A 62.
A dél-baranyai Kopács református közösségi életének meghatározó dokumentuma a Borkó Juliánna nevéhez kötött „Buzgóság” című énekeskönyv, amely 1928-ban jelent meg, majd 2004-ben új, javított és bővített kiadásban is napvilágot látott. A kötet kiadója az Exodus Kiadó (Erdőkertes) volt; a sajtó alá rendezést Keresztes Dániel és Hamarkay Ede végezte, az előszót dr. Hegedűs Loránt püspök jegyezte. A kiadás így egyszerre tekinthető forrásközlésnek és egyházi-teológiai értelmezésnek.
A „Buzgóság” különleges helyet foglal el a 20. század eleji délvidéki református kegyességi irodalomban. Anyaga nem egységes szerkesztési elvek szerint rendezett antológia, hanem kéziratos hagyomány, gyülekezeti továbbadás és különböző énekeskönyvi források egymásba fonódásából létrejött gyűjtemény. Ennek következtében a szövegek élő, változó formában öröklődtek, gyakran a dallamhoz igazított ritmizálással és eltérő nyelvi rétegek együttélésével.
A szakirodalom ezt a sajátosságot nem rendezetlenségként, hanem egy sajátos, közösségi használatban formálódó vallásos nyelv lenyomataként értelmezi. A kötet így nem pusztán énekeskönyv, hanem a népi kegyesség gyakorlati eszköze, amelyben az imádság, az ének és a hitbeli tapasztalat szorosan összekapcsolódik.
Külön figyelmet érdemel a 62. ének szövegállapota is, amely jól mutatja a gyűjtemény forráskritikai természetét. A különböző kiadások és hagyományozódási formák miatt a tétel nem rendelkezik egységes, lezárt szövegváltozattal, hanem változatokban él tovább. Ez a jelenség nem kivétel, hanem a teljes kötetet jellemző sajátosság: a szöveg nem rögzített mű, hanem közösségi használatban formálódó hagyomány.
A „Buzgóság” teológiai és lelki világa a földi élet terheiből való vigasztalódás, a reménység és a Krisztusban való megnyugvás gondolatkörére épül. E sajátos lelkiség a 20. századi kisebbségi református közösségek tapasztalatait tükrözi, ahol a hit egyszerre jelentett megtartó erőt és közösségi identitást.
Összességében a „Buzgóság” nem lezárt irodalmi mű, hanem élő hagyománydokumentum, amelyben a vallásos nyelv és a közösségi emlékezet folyamatos kölcsönhatásban áll. Ebben a keretben a 62. ének is inkább tanúságtétel, mint önálló, véglegesített szöveg. Éneklését és olvasását, imádságokként való napi kegyességi gyakorlatát keresztyén életünk alapfonalának tekinthetjük ma is. Olvassuk, imádkozzuk buzgón!
62.
Csak haladj a keskeny úton
Jézusnak nyája,
Ne félj, csak higgy, majd eljutol
Egy jobb hazába.
Jézus az út és az ajtó,
Ki téged szeret,
Légy híve hozzá mindhalálig,
Jobbján ad helyet.