2026-os évi Kalendáriumunk (HMRKE) napi igéje szerint olvassuk:
János evangéliuma 6:37 verse a kegyelem és az isteni elhívás egyik legmélyebb kijelentése. Így hangzik: „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el…”
A mondat első fele – „Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön” – arra utal, hogy a hit nem pusztán emberi döntés eredménye, hanem Isten kezdeményezése. Az „Atya” itt az isteni akaratot jelöli: Ő az, aki vonzza az embert Jézus Krisztus felé. Ez nem kényszer, hanem belső hívás, amelyre az ember válaszol.
A második rész – „és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el” – a befogadás bizonyosságát hangsúlyozza. Nincs olyan állapot, múlt vagy bűn, amely miatt Krisztus elutasítaná azt, aki őszintén hozzá fordul. Ez a kijelentés a feltétel nélküli elfogadásról és az üdvösség biztonságáról szól.
A vers tehát egyszerre beszél Isten szuverén kegyelméről és az ember válaszának fontosságáról. Isten hív, az ember jön, Krisztus pedig befogad, ezért így imádkozzunk Istenhez: „Mennyei Atyám, személyes imádságomban most köszönöm, hogy hívsz magadhoz, és Jézus Krisztus által utat nyitsz a Hozzád vezető úton. Add, hogy meghalljam hívásodat, és bizalom töltse el szívemet és jöjjek Hozzád. Tudom és köszönöm, hogy nem utasítasz el, hanem befogadsz és megtartasz. Erősíts meg hitemben, és vezess a Te akaratod szerint. Ámen.”