A Vizsolyi Biblia 1590-es nyomtatásának eredeti épületében, a Rákóczi-kúriában, ahol a Biblianyomtató Műhely és Múzeum székhelye is helyet kapott megalakult a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Északkelet-Magyarországi Missziói Központja. A helyszínen megnyílt a lehetőség a további közös munkára a két szervezet között az eddigi szeretetteljes együttműködés keretében. Vizsoly lelki-támogatói értelemben vár segítséget az egyháztól abban a munkában, amit nagy számú látogató előtt a világhírűvé vált biblia kiadói munka keretében a Múzeumban végeznek a helyi papírmerítő, nyomtató és könyvkötő munkatársak jelenleg is.
A Missziói Központ avatását a szervezők 2021. május 20. napjára, a 325-ben összehívott Niceai zsinat évfordulójára tervezik egyszerre Vizsolyban és a horvátországi Kopácson, a helyi református egyház székhelyén.
A programban előadások hangzanak el a XVI. és XXI. századi magyar nyelvű bibliakiadás összefüggéseiről, valamint a református és egyetemes keresztyén misszió gyakorlati és elméleti teológiai tudományának kérdéseiről Magyarországon. Az ugyanezen a napon tartott pünkösdi előkészítő istentiszteleten a HMRKE lelkészei szolgálnak.
A meghívottak részéről a megjelenés megtiszteltetés a Misszió tagjai részére, az érdeklődők részvétele pedig előzetes regisztrációhoz kötött, mely szándékot az Egyház, illetve a Múzeum e-mail elérhetőségein lehet jelezni.
Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Zsinati Tanácsa HR-31327 Kopács, Petőfi Sándor u. 4. Email: ref.croatia@gmail.com; web: www.reformatus.hr
Tárgy: Tájékoztató a horvátországi eseményekről Ikt. 44/4/2021. – 7 oldal
Kedves Reformátusok,
Üdvözletünket küldjük a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE) Zsinati Tanácsa nevében!
A levelünkben foglaltakat azért szeretnénk megosztani, mert úgy gondoljuk, hogy a Magyarországi Református Egyház (MRE) valamely testületének tagjaként is felelősséget hordoztok a magyarországi és a horvátországi református egyházak között kialakult helyzetért.
Minden eddig megtörtént – és bizonyára kölcsönösen fájdalmasnak ítélt – esemény és megnyilatkozás ellenére is így az egytest tagjaként köszöntünk és kívánjuk Isten áldását munkátokra és életetekre.
Tájékoztató levelünk írásakor meghatározó számunkra az a tény, hogy itt és otthon is Gyülekezetek vannak mögöttünk és körülöttünk, kikért felelősséget hordozunk, és kiknek közös igei és történelmi öröksége több, mint bármelyikünk életútja, hivatala, vagy akár szolgálata. Egy egyedülállóan nehéz történelmi úttal a hátunk mögött valljuk meg: „Csak az Úrnak nagy kegyelme, hogy még nincsen végünk…”
Először el kellett
szenvednünk az Anyaországtól való elszakítást, s a kisebbségben maradt
nemzetrész barbár mészárlását és elnyomását, végül az elnyomó hatalom darabokra
hullását, és ezzel együtt református népünk széttöredezését is.
A huszadik század „korábbi
kegyetlenségeket meghaladó” európai háborújának frontvonalán a vonalak más-más
oldalára kerültünk, és fiaink egymással szembeni lövészárkokba lettek
kényszerítve. Menekülő és menekült nép lettünk, fizikai és lelki sebek
sokaságával beborítva, és életünkért küzdve a szétszakadt és újra formálódó
államtestek és az Anyaország határait át- meg átjárva kerestük a történelmi
otthonainkhoz való hűség és a megmaradás közötti alig járható keskeny ösvényt.
Akik otthonról, az
újságból, vagy akár egy-egy rövid látogatásból próbáltak tájékozódni sorsunk
felől Horvátországban, úgy gondolhatták, hogy a háborús események egy-két év
alatt mégiscsak lezajlottak, és a médiát is új világtragédiák töltötték meg.
Sajnos, nem így volt.
A magyar nemzeti kisebbség
és református híveink számára a délszláv háború egy tíz éves háborús
megpróbáltatás volt, melynek társadalmilag, politikailag még ma sincs vége… s
melynek az egyik legsajnálatosabb része,
hogy közben mi magunk is szétszakadtunk, melynek lefolyását az alábbiakban
tényszerűen vázoljuk fel.
