„És útra kelve el is ment az apjához. Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.” (Lk. 15:20)
Mennyi Atyánk, szereteted minden ember számára, aki hallja és ismeri Jézus példázatát, a bibliai atyához hasonlítható, aki tékozló fiát meglátva elképzelhetetlen szeretettel fogadta vissza őt az atyai házba. A mi vétkeink pedig, gondolatban és cselekedetben, amelyeket szavad, intésed, parancsolataid, és mindezekben ellened elkövettünk, megszámlálhatatlanok.
Mégis, a Te kegyelmednek végtelensége befogadhatja engedetlenségünk fájdalmát és következményeit, és semmissé tette azokat Jézus, a Te Fiad szent áldozata által.
Engedd, hogy a történetből megérthessük a Te atyai szeretetedet, hiszen az Rólad beszél, ebbe a világba helyezve az isteni megnyilatkozást, amelyet te tettél. Add, hogy jobban és jobban megismerhessünk Téged, aki teremtetted a világot, benne bennünket, az embert minden környezetével együtt ezen a Földön és azon kívül is. Téged, aki fenntartod életünk körforgását a mindennapokban, a bűnbeesés és megtérés és megbocsátás önismeretünk lesújtó, és istenismeretünk felemelő útján. Áldd meg vasárnapunkat, alázatos szívvel kérünk, ámen.
„Hála pedig az Istennek, a ki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk. Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között; Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos? Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, a kik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban.” (II. Korinth. 2:14-17)
Pál apostol leveleiben gyakran él hasonlatokkal, képekkel és allegóriákkal, hasonlóan Jézushoz, aki az evangéliumok tanúsága szerint példázatokban tanított. Az apostol az élet különböző területeiről merít képeket: a sport világából, a katonaéletből, a természettudományokból – és így vezeti hallgatóit mélyebb lelki igazságok megértésére.
Amikor Pál a „Krisztus jó illatáról” ír, egy olyan képet használ, amelynek hátterében a római diadalmenetek szokása állhat. Az ókori Rómában, egy nagy katonai győzelem után, a hadvezérek és légióik ünnepélyes felvonulással tértek vissza a városba. A diadalmenetet tömjénfüst kísérte, amely fokozta az ünnepi hangulatot, és az illat szimbolikusan a győzelem dicsőségét hirdette. Ez az illat azonban kétféle jelentést hordozott: a római polgárok számára az erőt, a nagyságot és a hatalmat jelentette, míg a legyőzött foglyok számára a közelgő szenvedést, rabszolgaságot vagy halált. A diadal illata számukra a „halál illata” volt. Pál ezt a képet emeli át, amikor Krisztusról mint „jó illatról” beszél. Számára a győzelem nem a gallok, az egyiptomiak, vagy a zsidók feletti római diadal volt, hanem Jézus Krisztus győzelme a halál hatalma felett. A húsvét eseményei ennek a végső győzelemnek a tanúságai: a keresztre feszítés és a feltámadás által Krisztus végleg megtörte a halál erejét. Ez a diadal minden hívő számára öröm és reménység forrása – az élet győzelmének illata.
Ugyanakkor Pál hangsúlyozza: nem mindenki számára jelent ez örömhírt. Akik nem fogadják el Krisztus győzelmét, azok számára a „halál illata” marad. Ez a kettősség mutatkozik meg a korinthusiakhoz írt levelében is. A közösséget akkoriban tévtanítók is fenyegették, akik nem tiszta szívből, hanem nyerészkedésből vagy önző célokból hirdettek más tanításokat. Pál apostol határozottan fellépett ellenük, mert nem engedte, hogy a krisztusi örömhírt eltorzítsák. Hasonló veszélyek ma is jelen vannak: különféle félreértelmezések és hamis tanítások próbálnak zavart kelteni a gyülekezetekben, Csúzán, Vörösmarton, Szentlászlón vagy éppen máshol.
A reformátori örökség azonban világosan kijelöli az irányt: Sola Scriptura – egyedül a Szentírás tanítása az irányadó. A hívők számára Krisztus győzelmének „jó illata” ad erőt és örömöt, amely minden körülmény között életre hív.
(A „Krisztus jó illata” címmel tartott áhítatot Varga György püspök a Zsinati Tanács áprilisi gyűlésén az összegyűlt 17 gondnok és presbiter előtt, a fenti igeszakasz alapján.)
„Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábrahámnak: Te benned fognak megáldatni minden népek.” (Gal 3,8)
________
Kell-e előbb zsidónak lennem ahhoz, hogy keresztyén lehessek? Vagy másképpen: kell-e előbb római katolikusnak lennem ahhoz, hogy református legyek? Kell-e egyáltalán valami előfeltétel, és ha igen, mi az?
Ábrahám hitt Istenben, és Isten az ő hite miatt igaznak nyilvánította őt. Nem cselekedetei, nem származása, hanem hite tette őt igazzá. Ábrahám igazi gyermekei mindazok, akik hitüket Istenbe vetik.
A Szentírás világosan tanítja: Isten még a pogányokat is megigazítja, ha hitben járnak. A hit általi áldás minden nép számára nyitott. Ez nem jogi kérdés, csupán annyiban, hogy az Írás azt is kijelenti: megítéltetnek mindazok, akik nem kutatják az Isten igéjét, és nem engedelmeskednek az Ő törvényének.
Isten tanítása, a törvény, a Szentírásban található. Ám a puszta törvény betartása által senki sem válik igazzá Isten előtt. Az ember nem a törvény cselekvése, betűjének makulátlan betartása által, hanem a hit által igazul meg. De a cselekedet is fontos, mert a hit élő megnyilvánulásai a cselekedetek. A cselekedetek teszik teljessé a hitet és igazolják azt, nem pedig fordítva. „Hiszen a cselekedetek nélkül a hit halott” (Jak. 2:26)
„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent a mi Urunk Jézus Krisztusban.” (Róm 8,38–39)
E bibliai üzenet hallatán elsősorban életük végéhez közeledő, sok szenvedést hordozó betegeink és idős testvéreink jutnak eszünkbe. A Római levél idézett szakasza – amely a 2025-ös Református Kalendárium napi igéjeként is szerepel – a Szentírás egyik legfelemelőbb kijelentése.
A hívőknek életük során számtalan megpróbáltatással kell szembenézniük: üldözéssel, betegséggel, fogsággal, sőt magával a halállal is. Ezek közepette gyakran támad az az érzés, mintha a Megváltó elhagyna bennünket. Pál apostol azonban világosan tanítja: Krisztustól való elszakadás lehetetlen. Kereszthalála a végső bizonyíték arra, hogy semmilyen körülmények között nem mond le rólunk, és megváltásunk örökké érvényes marad. Az ő közelségét, jelenlétét semmilyen külső erő nem akadályozhatja meg. Ezért bízhatunk benne, és így a félelem elveszíti hatalmát felettünk.
A 38. versben felsorolt „erők” – a halál, a mélység, a gonosz hatalmasságok, sőt maga az ördög és bukott angyalai – kiszámíthatatlan és emberileg legyőzhetetlen erőknek tűnnek. Pál azonban biztosít arról, hogy Krisztus mindenek felett győzelmet aratott, és az ő védelme alatt a hívő ember biztonságban van még ezekkel a hatalmakkal szemben is.
„Amikor ezt hallották, megnyugodtak, és dicsőítették az Istent, mondván: Akkor tehát a pogányoknak is megadta az Isten, hogy megtérjenek és éljenek.” (Ap.Csel. 11:18)
A korai keresztyén egyház egyik sorsfordító pillanatánál időzünk, amikor az Apostolok cselekedeteinek fenti szakaszát olvassuk a Református Kalendárium 2025. évi kiadásában. Az első század zsidó keresztyénjei körében hosszú ideig folyt a vita: vajon Isten kiválasztása és üdvözítő szeretete kiterjed-e a pogányokra is? Csak a zsidók, a választott nép, illetve a megtért és közösségként élő hívek lehetnek részesei Isten kegyelmének – vagy minden ember, nemzetiségtől és vallási háttértől függetlenül?
Ez az elméleti kérdés, a teológiai polémia a döntő pillanatban véget ért. Isten Szentlelke kiáradt az evangélium hirdetőire és a hallgatóságra egyaránt. Megértették: semmi sem állhat Isten kegyelmének útjába. Nincs olyan emberi különbség vagy határ, amely elválaszthatná egymástól az embereket Krisztusban. A Szentlélek által mindnyájan eggyé lehetünk Őbenne.
