„Szent István király napja a magyar államiság ezeréves folytonosságának emléknapja. Ugyanezt a történelmi folytonosságot őrzi saját örökségében a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház is: a Hercegszöllősi Zsinat és az azon elfogadott Hercegszöllősi Kánonok örökségének horvátországi jogfolytonos őrzőjeként és továbbvivőjeként, gyülekezetei és hívei közösségében. Soli Deo Gloria!”
„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáznak rá az őrök.” Zsolt. 127:1
Magyarországon és határokon túli közösségeinkben augusztus 20-án több mint ezer évre tekintünk vissza. I. István királyra, az államalapításra, arra a történelmi döntésre, amelynek nyomán megszilárdult a keresztény magyar állam. Református egyházként azonban ezen az ünnepen nem csupán egy régi ország születésére emlékezünk. Arra is gondolunk, hogyan tartotta meg Isten népünket nemzedékről nemzedékre. Mert ez az ezer év nemcsak királyok, országhatárok és történelemkönyvek története.
Ez a mi történetünk is.
Református közösségként különösen közel áll hozzánk Hercegszöllős öröksége. A 16. században, háborúk és bizonytalanság közepette református elődeink nem a könnyebb utat keresték. Gyülekezeteket szerveztek, tanítottak, prédikáltak, hitet vallottak, és rendet teremtettek ott, ahol körülöttük sok minden bizonytalanná vált. A hercegszöllősi kánonok megszületése ennek a felelősségvállalásnak egyik maradandó jele.
Nem tudhatták, mit hoznak a következő évszázadok. Nem láthatták előre háborúinkat, országunk szétszakítását, gyülekezeteink megpróbáltatásait vagy azt, hogy egyszer magyar református közösségek országhatárokon átívelve őrzik majd ugyanazt a hitet.
Mégis építettek. Építették a házat. Ezért különösen közel áll hozzánk a zsoltáros szava: „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.”
Református egyházként jól tudjuk, hogy a történelemben nekünk is volt mit építenünk és újraépítenünk. Templomokat és iskolákat. Gyülekezeteket és közösségeket. Családokat és szolgálatokat. Volt, amikor kövekből kellett újra falakat emelnünk, máskor a hitet, a reménységet és az összetartozást kellett újra megerősítenünk.
És közben újra meg újra megtapasztaltuk: nem mi tartottuk meg az egyházat, hanem Isten tartott meg bennünket. Ez a felismerés összeköti számunkra Szent István korát Hercegszöllős örökségével és a mi 2026-os évi jelenünkkel. Nem azért tekintünk vissza, hogy a múlt dicsőségében időzzünk, hanem azért, hogy felismerjük benne Isten megtartó kegyelmét.
Hercegszöllős és augusztusi ünnepeink arra is tanítanak bennünket, hogy az örökség nem attól marad életben, hogy tisztelettel emlékezünk rá. Attól marad életben, hogy továbbadjuk. Amikor magyarul hirdetjük Isten Igéjét. Amikor gyermekeinket imádkozni tanítjuk. Amikor elénekeljük zsoltárainkat. Amikor közösséget teremtünk ott is, ahol kevesen vagyunk. Amikor nem engedjük, hogy az országhatárok lelki határokká váljanak közöttünk. Amikor egymás terhét hordozzuk, és Krisztus evangéliumát továbbadjuk a következő nemzedéknek.
Ezért augusztus 20-án református egyházként nemcsak azt kérdezzük:
Mit hagytak ránk elődeink?
Hanem azt is:
Mit fogunk mi továbbadni?
Bárhol éljenek is magyar református közösségeink, közös örökséget hordozunk. Más országokban, más történelmi tapasztalatokkal, olykor egymástól nagy távolságban élünk, mégis összeköt bennünket nyelvünk, történelmünk, református örökségünk – és mindenekelőtt ugyanaz az Úr. Mi is csak egy nemzedék vagyunk ebben a hosszú történetben. De most mi vagyunk a soron következő építők.
Ezért augusztus 20. számunkra nemcsak emlékezés, hanem küldetés is. Őrizni azt, amit ránk bíztak. Újraépíteni azt, ami meggyengült. Továbbadni azt, ami életet adott elődeinknek. És közben alázattal megvallani, hogy az egyház, a nemzet és a jövő végső soron nem a mi kezünkben van. „Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak az építők.” Mi építünk – de Ő ad növekedést. Mi őrzünk – de Ő tart meg. Mi továbbadjuk az örökséget – de Ő az, aki nemzedékről nemzedékre hűséges marad.
——–
Mennyei Atyánk!
Hálát adunk Neked hazánkért, magyar népünkért és mindazért, amit az előttünk járó nemzedékeken keresztül ránk bíztál.
Hálát adunk református elődeinkért, Hercegszöllős örökségéért, gyülekezeteinkért, iskoláinkért, lelkipásztorainkért és családjainkért, akik nehéz időkben is őrizték Igéd világosságát.
Bocsásd meg, amikor örökségünkre csak büszkék vagyunk, de nem vagyunk készek hordozni annak felelősségét.
Mutasd meg nekünk, mit kell megőriznünk, mit kell újraépítenünk, és mit kell továbbadnunk azoknak, akik utánunk jönnek.
Adj nekünk olyan egyházat és gyülekezeteket, lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket híveink mellé, akik nem önmagukat őrzik, hanem Krisztust hirdetik, nem csupán múltjukra emlékeznek, hanem jövőt építenek; és nem saját erejükben bíznak, hanem egyedül Benned.
Építsd tovább közöttünk azt a házat, amelynek alapja Jézus Krisztus.
Őrizd magyar népünket, gyülekezeteinket és családjainkat bárhol éljenek is a világban.
És tégy bennünket a magunk idejében hűséges építőkké, hogy amit kegyelmedből örökül kaptunk, azt hittel és reménységgel adhassuk tovább a következő nemzedéknek. Ámen.
D. Szabó Dániel személyes hangú, önkritikus vallomása és üzenete a Hercegszöllősi Zsinat és Kánonok 450 éves jubileumán 2026. augusztus 16-án hangzott el a templomban összegyülekezett lelkipásztorok és hívek előtt.
A hitvallás, az egyházi rend és mindenekelőtt a jézusi szeretet mércéjével szólt a magyarországi és délvidéki reformátusság kapcsolatáról, az elmulasztott lehetőségről, a bűnbánat és bocsánatkérés szükségességéről, valamint a határokon átívelő testvéri közösség helyreállításáról.
D. Szabó Dániel beszédében fájdalommal szólt arról, hogy a Magyarországi Református Egyház és Zsinata a Hercegszöllősi Zsinat és Kánonok 450. évfordulóján elmulasztott egy történelmi lehetőséget: hogy az eredeti helyszínen, az ősi hercegszöllősi templomban személyesen forduljon szeretettel a délvidéki református testvérek felé. Megítélése szerint az elmúlt évtizedek kapcsolatainak hibáiért és mulasztásaiért bűnbánatra, bocsánatkérésre és a testvéri közösség helyreállítására lett volna szükség.
A Hercegszöllősi Kánonok hármas üzenetéből – tan, rend és szeretet – különösen az utóbbit állította a jelen helyzet mércéjéül. Miközben a hitvallás tanítását és az egyházi rendet őrizzük, a keresztyéni és lelkészi kapcsolatainkban is a jézusi szeretetnek kellene érvényesülnie. Ennek hiányát érzékeltette azzal a képpel, hogy az egyház „nem ment be azon az ajtón, amelynek a zárja nyitva van, a kilincs a kézben”.
Szavai súlyát az adta, hogy a felelősséget nem csupán másokon kérte számon: saját korábbi szerepét is megvallotta, többek között sárospataki tiszteletbeli teológiai tanárként, és kifejezte emiatti bánatát. A jubileumot olyan alkalomnak tekintette, amikor a határokon átívelő református közösségnek egymást átölelve, közös örökségére emlékezve kellett volna együtt ünnepelnie. Beszéde végén megköszönte az esperes igei szolgálatát és a jelenlévő lelkipásztorok részvételét.