Mindezen események között
Isten kegyelmét tapasztalhattuk meg, amikor a történelmi változások után egy
sorsunk, sebeink és romjaink iránt érzékeny nemzeti kormányzati időben
gyógyító, újjáépítő szeretettel fordultak felénk az Anyaországból, és ugyanezt
tapasztalhattuk az MRE akkori Zsinata részéről is.
Ezért érintett a
legfájdalmasabban bennünket az, ahogyan az anyaországi református egyház
Zsinata és Elnöksége ebben a kivérzett és mégis a békességet kereső
állapotunkban és magatartásunkban a horvát állam előtt diszkvalifikált és
illegitim helyzetbe hozott bennünket. Ezek után már csak szomorú és érthetetlen
bölcstelenségnek, valamint a jövő történetírásával számot nem vető
magatartásnak, de nem is betartható határozatnak tűnik a párbeszédünket
leállító, az elszakított testvérrel szembeni „tilalomfa” állítása. Félő, hogy
ezek a mozdulatok a jövőben is nehezen gyógyuló sebeket hagynak és később még
fájdalmasan visszaköszönhetnek.
Bízunk abban, hogy
olvasóink nem kívánják magukat is leminősíteni az által, hogy „hallottam” hírekre támaszkodjanak, vagy
sorsunk iránt érdektelenné váljanak, ezért kérjük, olvassátok el az alábbi
esemény-naptárt, melynek hitelességéért országos, európai nyilvános fórumokon
is készek vagyunk helytállni.
Ha némely kezdeményezésünk
különösen sértőnek tűnik az MRE vezetői számára, azokat kérjük értsétek úgy,
mint egy durván kitagadott és prédául vetett testvér élni és szolgálni akarásának
megnyilvánulását. Ha az alábbiakban közölt felsorolásban (mely mögött tetemes
hitelesített jegyzőkönyvi anyag áll) a hangvételünk tárgyszerűbbre, de egyben
ridegebbre is vált, sőt áttör rajta a keserűség is, kérjük ennek az emberi
vonásnak a megértését is.
Ahogyan azt is kérjük
testvérileg elfogadni, hogy bár az MRE sokrendbeli hátrányos helyzetbe tudott
hozni bennünket egy abszolút katolikus beállítottságú világban („Roma dixit….”), nem tehetjük, hogy ne
keressünk kapcsolatokat közös köreinken kívül és ne védjük gyülekezeteinket a
mindnyájunkat ért ellehetetlenítés feloldására.
Arra való tekintettel,
hogy a napokban újfent megkaptuk a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki
Hivatalától az egyházkerület közgyűlésének egyik 2007-ben hozott határozatának
(450800/18/2007 szám.) másolatát, szeretnénk tájékoztatni, hogy első lépésben
KJPM elnöki hatáskörben 2007. novemberében, majd 2009. február 27.-én a HMRKE
Zsinati Tanács határozatban a hivatkozott gyülekezet alapítás lehetőségét egyházunk
felfüggesztette, majd zsinati ülésen hozott végzésében 2009. december 13-án
megszüntette. A folyamatról többek között a Magyar Presbiteri Szövetség elnökét
Budapesten a Paskál Otthonban 2009. június 15-én, és személyesen ft. Balog
Zoltánt, jelenleg a Zsinat Elnökét 2009.
augusztus 21.-én a Lendvay utcában 14.00 órai kezdettel tartott megbeszélésünkön
szuperintendensünk és a zsinati jegyzőnk, valamint a zsinati titkárunk
jelenlétében tájékoztattunk.
A Dunamelléki Református Egyházkerület Közgyűlésének fent idézett állásfoglalására és az azóta is irányunkban történt megnyilatkozásokra fokuszálva tisztelettel összefoglaljuk a Magyarországi Református Egyház és a horvátországi reformátusok közötti eseménynaptárt 1993 és 2021 eddig eltelt napjai között.
Esemény-naptár
1991 nyara: Kitört a délszláv háború, melynek következtében az egykori
Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház (JRKE) egyes részei között teljes
mértékben megszűnt az átjárhatóság és a kommunikáció lehetősége. A
horvátországi területen élő református gyülekezetek egy része menekülni
kényszerült, illetve szerb katonai megszállás alá került.
