Napi igénk alapján (Református Kalendárium 2026 – a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház -HMRKE- évkönyve szerint) – 2026. február 27.
„Oh, legyen figyelmetes a te füled, és szemeid legyenek nyitva, hogy meghallgassad a te szolgádnak könyörgését, melylyel én könyörgök most előtted nappal és éjjel Izráel fiaiért, szolgáidért, és vallást tészek az Izráel fiainak bűneiről, melyekkel vétkeztünk te ellened, én is s az én atyámnak háza vétkeztünk!” (Neh. 1:6)
Nehémiás imádsága a romok fölött hangzik el. A fogság utáni időszakban Jeruzsálem falai még mindig pusztán hevernek, a közösség megalázott és kiszolgáltatott. A prófétai lelkületű főember azonban nem vádaskodással kezdi, nem másokra hárítja a felelősséget, hanem bűnvallással. Azonosul népével: „mi vétkeztünk”. A közösség sebe az ő sebe is.
Az imádság első kérése nem a falak újjáépítésére irányul, hanem arra, hogy az Úr figyeljen. A helyreállítás a mennyei figyelemmel kezdődik. Nehémiás tudja: a történelmi válság mögött lelki ok húzódik meg. A romok mélyén a hűtlenség, a közöny, az engedetlenség gyökerezik. Ezért a megoldás sem pusztán szervezeti vagy politikai természetű, hanem lelki.
A bűnvallás mindig a megújulás kapuja. Aki kimondja: „én is vétkeztem”, az már nem kívülálló, hanem eszközzé válhat Isten kezében. Nehémiás imádságából cselekvés fakad: az Úr meghallgatja, és ő maga lesz a helyreállítás szolgája.
Ma is ez az út áll előttünk. Személyes és közösségi terheink, egyházi és nemzeti kérdéseink nem oldódnak meg pusztán emberi stratégiákkal. A megoldás Krisztusban van, aki nemcsak feltárja bűneinket, hanem magára is vette azokat. Benne a bűnvallás nem kétségbeesés, hanem reménység. Ő a mi békességünk és újjáépítő Urunk.
„Mennyei Atyánk, figyelmes füllel hallgasd meg könyörgésünket. Valljuk előtted személyes és közösségi vétkeinket. Adj alázatos szívet, amely nem másokat okol, hanem először önmagát vizsgálja meg. Krisztusért bocsáss meg nekünk, és tedd életünket a helyreállítás eszközévé. Ámen.”
________
Fénykép: a csúzai református templom tornya felújítás közben és azt követően, ahogy ma is látszik. A Csúzai Református Egyházközség a HMRKE, a horvátországi református jogutód egyházhoz tartozik, és életében a Reformáció korától élő gyülekezet.
„Bűnnel szerzett kenyeret esznek, és erőszakkal szerzett bort isznak. Az igazak ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig.” (Példabeszédek 4:18)
„Az igazak ösvénye”
A Példabeszédek könyve bölcsességi tanítása éles ellentéteket állít elénk. Az egyik oldalon azok állnak, akik bűnnel szerzett kenyeret esznek és erőszakkal szerzett bort isznak, a másikon pedig az igazak, akiknek útja a felragyogó világossághoz hasonló. Amit elénk tár bölcs Salamon a fenti rövid mondatokban, annak képe egyszerre erkölcsi és lelki természetű. Nem pusztán arról van szó, miként jut valaki anyagi javakhoz, hanem arról is, milyen forrásból táplálkozik az élete. Erkölcsi és lelki természetű megközelítés a bölcsesség eme formája.
A bűnnel szerzett kenyér és az erőszakkal szerzett bor az igazságtalanság rendszerét jelképezi. Aki ilyen úton jár, az nemcsak mások kárára él, hanem saját lelki sötétségét is mélyíti. A bűn rövid távon hasznot ígér, de hosszú távon rombol. Közösségeket tesz tönkre, bizalmat emészt fel, és elszakít Istentől.
Ezzel szemben az igazak ösvénye nem látványos diadalmenet. Inkább olyan, mint a hajnal első fénye, amely kezdetben talán alig észrevehető, mégis biztosan és rendíthetetlenül halad a nap felemelkedésével a teljes világosság felé. Az igaz élet nem a pillanatnyi előnyökről szól, hanem a kitartó hűségről. Isten világossága fokozatosan tárja fel az utat, és aki ebben jár, annak élete egyre átláthatóbbá, tisztábbá és áldottá lesz.
