„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt. 90:12)
Nehéz szavakat találni, amikor egy emberi élet váratlanul, számításaink szerint túl korán ér véget. Különösen fájdalmas ez akkor, amikor egy ötvenes éveiben járó férfit kell elengednie családjának, szüleinek, testvéreinek, rokonainak és gyülekezetének. Ilyenkor sok kérdés marad bennünk: miért most, miért ilyen korán, miért kellett megtörténnie mindennek?
Isten Igéje nem ad választ minden „miértre”, de egy biztos kapaszkodót nyújt: életünk nem a véletlen kezében van. Napjainkat nem mi mérjük ki, hanem mennyei Atyánk, aki kezdettől fogva ismeri földi utunkat. Amit mi befejezetlennek, fájdalmasnak és érthetetlennek látunk, azt Ő örökkévaló szeretetének távlatából szemléli.
Egy kis horvátországi magyar református közösségben különösen erősen érződik egy-egy család gyásza. Az összetartó rokonság fájdalma közös fájdalommá válik, a könnyek nemcsak egy házban hullanak, hanem egy egész közösség szívében. Ilyenkor különös ajándék, hogy egymás mellett állhatunk, hordozhatjuk egymás terheit, és együtt kereshetjük Isten vigasztalását.
A legnehezebb talán a szülők szíve számára elfogadni a veszteséget. Nincs olyan életkor, amikor természetesnek tűnne gyermekünk elvesztése. De van Valaki, aki ismeri ezt a fájdalmat. Mennyei Atyánk egyszülött Fiát adta értünk, és Krisztusban megmutatta, hogy a halál nem az utolsó szó. Jézus Krisztus feltámadása azt hirdeti, hogy akik benne hisznek, azok számára a sír nem végállomás, hanem átmenet az örök életre.
Ezért gyászunkban sem reménytelenül állunk meg. Könnyeink valóságosak, hiányunk mély és fájdalmas, de hitünk szerint az Úr kezében vannak azok is, akik már eltávoztak közülünk. Ő pedig egykor minden könnyet letöröl népének szeméről.
Imádkozzunk azért, hogy az Úr vigasztaló Lelke ölelje körül az elhunyt édesapját, édesanyját, testvéreit, rokonait és egész gyászoló közösségét. Adjon erőt a hiány hordozásához, békességet a háborgó szíveknek, és élő reménységet Krisztus evangéliuma által.
Mennyei Atyánk! Megtört szívvel állunk előtted, amikor szeretett testvérünk földi életútjára emlékezünk. Köszönjük mindazt a jót, amit általa adtál családjának, rokonságának, gyülekezetének és közösségének. Kérünk, légy különösen közel gyászoló szüleihez. Te látod fájdalmukat, kimondhatatlan veszteségüket és könnyeiket. Vedd őket irgalmas szeretetedbe, és adj nekik mennyei vigasztalást. Erősítsd az egész rokonságot és közösséget is, hogy egymás terhét hordozva, hitben és szeretetben tudjanak megmaradni. Amikor a hiány fájdalma újra és újra jelentkezik, emlékeztesd őket arra, hogy Te vagy az élet és a feltámadás Ura. Köszönjük Jézus Krisztusban adott reménységünket, amely túlmutat a síron és az elmúláson. Add, hogy ebben a reménységben találjunk erőt, békességet és vigasztalást. Az Úr Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.