1993. január: Amikor a harcok és a front nyugat felé vonult, a megszállás
alatt vagy menekültségben élő, de eredeti lakhelyüket tekintve a horvátországi
részhez tartozó református gyülekezetek képviselői összegyűltek Eszéken. Az
egykori JRKE szervezeti egységének felbomlása – az új politikai határok
létrejötte miatt – teljesen egyértelművé vált. A gyülekezetek képviselői tehát
határoztak az új, horvátországi egyházi szervezet létrehozásáról Horvátországi
Református Keresztyén Egyház (HRKE) néven. Ez volt az ún. első Zsinat, melyen a
JRKE alkotmányát a jelenlévők a maguk részére érvényesnek fogadták el. A
lelkészi feladatokat ellátó személyek közül felkérték a rangidős lévitát, hogy
az új egyházat képviselje a megalakult horvát kormány, valamint a külföldi testvéregyházak
előtt. Arra is felkérték, hogy az érvényes alkotmány 65. cikkelye értelmében a
tisztújítást három hónapon belül szervezze meg. A megbízott az állami hivatalok
előtti eljárásokban eljárt, azonban az egyházi választásokat soha nem tartatta
meg és a következő Zsinatra is csaknem nyolc évet kellett várni.
Megbizatásától kezdve a külföldi segélyek és adományok a lévita-lelkész
által fenntartott és ellenőrzött bankszámlára érkeztek, melyre rálátása – feleségén,
mint az egyház általa, egyszemélyben megbízott pénztárosán kívül – senkinek nem
volt. Erről a számláról történt az újjáépítési segélyek folyósítása, valamint a
lelkészi javadalmak, járulékok kifizetése is. A megbízott döntött arról, hogy
mely gyülekezetek részesülnek támogatásban, és melyek nem, valamint mely
lelkészek kapnak fizetést, ill. mely lelkészek nem.
1995: Bár a fegyveres harcok megszűnésével lehetőség lett volna rá, az Alkotmány
48. cikkelye értelmében a zsinatot a képviselettel ideiglenesen megbízott lévita
sem az előző, sem ebben az évben nem hívta össze.
1997: Az egyház lelkészi karába felvételt nyert egy református teológiai
képzettséggel nem rendelkező, helyi pünkösdista teológus hallgató, majd
egyházunkba áttért „lelkész”, aki az időközben létrehozott – és legitimitást
nélkülöző – „püspöki hivatal” titkáraként végzett tevékenységével – a magyar
református hitvallások és hagyományok, valamint az egyházjog ismeretének hiánya
miatt – nagyban hozzájárult a menekültségben és a megszállás alatt élő
lelkészek és gyülekezetek között egyébként is meglévő feszültség növeléséhez. A
„püspöki hivatal” kötelezni próbálta a gyülekezeteket arra, hogy
adminisztrációjukban (presbiteri gyűlések jegyzőkönyve, belső egyházi
levelezés, gyülekezeti pecsétek és formanyomtatványok stb.) kizárólagosan a
horvát nyelvet használják, valamint kísérlet történt arra is, hogy a nagyobb
egyházi rendezvények és testületi tanácskozások (zsinat, zsinati tanács,
lelkészértekezlet stb.) hivatalos nyelvévé az egyházban élő horvát nyelvű
kisebbségre való tekintettel a horvát váljon. Mindez a Magyarországi Református
Egyház hivatalos képviselőinek tudta és biztatása mellett történt.
A presbitériumok számos esetben hangot adtak nemtetszésüknek a segélyek
átláthatatlan és ellenőrizhetetlen kezelése és az erőszakos horvátosító és
katolizáló törekvések miatt. Többször kérték a lévita-lelkészt az 1993 óta
elmaradt alkotmányozó és tisztújító zsinat összehívására. Az MRE hivatalos
képviselői (köztük püspök, külügyi megbízott, nyugalmazott teológiai tanár)
ezalatt továbbra is támogatták a helyi erős központosító és horvátosító
egyházpolitikát, próbálták megakadályozni a presbitériumok jogos igényeinek
érvényre jutását, a zsinat-presbiteri elv érvényesülését, és próbálták
megerősíteni az egyszemélyes „püspöki hivatal” kizárólagos egyházvezetői és
döntési jogkörét.
1998. november: A lévita-lelkész összehívta a zsinatot. Ezt megelőzően az
MRE hivatalos küldöttei mindvégig támogatták azt az elképzelését, hogy a
zsinatot minden gyülekezetből 1 képviselővel hívja össze, így a 3-4 fős horvát
szórványgyülekezetek képviselőinek segítségével sikerült volna törvényerőre
emelni az addigi egyházi gyakorlatot. A nagyobb (gyakran 300-400 fős) magyar
gyülekezetek ezt nem fogadták el. Végül közös megegyezéssel a gyülekezetek
lélekszámával arányos képviselői számmal került összehívásra a Horvátországi
Református Keresztyén Egyház (HRKE) második zsinata, melyen kilencvenegy alkotó
tag volt jelen. A Zsinaton döntés született egy lelkészekből és presbiterekből
álló hét fős Intéző Bizottság felállításáról, mely a tisztújításig átveszi az
adminisztrációt a „püspöki hivataltól”, visszamenőleg ellenőrzi és a jövőben
felügyeli az egyház gazdálkodását, gondoskodik az alkotmány és a tisztújítás
előkészítéséről, valamint 1999 nyarára összehívja a következő zsinatot.