A Hercegszöllősi Kánonok 450. évfordulójának ünnepi megemlékezése
2026. augusztus 16-án, vasárnap ünnepi istentisztelettel emlékeztek meg a Hercegszöllősi Zsinat és az ott elfogadott kánonok 450. évfordulójáról a horvátországi Hercegszöllős (Kneževi Vinogradi) református templomában. Az 1576. augusztus 16–17-én megtartott zsinat és az azon elfogadott, „A keresztyén gyülekezetek egyességének cikkelyei” néven is ismert Hercegszöllősi Kánonok a térség reformációtörténetének kiemelkedő jelentőségű emlékei.
A jubileumi alkalmon másfél száz hívő, 20 lelkipásztor, határon túli meghívott vendég vett részt. Az istentiszteletet Varga György, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház püspöke, egyben a hercegszöllősi gyülekezet lelkipásztora vezette. Horvátországból, Magyarországról, Szerbiából és más közösségekből is érkeztek református lelkipásztorok és egyházi képviselők, így az évforduló megünneplése nemzetközi jelleget öltött.
Az 1576-ban elfogadott kánonok egyházjogi és teológiai szempontból egyaránt jelentősek. A dokumentum a református gyülekezetek életének szabályozását szolgálta, rendelkezve többek között a tanítás, az istentisztelet, az egyházfegyelem, a prédikátori szolgálat és a gyülekezeti élet kérdéseiről. Egyúttal arról is tanúskodik, hogy a reformáció már a 16. században szervezett és jelentős egyházi jelenléttel rendelkezett Baranyában. A jubileum ezért nem csupán egy történelmi dokumentumra, hanem a térség több évszázados református örökségére is ráirányította a figyelmet.
A magyar és horvát nyelvű ünnepi istentisztelet a 65. zsoltár éneklésével kezdődött. A résztvevőket Kettős Áron, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház főgondnoka köszöntötte, majd Varga György püspök mondott imádságot. Az alkalmon hagyományos református zsoltárok és énekek hangzottak el, köztük Sztárai Mihály „Hálaadásunkban rólad emlékezünk” című éneke.
1. Hálaadásunkban rólad emlékezünk,
Kegyelmes Istenünk, tégedet tisztelünk
Te nagy jóvoltodért, és felmagasztalunk,
Haszontalan szolgák, mert ezzel tartozunk.
2. Hajtsd le füleidet, értsd meg kérésünket,
Mi édes Istenünk, ne nézd bűneinket;
Tiszta szívből kérünk, mi könyörgésünket
Vedd hozzád, Úr Isten, esedezésünket.
3. Gerjeszd fel igédnek szerelmét lelkünkben,
Szentlélek Istennek szentségét szívünkben;
Adj igaz értelmet bőséggel elménkben,
Téged szolgálhassunk e földön éltünkben.
4. Tanúságra erőt csak tetőled kérünk,
Hogy szent Istenséged dicsértessék tőlünk:
Ha először a te országod keressük,
Semmiben nem lészen fogyatkozás nékünk.
5. Azért gyorsaságot elkezdett dolgunkban,
Végig megmaradást mi hivatalunkban,
Szorgalmatosságot s hűséget tisztünkben,
Egymás-szeretetet plántálj életünkben.
6. Engedd meg ezeket, Szent Atyánk, Krisztusért,
Mi Üdvözítőnkért, kegyes táplálónkért,
Ki egy hatalommal Szentlélek Istennel
Élsz és uralkodol mindörökké, Ámen.
(A magyarországi énekeskönyvben a 48-as református énekeskönyv 197. dícsérete, a 2021-es református énekeskönyv 285. számú dicsérete)
A magyar nyelvű ünnepi igehirdetést Bán Béla, a Magyarországi Református Egyház Bács-Kiskunsági Egyházmegyéjének esperese tartotta az 1Krón. 17:6 alapján. Horvát nyelven dr. Jasmin Milić, a Horvátországi Protestáns Református Keresztyén Egyház püspöke hirdetett igét a Zsolt. 27:1 alapján. Az istentisztelet központi részét képezte az úrvacsora is, amelynek szolgálatát Kettős Attila, a Szlavóniai Egyházmegye esperese és Szentlászló-Kopács-Bellye és Eszék lelkipásztora vezette. Az ünnepi alkalmat a csúzai Pinkert Anna énekszolgálata is gazdagította.
Az istentiszteletet követően számos egyházi és kulturális szervezet képviselője köszöntötte az ünneplő közösséget. Felszólalt többek között főtiszteletű Botos Elemér, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspöke; nt. dr. Kis Boáz lelkipásztor, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház jogtanácsosa; Daruka Mihály, a Magyar Nyomdaipar-történeti Élménymúzeum igazgatója, püspöki tanácsos; nt. Tóth László Péter lelkipásztor, az Amerikai Magyar Református Egyház nyugalmazott püspöke; nt. Nagy Lenke lelkipásztor, a Magyar Népfőiskolai Collegium képviselője, valamint D. dr. Szabó Dániel lelkipásztor, a Presbiteri Szövetség tisztelebeli elnöke, volt zsinati világi elnök és egyházkerületi gondnok, a HMRKE segédlelkésze.
Az eseményen a politikai és diplomáciai élet képviselői is jelen voltak, köztük Jankovics Róbert, a horvátországi magyar nemzeti kisebbség parlamenti képviselője, valamint Magdó János, Magyarország eszéki főkonzulja. Jelenlétük is jelezte, hogy a Hercegszöllősi Kánonok öröksége nemcsak egyháztörténeti, hanem a horvátországi magyarság történelmi és kulturális örökségének szempontjából is jelentős.
A záró gondolatokat és az áldást Varga György püspök mondta el. Az istentisztelet a 90. zsoltár, majd a magyar Himnusz eléneklésével ért véget. Ezt követően a résztvevőket a hercegszöllősi művelődési házban fogadás és közös együttlét várta, lehetőséget teremtve a különböző országokból és egyházi közösségekből érkezett vendégek találkozására.
A Hercegszöllősi Kánonok 450. évfordulója egyszerre jelentette a reformáció gazdag baranyai örökségére való visszatekintést és a ma is élő református közösségek tanúságtételét. Négy és fél évszázaddal az 1576-os zsinat után a hercegszöllősi találkozás azt is kifejezte, hogy az egykor megfogalmazott hitbeli és közösségi örökség tovább él a térség református gyülekezeteiben. A jubileum jelentősége ezért túlmutat a helyi közösség történetén: a magyar, horvát és közép-európai reformáció közös történelmi örökségének fontos emléke.
Az ünnepi alkalom a Hercegszöllősi Kultúrotthonban szeretetvendégséggel folytatódott. Ennek keretében a résztvevők emléklapot írtak alá, a lelkipásztorok közös nyilatkozatot tettek, továbbá minden jelenlévő kézhez kapta a HMRKE és az Exodus kiadó erre az alkalomra közösen „Örökségből szolgálat” címmel megjelentetett imakönyvét. A résztvevők emellett korábbi kiadványaink példányaiból is válogathattak. (Ref. Sajtó – HR 20260816)
Hercegszöllősi Kánonok – így szervezték meg egyházukat a baranyai reformátusok 450 évvel ezelőtt
Augusztus 16-án, vasárnap 16 órakor ünnepi istentisztelettel emlékezünk meg a Hercegszöllősi Zsinat (1576) és a Hercegszöllősi Kánonok 450. évfordulójáról. Az istentiszteletnek a hercegszöllősi református templom ad otthont, ezt követően pedig szeretetvendégségre várjuk az ünneplő közösséget a helyi kultúrotthonban.
Az alkalomra száznál is több hívőt és látogatót, lelkipásztorokat, gondnokokat és presbitereket várunk gyülekezeteinkből, valamint magyarországi református egyházi körökből. Az ünnep nem csupán egy jelentős történelmi évforduló felidézése, hanem találkozás is, melynek során lehetőségünk nyílik a közös emlékezésre. Az örökségre, amely immár négy és fél évszázada meghatározó része a dél-baranyai és horvátországi magyar reformátusság történetének.
A mellékelt fényképek a gyönyörűen felújított hercegszöllősi református templomot mutatják be. A tegnap közölt összeállításban, Varga György püspök tanulmányának mellékleteként a felújítás folyamatáról készült képekből is válogattunk. Érdemes ezeket is megtekinteni, hiszen jól érzékeltetik, milyen jelentős munka áll a mai állapot mögött.
