy teljes önazonossági bizonytalanságban volt a brit birodalmi múlt terhe miatt. A hollandról pedig azt, hogy egy evangelikál (tehát nem liberális!) beállítottságú delegáltat küldtek, aki megpróbálta összeegyeztetni a Szentírást a felforgató / rendszert megkérdőjelező törekvésekkel. Mindenki kapott egy kis jellegzetességet, de egyik sem volt tiszteletlen, gúnyos, vagy sértő. Mit lát sértőnek a 10+10 egyházvezető? Azt, hogy a Kárpát-medencei református egyházakat a tradícióval, a hagyománnyal jellemzik? Vagy azt, hogy félünk a társadalmi súlyvesztéstől? (Ha esetleg a püspökök és főgondnokok nem félnek a társadalmi súlyvesztéstől, akkor ideje lenne elgondolkodni az elmúlt 30 év statisztikai és népmozgalmi adatain. Az adatok nem sértések, hanem tények.)
A képregényben még egy másik helyen is említik a magyar küldöttet, ott ahol a jelenlevők lelki tusakodásairól számolnak be. „Magyarország hagyománytisztelő küldötte megtorpant, könnyekkel küszködve ezt mondta: attól félünk, hogy elveszítjük a hagyományt. De talán összekevertük Isten rendelkezéseit a birodalom [az Accrai nyilatkozat egyik kulcsszava] iránymutatásával.”
Nem látom ebben a hit tisztaságát féltő megnyilatkozásban a sértést, bántást, tiszteletlenséget.
De püspökeink és főgondnokaink belelátták. Bántják a magyart! – kiáltanak fel. És ami a legszomorúbb és a leginkább félelemre okot adó mozzanata ennek a minapi nyilatkozatuknak, az az, hogy ezt az ősszel megjelent képregénnyel kapcsolatos „kikérjük magunknak” attitűdöt és a sértettségi arroganciájukat beleágyazzák a 2025 októberében megtartott REV nagygyűlés különböző határozati javaslatainak és munkaanyagainak vitájába. A nyilatkozatukkal olyan látszatot keltenek, mintha a bioetikai kérdésekben képviselt álláspontjuk miatt érné támadás a református magyarokat. „Nyomatékosan kérjük, hogy a közösségünk [ti. A REV] nevében készülő kiadványok és dokumentumok legyenek tisztelettel azokkal szemben is, akik eltérő álláspontot képviselnek.” Vagyis ne légy tiszteletlen a magyar reformátussal azért, mert más a véleménye!
De megnyugtatásul mondjuk el, hogy nem, senki nem bántja és sérti a magyar reformátusokat, a Kárpát-medencei református egyházakat.
És még hangsúlyosabban nem, nem igaz, hogy bármilyen bioetikai és erkölcsi kérdés körüli vélemény miatt bárki is sértené, gúnyolná vagy tiszteletlen lenne a magyar reformátusokkal. (Eddig legalábbis nem került elő ilyen dokumentum. Ha tud ilyenről a 10+10, akkor tudassa azt a közvéleménnyel.)
Mert azt érteném, ha azt mondja a 10 püspök és a 10 főgondok, hogy a REV-ben olyan teológiai és ideológiai irányzatok nyernek teret és vállnak egyre erősebbé, amivel a 10 egyházkerület nem tud egyetérteni, és ezt a 10 egyházkerület teológiai és egyéb bizottságai külön-külön megvitatják, és miután mind a 10 egyházkerületben született egy döntés arról, hogy eddig és ne tovább, akkor ezek után a 10 egyházkerület kilép a REV-ből. (Nem azért, mert a 10 püspök ezt így gondolja jónak, hanem azért, mert lezajlott az egyház különböző, erre rendelt testületeiben ez a folyamat.) Ezt érteném. De ezt miért nem lehet kulturáltan megcsinálni? Minek ehhez ez a cirkusz? Minek ehhez a „megint bántják a magyart!” bőszült kirohanás? És minek ehhez annak sejtetése és manipulatív összemosása, hogy bizony itt a gender-kérdések és az LMBTQIA+ kérdések miatt bántják a magyart, mert mi – 10 püspök – kőkeményen kiállunk a család és a teremtett világ rendje mellett? Miért van erre szükség? Miért kell áldozatot gyártani a magyar reformátusságból? Miért kell azt éreztetni a hívekkel, hogy őket sérelem éri a hitük miatt? Miért kell fondorlatosan felbőszíteni az embereket? (elég elolvasni a püspökök nyilatkozata alatti kommenteket a MORE facebook-oldalán)
És még egy szempont érdemel kiemelést. Még ha valaki vitába is szállna mondjuk az októberi nagygyűlés 5 magyar nyelvű küldöttjével, vagy a 10 püspök véleményével, az nem a magyar reformátussággal száll vitába. Ismét ott tartunk, mint amikor a kegyelmi ügy kapcsán a Balog püspököt ért vádakra azt mondta a vádolt püspök, hogy ezek az egyház egészét ért támadások. Nem! Sem akkor, sem most, sem a jövőben nem az egyház egészét éri támadás, ha egyáltalán éri bármi is. Melyik egyházi alkotmányunkban van benne, hogy egy püspök az egy személyben képviseli a magyar reformátusok véleményét? Hogy aki vitába száll egy püspökkel, az az egész magyar reformátussággal száll vitába? Hogy aki ne adj’ Isten „bánt” egy püspököt, az az egész magyar reformátusságot bántja? Ne csináljanak már Krisztusból bohócot, uraim! A püspökség nem erre való! Elképzelni sem tudom, hogy a 10 püspök és a 10 főgondok közül hányan olvasták el a szóban forgó képregényt. Az az érzésem, hogy nem mindenki. Mert holmi papírokkal – ugye – nem kell foglalkozni. Nyilatkozatokat ki lehet adni anélkül is. Így eshet meg az is, hogy a 10 református püspök között van olyan, akinek még református teológiai végzettsége sincs. Mert a papírokkal nem kell foglalkozni.”
Egyházunk, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház, a volt jugoszláviai Református Keresztyén Egyház horvátországi jogutódja, gyülekezete által jelenleg is otthona a hercegszöllősi református templomnak. Küldöttségünk is részt vett az általunk korábban is jelzett és Pécsett, 2026. január 31-én a Kodály Központban megrendezett Hercegszöllősi Kánonok 450 éves jubileumi ünnepségen, melyet a Dunamelléki Református Egyházkerület és támogatói szerveztek a területi helvét hitvallású egyházszervezet megalakulásának emlékére.
A találkozó egyik jelmondata egy bibliai idézet Ésaiás próféta könyvéből, az 53. rész 2. versének első része alapján, amely így szól hozzánk:
„Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből,…”
majd így folytatódik:
„nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos!”
Áldja meg a Szentháromság, egy Örök Igaz Isten az egyházkerület minden tagját bölcsességgel, hitben való hűséggel a jövőben!