1998. november 26. A héttagú Intéző Bizottság megtartotta első ülését,
amelyen jelen volt mind a hét megválasztott képviselő, és amelyen az Intéző
Bizottság elnökévé egyhangúlag az egyik lelkipásztort választották. A Bizottság ezt követő ülésein
sem a Zsinaton „tiszteletbeli püspök” címet kapott lévita, sem pedig a horvát
gyülekezetek képviselője – a püspöki titkár – nem vett részt.
A decemberi és a januári hónapok folyamán az Intéző Bizottság többször tett
kísérletet arra, hogy a zsinat rendelkezését végrehajtsa, az egyházi iratokat
átvegye, illetve az addigi gazdálkodás menetét átvizsgálja, de a „püspöki
hivatal”, ahol az iratok és számlák is találhatók voltak, megtagadta az
együttműködést.
1998. december: A nem létező „püspöki hivatal” saját hatáskörén belül
érvényteleníteni akarta a novemberi zsinatot, s annak határozatait. A
lévita-lelkész – immáron tiszteletbeli püspök – és titkára az állami szerveknél
egyszemélyben eljárva új gyülekezeteket, sőt egyházmegyéket jegyzett be,
melyeknek élére esperest nevezett ki. Hivatkozott arra, hogy ennek megtételére
magyarországi egyházi vezetőktől is bíztatást kapott.
A novemberi zsinaton résztvevő gyülekezetek presbitériumai és lelkészei
írásban fordultak állásfoglalásért az MRE elnökségéhez és jogászaihoz, a zsinat
és határozatainak érvénytelenítése kapcsán. Majd 23 év telt el azóta, de ezekre
a leveleikre mind a mai napig nem érkezett válasz.
A lelkészek egy része még ekkor is közvetlenül a képviselettel egykor
megbízott lévitától kapta fizetését, így – egzisztenciális függősége miatt –
nem mert kiállni saját presbitériuma ill. gyülekezete jogaiért, és ennek
következtében a gyülekezetekben a lelkészek és a presbitériumok között hasadás
következett be. (Példa erre Kórógy, Bellye, Várdaróc, Laskó, Sepse.) Ezeken a
helyeken időközi rögtönzött „tisztújításra” került sor, melynek során a
presbitériumot eltávolították, és új, immáron a lelkész és a „püspöki hivatal”
koncepciójához hű presbitérium került kijelölésre (pl. Laskón, Sepsén,
Várdarócon, Bellyén).
1999. január: A tiszteletbeli püspök és titkára megtagadta az
együttműködést az Intéző Bizottsággal. A volt lévita püspök folytatólagos
egyszemélyes, megbízatás nélküli képviselői tevékenysége és időközben napfényre
került eljárásainak súlyosságai miatt az Intéző Bizottság január 23-dikán Lángh
Endre lévitát kizárta a Horvátországi Református Keresztyén Egyházból. Ezt a
soron következő harmadik, alkotmányozó zsinat megerősítette.
1999 február: A hozzájuk lojális lelkészek és újonnan kijelölt
presbitériumok egybehívásával a régi vezetés „ellenzsinatot” tartott. A
képviselők megjelenése többnyire a saját gyülekezetük akarata ellenében
történt. Erre az alkalomra nem kaptak meghívást azok a gyülekezetek és
lelkészek, akik az 1998. novemberi zsinat határozataihoz tartották magukat. Az elszakadás
következményeire az MRE hivatalos küldöttje, Tamás Bertalan figyelmeztette a
„tiszteletbeli püspököt”. Az „ellenzsinaton” résztvevők kinyilvánították
szándékukat, mely szerint nem kívánnak tagja lenni az egykori Jugoszláviai
Református Keresztyén Egyház jogfolytonos horvátországi egyházi részének, és
megalakították és bejegyeztették „Horvátországi Református Keresztyén Egyház
Püspöki Hivatala” néven az azóta újra nevet változtatott, jelenleg
Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyházat (Kálvini Egyház). Az
1993-ban bejegyzett HRKE és az újonnan bejegyzett „Püspöki Hivatal” bejelentője
ugyanaz a személy, a lévita Lángh Endre volt. A „Püspöki Hivatal” bejegyzését
követően Lángh az állami hivatalokban a HRKE azonosító számaira és
névváltozásra hivatkozva fenntartotta a folyamatosság látszatát, miközben az
Intéző Bizottság tagjait bélyegezte meg szakadárként.