A templom évszázadokon keresztül viszontagságos körülmények között őrizte meg helyét és küldetését. Fennállását háborúk, történelmi törések és helyi viszályok is próbára tették, mégis megmaradt istentiszteleti helyként, a közösségi emlékezet őrzőjeként és a református jelenlét egyik legfontosabb dél-baranyai jelképének számító épületként.
A mostani felújítás megvalósulásában mindenekelőtt a helyi hívek, valamint a horvátországi műemlékvédelemért és történelmi örökségért felelős intézmények vállaltak meghatározó szerepet. A munkálatokhoz kisebb mértékben magyarországi református egyházi támogatás is érkezett kerületi szinten még évtizedekkel ezelőtt. Bár a templom megújításának szükségességét magyarországi egyházi körökben korábban többször is hangsúlyozták, ezt a szándékot csak korlátozott mértékben követte tényleges szerepvállalás.
Éppen ezért különös köszönet illeti azokat a helyi híveket, akik a háborúk, a nehézségek és a közösséget ért megpróbáltatások ellenére is mindvégig kitartottak a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház és saját gyülekezetük mellett. Köszönet illeti a presbitériumot, a gondnokokat és a lelkipásztorokat, mindazokat, akik hűségükkel, munkájukkal és áldozatvállalásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy Hercegszöllős református öröksége ne csupán fennmaradjon, hanem megújulva legyen továbbadható a következő nemzedékeknek.
E szolgálat történetéből külön is meg kell emlékeznünk azokról, akik már nincsenek közöttünk. Néhai Sója Lajos gondnok, néhai Sója Bálint gondnok, továbbá Varga György helyi lelkipásztor és püspök, valamint néhai Kopácsi-Kettős János püspök azok közé tartoztak, akik különös elkötelezettséggel őrizték és szolgálták Hercegszöllős református örökségét.
Legyen az eltávozottak emléke áldott, az élők szolgálata pedig áldás. Helytállásuk, hűségük és ragaszkodásuk példát adhat a mai nemzedéknek is arra, hogy a történelmi örökség csak akkor marad valóban élő, ha vannak, akik nemcsak beszélnek róla, hanem felelősséget is vállalnak érte. Hercegszöllős számunkra fogalom és szimbólum, ugyanakkor hitünk és imádságaink nagyon is valóságos helyszíne. Olyan hely, ahol a történelmi emlékezet, a református hitvallás és a ma élő gyülekezet élete találkozik egymással.
A négy és fél évszázados örökség:
A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház a baranyai reformáció 16. századtól napjainkig élő történelmi örökségét viszi tovább. Ennek egyik legfontosabb eseménye az 1576-ban megtartott Hercegszöllősi Zsinat volt, amelyen elfogadták azokat az egyházi rendelkezéseket, amelyek később Hercegszöllősi Kánonok néven váltak ismertté.
Az egykor is több nyelvű és nemzetiségű, vallású mai Kneževi Vinogradi, magyarul Hercegszöllős, különleges helyet foglal el a dél-baranyai reformáció történetében. 1576. augusztus 16-án és 17-én mintegy negyven felső- és alsó-baranyai prédikátor gyűlt itt össze. A zsinaton elfogadott, eredetileg latin nyelvű Articuli Consensvs Christianarvm, vagyis a keresztyén egyházak „egyetértő” cikkelyei összesen 47 pontban szabályozták az egyházi élet legfontosabb területeit.
A Kánonok ma is különösen értékes forrás, mert nemcsak arról árulkodnak, mit hittek a 16. századi református keresztyének, hanem arról is, hogyan működtek közösségeik a mindennapokban. Megmutatja, miként választották és ellenőrizték a lelkészeket, hogyan prédikáltak, kereszteltek és osztottak úrvacsorát, hogyan gondolkodtak az oktatásról, a házasságról, az egyházfegyelemről, valamint a betegek és haldoklók lelkipásztori gondozásáról.
A reformáció megszilárdulása Baranyában:
A reformáció már a 16. század közepén megjelent Szlavónia és Baranya területén. 1551-ben Tordinciban protestáns zsinatot tartottak, de akkor a térség protestáns közösségeiben még erős volt a lutheránus hatás. A következő évtizedekben azonban mind nagyobb teret nyertek a református, kálvini tanok.
Mire 1576-ban sor került a Hercegszöllősi Zsinatra, az itteni református közösségek már olyan szervezettségen működtek, amely szükségessé tette a tanítás, az egyházi szolgálat és a fegyelem világos szabályozását. A zsinat ezért nem egyszerűen egy helyi egyházi tanácskozás volt, hanem a térség református egyházszervezetének egyik meghatározó állomása.
Isten igéje minden emberi tekintély fölött áll:
A Kánonok első cikkelyei világosan megmutatják a dokumentum reformációs alapállását. Az egyház legfőbb tekintélye Isten, a keresztyén hit mércéje pedig a Szentírás. A világi hatalom nem határozhatja meg a hit tartalmát.
A rendelkezések ugyanakkor egyértelműen megvallják az egy Istenbe vetett hitet, aki Atya, Fiú és Szentlélek. A baranyai református közösségek tehát nem új vallás létrehozóiként tekintettek magukra, hanem a történelmi keresztíénség részének tartották magukat. A reformációt az egyház Szentíráshoz igazodó megújulásaként értették. Ez a szemlélet az egész dokumentumot áthatja. Ha tanításbeli vita támadt, a lelkészeknek nem saját véleményükhöz kellett ragaszkodniuk, hanem Isten igéjéhez kellett fordulniuk. Az egyházatyák és a korábbi egyházi kánonok tanúságát is elfogadták, amennyiben azt a Szentírással összeegyeztethetőnek tartották.
Egyházi vezetés közös felelősséggel:
A Hercegszöllősi Kánonokból egy jól szervezett, több szinten működő egyház képe rajzolódik ki. Az egyházi rend élén a superintendens, vagyis a felügyelő állt. Tisztsége a korabeli protestáns szóhasználatban a püspöki, felvigyázói szolgálathoz állt közel, hatalma azonban közel sem volt korlátlan. A Kánonok szerint a felügyelőnek a presbiterekkel egyetértésben kellett eljárnia, fontos ügyekben pedig nem dönthetett önkényesen. A helyi gyülekezetek, a lelkészek, a vének, a felügyelő és a zsinat egymással összekapcsolódó felelősségi rendszert alkottak a zsinattal és tanáccsal az élen.
A lelkészek kötelesek voltak tiszteletben tartani az egyházi rendet és eleget tenni a rájuk bízott szolgálatoknak. Ugyanakkor egy helyi közösség sem bocsáthatta el önkényesen lelkészét, és nem választhatott helyette másikat az illetékes egyházi vezetés részvétele nélkül. A szabályok tehát egyszerre próbálták korlátozni a lelkészi és a gyülekezeti önkényt.
Nem lehetett bárkiből prédikátor:
A Kánonokban nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy ki jogosult nyilvánosan tanítani és a sákramentumokat kiszolgáltatni. A hatodik cikkely szerint senki sem vállalhatott ilyen szolgálatot addig, amíg tudását és életvitelét meg nem vizsgálták. Az egyházi szolgálathoz tehát önmagában nem volt elegendő, ha valaki elhívást érzett a prédikálásra. Tanbeli felkészültségre, megfelelő tudásra és példamutató keresztyén életre is szükség volt. A lelkészi szolgálatra jelentkezők még latin nyelvi vizsgán is részt vettek, amelyet nyilvános, templomi vizsgálat követett. Mindez jól mutatja, milyen komolyan vették a református közösségek már a 16. században is a lelkészek képzettségét.
A lelkésznek életével is példát kellett mutatnia:
A Kánonok jelentős része a lelkipásztorok magatartásával foglalkozik. A lelkésztől azt várták, hogy életével is példát mutasson gyülekezetének. Elítélték a részegeskedést, a hanyagságot, a veszekedést, a kapzsiságot, a hazugságot, valamint azt is, ha valaki pusztán nagyobb anyagi haszon reményében hagyta el gyülekezetét. Különösen szigorúan ítélték meg a részegséget. A szolgálatát életmódjával megszégyenítő lelkészt akár el is lehetett mozdítani hivatalából.