A mai napi ige, amely a 2026-os Református Kalendárium, a HMRKE évkönyve igei szakaszára mutat, arra hív, hogy vizsgáljuk meg: miből élünk? Milyen eszközökkel építjük életünket és közösségeinket? A világosság útja türelmet és bizalmat kíván, de célja a déli napfény: az Isten előtti nyilvánvaló, tiszta élet.
„Urunk, igazság Istene, óvj meg bennünket attól, hogy bűnnel szerzett javakból vagy igazságtalan eszközökkel építsük életünket. Vezess a világosság útján, hogy döntéseinkben, szavainkban és cselekedeteinkben a Te rendelt igazságod tükröződjék. Add, hogy életünk egyre inkább a Te fényedben ragyogjon a Krisztusban járva, és így mások számára is a reménység jelévé legyen. Ámen.”
________
Fotó: 2026. február 23-án a hercegszöllősi gyülekezet parókiájának kertjében kertrendezésre került sor. A munkálatok során az elöregedett és kiszáradt fákat kivágták. A törzsek és az ágak a gyülekezeti terem fűtését szolgálják majd. A megüresedett területre új csemetéket ültetnek a gondoskodó kezek: a presbiterek, valamint a helyben lakó Kres Erzsébet és Varga György püspök közreműködésével. Munkájuk gyümölcsét kísérje Isten áldása.
„Még beszélt, amikor fényes felhő borította be őket, és szózat hallatszott a felhőből: Ez az én szeretett Fiam, Akiben gyönyörködöm, Őt hallgassátok.” (Máté 17:5)
Mai igénk a fenti újszövetségi mondat, Máté leírása szerint, a megdicsőülés történetében hangzik el.
A jelenet a hegyen játszódik, ahol Jézus három tanítványa – Péter, Jakab és János – előtt mennyei dicsőségben jelenik meg. A történet középpontjában nem pusztán a rendkívüli látvány áll, hanem az a kijelentés, amely a fényes felhőből hangzik: Isten maga tesz bizonyságot Jézusról. A „szeretett Fiú” megnevezés isteni küldetését és egyedülálló kapcsolatát erősíti meg az Atyával, az „Őt hallgassátok” felszólítás pedig irányt mutat a tanítványok és minden későbbi követő, így ma a mi számunkra is.
A történet üzenete az a mai napon, hogy a hit nem csupán élmény vagy érzelem, hanem engedelmesség. A tanítványoknak, akik gyülekezeti tagokként, vagy Biblia olvasókként bárhol legyünk is, és így magunk is vagyunk valamennyien, nem a rendkívüli jelenségekre kell figyelniük, hanem arra a Krisztusra, akire maga az Isten irányítja a figyelmet. A mennyei szózat megerősítés és eligazítás egyszerre: Jézus tekintélye Istentől ered, tanítása ezért irányadó.
Imádságunk: Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy Fiadban világosan szóltál hozzánk. Add, hogy a mai napon ne a zajokra, ne a bizonytalanságokra, hanem Jézus szavára figyeljünk. Taníts bennünket engedelmességre, hogy döntéseinkben, szavainkban és cselekedeteinkben az Ő útját kövessük. Erősíts meg bennünket, hogy a Te szeretett Fiadra tekintsünk, és benne találjuk meg a világosságot, a békességet és az igazságot. Ámen.
Az alábbiakban Varga György püspök a Csúzán tartott összevont bibliaóra alkalmával elmondott egyháztörténeti előadásából közlünk részleteket.
„Egy rövid történeti visszatekintésre szeretném hívni Önöket. Nem közvetlenül a Szentírásból vett igével kezdem, hanem egy olyan évfordulóra utalok, amely meghatározó volt egyházunk életében. Mintegy négyszázötven esztendővel ezelőtt e vidéken dőlt el, hogy a reformáció mely iránya erősödik meg. A helvét tanítás vált meghatározóvá, és nem az unitárius, illetve nem a lutheránus irányzat. A vörösmarti zsinat emléke pár hete Szentlászlón, a Református Fórumon is szóba került; most pedig egy kevésbé ismert, mégis jelentős reformátorra szeretném irányítani a figyelmet.
Ez a személy Beythe István, akinek neve ma már kevesek számára cseng ismerősen. Életútja azonban jól példázza a reformáció korának szellemi gazdagságát és elkötelezettségét. Beythe István 1532-ben született, és 1612-ben hunyt el, nyolc évtizedet megélve. Születési helye körül a történetírásban vita mutatkozik: egyes források a baranyai Kő települést jelölik meg, mások Németújvárt említik. A kor szokásainak megfelelően a reformátorok gyakran felvették származási helyük nevét – gondoljunk Sztárai Mihály vagy Szegedi Kis István példájára.