1999. június: Az Intéző Bizottság – a februári események ellenére eredeti
megbízatásának megfelelve folytatta munkáját és egybehívta a zsinatot, melyen elfogadták
a dr. Tóth Albert egyházjogász, a Magyarországi Lelkészegyesület elnöke által felkérésre
kidolgozott és a presbitériumok által megismert és megtárgyalt alkotmányt, valamint
a választási szabályrendeletet, kiírták az egyházi választásokat, és határoztak
arról, hogy élnek a nyolcvan éve először kínálkozó lehetőséggel, és az egyház
nevébe illesztik a „magyar” jelzőt. Így lett az egyház új neve „Horvátországi
Magyar Református Keresztyén Egyház” – HMRKE. A zsinatot követő hónapban
megtartották a választásokat, s augusztusban beiktatták a gyülekezetek által
megválasztott új közegyházi tisztségviselőket.
2001: A Láng által 1997-ben kinevezett püspöki titkár a gondozására bízott
két horvát ajkú gyülekezettel és a hozzájuk tartozó nagy értékű ingatlanokkal
együtt kiszakadt a lévita-lelkész-féle egyházszervezetből, és önálló református
egyházat alapított “Horvátországi Protestáns Református Keresztyén Egyház” néven.
Ennek vezetője a volt püspöki titkár, aki jelenleg az Anglikán Egyház püspöke.
(2018-ban a Zágrábi Misszió egy része vált ki a Kálvini Egyházból egy 2002-ben
felszentelt püspökhelyettes vezetésével.)
2002. június: Máig tisztázatlan körülmények között a debreceni református
püspöki hivatalból egy levél indult útjára, mely a Zsinati Tanács és az MRE
elnökségének határozatát tartalmazza a horvátországi reformátusokkal
kapcsolatban. Néhány nap múlva egy hasonló tartalmú levél is napvilágot látott,
melynek fejléce és pecsétje különbözik az előbbi rejtélyes levélétől ( ugyanis az
MRE Zsinati Irodájában nincs iktatva ilyen küldemény). Az MRE zsinati
elnöksége, illetve zsinati tanácsa a mai napig nem tudta tisztázni a levél
eredetét és legitimitását. Az illetékes horvát minisztérium erre az MRE
Zsinatának elnöke aláírásával ellátott levélre hivatkozva nem írta alá a
HMRKE-vel az egyházak működését garantáló állami támogatási szerződést, aminek
következménye, hogy 8 gyülekezetben, vagyis a horvátországi reformátusság 60
százalékának körében a mai napig érvényesen
– megszüntetik a kommunizmus ideje alatt államosított egyházi vagyon
kárpótlását ill. visszaszolgáltatását (temetők, iskolaépületek, termőföldek
stb.),
– betiltják az iskolai hitoktatást,
– két templom használatát megtiltják a hatóságok a helybeli híveknek,
– az egyházi esketést – ellentétben más felekezetek gyakorlatával – nem
ismerik el a hatóságok, így a hívek az egyházi szertartás mellett kénytelenek
polgári házasságot is kötni,
– a lelkészek – s közvetve a velük egy háztartásban élő személyek – nem
rendelkeznek egészségbiztosítással,
– a lelkészek nem rendelkeznek nyugdíjbiztosítással.
2002. november: Az MRE zsinatának lelkészi elnöke – annak ellenére, hogy Jakab
Sándor, a HMDK ügyvezető elnöke, valamint a HMRKE lelkészi elnöke levélben
előzetesen tájékoztatta őt a horvátországi körülményekről és történésekről –
lelkésszé, illetve püspökké szentelte az 1993-ban megbízott lévitát a
horvátországi Karancson. Nem tudható, az ez előtt, már 1995-ben állami
nyugdíjba vonuló egykori lévitát milyen jogszabály, felhatalmazás, vagy indok
alapján lehetett, és miért kellett lelkésszé,
majd püspökké szentelni. Ugyanezen az alkalmon a magyarországi vezető püspök
református lelkésszé szentelt három, református teológiai képzésben sosem
részesült személyt is. Az eljárás megbotránkozást okozott a horvátországi reformátusság körében és
degradálta az egyházba vetett bizalmat. A felszentelt személyek:
Lángh Endre, három éves képzésben részesült a volt
Jugoszláviai Református Egyház lelkészei részéről. Andel Károly a debreceni
református teológián végzett a 70-es évek elején. Kinevezett lelkésze volt
Szentlászlónak és Rétfalunak, lelkészként felszentelve 2002 előtt nem volt. Andel
Ilona, három évet végzett a debreceni teológián a 70-es években. Lelkészi
beosztásban egyik gyülekezetben sem szolgált. Kanalas János Budapesten végzett a
Református Theológiai Akadémián a 80-as évek elején. Segédlelkész volt
Feketicsen, majd 1988-tól kinevezett lelkésze Hercegszöllősnek, Csúzának és
Vörösmartnak. 2002 novemberében Karancson Budapest és Feketics után harmadszor
szentelték lelkésszé. Hájek János, jelenleg a Kálvini Egyházban
püspökhelyettes, református teológiát soha nem hallgatott. Branimir Bučanović az eszéki pünkösdista
szemináriumon végzett személy. Lidija Dotlić szintén az eszéki pünkösdista
szemináriumon végzett.