Ugyanilyen komoly elvárás vonatkozott a prédikációra és a tanulásra. A Kánonokban bírálták azokat a lelkészeket, akik csak vasárnap vették elő könyveiket. A lelkipásztortól rendszeres tanulást, tanítást és prédikálást vártak. Feladata nem merült ki a szertartások elvégzésében: elsőrendű kötelességének tekintették Isten igéjének hirdetését és a közösség lelki építését.
Hitoktatás és iskola:
A reformáció különösen nagy jelentőséget tulajdonított az oktatásnak, és ezt a Hercegszöllősi Kánonok is világosan tükrözi. A rendszeres prédikációk mellett előírták a katekizmus, vagyis a keresztyén hit alapvető tanításainak rendszeres oktatását a fiatalok számára. A cél az volt, hogy a hívek ne pusztán résztvevői legyenek az istentiszteleteknek, hanem értsék is, miben hisznek.
A kánonok az iskola és az egyház kapcsolatát is szabályozták. Az iskolamestereknek és az oktatásért felelős személyeknek meghatározott helyük és feladatuk volt az egyházi közösségben. A korabeli református életben ezért a templom, a szószék, a hitoktatás és az iskola szorosan összetartozott.
A vasárnap mint az Úr napja:
A kánonok általában több olyan ünnepet elhagytak, amelyeket a reformátorok nem tartottak bibliai alapúnak, ugyanakkor megőrizték a Krisztus megváltó munkájához és az Újszövetség eseményeihez kapcsolódó nagy ünnepeket. Különleges jelentősége volt a vasárnapnak, az Úr napjának. A vasárnapi nyugalom célját nem egyszerűen a munkaszünetben látták. Az ember azért pihenjen meg, hogy idejét Istennek szentelhesse, hallgathassa az igét, részt vehessen a sákramentumokban és imádkozhasson, a templomban és otthon egyaránt. Éppen ezért ítéltek el minden olyan magatartást, amely ellentétben állt a vasárnap rendeltetésével.
Zsinatok és egyházlátogatások:
A Kánonokban bemutatott egyház nem egymástól elszigetelten működő gyülekezetek laza közössége volt. A korban jellemző utazási nehézségek és körülmények ellenére a lelkészeknek rendszeresen találkozniuk kellett egymással, és félévente zsinatot kellett tartaniuk, hogy áttekintsék a gyülekezetek állapotát, megoldják a felmerülő problémákat és ellenőrizzék az egyházi rendelkezések betartását. Évente egy alkalommal egyházlátogatást is előírtak. A vizitáció során nemcsak a lelkipásztorok szolgálatát, hanem a gyülekezetek tanítását és életét is megvizsgálták a felügyelők, püspökök és esperesek. Későbbi korokból is maradtak ránk canonica visitacio-hoz köthető leírások és beszámolók. Mindez egy fejlett felelősségi és felügyeleti rendszerre utal. A 16. századi baranyai református gyülekezetek már korunkat is felülmúló, világosan kialakított formákat használtak a közös irányításra és az egyházi élet ellenőrzésére.
A keresztség a gyülekezet közösségében:
A Kánonok nagy figyelmet szentel a sákramentumok rendjének is. A keresztséget rendes körülmények között a templomban, a gyülekezet előtt, a szülők és hozzátartozók jelenlétében kellett kiszolgáltatni. Kivételes helyzetekben azonban megengedték az otthoni keresztelést is. Ha például a gyermek beteg volt, vagy olyan helyen tartózkodott, ahol nem volt templom vagy lelkész, a keresztelés magánházban is megtörténhetett, és szükségből manapság is sokszor így folyik. A sákramentum kiszolgáltatása ugyanakkor a törvényesen elhívott lelkész feladata maradt. A kánonok még vészhelyzetben sem támogatták, hogy olyan személy kereszteljen, akinek nincs egyházi megbízatása. Figyelemre méltó rendelkezés az is, hogy minden lelkésznek keresztelési nyilvántartást kellett vezetnie a gyermekek nevével és keresztelésük időpontjával. A könyvet szolgálata befejezésekor utódjára kellett hagynia. Ez az egyházi anyakönyvezés korai, rendszeres formájáról tanúskodik.
Úrvacsora: közösség Krisztussal és egymással:
A Hercegszöllősi Kánonok az úrvacsora református értelmezését is részletesen rögzíti. A kenyeret és a bort Krisztus utolsó vacsorán adott rendelése szerint kellett kiosztani a híveknek. Az úrvacsoravételt komoly lelki felkészülésnek kellett megelőznie. Ha idegenek vagy vendégek érkeztek a gyülekezetbe, a lelkésznek meg kellett győződnie arról, hogy ismerik a keresztyén hit alapjait és értik az úrvacsora jelentését. A Kánonok szerint azok a kisgyermekek, akik még nem képesek felfogni a sákramentum értelmét, nem járulhattak úrvacsorához.
Kiemelt szerepet kapott a kiengesztelődés is. A nyílt ellenségeskedésben élőket, valamint azokat, akik életükkel nyilvános botrányt okoztak, addig távol kellett tartani az úrvacsorától, amíg meg nem bánták vétküket és ki nem békültek egymással. Az úrvacsora így nem csupán az egyéni kegyesség vagy fegyelem és felelősség alkalma volt, hanem az egyház közösségének látható jele is.
Az egyházfegyelem célja a megjavulás-helyreállítás:
Az egész dokumentum egyik központi témája az egyházfegyelem. A közösségnek joga és kötelessége volt figyelmeztetni és helyreigazítani azt, aki nyilvánosan és tartósan súlyos bűnben élt. Végső esetben az úrvacsorától való eltiltásra is sor kerülhetett. A Kánonok példaként említi többek között a részegséget, a lopást, a kapzsiságot és a házasságtörést. A rendelkezések ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a másik ember vétkének szóvá tétele nem történhet gyűlöletből vagy bosszúvágyból. A fegyelmezés célja a „lélek gyógyszere”, vagyis nem önmagában a büntetés, hanem a bűnbánat, a jóvátétel és a közösség helyreállítása.
A házasság nyilvános és komoly szövetség:
Több cikkely foglalkozik a házassággal, az eljegyzéssel és az esküvő rendjével is. A szabályok igyekeztek elejét venni a titkos eljegyzéseknek, a kényszerházasságoknak és annak, hogy valaki családi állapotának tisztázása nélkül kössön új házasságot. A házasságkötés előtt meg kellett bizonyosodni arról, hogy mindkét fél szabadon házasodhat. A házassági megállapodásban a közösség megbízható tagjainak is szerepet kellett vállalniuk. A házasságot tehát nem pusztán két ember magánügyének tekintették, hanem Isten és a gyülekezet előtt kötött, nyilvánosan megerősített szövetségnek tartották, amelyért a házasfelek a közösség előtt is felelősséget vállaltak.
A lelkipásztor a szenvedés idején is a közösség mellett áll:
A szigorú fegyelmi szabályok mellett a Kánonok erős lelkipásztori érzékenységről is tanúskodik. Különösen szép a 46. cikkely, amely a betegséggel, a halállal, a félelemmel és a kétségbeeséssel szembesülő emberek gondozásáról rendelkezik. A mai lelkigondozói feladatok gyakorlatát eredetben ebben a korban kereshetjük. A lelkipásztornak késznek kellett lennie arra, hogy felkeresse a betegeket, Isten igéjével vigasztalja őket, megerősítse őket Isten ígéreteiben, és a bűnbánó ember előtt felmutassa Isten irgalmának és jóságának reménységét. A lelkészi szolgálat tehát messze túlterjedt a szószéken. A lelkipásztornak az élet legnehezebb pillanataiban is az ember mellett kellett állnia.
Miért fontos ma is a Hercegszöllősi Kánonok?
Az 1576-ban elfogadott rendelkezések jóval többet jelentenek érdekes történelmi dokumentumnál. Arról tanúskodnak, hogy a reformáció a mai Horvátország területén már a 16. században mély gyökereket eresztett. Baranyában nem csupán elszigetelt protestáns csoportok működtek. Szervezett egyházi élet alakult ki gyülekezetekkel, lelkészekkel, iskolákkal, egyházi vezetőkkel, zsinatokkal, vizitációkkal, sákramentumi élettel és részletesen szabályozott felelősségi renddel. Ez a hagyomány nem önmagában, hanem a bevezetett jó gyakorlat miatt ma is kötelez bennünket.