Tanulmányait Tolnán végezte, amely a 16. században – Vörösmarttal együtt – a térség egyik legjelentősebb iskolaközpontja volt. A korszakban a tanultság és a hit elválaszthatatlanul összetartoztak: a reformáció egyik legfontosabb célkitűzése az írás-olvasás elterjesztése volt, hogy a hívek maguk olvashassák a Szentírást.
1555-ben Wittenbergbe került, arra a helyre, ahol Luther Márton tanított, s amely a reformáció egyik szellemi központja volt. A korszak teológusai közül sokan törekedtek arra, hogy legalább rövid időre ott tanulhassanak.
Beythe pályáját tanítóként és iskolamesterként kezdte, ami megfelelt a kor gyakorlatának: a teológiai tanulmányokat követően a leendő lelkipásztorok gyakran éveken át tanítottak. Szolgált több dunántúli és mai szlovéniai településen, majd 1565-ben a Bánffy család udvari papja lett Lendván. Később Sopronban, majd Németújváron folytatta munkáját.
1585-ben püspökké választották. Különleges helyzetben szolgált: egy ideig mind a lutheránusok, mind a reformátusok elfogadták püspöküknek. A tanbeli különbségek azonban idővel kiéleződtek. A salzburgi hitvallás elfogadása körüli viták nyomán lemondott a lutheránusok püspöki tisztéről, míg a református egyházban továbbra is betöltötte hivatalát.
Beythe István jelentős egyházi irodalmi munkát végzett. Latin nyelven írt, prédikációs köteteket, énekeskönyvet és kátét adott közre. Teológiai álláspontja több tekintetben átmeneti jelleget mutat: például a személyes bűnvallást még elfogadta, ugyanakkor a református úrvacsorai gyakorlat alakulásában már a kenyér hangsúlyosabb szerepe jelent meg.
Nemcsak lelkipásztor és püspök volt, hanem tudós ember is. A botanika területén úttörő munkát végzett: gyógynövényekkel és növénytanulmányokkal foglalkozott, és a korai magyar növényirodalom egyik képviselőjeként tartjuk számon. Munkáját fia is folytatta.
Könyvtára külön figyelmet érdemel. Mintegy 216 kötetből álló gyűjteménye maradt fenn, amely a maga korában rendkívüli nagyságnak számított. A könyvek jelentős része ma is Németújváron található. Egy ilyen gyűjtemény nemcsak anyagi áldozatot, hanem széles látókört és tudományos igényességet is feltételez.
Beythe István élete azt üzeni számunkra, hogy a reformáció nem csupán hitújítás volt, hanem művelődési, oktatási és tudományos megújulás is. Lelkipásztor, püspök, író, tudós és könyvgyűjtő – mindez egyetlen életútban.
Ha ma visszatekintünk erre a csaknem ötszáz éves örökségre, felismerhetjük: a hit és a tudás egymást erősítő valóságok. A reformátorok számára a Szentírás szeretete együtt járt a tanulás, a tanítás és a közösségépítés szolgálatával.
Beythe István alakja talán kevéssé ismert, mégis méltó arra, hogy egyházi emlékezetünkben helyet kapjon. Az egyik legkisebb baranyai településről indult, mégis maradandó nyomot hagyott a magyar reformáció történetében. Ez pedig arra emlékeztet bennünket: Isten szolgálatában a földrajzi kicsinység nem akadálya a lelki és szellemi nagyságnak.”
Kő településnek a 2021-es népszámlálási adatok szerint 129 lakosa van. Közülük a magyar nemzetiségűek száma becslések szerint harminc-negyven főre tehető, ami jól mutatja a közösség arányait és a helyi magyarság kis létszámát.
Fotó: A falu egyházi életében meghatározó szerepet töltött be a nemrég elhunyt Móricz Zoltán presbiter, aki hűséges szolgálatával hosszú időn át erősítette a gyülekezetet. Emléke különösen is élő számunkra, hiszen egyik korábbi rendezvényünkön még személyesen is jelen volt körünkben. Reformátor őseink emléke legyen áldott!
Ami a „Református Élet”-ből kimaradt (értsd. szerzői szemmel)
A gyülekezeti szolgálatban végzett gyakorlati teológia (értsd. gyülekezeti terepmunka) során az ember nem csupán élethelyzetekkel, hanem sorsokkal találkozik. A családok mindennapjai mögött meghúzódó viszonyulások, kommunikációs minták, terhek és hiányok mélyebb megismerése elengedhetetlen ahhoz, hogy a jelenlét ne felszínes, hanem valóban Krisztus szeretetét közvetítő szolgálat legyen. A személyes benyomások önmagukban nem elegendők; a megértés, az odafordulás és az elfogadás az az út, amely megnyitja a lehetőséget a valódi igehirdetés (értsd. építő lelki támogatás) előtt.