A megbotránkozást csak növelte 2011 júniusában a Kálvini Egyház laskói
kinevezett lelkészének, majd kinevezett esperesének, Csáti Szabó Lajosnak a
püspöki beiktatását megelőző éjszaka történt felszentelése és gyülekezeti megválasztása
a Generális Konvent jelenlévő legfőbb vezetőinek közreműködésével, melyről a
magyarországi egyházi sajtó és annak nyomán más média is gyalázatosan
cenzúrázott illetve félrevezető módon adott hírt.
Hasonló módon történt a horvátországi Harasztiban Petar Sen eszéki pünkösdista
szemináriumot végzett atyánkfia református püspökké szentelése is 2018
novemberében az MRE zsinati elnöke által, az odarendelt magyarországi és
határon-túli református püspökök és elöljárók közreműködésével. Példa nélküli,
hogy az MRE a lelkészi hivatást ilyen mértékű simóniába taszította volna.
2003: A Horvát Kormány és a JRKE horvátországi jogutódja közötti állami
támogatás ügyében csalárd módon a HMRKE nevében a tiszteletbeli püspök aláírta
a támogatási egyezményt, melynek jogtalan haszonélvezője jelenleg a HMRKE-ből
kiszakadt és új egyházként 1999-ben megalakult Kálvini Egyház. Az egykori
vallásügyi államtitkár így érte el a tiszteletbeli püspök beleegyezésével, hogy
az egyház nevéből kikerüljön a „magyar” jelző, mondván; a világon sehol nincs
„magyar” elnevezéssel bejegyzett református egyház…
2005: A Magyar Kormány által nyújtott újjáépítési segély kapcsán a Magyar
Köztársaság Kormánya által megbízott, HMRKE-n kívüli és attól függetlenül
működő érdekvédő civil szervezet (lebonyolító) elszámolási mulasztása miatt a
kopácsi egyházi ingatlanra terhelt adósság kérdésében rendkívüli kölcsönért a
HMRKE vezetősége a Dunamelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatalához
fordult segítségért. Az Egyházkerület püspöke a pénzügyi segítségért cserébe a
HMRKE-nek, mint egy egyházmegyének az Egyházkerület alá való bekebelezését
állította feltételként, melyet a HMRKE lelkészi elnöke elutasított.
2005: A HMRKE Zsinati Tanácsa Magyarországon elindította a Kálvin János
Presbiteri Missziót (KJPM), mely önálló egyházi szervezetként célul tűzte ki,
hogy a fenti jogosítványoktól az MRE hivatalosai közreműködésével
Horvátországban ellehetetlenült HMRKE részére magyarországi segítséggel
biztosíthassa a belmisszióhoz szükséges javakat és jogosultságokat. 2006
szeptembere óta a Misszió az Arany Alkony Idősotthonok fenntartójaként négy
budapesti helyszínen és egy Bp. környéki településen, összesen tizenkét
intézményében mintegy 1700 nyugdíjas között végezte lelkészei és egyházi
munkásai segítségével istentiszteleti és egyéb, hitélettel kapcsolatos
munkáját. Oktatási intézményében tartott továbbképzések keretében 400
alkalmazott részére adott át a Misszió diakóniai munkához kapcsolódó
ismereteket a képzéseiben.
2007. november: A DM Református Egyházkerület Közgyűlése tiltakozva a KJPM
alapító okiratában foglalt azon kitétel ellen, mely kimondja, hogy a Misszió
egyházközségeket alapíthat Magyarországon, a HMRKE-vel kapcsolatait
felfüggeszti addig, amíg ennek a lehetőségnek a törlése meg nem történik. A
Magyar Református Presbiteri Szövetség elnökével történt megbeszélést követően
a KJPM elnöke a gyülekezetalapítás lehetőségét két évre felfüggesztette, majd
megszüntette.