A Kánonokban felvetett kérdések közül több 450 év múltán is meglepően ismerősen hangzik. Ki prédikálhat? Milyen képzettséget várunk el egy lelkipásztortól? Ki és hogyan ellenőrzi az egyházi vezetőket? Hogyan őrizhető meg az egyház tanításának tisztasága? Mi a helyes módja a közösségi konfliktusok kezelésének? Milyen szerepet kapjon a gyermekek hitbeli nevelése? Hogyan kapcsolódjon egymáshoz a helyi gyülekezet és a tágabb egyházi közösség? Mai, intézményeink gyakorlatában és tudományosan is megvalósuló teológiánk is ezekre a kérdésekre keresi a választ Isten akarata szerint. Az 1576-ban Hercegszöllősön összegyűlt református prédikátorok válaszait egy alapvető meggyőződés kötötte össze: az egyházat Isten igéje szerint kell megszervezni, szolgálattevőinek felelősséggel kell tartozniuk a közösség előtt, a keresztyén hitnek pedig nemcsak a tanításban, hanem az életben is láthatóvá kell válnia.
Újrafelfedezésre érdemes örökség:
A Hercegszöllősi Kánonok a horvátországi és a közép-európai protestáns örökség fontos részét alkotja. Arra emlékeztet, hogy a reformáció története ezen a vidéken nem az európai reformáció távoli visszhangja volt, hanem itt élő gyülekezetek, lelkészek, tanítók és hívek története. Amikor a református prédikátorok 1576 augusztusában Hercegszöllősön összegyűltek, aligha sejthették, hogy döntéseiket csaknem fél évezreddel később is olvasni és értelmezni fogják. A 47 cikkely fennmaradt, és ma egyszerre enged betekintést a 16. századi református közösségek mindennapi életébe, és tanúskodik a reformációs hagyomány több évszázados jelenlétéről a mai Horvátország területén, határainkon átnyúlva pedig közös és egyetemes keresztyén Kárpát-medencei életterén. Vagy még azon is túlmutató területein Isten országában.
(Horvátul megjelent: HRVATSKA PROTESTANTSKA BAŠTINA Kanoni iz Kneževih Vinograda – kako su reformatski kršćani u Baranji uredili Crkvu prije 450 godina 15 kolovoza, 2026 HORIZONTI VJERE)
Vasárnapi, augusztus 16-i ünnepségünk tárgya. 450 éves a Hercegszöllősi Káté, pár éve pedig elkészült a helyi gyülekezet évszázados templomának rekonstrukciója, hogy mindannyian együtt ünnepelhessünk. Ebből az alkalomból és a vasárnapi találkozóra készülve tesszük közé a helyi lelkipásztor püspök, Varga György tanulmányát, hogy azok is tájékozódhassanak, akik nem tudnak személyesen velünk lenni.
________
A HERCEGSZÖLLŐSI TEMPLOM FELÚJÍTÁSA
A Hercegszöllősi Zsinat jelentősége
A Hercegszöllősi Kánonok keletkezésének történelmi körülményei
A zsinatot a török uralom alatt kellett megszervezni, amikor a magyarság nagy része (Délvidéktől Felvidékig) török elnyomás alatt élt. A török uralom másfél évszázadig tartott ezeken a területeken. Az elnyomás ideje alatt itt megszűnt minden középkori magyar állami és egyházi intézmény. A római katolikus püspökök közül többen a mohácsi csata áldozatai lettek, a túlélők soraiból pedig többen is elmenekültek a török veszedelem elől. A reformáció tanításának terjedésével erőfeszítések történtek az egyházi, vallási élet megszervezésére. A nehéz helyzetben sokan kilátástalannak látták a jövőt. Szerémi György történetíró is már félpogányoknak nevezte a baranyaiakat, és egyik írásában így írt a nép sorsának reménytelenségéről: „A keresztyénség rövid időn belül teljes feledésbe fog menni Magyarországon.” A történetíró sötét látomása nem teljesedett be, de a hozzánk elég közeli Boszniában valóra vált Szerémi víziója, ugyanis a lakosság egy része áttért az iszlám vallásra. Baranya népe azonban hűséges maradt hitéhez, mert olyan híres reformátorai voltak ennek a vidéknek, mint Sztárai Mihály, Szegedi Kis István és Veresmarti Illés.
A reformátorok a török uralom alatt hirdették Isten igéjét, pásztorolták a népet, szervezték a vallási közösségek életét, zsinatokat hívtak össze, kánonokat fogalmaztak meg és állítottak össze. Mindezekre a tevékenységekre egyedül az egyház szervezetén belül volt lehetőség. Az egyház a kánonok, az egyházi törvények segítségével szervezte a társadalom rendjét és erkölcsét. A török megszállók tudták, hogy a keresztyének életét kánonos könyv szabályozza, de nem tiltották annak használatát.
A Kánonok keletkezési körülményeinek bibliai példájaként említendő Jézus kora. A zsidó nép is idegen, római uralom alatt élt. Egyedül a vallási élet területén rendelkeztek bizonyos szabadsággal, és szervezhették vallási ünnepeiket, szertartásaikat. Vallásuk gyakorlását engedélyezték, de az élet más területein elnyomásban éltek.
A reformáció tanításának terjedésével hitvitákra került sor a reformáció tanítását követő és a római katolikus egyházhoz hű papok között. A hitviták területén mindenképpen Sztárai Mihály nevét kell kiemelni, de meg kell említeni a hozzá csatlakozó Eszéki Imre nevét is. Több helyen (Valpó, Tolna, Vukovár…) is tartottak hitvitákat, amelyek hatása messzi vidékekre kiterjedt, és segítette a reformáció eszméinek terjedését, győzelmét. Hitvitáknak nevezhetők Sztárai Mihály egyes drámái is (hitvitázó drámák).
A későbbi idők folyamán a reformáció radikális irányzatához tartozó unitáriusok (antitrinitáriusok) és a reformátusok között került sor hitvitára. A Szentháromságot és Jézus istenségét tagadó radikális irányzat kezdetben sikereket ért el, és több gyülekezetet is elhódított a reformátusoktól. A nyilvános hitvitára 1574-ben, Nagyharsányban került sor, ahol a református lelkipásztorok Veresmarti Illés szuperintendens vezetésével jelentek meg, s bizonyára győzedelmeskedtek, mivel a hitvita vesztes unitárius lelkészét, Alvinci Györgyöt eretnekként felakasztották. Az esemény tragikus kimeneteléről a török is tudomást szerzett, és a budai Begler bég Veresmarti Illést két prédikátortársával felrendelte Budára. A bég ismét hitvitát rendelt el az unitárius és református prédikátorok között. Itt azonban már az unitáriusok győzedelmeskedtek, bizonyára a törökök támogatásával. A vesztes Veresmarti Illést halálra ítélték, de később enyhítettek az ítéleten, és váltságdíj fejében szabadon engedték.
Említésre méltó még a reformátusok győzelmével végződő 1588-as pécsi hitvita, amelynek már nem volt tragikus következménye.
A Hercegszöllősi Kánonok szerzője
A leginkább elfogadott vélemények szerint a Kánonok szerzője Szegedi Kis István, aki nagy tudásáról volt híres abban a korban. Baranyában kezdetben a lutheri reformáció tanítása terjedt el, de később a reformáció helvét (Zwingli Ulrik, Kálvin János) iránya is ismertté vált. Ezt az irányt erősítette Szegedi Kis István megérkezése is, ugyanis ő dolgozta ki az egyházkerület számára az „egyházigazgatási törvényeket”, és megfogalmazta a „Baranyai Kánonokat”. Később a kánonos könyvet átdolgozta. A törvénykönyv zsinaton való bemutatására és elfogadására azonban nem került sor, mivel a zsinat megtartása valamilyen oknál fogva elmaradt. (A feltételezések szerint a török hatóság magas sarcot kért az engedélyért.) Szegedi Kis István 1572. május 2-án halt meg, s az általa szerkesztett törvénykönyv nem került elfogadásra, a kézirat azonban, más írásaihoz hasonlóan, Skaricza Máténál megmaradt. A latin nyelvű szöveget is bizonyára Skaricza Máté fordította magyarra, amelyet még Szegedi Kis István is látott és jóváhagyott.
