
A Hercegszöllősi Kánonok 450. évfordulójának ünnepi megemlékezése
2026. augusztus 16-án, vasárnap ünnepi istentisztelettel emlékeztek meg a Hercegszöllősi Zsinat és az ott elfogadott kánonok 450. évfordulójáról a horvátországi Hercegszöllős (Kneževi Vinogradi) református templomában. Az 1576. augusztus 16–17-én megtartott zsinat és az azon elfogadott, „A keresztyén gyülekezetek egyességének cikkelyei” néven is ismert Hercegszöllősi Kánonok a térség reformációtörténetének kiemelkedő jelentőségű emlékei.
A jubileumi alkalmon másfél száz hívő, 20 lelkipásztor, határon túli meghívott vendég vett részt. Az istentiszteletet Varga György, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház püspöke, egyben a hercegszöllősi gyülekezet lelkipásztora vezette. Horvátországból, Magyarországról, Szerbiából és más közösségekből is érkeztek református lelkipásztorok és egyházi képviselők, így az évforduló megünneplése nemzetközi jelleget öltött.
Az 1576-ban elfogadott kánonok egyházjogi és teológiai szempontból egyaránt jelentősek. A dokumentum a református gyülekezetek életének szabályozását szolgálta, rendelkezve többek között a tanítás, az istentisztelet, az egyházfegyelem, a prédikátori szolgálat és a gyülekezeti élet kérdéseiről. Egyúttal arról is tanúskodik, hogy a reformáció már a 16. században szervezett és jelentős egyházi jelenléttel rendelkezett Baranyában. A jubileum ezért nem csupán egy történelmi dokumentumra, hanem a térség több évszázados református örökségére is ráirányította a figyelmet.
A magyar és horvát nyelvű ünnepi istentisztelet a 65. zsoltár éneklésével kezdődött. A résztvevőket Kettős Áron, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház főgondnoka köszöntötte, majd Varga György püspök mondott imádságot. Az alkalmon hagyományos református zsoltárok és énekek hangzottak el, köztük Sztárai Mihály „Hálaadásunkban rólad emlékezünk” című éneke.
1. Hálaadásunkban rólad emlékezünk,
Kegyelmes Istenünk, tégedet tisztelünk
Te nagy jóvoltodért, és felmagasztalunk,
Haszontalan szolgák, mert ezzel tartozunk.
2. Hajtsd le füleidet, értsd meg kérésünket,
Mi édes Istenünk, ne nézd bűneinket;
Tiszta szívből kérünk, mi könyörgésünket
Vedd hozzád, Úr Isten, esedezésünket.
3. Gerjeszd fel igédnek szerelmét lelkünkben,
Szentlélek Istennek szentségét szívünkben;
Adj igaz értelmet bőséggel elménkben,
Téged szolgálhassunk e földön éltünkben.
4. Tanúságra erőt csak tetőled kérünk,
Hogy szent Istenséged dicsértessék tőlünk:
Ha először a te országod keressük,
Semmiben nem lészen fogyatkozás nékünk.
5. Azért gyorsaságot elkezdett dolgunkban,
Végig megmaradást mi hivatalunkban,
Szorgalmatosságot s hűséget tisztünkben,
Egymás-szeretetet plántálj életünkben.
6. Engedd meg ezeket, Szent Atyánk, Krisztusért,
Mi Üdvözítőnkért, kegyes táplálónkért,
Ki egy hatalommal Szentlélek Istennel
Élsz és uralkodol mindörökké, Ámen.
(A magyarországi énekeskönyvben a 48-as református énekeskönyv 197. dícsérete, a 2021-es református énekeskönyv 285. számú dicsérete)
A magyar nyelvű ünnepi igehirdetést Bán Béla, a Magyarországi Református Egyház Bács-Kiskunsági Egyházmegyéjének esperese tartotta az 1Krón. 17:6 alapján. Horvát nyelven dr. Jasmin Milić, a Horvátországi Protestáns Református Keresztyén Egyház püspöke hirdetett igét a Zsolt. 27:1 alapján. Az istentisztelet központi részét képezte az úrvacsora is, amelynek szolgálatát Kettős Attila, a Szlavóniai Egyházmegye esperese és Szentlászló-Kopács-Bellye és Eszék lelkipásztora vezette. Az ünnepi alkalmat a csúzai Pinkert Anna énekszolgálata is gazdagította.
Az istentiszteletet követően számos egyházi és kulturális szervezet képviselője köszöntötte az ünneplő közösséget. Felszólalt többek között főtiszteletű Botos Elemér, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke; nt. dr. Kis Boáz lelkipásztor, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház jogtanácsosa; Daruka Mihály, a Magyar Nyomdaipar-történeti Élménymúzeum igazgatója, püspöki tanácsos; nt. Tóth László Péter lelkipásztor, az Amerikai Magyar Református Egyház nyugalmazott püspöke; nt. Nagy Lenke lelkipásztor, a Magyar Népfőiskolai Collegium képviselője, valamint D. dr. Szabó Dániel lelkipásztor, a Presbiteri Szövetség tisztelebeli elnöke, volt zsinati világi elnök és egyházkerületi gondnok, a HMRKE segédlelkésze.
Az eseményen a politikai és diplomáciai élet képviselői is jelen voltak, köztük Jankovics Róbert, a horvátországi magyar nemzeti kisebbség parlamenti képviselője, valamint Magdó János, Magyarország eszéki főkonzulja. Jelenlétük is jelezte, hogy a Hercegszöllősi Kánonok öröksége nemcsak egyháztörténeti, hanem a horvátországi magyarság történelmi és kulturális örökségének szempontjából is jelentős.
A záró gondolatokat és az áldást Varga György püspök mondta el. Az istentisztelet a 90. zsoltár, majd a magyar Himnusz eléneklésével ért véget. Ezt követően a résztvevőket a hercegszöllősi művelődési házban fogadás és közös együttlét várta, lehetőséget teremtve a különböző országokból és egyházi közösségekből érkezett vendégek találkozására.
A Hercegszöllősi Kánonok 450. évfordulója egyszerre jelentette a reformáció gazdag baranyai örökségére való visszatekintést és a ma is élő református közösségek tanúságtételét. Négy és fél évszázaddal az 1576-os zsinat után a hercegszöllősi találkozás azt is kifejezte, hogy az egykor megfogalmazott hitbeli és közösségi örökség tovább él a térség református gyülekezeteiben. A jubileum jelentősége ezért túlmutat a helyi közösség történetén: a magyar, horvát és közép-európai reformáció közös történelmi örökségének fontos emléke.
Az ünnepi alkalom a Hercegszöllősi Kultúrotthonban szeretetvendégséggel folytatódott. Ennek keretében a résztvevők emléklapot írtak alá, a lelkipásztorok közös nyilatkozatot tettek, továbbá minden jelenlévő kézhez kapta a HMRKE és az Exodus kiadó erre az alkalomra közösen „Örökségből szolgálat” címmel megjelentetett imakönyvét. A résztvevők emellett korábbi kiadványaink példányaiból is válogathattak. (Ref. Sajtó – HR 20260816)