„Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.” (Jel. 3:20)
Botos Elemér püspök 2025 júliusában küldött üzenetében számos olyan eseményről és hírről számolt be Újvidékről, amelyek egyházunk tagjai számára is fontosak és figyelemre méltók. Levelének főbb részleteit testvéri szeretetteljes üdvözletének kiegészítéseként most közreadjuk. Bár a balatonlellei találkozónkon a püspök személyesen nem tudott jelen lenni, ám a folyamatos kapcsolattartás, valamint szolgálatainkban való közösségünk indokolttá teszi, hogy figyelmesen, imádságos szívvel és együttérző lélekkel kísérjük a szerbiai református keresztyének életét, és kellően tájékozottak legyünk szolgálataik és küzdelmeik felől.
„Nem szükséges az összes történelmi tényt felsorolni, hogy is jutottunk és juttattak bennünket idáig. A „Trianoni békeszerződés” után az elszakadt egyháztest működött, de hivatalos elismerését az államtól 1930-ban kapta meg Alkotmányának elismertetésével. Akkor a „SHS (szerb-horvát-szlovén) Királyság Református Keresztyén Egyház”, majd a „Jugoszláv Királyság Református Keresztyén Egyház” nevet, a II. Világháború után a „Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház” nevet használta egészen 2003. június 14. Bácsfeketehegyen tartott Zsinatig, ahol a 11. napirendi pont alatt az Egyház nevét „Református Keresztyén Egyház” névre változtatta, ami azóta is megmaradt.
Zsinati döntés a névváltoztatásról utána nem történt. De, és az apró részletekben lehet felfedezni a gonosz munkáját, hogy megelégedtek a szolgálat megtartásával és nem követelték annak minőségét. Vagyis ember hiányában jó volt a „segédmunkás” is. Olyan szintre süllyesztve a lelkészi tisztség követelményeit, hogy misszionárius kisegítő oklevéllel gyülekezeti lelkész lehetett „valaki” vagy a másik szélsőség „villamosmérnöki oklevéllel” – szinte zéró teológiai képesítéssel gyülekezeti lelkészi kinevezést kapott. Nem állítom azt, hogy csak a teológiai oktatási intézményekben végzett egyének a jó reformátusok, de a képzetlenek sokszor a deformálók szóvivői. Lásd Horvátország, bár nem hinném, hogy kezdetben rosszhiszem vezette volna Lángh Endre testvérünket, de a jóindulat következtében vagy hiányos formájában több részre szakadt az ottani reformátusság és tömörült Egyháztestekké.
Itt nálunk is emberi gyengeség szerepe játszott be elsősorban, hogy a nehezen megkaparintott evilági egyházi trónusra ülő személy mindent elkövetett, hogy hatalmon maradjon. Nem részletezném most a dolgokat, egy tényfeltáró írás készül, csak hogy 2009 szeptemberében a Zsinati Tanács döntései által mellékvágányra indult az itteni Egyház, vagyis annak újonnan átfestett vasúti kompozíciója. Észre sem vettük, hogy már az előző években különböző elnevezéseket használtak egyházunkra, (Szerbia- Montenegrói Református Keresztyén Egyház, Szerb Köztársaság Református Keresztyén Egyháza, Szerbiai Református Keresztyén Egyház), ami kicsúcsosodott abban, hogy az egyháztest „számára kevésbé irányítható egyéneket” fegyelmi eljárás alá kell helyezni.
Így az önhatalmúság működött, java részében megtalálták, kinek mi és mennyi az ára. Amikor kiderült 2012 júniusában, hogy az akkor regnáló püspök már 2009 január 1-től nem püspök (Alkotmány 74§), Zsinatot hívtunk össze. Mivel a Zsinati Jegyző nem volt rá hajlandó, így az esperes tette meg, míg az előző püspök („hatalmáról nyugdíjba vonult”) megtiltotta a lelkészeknek, hogy elmenjenek a Zsinatra, mivel a kincstári kulcs nála volt.