A Szegedi Kis István helyébe lépő Veresmarti Illés alsó-dunamelléki szuperintendens 1576. augusztus 16–17-én lakhelyére, Hercegszöllősre közzsinatot hívott össze. A zsinat elé terjesztette a Kánon mindkét nyelvű változatát az időközben szükségessé vált változtatások beillesztésével együtt. A zsinat elfogadta, és az ott jelen lévő negyven lelkész és rektor alá is írta. A következő esztendőben, 1577-ben Huszár Dávid pápai nyomdájában kinyomtatták a Kánonokat.
Mokos Gyula véleménye szerint a Kánonok szerzője Veresmarti Illés, a zsinat elnöke volt. Az egyháztörténész a következőket állítja: „Semmi okunk arra, hogy a törvény szerkesztőjének ne a Hercegszöllősi Zsinat elnökét, Veresmarti Illés püspököt tartsuk. Abban az időben törvényjavaslatok készítése a szuperintendens tiszte volt.”
Ember Pál állítása szerint a latin nyelvű összeállítás magyarra történő fordítását Siklósi Miklós végezte, aki alá is írta a Kánonokat.
A Magyar Nemzeti Múzeumban Havram Dániel egy régi magyar nyelvű protestáns törvénykönyv másolatára bukkant, de a címlap és az aláírások hiányoznak. A törvénykönyv egyes pontjaiban rokonságot mutat a hercegszöllősivel, és bizonyára korábban íródott. Talán emiatt gondolja Payr Sándor a következőket: „Sztárai Mihály a hazai alapokra építve, a wittenbergi rendtartásokat és vizitációs regulákat figyelembe véve, lelkésztársaival megszerkesztette az ún. baranyai vagy szakaszos kánonos könyvet, amely alapjává lett a későbbi lutheránus és helvét kánonos könyveknek. Az 55 szakaszos törvénykönyv alapján készülhetett a 46 szakaszos hercegszöllősi.”
Bárki is volt a szerző, egy majdnem félévszázados elvi és kormányzati fejlődés végső eredményeit, s egyben tanulságait és következményeit is rögzítette a korabeli emberek és az elkövetkezendő nemzedék hasznára.
A Kánonok tartalma
A 46 cikkelyt tartalmazó törvénygyűjteményt a Szentírásból vett idézetek hitelesítik. Dogmatikai hittételek, erkölcsi intelmek, egyházszervezeti tanítások találhatók benne. Lássunk néhány sajátos paragrafust a Kánonokból:
Dogmatikai tanítások
A Szentháromságról:
2. cikkely: „Hiszünk abban az Istenben, aki természeténél, illetve léténél fogva Egy, akit a szent nyelven Jáhnak vagy Jehovának hívnak, és nincs más sem mellette, sem rajta kívül. Az Írások alapján állítjuk, hogy három hypostasis-ra, azaz személyre különül el, nem szétválaszthatóan, de nem is összeelegyítve; ezek – sajátosságaik összevegyítése nélkül – az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Mégsem három Istenben hiszünk: mivelhogy az istenek sokasága kárhozatos, hanem abban, hogy e személyek egylényegűek és egységükben örökkévalóak, a rájuk jellemző sajátosságaikban viszont különbözőek.”
Az úrvacsoráról:
39. cikkely: „Ezenkívül az Úrban meghagyjuk, hogy minden férfi és nő, aki csak úrvacsora vételére alkalmas, járuljon az Úr testének és vérének szentségéhez. A lelkészeknek ügyelniük kell arra, hogy mielőtt kiszolgáltatják a gyülekezetnek, először mindenki méltó módon készüljön fel az úrvacsora vételére, olyan tiszteletadással, amilyet a helyzet megkövetel. Azt sem szabad a lelkészeknek figyelmen kívül hagyniuk, hogy ha esetleg a gyülekezetben, ahol úrvacsorát osztanak, olyan jövevények vagy idegenek lennének, akik még nincsenek beavatva a vallás és a fegyelmi rendszer intézményeibe, de részt akarnak venni a szentségben, menjenek oda a szolgálattevőkhöz, akik magánhelyiségekben világosítsák fel őket, és alaposan kérdezzék ki őket a hitükről, amit vallanak. Olvastuk, hogy így tesznek a tigurinumi egyházközségben.”
A keresztségről:
37. cikkely: „Megszabjuk, hogy a keresztelést (bár semmilyen pontból nem következik) a templomban, a szülők és rokonok jelenlétében bonyolítsák le az Úrban, amikor a hívők közös imára szoktak összegyűlni, kivéve szükség esetén, különösen a gyermek betegsége miatt. Ha pedig előfordul, hogy a lelkészek kis száma miatt olyan faluban szánnak gyermeket megkeresztelésre, ahol nincsenek lelkipásztorok, és nincs is kijelölve nyilvános hely a szolgálattételre, ott a lelkész magánházakban is – kivéve kocsmákat – keresztelhet gyermeket. A keresztelés csak józanul és kellő illemben történjen, Isten országa ugyanis nem úgy jön el, hogy jelek figyelmeztetnek rá (Luk 17,20–37).”
Erkölcsi tanítások
Óvás a részegségtől
14. cikkely: „Minthogy az Apostol is megveti az iszákos, részeges lelkészt, és Isten is kitiltja, ezért újra alkalmazásba léptetjük az apostolok és a szent atyák kánonait, melyeket a lelkészek részegeskedése és fényűzése ellen hozott az agathai gyűlés – ahogy ez határozatok formájában olvasható. Tehát megszabjuk, hogy ha bárki is részegeskedéssel bemocskolja hivatását, azt el kell távolítani a szolgálatból. Azt sem engedjük meg, hogy a lelkészek a laikusokkal túlzott evés-ivásba merüljenek a kocsmákban.”
Óvás a káromkodástól:
25. cikkely:** „Bár a mi egyházközségeinkben is akadnak gonoszok és kegyetlenek, akik szolgálatukat könyörtelenségekre szánják, és magukat a szolgálattevőket üldözik, a lelkészeknek kíméletességet és alázatosságot javaslunk. Ne szórjanak szidalmakat vendéglátóik fejére, akiknek kenyerét eszik, még ha rosszul is bánnak velük. Krisztus is mellőzte a samaritánus szidalmazását. Úgy döntöttünk, hogy ha valakit ilyen rágalmazóként és szidalmazóként tetten érnek, ha egyéni és nyilvános rendreigazítás után sem válik szelídebbé, akkor őt az Úr nevében elbocsátjuk.”
Óvás a szakadároktól:
21. cikkely: „Mivel a Sátán ravaszsága általában úgy nyilvánul meg (leginkább mostanság), hogy a jó és hűséges lelkipásztorokat az igazság ellenségei becstelen fecsegéssel behálózzák (ahogy tapasztalatból is tudjuk), azért, hogy veszélybe sodorják őket; ezért elrendeljük, különösen a lelkészeknek, hogy Pál apostol szellemében tanuljanak meg kitérni a már annyiszor megintett és bizonyítékkal megítélt szakadárok elől. Ha találkoznak velük, még kevés szóval se vitázzanak, nehogy velük harcolva Isten szentséges szent nevét káromolni hallják és saját magukat romlásba vigyék. Írva van ugyanis: „Hagyjátok őket, világtalanok vak vezetői”, illetve: a szakadást okozó ember elől egy-két megintés után térj ki. Ez is meg van írva: „A rézműves sok rosszat követett el ellenem. Te is őrizkedj tőle.” Aki tehát az igazság szavait megtagadja és ellenszegül az igazságra tanító szó szolgáinak, azt teljesen el kell hagyni és ki kell térni előle. Eközben is óvakodjanak a lelkészek attól, hogy a szakadárokkal bármilyen beszélgetést folytassanak. Meg van írva: „Aki nem ezt a tanítást viszi, ne fogadjátok be a házatokba, és ne köszöntsétek.””
Egyházszervezeti tanítások
A püspök viselkedéséről:
3. cikkely: „A szuperintendens az egyházi vezetőség döntése szerint cselekedjen mindenben, főleg bajos ügyekben ne kezdjen semmihez egyéni meggondolásból.”
A tanító viselkedéséről:
24. cikkely: „A lelkészek és tanítók közül senki ne menjen át valamely szuperintendens által felügyelt területről egy másik területre, illetve ne fogadjanak senkit olyan tanúsító okirat nélkül, amit az a szuperintendens állított ki, ahonnan az illető származik. Ezt leginkább a hamis tanítók miatt akarjuk biztosítani, nehogy titokban belopózzanak híveink soraiba.”