Az egyház történetében azonban újra és újra visszatér a kísértés, hogy földi mértékekhez igazítva próbálja meghatározni Isten hatalmát és kegyelmét. Méricskéljük annak hosszát, szélességét, magasságát – pedig Péter apostol látomásból fakadó bizonyságtétele világosan üzeni: Isten kegyelmének nincsenek határai. Ez a felismerés meggyőzte az akkori hallgatóságot.
Olvasd el a teljes történetet, az igevers előzményeit is – és tedd fel magadnak a kérdést: meggyőzött-e téged? Hiszed-e, cselekszed-e, engedelmeskedsz-e a Lélek vezetésének? Ámen.
Mai napi igénk a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház 2025. évi Kalandáriuma szerint Lélek gyümölcseihez vezet:
„A Léleknek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Ez ellen a törvény nem használ.” (Gal.5:22-23)
A lélek gyümölcsei a Szentlélek önként, a maga jószántából való és történő; kényszer nélküli, szabad cselekedete, elhatározása bennünk. Persze a Lélek mindig szabad, nem korlátozhatja semmi, sem betegség, sem gonosz erők. Olyan ajándékok ezek, amelyek Krisztus természetéből valók és amelyekkel a Lélek „megvendégel” bennünket, jól bánik velünk.
Megjelenésük az életünkben nem önszándékú. Mindig a Szentlélekhez kapcsolódnak, és általuk mi is a Lélek tapasztalatában részesülünk. Ismernünk kell, szeretnünk kell és hasonlóvá kell lennünk Krisztushoz, hogy részesüljünk benne. Eredménye pedig az, hogy az Istennek parancsolatai, a törvény az életünkben kiteljesedik saját magunk és felebarátaink irányába egyaránt. Tudunk-e azonosulni ezzel a céllal, amelyet a Nagyparancsolatban fogalmaz meg Krisztus? Megnyitjuk-e akaratunkat, a szívünket és lelkünket a Lélek előtt, hogy a fentiek szerint éljünk az Isten, Krisztus és a Lélek ajándékaival?
„Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal, és dicsérem őt a sokaság közepette!” (Zsolt. 109:30) és „Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg.” (Zsolt. 22:6)
Ha mások megtagadnak és elűznek bennünket, ha szeretetünkben erőtlenséget érzünk, olybá tűnhet, mintha nem is emberek gyanánt volnánk számon tartva. Így tapasztalhatta Dávid is, a zsoltáros, és mindenki hozzá hasonló, aki fájdalmát megfogalmazza az Isten és emberek előtt üldöztetései és támadásai közepette, melyeket el kellett hordoznia. Amikor az elutasítás tőrének éles hegyét érezzük szívünkben, emlékeznünk kell a reménységre, melyet az Úr táplál bennünk: a győzelemre, a megtartatásra és a felemeltetésre, amelyet Ő a Krisztus és Szentlélek által munkál életünkben.
„Olyanná leszek Izráelnek, mint a harmat. Virágozni fog, mint a liliom, és gyökeret ver, mint a Libánon.” (Hóseás 14:6)
Amikor akaratunk meggyengül, elménk megzavarodik, és lelkiismeretünket vétkeink terhelik, emlékeznünk kell arra, hogy az Úr gondviselése és szeretete mindenkor kíséri életünket. Hűsége irántunk megingathatatlan, és soha el nem múlik.
Ha családunk vagy barátaink elfordulnak tőlünk, ha munkatársaink nem értenek meg bennünket, és ha elfáradunk a jó cselekvésében, az Úr hűsége akkor sem fogyatkozik meg. Ha nem látjuk, miként hallgatja meg könyörgésünket, vagy nem értjük, hogyan szól hozzánk igéje által, és elfogy bátorságunk a további úton, az Úr támasza akkor is állandó. Mert az Úr szeretete és hűsége irántunk örökkévaló, és irgalma soha véget nem ér.
Hamis tanúzás gyanúja a horvátországi református perekben
A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE) jogfolytonosságát a Legfelsőbb Bíróság és az Alkotmánybíróság többször is megerősítette, kimondva, hogy a Kálvini Egyház nem használhatja más közösségek hivatalos azonosítóit. Ennek ellenére a Kálvini Egyház tisztségviselői a bíróság előtt olyan vallomásokat tettek, amelyek ellentmondanak a jogerős ítéleteknek.
Darko Tursić és Kel József 2025 áprilisában azt állították, hogy a HMRKE 1999-ben alakult, noha a dokumentumok és ítéletek bizonyítják: a közösség 1993 óta önálló és jogfolytonos. A vallomások így a hamis tanúzás gyanúját vetik fel, mivel alkalmasak a bíróságok félrevezetésére a folyamatban lévő ügyekben.