Inkább futottak lihegve a „Szerbiai Református Keresztyén Egyház” név alatt, pedig természetesen a Szerb Köztársaság Igazságügyi Minisztériuma a 2006-os Vallásokról és vallásfelekezetekről szóló 13. törvénycikkelye szerint csak a „Református Keresztyén Egyház” az elismert, ami azóta is változatlanul így áll.
Természetesen többen vannak, mint a történelmi „Református Keresztyén Egyház” lelkészek és hívek számában, de a MRE-béli kapcsolataik révén, hamis információk alapján 2024-ig csak velük tárgyaltak és őket támogatták, mint gyülekezeteket, mint lelkipásztorokat.
Egészségükre. Csak az a gond, hogy a MRE és egyházi nyúlványaik nem megoldani és békéltetni akartak, csak egyeduralmat kialakítani. Így történt meg, hogy a történelmi és a szerb állam törvényei által elismert „Református Keresztyén Egyház” mely sokak számára vita tárgyát képezte, Magyarországon és Felvidéken 2- 2 gyülekezettel és lelkipásztorral bővült.
A SZRKE (Szerbiai Református Keresztyén Egyház) mindent eszközt bevetve, a politika lábtörlőjeként a vagyon visszaszármaztatástól az Újvidéki Egyházközséget eltilttatta, pedig csak a lelkipásztorára haragudtak, anyagi forrásait elzáratta, törvény ellenesen hamis kijelentések alapján világi bíróság által a lelkészt kilakoltatta, az elektromos szolgáltatást megszüntette és láss csodák, vagyunk és szolgálunk, minden alkalmat megtartunk.
Van villanyáram a szomszédból és szolgálunk. Kapcsolatunk a MRE felé nagyon „gyenge” ahogyan Tőkéczki László volt főgondokkal való telefonbeszélgetésemben elmondotta, Elemér, mi a MRE-ban azért haragszunk rád, mert el akarod szerbesíteni az ottani Egyházat – válaszom, minden magyar istentiszteletet megtartottunk, azért, mert 2 évig pluszban és díjmentesen szerb nyelven is hirdetjük az Igét és Isten dicsőségét? erre már sajnos nem kaptam választ.
2024 július 2. a „Ráday utca 28-ban” másfél órás beszélgetésem volt Ft. Balog Zoltán püspökkel, de azóta sem volt előrelépés. Itt is felkerestem Ft. Harangozó Lászlót a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökét, majd fél évre rá 2 órányi beszélgetést folytattunk Újvidéken a parókián, de a Zsinatjukon meg sem említette a „békülés – közeledés” tárgyalásokat. Kinek az utasítására nem tudom. Továbbra sincs együttműködés sem közös nevező, sőt az állami szerveknél a mi Egyházközségünk nevére és címére a beleegyezésünk nélkül nyitnak banki számlákat, zsarolás útján kiszakították feleségem gyülekezetét a Református Keresztyén Egyház testéből (Halász Béla fel akarta venni a Pirosi Egyházközség számlájára érkezett nagy összeget), használják az engedélyünk és beleegyezésünk nélkül az adószámot.
A világi bírósági pereket javarészében elvesztették, a többi elévül, mégis mindenhol a győzelmüket hirdetik.
Sajnos a SzRKE-ban sokat tanultak a szerbektől a széthúzás tekintetében, egységben és szeretetben hiány van.
Meddig engedjük, hogy az evangélium kimaradjon az Egyházból, és érdekközösségek piedesztálja legyen az Egyház, legalább is a református.”
A levélben több olyan meglepő megállapítás olvasható, amelyek hiteles dokumentumokon alapulnak, s amelyekről az érintettek jelenleg inkább hallgatnak, mintsem szólnának. A Horvátországi Protestáns Keresztyén Egyház, a Metodista Egyház és a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház a szerbiai Református Keresztyén Egyházzal együtt élő, testvéri közösségben és közös szolgálatban állnak. E közösség ápolása és gondozása különös felelősségünk, mert a felekezetek közötti feszültségek könnyen törékeny pontokon törhetnek felszínre, különösen akkor, amikor e kapcsolatokat Magyarországról vagy a tágabb környezetből külső támadások érik.