2008. május: Az MRE Zsinatának Elnöke a HMRKE szuperintendensének küldött
levelében kijelentette, hogy „A Horvát Kormány Vallásügyi Bizottsága
tudomásául: A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyházat (HMRKE) a
Magyarországi Református Egyház (MRE), mint az európai kultúrkör tagját és a
16. sz-i reformáció örökségét hordozó református egyházat tartja számon és
Kopácsi Kettős János szuperintendenst (püspököt) tekinti törvényesen
megválasztott vezetőjének. Ebből kifolyólag a Magyarországi Református Egyház
támogatja a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház és a Horvát
Kormány közötti kölcsönös érdekű szerződés aláírását. A HMRKE és törvényes
képviselőjének címe: HR-31327, Kopács, Petőfi S. u. 4.”
2008. június: A Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent (GK) a
közös alkotmány tervezetébe a horvátországi reformátusok megkérdezése nélkül
beiktatta az alábbi kitételt: „a Horvátországi Református Egyház csatlakozásáig
a Közös Zsinatban annak képviseletei helyei a Dunamelléki Református
Egyházkerületet illetik meg”.
2008. október: Az MRE Zsinatának Elnöke közleményben tudatja, hogy a 2008.
májusában keltezett elismerő levél hamisítvány. A HMRKE szuperintendense az
ügyben ismeretlen tettes ellen rendőrségi feljelentést tett.
2008. november: A Református Világszövetség alelnöke a két horvátországi
egyház képviselőivel folytatott több éves egyeztető tárgyalásokat követően azt
a következtetést vonta le a horvátországi reformátusok újraegyesítését munkáló
tárgyalások megrekedése kapcsán, hogy az érdemi előrelépés akadálya a Lángh
Endre lévita püspök által vezetett egyház elzárkózása a Horvát Állammal
megkötött kölcsönös érdekű együttműködési szerződés alanyi körének bővítésével
kapcsolatban. A két egyház közötti legfontosabb szervezeti különbségek a
következők voltak: 1. a gyülekezetek jogi státusa (a HMRKE gyülekezetei –
szemben a másik egyháztesttel, ahol a püspöki hivatal minden egyházi ingatlan
tulajdonosa – önálló jogi személyek, az ingatlanok és ingóságok felett a
presbitériumok döntenek, elidegenítés esetén a felettes egyházi szerv
hozzájárulásával), 2. a lelkészek és egyéb egyházi alkalmazottak jogi státusa
(lelkészi és segédlelkészi minősítést csak református szakirányú egyetemi vagy
főiskolai végzettség esetén nyerhetnek az egyházi szolgálatot végző személyek
és a gyülekezetek választása alapján kerülnek beiktatásra – szemben a Kálvini
Egyház gyakorlatával, ahol püspöki kinevezés útján válhat valaki lelkésszé,
vagy nyerhet el egyházi állást), 3. minden horvátországi vallási felekezetet
egyenlő jogok illetnek meg az Isten előtt és a társadalomban a Horvát Állam
Alkotmánya szellemében egyaránt – szemben a másik református egyháztest
véleményével, amely primátusra törekszik a református felekezetek között.
2009. december: A HMRKE X. Zsinatán a KJPM gyülekezetalapítási lehetőségét
a zsinat visszavonta, egyben a horvátországi református közösség szervezeti
jogutódlás kérdésében és egyházi ingatlanok tulajdon ügyében világi bírósági
kereseteket adott be Horvátországban, melyek végzéseikben megerősítették a
HMRKE igényét, illetve jelenleg is folyamatban vannak. Az eljárások során
előfordult, hogy a Kálvini Egyház által tanúként beidézett MRE Zsinati Elnök
(2016. január 16.), illetve Lángh Endre vallomását a Bíróság annak iratellenes voltára
hivatkozva, illetve nem kellő ismeretek és önellentmondás miatt nem fogadta el.
A szomorú történet
jelenlegi folyamatában magunk is készek vagyunk Isten igéje alapján
megvizsgálni életünket és lépéseinket, és ismételten megerősítjük az egymásban
kapott hitbéli egységünket. Tesszük ezt akkor is, ha értelmünk és
tapasztalatunk sok tekintetben ennek ellene mondana.
Abban a reményben, hogy
írásunk nem az egymástól való elszakadásnak a végső dokumentálása, hanem az
elszenvedésben is az újrainduló megbeszélések kezdete lehet, kívánunk az
egytest hitének és reménységének megvallásával lelki bölcsességet és ismételt
átgondolást mindnyájunk számára, és a békességes út további keresését és
munkálását.
Jakab apostol 3:17-18
verseivel búcsúzom: „A felülről való
bölcsesség először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedékeny,
irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem részrehajló és nem képmutató. Az igazság gyümölcse békességben vettetik el
azoknak, akik békességet teremtenek.”