Az egyház küldetése nem az ítélkezés vagy a „megmondás”, hanem a kísérés és a megerősítés. Nem feladatunk előírni, miként kell gyermeket nevelni, gazdálkodni vagy életet szervezni. Ugyanakkor kötelességünk alternatívát mutatni, kapaszkodót adni, és közösen erősíteni azokat a képességeket, amelyekhez sokan nem kaptak, vagy csak hiányosan kaptak mintát vagy támogatást. A Szentírás világosan tanít: „Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be a Krisztus törvényét” (Galata levél 6:2). Ez a krisztusi törvény a szeretet törvénye, amely cselekvő irgalomban és felelős jelenlétben mutatkozik meg.
Szolgálatunk során találkozunk özvegységre jutott édesanyákkal, vagy édesapákkal, esetenként nagyszülőkkel, akik egyszerre kénytelenek betölteni az apa és az anya szerepét, miközben elveszítették életük egyik biztos támaszát. Találkozunk olyanokkal, akiknek gyermekkorát bántalmazás és megaláztatás terhelte meg, és akiknek lelki sebei hosszú évtizedek múltán is fájnak. Vannak, akik számára a mindennapok a puszta túlélést jelentik, ahol a jövőbe vetett hitet a kilátástalanság homályosítja el. Mások anyagi nélkülözésben élnek, ahol a döntés a fűtés és a világítás között nem elméleti kérdés, hanem napi kényszer. Valakik árvaságra úgy jutnak, hogy kenyérkereső szülőjükkel, vagy társukkal alig találkoznak, valakik idegenben kell megélhetést keressenek családostul, vagy azzal együtt költözve és csak reménykedve, hogy hazatérhetnek valaha együtt.
Ezekben a helyzetekben az egyház jelenléte nem csupán szociális feladat, hanem missziói küldetés. A keresztyén közösség célja, hogy minél többen eljussanak a hitre, és megtapasztalják, hogy Isten szeretete valóságos erő a betegségben, a gyászban, a magányban, az időskor terheiben és a nélkülözés, megpróbáltatások közepette is. Amikor egy megértő beszélgetés, egy segítő kéz vagy egy közös imádság új reményt ébreszt, ott az evangélium válik láthatóvá.
Az Úr Jézus Krisztus így bátorít: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Máté ev. 11:28). E kijelentés nem csupán vigasztaló szó, hanem küldetés is a gyülekezet minden tagja számára. Az egyház Krisztus testeként arra hivatott, hogy ezt a megnyugvást közvetítse: jelenléttel, imádsággal, tanítással és konkrét karitatív cselekedetekkel.
A gyermekek tekintete; akiket hazatérve üres lakások és házak (értsd. otthonok) várnak; a családok küzdelmei, akik a hétvégéket nem pihenésként, hanem másodállásban túlélési időszakként élik meg; az idősek csendes magánya a közelben vagy távolban mind arra figyelmeztetnek, hogy a szeretet nem maradhat elvont eszme. A hitvallás és az Istendicsőítés nem választható el az irgalmas szolgálattól. Amikor a közösség Krisztust vallja meg szóval és tettel, akkor a dicsőség Istené, a reménység pedig az embereké.
E tapasztalatok nem engedik, hogy belenyugodjunk a látszólag megváltoztathatatlanba. A Szentlélek indítása újra és újra cselekvésre hív: hogy az egyház a hit, a remény és a szeretet élő jele legyen a környezetünkben és a világban. A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyházban missziónk lényege, hogy minden ember számára nyilvánvalóvá váljék: Isten szeretete erősebb a sebeknél, a hiánynál és a félelemnél, és Krisztusban új élet kezdődhet.
Köszönjük, hogy elolvasták, a figyelmet, hogy követik egyházunk életének eseményeit. Megjegyzéseiket és hozzászólásaikat is szívesen és köszönettel vesszük. SDG!
Kép: csúzai családlátogatás képei 2026. február – Kebert Irma néninél
Elkészült a Református Élet, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház egyházi lapjának a húsvét előtti lelki felkészülési időszakra szánt száma. A lap már szerdán, a közös bibliaórán résztvevők asztalára került.
„Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt. 28:18)
2026. február 18-án, szerdán – ma délután – Csúzán, a Kossuth Házban tartott közös bibliaórát a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE). A vendéglátó gyülekezet a csúzai református egyházközség volt, melynek gondnoka Pinkert Ida. Az alkalomra Szentlászlótól Kopácsig, Eszéktől Sepséig, Vörösmartig, Karancsig és Hercegszöllősig, valamint további gyülekezeteinkből érkeztek gyülekezeti tagok, hogy meghallgassák az előadásokat és közösségben erősödjenek meg hitükben.
