Bibliaóra Eszék ősi várában…
A kopácsi, bellyei, szentlászlói és eszéki reformátusok Facebook oldalain Kettős Csiffáry Éva lelkipásztor meleg szavakkal írt beszámolóját olvashatjuk a mai eszéki közös bibliaóráról, melyet lelkipásztoraink és gondnokaink, presbitereink a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház gyülekezeteiben élő hívek részére szerveztek országszerte. Íme a lelkésznő által írt híradás és a fényképek:
„Erő és méltóság árad róla, és nevetve néz a holnap elé.“ (Példabeszédek 31:25)
„Ez az Ige jutott eszembe a mai Közös Bibliaóra egyik pillanatában, amikor végig néztem a mi kis közösségünkön, akik azért jöttünk össze, hogy együtt megálljunk az Ige körül. Zengett a dicséret, úgy igazán szívből és lélekből. Felszabadultan Isten dicsőítésére, őszinte mosollyal az arcokon. Nem számított a hol, a hogyan és az sem, hogy tökéletes legyen.
Zengett az ének az ősi falak között Eszék várában, ugyanis az eszéki gyülekezet hívta és fogadta sok szeretettel a Baranyából és Szlavóniából érkező híveket. Az évek távlatából elmondhatjuk, hogy Egyházunkban már hagyománya van ezeknek a közös alkalmaknak a téli időszakban.
A mai alkalom a Nők az Újszövetségben téma köré épült fel. Az áhítatban Lukács evangéliumából Mária és Márta történetén keresztül szólt hozzánk az Ige. Majd Varga György püspök elődadásában az Újszövetség női alakjai kerültek a fókuszba. A Bibliaórák közkedvelt része a közös éneklés és imádság sem maradt el. A 19. zsoltár 8-12 versei után egy rövid fényképes összeállítást, vetítést tekinthettünk meg az elmúlt évek Bibliaóráinak egy-egy pillanataiból Szlavóniától Baranyáig. Miközben élveztük az eszékiek szeretetteljes vendéglátását, a szünetekben a közös társalgást, igyekeztünk megtanulni Vándor Gyula egyik énekét, a „Csend van bennem”, vagy ahogyan még nevezik a „csend gazdagságá”-nak énekét.
Jó együtt lenni és várni az Úrra!”