Urunk, köszönjük, hogy nem hagysz magunkra eltévedéseinkben. Köszönjük, hogy keresel, megtalálsz és hordozol bennünket. Adj hitet, hogy rád bízzuk magunkat, és örömmel fogadjuk kegyelmedet. Ámen.
________
„…példázatot mondta nekik: Ha valakinek közületek száz juha van, és elveszít közülük egyet, vajon nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy-e addig az elveszett után, amíg meg nem találja? És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében, hazamegy, összehívja barátait és szomszédait, majd így szól hozzájuk: Örüljetek velem, mert megtaláltam az elveszett juhomat.” (Lukács 15:3-6)
És ha megtalálta, felveszi a vállára örömében.
Jézus példázata a jó pásztorról egyszerű, mégis mély vigaszt hordoz. Az elveszett juh nem saját erejéből talál vissza a nyájhoz: a pásztor az, aki elindul érte, megtalálja, és vállára veszi.
Ez a kép az evangélium szíve: Isten nem kívülről figyeli az eltévedt embert, hanem utána megy. Nem a bűnös teljesítménye vagy ereje hozza helyre a kapcsolatot, hanem a pásztor irgalma. A tehetetlen juhot nem útjára bocsátja, hanem felemeli, és örömmel hordozza.
Milyen különös ez az öröm: nem szemrehányás kíséri, hanem hordozás. Nem elutasítás, hanem visszafogadás. A pásztor nem fáradtan, kényszerből viszi haza az elveszettet, hanem örömmel. Ez a kép ma is vigasztal: amikor az ember látja saját gyengeségét, botlásait vagy eltévelyedéseit, az evangélium nem az önerejére mutat, hanem arra, aki keresi és megtalálja. A jó pásztor ma is úton van az elveszettek felé. Megtalál-e téged?