Az előadók között szolgált Varga György, valamint Kettős Csiffáry Éva, aki vetített képes előadását énektanítással egészítette ki. A püspök történelmi visszatekintésében Beythe István, az egykori kői református lelkipásztor életét és munkásságát mutatta be. Beythe István 1532-ben született Kőben, és 1612-ig tartó életútja során hűségesen szolgálta közösségeit református lelkészként az egyháztörténelem egyik legeseménydúsabb és legmeghatározóbb korszakában. Lelkész-püspökként, egyházi íróként, humanista tudósként és botanikusként egyaránt maradandó örökséget hagyott maga után.
Az alkalom másik hangsúlyos része Varga György püspök áhítatos előadása volt „Jézus és a hatalom I.” címmel. Az igei tanítás arra irányította a figyelmet, hogy Jézus Krisztusé minden hatalom, amely nem öncélú uralom, hanem a szolgálat és a szeretet hatalma. A résztvevők mindannyian átélhették azt a megerősítést, hogy Krisztus hatalma ma is jelen van egyházában, erőt ad a szolgálatra és a szeretetre, s ebben a bizonyosságban térhettek haza otthonaikba, hogy hazai gyülekezeteikben folytassák munkájukat és imádságaikat.
Hálával adózunk Istennek, hogy lehetővé tette ezt az áldott együttlétet, és hogy Szentlelkével jelen volt a közösségben, elkísérve útunkon, bárhová vezessen is az. A közös alkalom egyben előkészítése is volt a további éves missziói programoknak, amelyekre szeretettel hívjuk és várjuk a testvéreket és az érdeklődőket.
„Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Mt. 28:18)
Imádságunk:
Mennyei Atyánk, hálát adunk a közösség ajándékáért és megtartó kegyelmedért. Köszönjük, hogy igéd által tanítasz, múltunk példáin keresztül erősítesz, és Krisztus hatalmával bátorítasz a szolgálatra. Vezess bennünket Szentlelkeddel, hogy hűséggel és szeretettel folytassuk munkánkat gyülekezeteinkben. Ámen.
Mérhetetlen örömmel tölt el bennünket Rétfalu műemlék református templomának teljes rekonstrukciója. Egyházunk vezetői szinten nem képviseltette magát a 2026. február 14-i ünnepségen – meghívót sem kapott -, helyüket az első sorokban azok, és képviselőik foglalták el Magyarországról (tisztelet a kivételnek!), akik a legtöbbet tették egyházaink rombolásáért, sőt megszüntetéséért. Ugyanakkor örömmel tölt el bennünket az a tény, hogy államok közötti összefogással megújulhatott az egykor, és minden reménység szerint a jövőben ismét egyházunk birtokába kerülő istentiszteleti hely.
Eredményesnek mondható eddigi törekvésünk abban a tekintetben is, hogy elkerültük azt a tragédiát, amelyet egykori (rétfalui) lelkipásztorunk, Andel Károly 1997-ben követelményként állított egyházunk felelősei elé. Akkor arra szólított fel bennünket, hogy kizárólag a hivatalos nyelvben használatos földrajzi neveket alkalmazzuk, ne pedig a több mint 200 éves magyar megnevezéseket: „ne használjuk a vagy 200 éves magyar megnevezéseket… belkörüleg lehet, értjük. Hivatalosan nincs. Ilyen értelemben nincs értelme a borítékon feltüntetett feladó bélyegzőjének sem. Trianon is régen elmúlt.” A tragédiát – amint azt a templom felújítása is jelzi – sikerült elkerülni, ami nagy öröm számunkra, ugyanakkor még számos feladat áll előttünk.
A Rétfalusi Református Egyházközség mindig is tulajdonosa volt ingatlanának, amely parókiából, egykori iskolából, valamint az 1752 és 1762 között épült templomból áll. Ez a késő barokk templom Eszék környékének egyik legrégebbi szakrális épülete. Isten előtti alázattal is kijelenthetjük, hogy büszkeségünk tárgya.
A Rétfalusi Református Egyházközség a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE) egyházközsége. A földhivatal azonban jelenleg az ingatlan tulajdonjogát – amely történelmileg a HMRKE rétfalusi református egyházközségéhez tartozott – „Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház, Eszék – Rétfalusi Egyházközség” néven tartja nyilván. Ez egy 1999-ben megalakult új vallási közösség, a Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház szervezeti formája, amely ugyancsak 1999 óta létezik.
