Pünkösd másnapi ima a megfáradtakért
Hálaadással álltunk meg a Te templomod küszöbén ma reggel, Édes Atyánk, ezen az ünnepnapon, Pünkösd másod napja ünnepén, amely sokak számára ma munkanap Horvátországban.
Itt vagyunk a te templomodban, amely házat azért építtettél, hogy imádságban megemlékezhessünk a Te jó cselekedeteidről a mi irányunkban. Templomod most sokunk számára az otthon, a ház, amelyben lakunk, élünk, neveljük gyermekeinket és ápoljuk időseinket.
Kevesen vagyunk, akik jelen vagyunk. Idősödő gyülekezet vagyunk. Kevesen vagyunk fiatalok, annál többen idősek. Eltűntek a fiatalok és el fognak tűnni az idősek is, mi valamennyien. Tudjuk, hogy ez az élet rendje. Ebben élünk most. Elfogadjuk a Te teremtésed szándékát és igyekszünk a Te akaratodnak alázatos szívvel megfelelni. Már már azt gondoljuk, mint tanítványaid, hogy Krisztus kereszthalálával, feltámadásával, visszatérésével és mennybe emelkedésével véget is ért a mi történelmünk. Egy kicsit szomorúak vagyunk emiatt. Egy szobában is elférünk, visszahúzódunk otthonainkba, bezárkózunk.
Azonban a Szentlélek kitöltetésével Te ismét felébresztesz bennünket. Rád kell figyelnünk, mert üzensz a pünkösd ünnepében. És ha Te szólsz, akkor tudjuk, hogy valamennyiünkhöz szólsz, a szavad világos és kétségeket nem ébreszt tovább. Bizonyosságot üzensz most is afelől, hogy nem hagysz magunkra minket, a lelkünket is megszólítod a Lélek által. Ez jó.
Erősebb a lábunk, élesebb a szemünk, finomabb a hallásunk, ha Te a Szentlélek által itt vagy közöttünk. Van kedvünk újra. Nem is visszanyertük a kedvünket, hanem új vágy ébredt bennünk.
Add, hogy a pünkösdi evangélium a Lélek által hasson az életünkben. Add, hogy tudjuk, hogy mire vagyunk képesek a Te segítségeddel. Nyíljék meg a kapuja a templomnak, gyülekezeti teremnek, tantermeknek, otthonoknak, kerteknek, ahogy tavasszal felébredt a természet, úgy a Te néped is ébredjen itt, Horvátországban, a gyülekezeteinkben és környezetében és szeretteink körében, bárhol is éljenek a világon a szétszórtságban.
Áldásodat terjeszd ki gyermekeinkre, időskorúainkra, betegeinkre, és valamennyiünkre. Tudhassuk, érezhessük, hogy te nagyon szeretsz bennünket, amely szereteted a Jézus életében mutattad meg számunkra egykor, és ma, és mindörökké….
(fényképek: Sepse, Hercegszöllős, Csúza és Vörösmart, 2023. Pünkösd idején a Varga György lelkipásztor által gondozott gyülekezetek életéről.)