A HMRKE Zsinati Tanácsa
Sola Gratia.
Kopács, 2021. április 19.
Sója Bálint, főgondnok Palizs István, gondnok Pinkert Ida, gondnok Kelemen József, gondnok Csányi Sándor, gondnok Móricz Zoltán, gondnok Kiss József, gondnok Varga László, gondnok Szántó Mária, gondnok Gajnok István, gondnok Varga György, esperes K. Kettős Attila, zs.főjegyző Lehocki János, pénztáros K. Kettős János, püspök
„Ezért fogadjátok be egymást, ahogyan Krisztus is befogadott titeket Isten dicsőségére.”
MRE Zsinati Elnöksége részére 1146 Budapest, Abonyi u. 21.
Főtiszteletű Elnökség!
Mélységes sajnálatunkat fejezzük ki azzal kapcsolatban, hogy nem kaptunk írásos választ leveleinkre, melyeket folyó év február 9-én és március 1-jén intéztünk a Dunamelléki Egyházkerület püspökéhez, és a MRE lelkészi elnökéhez.
Abban a reményben kerestük a kapcsolatfelvételt a szomszédos testvéregyházzal, az MRE jelenlegi elnökségével, hogy tisztázzuk azokat a tévinformációkat, amelyeket az MRE kapott direkt, vagy indirekt a horvátországi reformátusokról és egyházi jogállásáról. Biztosak vagyunk benne, hogy ezek meghatározói voltak annak, hogy az MRE előző három ciklusban megválasztott elnöksége (2002 – 2020) személyi, vagy egyéb okokból kifolyólag a teljes MRE nevében leveleikkel, – amelyek a horvát kormány hivatalaihoz is eljutottak (kelt. 2002. június 12., 2002. június 18. és 2014. május 23.) – és személyes megjelenésükkel a horvátországi bíróságokon, ott hamisan tanúskodva (2007. május 10., 2016. január 26.,) a Horvátországi Kálvini Egyházat favorizálva, egyházunkat, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyházat a megsemmisülés széléig sodorták.
A leveleket, és személyes megjelenéseiket tetőzve az MRE volt elnöksége durván beleavatkozott a horvátországi reformátusok belügyeibe, és aláásták annak teológiai, és egyházjogi hitelességét azzal, amikor is református teológiával nem rendelkező, nyugdíjas lévitát, kinevezett lelkészt, esperest, pünkösdista teológiát végzett egyéneket lelkésszé, vagy püspökké szenteltek (2002. november; 2011. június; 2018. január 19.). Ezeket az aktusokat a média is nagy érdeklődéssel figyelte és egyenes adásban közvetítette, de nem tudunk arról, hogy az MRE a saját területén ilyen felhatalmazásokat osztogatott volna.
A horvátországi eseményekről és annak rendezése érdekében 1999-től rendszeresen informáltuk az MRE elnökségét és egyházjogi képviseletét, kérve a történtek orvoslását. Mindhiába, hiszen kérésünk és érveink süket fülekre találtak.
A fentebb említett tevékenységekért a MRE felelősséggel tartozik a horvátországi reformátusságnak, hiszen ez a tiszta református vallásáért és nemzeti öntudatáért küzdő közösség felmérhetetlen erkölcsi és anyagi károkat szenvedett el ez idáig: egyes gyülekezetek ingóságaikat és ingatlanjaikat elveszítették (templom, lelkészlak, termőföldek), melyek érdekében több bírósági per van folyamatban. A gyülekezetek kárpótlása ideiglenesen idegen tulajdonba került, amelyek újabb bírósági pereket fognak eredményezni. A gyermekek iskolai hitoktatása 2003-tól tiltott számunkra. Gyülekezeteink, és lelkészeink állami támogatásban nem részesülnek.
Egyszóval, a MRE elnöksége a jelenleg is gyakorolt viselkedésével a horvátországi református egyházi egységesülési szándékoknak nagyon árt. A délvidéki háború okozta elszegényedett közösségek nagy erőfeszítések árán tartják fenn magukat, és nap mint nap elmondják: “Az Úr kegyelmessége az, hogy nincs végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága! Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged! Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.” Testvéri köszöntéssel,
Sója Bálint, főgondnok Palizs István, gondnok Pinkert Ida, gondnok Kelemen József, gondnok Csányi Sándor, gondnok Móricz Zoltán, gondnok Kiss József, gondnok Varga László, gondnok Szántó Mária, gondnok Gajnok István, gondnok Varga György, esperes K. Kettős Attila, zs.f.jegyző Lehocki János, pénztáros