A független Horvát Köztársaságban 1993. január 30-án, az Eszéken (Rétfalu, I. Zsinat) tartott zsinaton megalakult egy független Református Egyház, amely elvált az akkori jugoszláviai Református Keresztyén Egyháztól, és Horvátországi Református Keresztyén Egyház néven kezdte meg működését. A konszenzusos zsinaton a megszállt, a szabad területeken élő, valamint a menekültségbe kényszerült egyházközségek küldöttei egyaránt jelen voltak.
1999-ben újabb református egyház jött létre, amely kivált az 1993 óta működő Horvátországi Református Keresztyén Egyházból. Nevéhez hozzáadta a „Püspöki Hivatal” elnevezést (Reformirana kršćanska crkva u RH Biskupski ured Vinkovci). A betoldás mellet a régi elnevezés használata sokakat megtéveszt a mai napig. Az új vallási szervezet élére Langh Endre lévita került, akit püspökké választottak. 2005-ben a szervezet Horvátországi Református Keresztény Kálvinista Egyházra változtatta a nevét.
Ezzel párhuzamosan a Horvátországi Református Keresztyén Egyház tovább működött, nevét Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyházra (HMRKE) módosítva, amely a mai napig fennáll. A jogfolytonos, és a 450 évvel ezelőtti Hercegszöllősi Zsinat örökségét is viselő egyház püspökévé Kopácsi Kettős János kopácsi lelkipásztort választották, aki 2022-ben bekövetkezett haláláig töltötte be tisztségét. Utódja az egyház jelenlegi püspöke, Varga György lelkipásztor.
1999 óta tehát két, jellegében magyar református egyház működik: a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (kopácsi székhellyel), amely a volt jugoszláviai Református Keresztyén Egyház közvetlen jogutódja, valamint az 1576-os Hercegszöllősi Zsinat örökségét is hordozónak tekinti magát, valamint a Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház (laskói székhellyel), amely 1999-ben történt megalakulása útján jött létre. Ez utóbbi – magyarországi és horvátországi egyházi és állami beavatkozás eredményeként – megkapta a volt jugoszláviai Református Keresztyén Egyház jogutódjának megfelelő állami elismerést a törvényi feltételek hiányában is, és e minőségében számos jogosultságot szerzett, köztük megállapodást kötött a Horvát Köztársaság Kormányával, valamint adminisztratív úton, némely esetben vélhetőleg csalással megszerezte az évszázadok óta működő református egyházközségek vagyonát. Így történt ez az eszéki Rétfalu református egyházközségének vagyonával is.
Ennek az utóbbi történetnek a része például az, hogy 2004. június 3-án kérelmet nyújtottak be az Eszéki Földhivatalhoz az ingatlan-nyilvántartási névváltoztatás érdekében. Jelenlegi ismereteink szerint a kérelmet egy református egyházközség nyújtotta be, és azt néhai Andel Károly lelkipásztor írta alá. A kérelem pecsétjén a Horvátországi Református Keresztény Egyház, Eszéki Rétfalui Egyházközség megnevezés szerepel. Ez a szervezet azonban valójában az 1999-ben létrejött új vallási közösség része, a szintén újonnan bejegyzést nyert Eszéki–Rétfalui Egyházközség volt.
A kérelmező nem nyújtott be olyan dokumentumot, amely igazolta volna a HMRKE-hez tartozó Rétfalusi Református Egyházközség nevének jogszerű megváltoztatását az újonnan bejegyzett névre, vagy bármely más névre. Köztudott, hogy névváltoztatás esetén a jogi vagy természetes személynek – mint tulajdonosnak – bizonyítania kell a névhasználat jogszerűségét. Ez ebben az esetben nem történt meg. A névváltoztatási kérelem alapján egy 1999-ben alapított új jogi személy szervezeti formáját jegyezték be tulajdonosként. A – Tisztelt Olvasó felé a – kérdés az, miként minősíthető az ilyen eljárás a tulajdonosi, az ál-tulajdonosi és az eljáró hivatal részéről?
Tény, hogy jelenleg az ingatlan-nyilvántartásban egy új vallási közösség, a Református Keresztény Kálvini Egyház egyházközsége szerepel az eszéki (Rétfalu) történelmi református egyházközség és más, hozzá nem tartozó ingatlanok tulajdonosaként, olyan elnevezések alatt, amelyek nem felelnek meg a jogszerűségnek.
A történelmi Horvátországi Magyar Református Keresztény Egyház gyülekezete – mint a volt jugoszláv Református Keresztyén Egyház jogutódja – pert indított az Eszéki Városi Bíróságon a tulajdonjog megállapítása érdekében. A keresetet 2023-ban nyújtottuk be, azonban a mai napig nem került sor tárgyalásra.