Az átjátszott iskolai tanítói lakás Csúzán
„Mert így szól az Úr: Amint ráhoztam e népre mindezt a nagy veszedelmet, úgy hozom rájuk mindazt a jót is, amit mondtam nekik…, Ezüstön vesznek mezőket, és okmányba foglalják, lepecsételik, és tanúkat állítanak Benjámin földjén, Jeruzsálem környékén és Júda városaiban, a hegyvidék, a síkság és a Délvidék városaiban, mert visszahozom őket a fogságból – ezt mondja az Úr.” (Jer. 31:42,44)
________
Hamis tanúk Horvátországban?
A nyilvántartási számok és a bírósági ítéletek egyértelműen bizonyítják, hogy a HMRKE 1993-as önállósulása óta jogfolytonos, gyülekezetei önálló jogi személyekként is igazolják ezt. A Csúzai Református Egyházközség például a HMRKE szervezeti egységeként működik. A Legfelsőbb Bíróság és az Alkotmánybíróság jogerős ítéleteiben szintén megerősítette a HMRKE jogfolytonosságát, és eltiltotta a Kálvini Egyházat attól, hogy más közösségek hivatalos azonosítószámait használja.
Hamis tanúvallomások gyanúja
Mindezek ellenére a Kálvini Egyház által beidézett tisztségviselők a közelmúltban a bíróság előtt a tényekkel szembemenő állításokat tettek.
Darko Tursić 2025 áprilisában azt vallotta, hogy „Kettős János 1999-ben megalapította a Horvátországi Magyar Református Egyházat”, és hogy „a Kálvini Egyház az 1993-ban alapított Horvátországi Református Keresztény Egyház jogutódja”.
Kel József főgondnok pedig 2025. április 29-én az eszéki bíróságon azt állította, hogy „Kettős János kizárása után 1999-ben új egyházat alapított, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyházat”.
E tanúvallomások nemcsak a történeti tényekkel, hanem a jogerős bírósági ítéletekkel is szembemennek. A Kálvini Egyház tisztségviselőinek – lelkésznek, főgondnoknak, jogtanácsosnak – kötelessége lenne tisztában lenni a 2019-es és 2021-es ítéletek tartalmával, amelyek világosan kimondják a HMRKE jogfolytonosságát.
A tanúk nyilatkozatai ezért a hamis tanúzás gyanúját vetik fel, mivel alkalmasak arra, hogy a folyamatban lévő perekben félrevezessék a bíróságokat, és akadályozzák az igazság érvényesülését.
——–
A Református Keresztyén Egyház a Jugoszláv Királyság fennállása óta jelen van a térségben. A volt Jugoszlávia széthullását követően, az 1993. január 30-án, Rétfalun megtartott zsinaton döntés született arról, hogy a Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház horvátországi gyülekezetei önállóvá válnak, és a Horvátországi Református Keresztyén Egyház (HRKE) keretein belül folytatják szolgálatukat. Ekkor választották meg Lángh Endrét a független HRKE első püspökévé.
Az akkori helyzet sajátossága volt, hogy a HRKE gyülekezetei közül egyesek a Horvát Köztársaság ellenőrzése alatti, míg mások a megszállt területeken (Baranyában) működtek. A megszállt területek felszabadítása és az 1998-as békés reintegráció után ezek a gyülekezetek is rendszeresen részt vehettek a zsinatokon.
Az 1998. november 7-én Laskón tartott zsinat döntött arról, hogy Lángh Endre püspökként többé nem képviselheti az egyházat, tiszteletbeli püspökként maradhat szolgálatban. A zsinat egy héttagú tanácsot állított fel az új alkotmányozó folyamat és a püspökválasztás előkészítésére. Lángh Endre azonban kihirdette, hogy a zsinati határozatokat semmissé teszi – erre jogilag nem volt felhatalmazása. E lépés következtében szakadás történt a felekezetben.
Lángh és követői új szervezetet alapítottak Horvátországi Református Keresztény Egyház – Püspöki Hivatal néven. A név szinte teljesen azonos volt az eredeti egyház nevével, csupán a „Püspöki Hivatal” kiegészítéssel különbözött. 1999-ben Lángh bejelentette a Központi Statisztikai Hivatalnak, hogy új egyház alakult. Ez a szervezet 2003-ig ezen a néven létezett.