A lelkipásztor viselkedése:
12. cikkely: „A lelkipásztorok egyházközségeikben, ha egy város vagy község el tudja tartani őket, csak elviselhető terhet vállaljanak fel. Kerüljék azt, ami felülmúlja erejüket, nehogy több községnek elkötelezzék magukat fizetség vagy nyereség rút céljából (1Thessz 2). Azt azonban megengedjük, ha a lelkészek hiánya miatt egyvalaki három községben is szolgálatban van, szükség esetén máshol is szolgáljon, nem nyerészkedve az isteni kijelentéssel, hanem az Úrnak gyümölcsöt hozva az egyház építésével, ahogy erről az isteni kijelentés rendelkezik (2Kor 2,17; 2Thessz 3).”
A Kánonok hatása
Veresmarti Illés szuperintendens, s később a többi egyházi vezető és lelkipásztor a zsinaton elfogadott Kánonok segítségével szervezte, igazgatta és vezette az itt élő híveket, a népet és a gyülekezeteket. A szervezettségnek köszönhető, hogy a nép megőrizte református vallását. A Kánonok segítségével sikerült gyakorolni a belső hitvallási és erkölcsi fegyelmet, továbbá hirdetni Isten igéjét, kiszolgáltatni a sákramentumokat, valamint megőrizni a nép vallását és identitását.
A Kánonok kétszáz évig határozták meg az egyház szervezeti életét. 1778-ban Mária Terézia nem erősítette meg a Kánonok érvényességét, sőt az ő parancsára valamennyi példányukat elkobozták.
A Hercegszöllősi Kánonok 2006-ban horvát nyelvű fordításban is megjelentek; a horvát nyelvű kiadást dr. Jasmin Milić szervezte. A HunCro Kiadó 2007-ben latin és horvát nyelven, valamint új fordításban is kiadta a Kánonokat. Tehát az elmúlt évek folyamán a könyvbemutatókon és megemlékezéseken horvátok és magyarok egyaránt megismerkedhettek a Kánonok tartalmával.
A Kánonok színhelye, a hercegszöllősi református templom ma még romos állapotban található, a romok újjáépítése azonban elkezdődött és folyamatban van. A vidék reformátusságának hitélete a templom romjaihoz hasonlítható. És vajon mikor kezdődik el megújulása, a romokból való újjászületése? Egyedül Isten ennek a megmondhatója.
Felhasznált irodalom
Hercegszöllősi Kánonok, HunCro Kiadó, Eszék, 2007.
Évkönyv 2008/2009, Európai Protestáns Szabadegyetem, Zürich–Budapest, 2009.
Református Évkönyv 1977, Újvidék, 1976.
Keveházi László: A kereszt igéjét hirdetni kezdtem, Luther Kiadó, Budapest, 2005.
A Herczegszöllői Kánonok, Budapest, 1901.
Dr. Jasmin Milić: *Kalvinski kanoni iz Kneževih Vinograda.
Lábadi Károly: Istennek népei a Drávaszögben, Eszék, 2000.
(Elhangzott 2010. augusztus 14-én Hercegszöllősön, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház és a Hercegszöllősi Református Egyházközség hálaadó istentiszteletén.)
Varga György püspök
Hercegszöllős – 2026
Egyházunk, a HMRKE és a horvátországi reformátusok legújabb kori története (1993-2026)
Harminchárom év története röviden
I.
Az egyházszakadás a horvátországi reformátusok körében először 1999-ben következett be. Előzménye az volt, hogy az 1991-ben kitört délvidéki háborút követő reintegráció időszakában, az 1993 és 1998 között működő egyházvezetés – amelynek fő feladata az egyház horvát állami nyilvántartásba vételének lebonyolítása volt – nem hívott össze egyházi közgyűlést vagy zsinatot, és tevékenységéről sem számolt be az érintett gyülekezetek lelkipásztorainak, gondnokainak és presbitereinek.
Az 1993-as első zsinat után a második zsinat csak 1998 végén ült össze. Ezen a zsinati atyák úgy döntöttek, hogy a regnáló egyházvezetést nem erősítik meg tisztségében. A zsinaton leváltott hivatal azonban ezt a döntést nem fogadta el, és megtagadta annak, mint az egyház legfőbb döntéshozó testületének határozatát, és 1999 elején egy új egyházat jegyzett be. Mindeközben és továbbra is a jogutód egyház azonosító adatait használták állami szervek és hivatalok előtti eljárásaikban. Az eredetileg, 1993-ban bejegyzett Horvátországi Református Keresztyén Egyház (HRKE, – később névváltoztatás után HMRKE -) elnevezést is alkalmazták az új szervezet ekkor indult működése során számos esetben. Mindez azt eredményezte, hogy eljárásukkal megfosztották egyházunkat saját jogosultságaitól.
Az új egyház alapítását követően például az állam segítségét kérték egy levélben, úgy írva le a Horvátországi Magyar Református Keresztény Egyházunkat (HMRKE), mint „Kettős alkotása”, „magyar alkotás” és „vallásos köntösbe öltözött nacionalista egyesület”, vitatva annak egyházi és jogi folytonosságát. Válaszul a Vallási Közösségekkel való Kapcsolatokért felelős állami bizottság akkori titkára, Franjo Dubrović állásfoglalást adott ki, melyben többek között az is szerepelt, hogy a Horvátországi Magyar Református Keresztény Egyház nem felekezeti egyház. Így a közvetlenül a horvát kormány alá tartozó testület nem maradt meg kizárólag koordináló és tanácsadó szerepkörében, hanem további egyedi levelekben foglalt állást a Református Egyház belső szervezetének és vezetésének kérdéseiben, amelyet a hivatalos eljárások során a továbbiakban arra használtak fel, hogy meghatározzák, melyik egyházat tekinti az állam jogutódnak az alapítás, illetve a Horvát Köztársaság és az egyház közötti szerződések és együttműködések szempontjából. Ennek kedvezményezettje a Kálvini Egyház volt. A Magyarországi Református Egyház akkori vezetése is ugyanazt az álláspontot támogatta, és nyilatkozataiban az 1999-ben indult új egyházat ismerte el jogutódnak, nem pedig az 1993-ban már bejegyzett HMRKE-t. Ettől kezdve a HMRKE-t adminisztratív és más úton ellehetetlenítették, függetlenségének feladására kényszerítették.
Mind a horvát állam, mind a Magyarországi Református Egyház ezzel súlyosan sértette egyházunk jogait. Ettől kezdve sem állami, sem más hivatalos támogatásban nem részesülhettünk. A megpróbáltatások lelkileg is erősen megviselték és megalázták híveinket, létszámunk megfogyatkozott – de gyülekezeteink, bár nehezen, de saját erejükből fenn tudtak maradni. Ebben az időben úgynevezett “politikai érdekvédelmi szervezetek” rendelkeztek a horvátországi és Magyarországról érkező támogatások jelentős része felett. A felújításokra és egyéb célokra érkező támogatások elosztásáról számos esetben az egyház bevonása nélkül döntöttek, az elszámolások pedig nem voltak nyilvánosak a HMRKE számára. Így az egyházakat érintő kérdésekben sokszor maguknak az egyházaknak a megkérdezése nélkül, vagy erős befolyás alatt születtek döntések.
A horvát állam és a Magyarországi Református Egyház állásfoglalásainak következményeként a Kálvini Egyház – vagyis az 1999-ben újonnan létrejött egyház – 2003-ban együttműködési szerződést kötött a Horvát Köztársasággal. A HMRKE tiltakozásait, leveleit és jogi érveit az állami szervek nem vették figyelembe, sok esetben válasz sem érkezett megkereséseinkre.