Hasonló ügyekben a kórógyi és a hercegszöllősi református egyházközségek tulajdonjogi kérdései jogerősen, a javunkra rendeződtek.
2019-ben, a jogutódlás megállapítására irányuló hosszan tartó bírósági eljárást követően – a Kálvini Egyházat támogató és a HMRKE ellehetetlenítését célzó, több esetben törvénytelen politikai nyomás ellenére – az illetékes bíróság jogerősen, a független igazságszolgáltatás legfelsőbb szintjein is megerősítve kimondta: a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház a volt jugoszláviai Református Keresztyén Egyház jogutódja Horvátországban az 1993. január 30-án megtartott konszenzusos I. Zsinat óta.
A kórógyi és a hercegszöllősi ügyek lezárását követően hamarosan sor kerül a további, mintegy 16 gyülekezet jogi státusával kapcsolatos eljárások tárgyalására is. A várakozások szerint ezek eredményeként a vitatott ingatlanok végre jogos tulajdonosaikhoz kerülhetnek, és a jelenlegi helyzet felelősei is megnevezésre kerülnek. Egyházunk köszönetet mond mindazoknak, akik történelmi és egyházi örökségünkhöz tartozó értékeinket Istenhez méltó hitvalló hűséggel ápolják, gondozzák, megőrzik. Legyenek áldottak az építők, az adakozók, gondos sáfáraink a szó biblikus értelmében, és életük és munkájuk teremjen Istennek tetsző gyümölcsöket. A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház minden tagja örömmel működik együtt mindenkivel, aki ezeket az értékeket velünk együtt, Isten dicsőségére magáénak vallja. Köszönjük a figyelmet! Áldás, békesség!
2026. február 15-én a tordincai református templomból közvetített istentiszteletet a HRT1-es csatornán a vallási műsorok szerkesztősége.
A gyülekezet jelenleg a Horvátországi Protestáns Református Keresztyén Egyháznak (HPRK) része, amely az anglikán liturgia és hitvallások gyakorlatával működik, és az anglikán egyház 16. századi liturgikus reformját követi ft. dr. Jasmin Milić püspök vezetésével 2001 óta. A felekezet a Református Episzkopális Egyház teljes jogú része 2011 óta, és így közösségben áll az Észak-Amerikai Anglikán Egyházzal.
Egyházunk, a horvátországi református egyház, teljes nevén a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE), a háború előtti (volt) jugoszláviai Református Keresztyén Egyház horvátországi jogutódja (püspöke ft. Varga György lelkipásztor). Testvéri kapcsolatot ápolunk a protestáns (HPRK) felekezettel.
Ökumenikus egyházi felszólalásaikban és megjelenéseikben közösen lépünk fel, és emellett a Horvátországi Evangélikus Metodista Egyházzal (Evangelička metodistička crkva u Hrvatskoj, vezető adminisztrátora Vatroslav Župančić lelkész) is közös együttműködési szerződésben állunk már évtizede.
A tordincai gyülekezeti helyszínnel házigazdaként a Horvátországi Protestáns Református Keresztyén Egyház vendégei voltunk az alábbi televíziós felvételen rögzített istentiszteleti alkalmon, ahol nt. Kettős Attila, szentlászlói lelkipásztor képviselte egyházunkat, a HMRKE-t. Igei bizonyságtételét és a Hercegszöllősi Zsinat 450 éves jubileumához kapcsolódó megemlékezését is megtekinthetik (kezd. 13:00-nál). Az alkalmat számos gyülekezeti tagunk is megtisztelte személyes jelenlétével.
A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanács Kopácson tartotta meg ezévi első ülését, 2026. január 17-én. A beszámolók, és napirendi pontok tárgyalása előtt áhítatra került sor a megjelentek előtt, melyet ft. Varga György püspök, lelkipásztor tartott. A énekléssel és imádkozással keretezett igehirdetést rövidített formában most közöljük. Akinek van pár perce az ige mondanivalójában elmerülni és az evangélium üzenetére figyelni, kérjük, hogy olvassa el az alábbi sorokat.
Az igehirdetés alapjául szolgáló szakasz Jézus egyik csodatételét beszéli el. A jézusi csodák között ez abba a körbe sorolható, amelyben Krisztus hatalmát a természet erői fölött mutatja meg. Az evangéliumi elbeszélés párhuzamba állítható az Ószövetség több ismert eseményével. Gondolhatunk a Vörös-tengeren való átkelésre, amikor a tenger vize kettéválik, és Izráel népe megmenekül az egyiptomi hadsereg elől, vagy a Jordán vizének megállására, amely a zsidó honfoglalás kezdetének meghatározó mozzanata volt.