2003-ban a vallási közösségek nyilvántartására létrehozott hivatal a „Püspöki Hivatal” megnevezést elhagyva, Horvátországi Református Keresztény Egyház néven vette nyilvántartásba a Lángh-féle újonnan alapított szervezetet, mintha az nem újonnan létrehozott felekezet lenne. Ez jogi nonszensz volt, hiszen az akkori törvények alapján újonnan alakult közösség ilyen módon nem kerülhetett volna az „őshonos egyházak” közé.
Eközben a jogutódlással létrejött HRKE zsinati határozattal módosította nevét: a hívek javaslatára, Kopácsi Kettős János püspök vezetése és Sója Lajos főgondnok indítványa alapján bevezették a „magyar” jelzőt, így lett a közösség neve Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE).
2005-ben Lángh szervezete újabb névváltoztatással Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház néven működött tovább. Ekkortól a Földhivatalokban és a Kárpótlási Hivatalnál a névváltoztatás leple alatt tulajdonjogi igényeket támasztott olyan gyülekezetek ingatlanjaira, amelyek az 1993 óta bejegyzett jogutód HMRKE közösségeihez tartoztak.
„Óvakodjatok a hamis prófétáktól, akik báránybőrbe bújva jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt, vagy bogáncskóróról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, a rossz fa sem hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják, és tűzre vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket.” (Mt. 7:15-20)
A 2017-ben indult, névátírással és tulajdonjog-változással kapcsolatos csúzai per nyolc év után első fokon lezárult. A bíróság elrendelte annak a 2014-ben kelt ingatlan-nyilvántartási bejegyzésnek a törlését, amely a Kálvini Egyház csúzai közössége javára történt, és amelyet a testület hamis módon szerzett meg. Az eredeti tulajdonjog visszakerül a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE) Csúzai Református Egyházközsége nevére. A Kálvini Egyházat jelentős perköltség megfizetésére is kötelezték, amelyet tagjainak tizenöt napon belül kellett előteremteniük, végrehajtás kilátásba helyezése mellett. A tulajdonjog visszaírása a XVI. század óta fennálló református gyülekezet nevére történik (lelkipásztor: Varga György püspök, gondnok: Pinkert Ida).
A bíróság részletesen feltárta és írásban rögzítette a megtévesztés folyamatát.
Az ítélet szerint a Kálvini Egyház 2014-ben kérelmet nyújtott be a Csúzai Református Egyházközség ingatlanának névváltoztatására, nem saját nevére, hanem egy harmadik jogi személy, a Kálvini Egyház csúzai közössége javára. A beadvány így három különböző jogi személyt érintett: az egyik egy másik nevének megváltoztatását kérte egy harmadik rovására. A Kálvini Egyház a csúzai közösség okiratait mellékelte, aminek következtében tulajdonosváltozás történt – nem pedig pusztán névváltoztatás. Mindez annak ellenére történt, hogy a tulajdonos, a HMRKE Csúzai Református Egyházközsége sem nevet nem változtatott, sem ilyen kérelmet nem nyújtott be. Ennek eredményeként a gyülekezet ingatlana több mint egy évtizeden keresztül a Kálvini Egyház csúzai közösségének nevén szerepelt.
A bíróság megállapította továbbá, hogy a Kálvini Egyház – noha önálló jogi személy és saját pecséttel rendelkezik – 2014. szeptember 4-i kérelmében a csúzai közösség pecsétjét használta. A Pélmonostori Földhivatal figyelmen kívül hagyta az eredeti tulajdonos 2015. február 6-án benyújtott ellenbeadványát, valamint a Z-2215/2014. számú, 2015. február 16-án kelt nyilatkozatát is.
A HMRKE jelezte: továbbra is a törvényesség és a hitelesség eszközeivel kíván fellépni minden olyan cselekmény ellen, amely a gyülekezeti hitéletet és egyházi vagyont veszélyezteti. Ugyanakkor a testület tapasztalatai szerint az állami szervek, hivatalok, bíróságok és hatóságok többször hátráltatják a dokumentumokon alapuló tényfeltárást, valamint az ítéletek meghozatalát és jogerőre emelkedését. Munkájukat – közlésük szerint – tovább nehezíti a Generális Konvent hivatalnokainak bűnpártoló magatartása, valamint a magyarországi református egyházak vezetőinek megalkuvó hozzáállása.