Az új egyház a földhivatalokban és a kárpótlási eljárásokban is református jogutódként lépett fel. Ennek eredményeként számos olyan gyülekezeti ingatlan került átírásra a nevére, majd tulajdonába, amelyek korábban a történelmi református gyülekezetek tulajdonában voltak. 2003-tól földek, kertek, parókiák, templomok és egyéb ingatlanok kerültek idegen tulajdonba földhivatali eljárások során, és ezeket a HMRKE hiába vitatta. Az ősi gyülekezetek címére új gyülekezeteket jegyeztek be, miközben a HMRKE azonosítóit is felhasználták, értesítési címeiket megváltoztatták. Miközben egyházunk, a HMRKE folytatta gyülekezeteink építését, sok esetben csak késve szerzett tudomást arról, hogy az adott ingatlanokat már más egyház nevére jegyezték át. Több alkalommal csak akkor szembesültek az érintettek az új helyzettel, amikor istentiszteleteink megtartását akadályozták meg, templomainkat és parókiáinkat lezárták előttünk, illetve földjeinkre hosszú távú bérleti szerződéseket kötöttek tudtunk és hozzájárulásunk nélkül. A jelenleg is folyamatban lévő bírósági eljárásaink jelentős része ezekkel az ügyekkel kapcsolatos, amelyekről folyamatos tájékoztatást adunk.
Ezzel párhuzamosan hitéletünk gyakorlásának ellehetetlenítése nem csupán a tulajdoni kérdéseket érintette. Lelkipásztoraink szolgálatát nem ismerték el, nem biztosították számunkra az iskolai hitoktatás lehetőségét, nem kaptunk anyakönyvezési jogosultságot, nem részesültünk állami támogatásban, híveink és gyermekeink több kedvezménytől is elestek. Egyházi szervezetekből kizártak bennünket vagy nem hívtak meg rendezvényeikre sem Horvátországban, sem Magyarországon, vagy a nemzetközi kapcsolatok szintjén.
II.
Közösségünk ennek ellenére folytatta az újjáépítést és a hitélet gyakorlását. Testvéreink, barátaink és Isten gondviselése által sikerült folytatnunk szolgálatunkat. A megélhetés ellehetetlenülése után Magyarországon kerestünk új lehetőségeket. Ez nem terjeszkedési szándék volt, hanem válasz a kialakult helyzetre.
2005-től lelkipásztoraink és gazdasági szakembereink segítségével intézményhálózatot kezdtünk építeni, majd 2007-től a szociális ellátás területén kezdtünk szolgálni Magyarországon. Az idősgondozásban kilenc intézményt működtettünk, országos feladatokat vállaltunk, miközben horvátországi hitéleti és gyülekezetépítő munkánkat is folyamatosan végeztük.
A Magyarországi Református Egyház a velünk szemben korábban felmerült jogsérelmek kivizsgálása helyett magyarországi jelenlétünket támadásként értelmezte. Egyházunkat csalással és üzletszerű tevékenységgel vádolták, amelyet országos rágalomhadjárat követett.
A 2011-es magyar egyházi törvény, majd az Alaptörvény módosításai következtében működésünk feltételei tovább romlottak. Szervezeteink jelentős részét 2013-ban, majd 2023-ban felszámolták. Intézményeinket és jogosultságainkat más felekezeti szervezetek vették át, miközben az általunk kidolgozott szakmai módszertanokat tovább alkalmazták. Az állami eljárás további részleteit 30 évre titkosították.
Tizenöt évvel kezdeményezésünk után, 2019-ben horvát bírósági végzés mondta ki a horvátországi református egyházi jogfolytonosság kérdését, meghatározva, hogy a volt jugoszláviai országos református egyház horvátországi jogutódja a HMRKE. Ez a döntés megerősítette egyházunk történelmi örökségét és jogfolytonosságát.
Ennek nyomán húsz év után, 2023-ban a Horvát Köztársaság és a HMRKE hivatalos együttműködési szerződést kötött.
Ám az ezt megelőző két évtized jogsérelmei nem rendeződtek. Balog Zoltán püspök, korábbi miniszter és az MRE Zsinatának elnöke személyesen, miniszteri szinten azonnal közbenjárt az ügyben, és a korábbi döntéseket nem vizsgálták felül. Beavatkozása eredményeképpen egyházunk jelenleg is csupán annak az éves támogatásnak a felét kapja meg, amelyet korábban húsz éven át kizárólag a Kálvini Egyháznak folyósítottak. A Magyarországi Református Egyház a Generális Konvent állásfoglalására hivatkozva ma is azt várja, hogy a HMRKE tagozódjon a belőle 1999-ben kiszakadt Kálvini Egyház alá. Érvei között a “canonica successiót”(!) és kánonjogot hivatkozza, és reméli, hogy a horvát független bíróság a jogutódlás kérdésében hozott jogerős döntését megváltoztathatja.
Évről évre hálával és reménységgel ünnepeljük a Hercegszöllősi Káté és az 1576-os Hercegszöllősi Zsinat örökségét. Isten gondviselése által ez az örökség és Isten kegyelme, irgalmassága és szeretete tette lehetővé, hogy hitünket, nyelvünket és református identitásunkat a mai napig megőrizzük. 2026. augusztus 16-án úrvacsorai közösségben ismét együtt adunk hálát a hercegszöllősi református templomban testvéreinkkel és barátainkkal. Különleges alkalom valamennyiünk számára, hogy lehetőségünk nyílik arra, hogy a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház tagjai és a szerbiai, újvidéki központú Református Keresztyén Egyház képviselői együtt emlékezhessenek. Sokan ismerik a HMRKE történetét a fent leírtaknál sokkal részletesebben, és mindannyian tudjuk, hogy sokan ma sem mernek nyíltan mellénk állni és velünk ünnepelni, közöttünk megjelenni, mert tartanak a következményektől. Erről azonban egy következő írásban kívánunk részletesebben beszámolni.
„Őt hallgassátok!” (Mt. 17:5)
A keresztyén világ egy része ma Urunk színeváltozására emlékezik. A Tábor hegyén három tanítvány egy pillanatra meglátta azt, ami addig rejtve volt Jézus Krisztus mennyei dicsőségét. A ragyogó arc, a fénylő ruha, Mózes és Illés megjelenése mind ugyanarra mutatott Ő több, mint próféta vagy tanító. Ő az Isten Fia.
Mégsem a ragyogás a történet legfontosabb része.
Az Atya hangja így szólt:
„Ez az én szeretett Fiam… őt hallgassátok!”
A református hit számára ez a történet elsősorban nem egy rendkívüli élményről szól, hanem az Ige tekintélyéről. Nem a hegyet kell keresnünk, nem különleges lelki megtapasztalásokat hajszolnunk, hanem Krisztus szavára kell figyelnünk.
A tanítványok sem maradhattak fenn a hegyen. Le kellett jönniük a mindennapok közé, ahol várta őket a szolgálat, a küzdelem, később pedig a kereszt árnyéka is. A Krisztussal való találkozás mindig visszaküld a világba szeretni, szolgálni, hűségesen helytállni. Ma is sok hang verseng a figyelmünkért. Vélemények, félelmek, zajok vesznek körül bennünket. Isten azonban ma is ugyanazt mondja
„Őt hallgassátok!”
Ha Krisztus szava lesz életünk iránytűje, akkor nemcsak a hegytetőn, hanem a hétköznapok völgyeiben is felismerjük az Ő jelenlétét.
„Az Úr világosságom és segítségem, kitől félnék” (Zsolt. 27:1)
Még tartanak a nyári keresztyén református hittantáborok – az utolsóra Szentlászlón kerül sor ezen a nyáron – de lázas készülődésben és naponkénti elfoglaltságban van a Hercegszöllősi Református Egyházközség felnőtt tagsága is a Hercegszöllősi Kánonok 450 éves évfordulójának ünnepségét szervezve a hegyvidék minden gyülekezetében.
Mellékletünk a Kánonok 390 éves évfordulóján, a református újságban megjelent egyik cikket idézi, amely nt. dr. Varga Sándor, egykori és kiváló laskói lelkipásztor tollából került a lapokra. Még ma is olvashatjuk, és tanulhatunk belőle.
Két fontos ténymegállapítást említ cikkében összefoglalóul a tudós lelkipásztor Hercegszöllős örökségén tűnődve : az egyik, hogy a baranyai ősök mennyire szívügyüknek tekintették evangéliumi-református vallásukat – ez az, ami tükröződik minden cikkelyéből a Kánonoknak, a másik pedig az, hogy az egyházfegyelem és a presbitérium akarata milyen nagy mértékben érvényesült a hívek és vezetőik köreiben. Végül azt kéri és kérdezi: gondolkozzunk felette és találjuk meg a megfelelő feleletet: hogyan állunk mi ezen a téren?