________
Jézus földi szolgálata során több olyan csodát tett, amely a természet fölötti hatalmát igazolja. Járt a vízen, lecsendesítette a tengert, és ezzel tanítványai előtt is nyilvánvalóvá tette isteni erejét.
A felolvasott szakasz János evangéliuma szerint így hangzik:
„Amikor beesteledett, lementek a tanítványai a tengerhez, és beszálltak a hajóba, és elindultak a tengeren át Kapernaumba. Már sötét volt, és Jézus még nem ment oda hozzájuk. A tenger pedig háborgott, mert nagy szél fújt. Amikor tehát mintegy huszonöt-harminc futamnyira eveztek, meglátták Jézust, amint a tengeren jár, és közeledik a hajóhoz, és megrémültek. Ő pedig így szólt hozzájuk: Én vagyok, ne féljetek! Be akarták őt venni a hajóba, és a hajó azonnal partot ért ott, ahová tartottak.” (Jn. 6:16-21)
A tanítványok számára a hajózás nem volt ismeretlen. A Galileai-tó – vagy Genezáret tava – mindennapi munkájuk színtere volt, hiszen többen közülük halászok voltak. Átélték már a vihar erejét, ismerték a tó kiszámíthatatlanságát. Mégis, ezen az éjszakán a széllel és a hullámokkal vívott küzdelem különösen megterhelő volt. Teljes erejüket megfeszítve próbáltak előrehaladni, miközben a természet erői szinte legyőzhetetlen akadályként tornyosultak előttük.
Az emberi életben sem ismeretlen ez a tapasztalat. Vannak időszakok, amikor minden erőfeszítés ellenére alig tapasztalható előrelépés. Amikor a körülmények szembe fordulnak velünk, és hiábavalónak tűnik a fáradozás. Bár a modern ember sok tekintetben uralma alá hajtotta a természetet – folyókat szabályoz, gátakat épít -, még ma is kiszolgáltatott a viharoknak, földrengéseknek, lavináknak vagy vulkánkitöréseknek. A Titanic tragédiája is arra emlékeztet, hogy az emberi elbizakodottság könnyen összeomlik a természet erejével szemben.
A történetben azonban nem csupán a természet hatalma jelenik meg, hanem az emberi félelem is. A tanítványok megrémülnek, amikor meglátják a vízen közeledő alakot. Első gondolatuk az volt, hogy kísértetet látnak. A félelem sokszor akkor erősödik fel, amikor már eleve kimerültek vagyunk. Jézus szavai ezért különös hangsúlyt kapnak: „Én vagyok, ne féljetek!”
Ez a kijelentés egyszerre bátorítás és kinyilatkoztatás. Jézus nemcsak a betegségek és a halál fölött mutatja meg hatalmát, hanem a természet erői fölött is. Ugyanakkor nem pusztán csodát tesz, hanem segítséget nyújt. Jézus jelenléte megoldást hoz, a hajó pedig célba ér.
A bibliai, újszövetségi elbeszélés ezúttal is így nem csupán a nehézségeket tárja elénk, hanem a megoldás forrására is rámutat. A tanítványok közössége a hajóban a mai hívő közösség képe is lehet: időnként elfáradunk, megrettenünk, bizonytalanná válunk. Mégis, a krisztusi vezetés és segítség valóságos. Ahogyan énekeljük: „Vezess, Jézusunk, és veled indulunk.”
A történet üzenete ma is időszerű: a félelem és a kiszolgáltatottság közepette is számíthatunk arra, aki ura a természetnek és az emberi sorsnak egyaránt. Ámen.
________
Ha kedves olvasóink megosztják írásainkat és követik is oldalunkat, a „horvátországireformátusok” oldalt, köszönjük. Hálát adunk Istennek, hogy minél több helyen, módon szólíthat meg némelyeket Isten az igéjén keresztül és hívhat bennünket szeretett gyermekeiként közösségbe, gyülekezetbe. Akárhol is éljünk, lakjunk, utazzunk, pihenjünk, hála Neki, pár perc időnk lehet az olvasásra, imádkozásra akár közösen e sorok segítségével, akár egyénileg. Mindkettőben szeretnénk segítséget nyújtani tudva azt, hogy a legjobb esetben is csak eszközei lehetünk Krisztus csodálatos szándékának. Az Ő szeretetében a Szentléleknek való engedelmesség által ajánlva magunkat…
Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház – a reformátusok Reformáció kora óta jogfolytonos utódszervezete Horvátországban.
