Archive For 2023.06.21.

Gyermektáborok

A tavalyi évben megszervezett gyerektáborokhoz hasonlóan idén is kárpátaljai, magyarországi, amerikai és holland önkéntesek közreműködésével szervezi meg a Horvátországi Magyar Református Keresztény Egyház vörösmarti, csúzai, sepsei, hercegszöllősi, valamint kopácsi és szentlászlói gyülekezete a nyári szünidei katekizációs táborát. Csiffáry Kettős Éva, Kettős Attila és Varga György lelkipásztorok mellett a gyülekezetek tagjai is részt vállalnak a programokban, az ellátás megszervezésében.

Ezen a héten csütörtökön Szentlászlón, pénteken Kopácson, és szombaton Vörösmarton lesz az alábbi programok szerint foglalkozás:

0900 – 0930 Bevezető játék
0930 – 1015 éneklés és áhítat
1015 – 1030 uzsonnaszünet
1030 – 1100 sorsolj magad/csoportos kikérdezés, bibliai feladatok, társasjáték
1100 – 1150 Bibliatanulmányozás csoportos beszélgetéssel (tékozló fiú/az elveszett bárány), majd szabadidő ebédig
1200 – 1230 ebéd és fagylalt
1230 – 1315 papírrepülő verseny
1315 – 1345 énektanulás
1400 – 1445 csoportjáték
1445 – befejezés, vizes játékokkal


A tevékenységek közötti szünetekben a helyi asszonyok a vendéglátók, akik tízóraival, ebéddel szolgálnak.

Imádságban, és a tőlünk telhető segítséggel, közreműködéssel támogassuk az eltervezett programok sikerét, hogy a nyár elején a gyermekek jó élménnyel térjenek haza, és kezdhessék a nyári szünidőt. Adományokat a lelkészi hivatalokban gyűjtenek a presbitériumok a helyi kiadások fedezetére. Az évtizedek óta, az Ars Longa Alapítvány támogatásával évente megvalósuló táborokban résztvevő önkéntesek költségeit a Hoeksema házaspár gyűjtéséből állták a szervezők. A házaspár, gyermekeivel együtt, maga is számos erdélyi, kárpátaljai és magyarországi programnak is fontos szereplője.

Képeink az előző években készültek hasonló alkalmakkor, és idén is igyekszünk beszámolni az eseményekről, melyeken Isten áldását élvezhetik a gyülekezeteinkben év közben is oktatásban részesülő, különböző korosztályokhoz tartozó fiatalok. Isten áldja meg ebben az évben is igyekezetünket!

MNC Konferencia, Balatonlelle

Ezekben a percekben (2023.06.17.10:28) is zajlik a MAGYAR NÉPFŐISKOLAI COLLEGIUM Konferenciája Balatonlellén az alábbi programterv szerint.

Egyházunk képviseletében a baranyai esperes, Varga György és csúzai gyülekezeti tagok vesznek részt a több napos rendezvényen.

Pénteken a határon túli magyar református közösségeket bemutató szekcióban Varga György lelkipásztor tartott előadásokat a horvátországi magyarok és reformátusok történetéről két részben. Az elsőben 1920-tól 1990-ig, a másodikban pedig 1991-től napjainkig ismertette a téma iránt érdeklődők előtt a mindennapjainkig ható néhol szomorú, máskor reményre okot adó tényeket.

A program része az évről évre, dr. Kis Boáz lelkipásztor által elkötelezetten végzett népfőiskolai mozgalom missziójának. Az előadásokat évente kiadott kötetekben, nyomtatásban is megjelentetik. A résztvevők határon túli és belföldi érdeklődők, a különböző tudományágak képviselői, közöttük református lelkipásztorok, püspökök.

Június 17. szombat

9:00 Szakály Sándor – Magyarország a II. világháborúban

10:00 Okos Márton – Erdélyi lengyel emlékhelyek

11:00 Ifj. Lomnici Zoltán – Magyarország az EU politikai baloldalának célkeresztjében

12:00 Fukász László – Evangéliumi lelkülettel, az ifjúságért

18:00 MNC közgyűlés

Június 18. vasárnap

10:00 Nagy Lenke – „A nemzeti összetartozás élő valóság”

10.30 Csűry István – Záró istentisztelet, a balatonlellei református templomban

Zsinati Tanács ülés Csúzán

__________________________

Jó hangulatú zsinati tanács ülést tartottak a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház gyülekezeti vezetői a csúzai parókia gyülekezeti termében 2023. június 8-án. A bevezető áhítatot Varga György házigazda lelkipásztor tartotta, az ülést pedig Kettős Attila szentlászlói lelkipásztor vezette a meghívóban ismertetett napirendi pontok alapján.

A gondnokok és lelkészek részvételével lezajlott megbeszélésen mintegy 23 pontban tárgyalták az egyház életével kapcsolatos legutóbbi fejleményeket és terveket, és döntöttek a HMRKE XVIII. Zsinatának helyszínéről és időpontjáról.

A Zsinati Tanács vendége volt csúzán a Generális Konvent (tíz Kárpát-medencei református egyházkerület) megbízottjaként Sógor Csaba református lelkipásztor, püspöki főtanácsos, akit, reménységünk szerint, jelenléte ezennel is segített egyházunk jelen gondjainak és örömeinek, történetének megismerésében. Igei üzenetében beszélt az egyházainkban közös célként szereplő megbékélés fontosságáról és az ebben való felelősségünk bölcs hordozásáról a Királyok első könyve salamoni bölcsességének egy története példáján keresztül (I. Kir. 3.)

__________

Mint ismeretes, a horvátországi reformátusok első zsinatát a háború éveiben, 1993-ban tartották meg a megszállás alatt lévő (pl. baranyai-) részekről csak hírmondókat egybegyűjtve, Rétfalun. Az akkor közigazgatásba szerveződött református egyház, mint a volt Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház jogutódja, ma a HMRKE gyülekezeteit fogja össze. A mai tanácsülés közben érkezett a sajnálatos hír, hogy Gajnok Illés testvérünk hosszú betegség után elhúnyt. Ő az első és második zsinat (1998.11.07. – Laskó) között az Elüldözöttek Gyülekezetének pénztárosa volt, majd a Szentlászlói Református Egyházközség presbitereként szolgált hazai gyülekezetében. A hazatérés és háborút követő újjáépítési feladatok hűséges harcosa volt, akire most fájó szívvel emlékezünk. Életéért hálát adva kérjük, hogy Isten áldja meg gyászoló családját és szeretteit. Képünkön a Zsinati Tanács tagjai és vendégeink láthatók. 2023. június 08., Csúza.

A külügyi főtanácsos látogatása Dunamellékről, Kopácson

A kopácsi „Református Nap” már ismertetett előadói és vendégei, valamint a gyülekezeteinkből érkezett érdeklődők mellett közöttünk volt Sógor Csaba református lelkipásztor is, aki a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének, az MRE Zsinata elnökének külügyi főtanácsosaként, valamint a Generális Konvent (a 10 kárpát-medencei református egyházkerület) Elnökségének megbízásából a horvátországi református egyházak között végzi szolgálatát.

Sógor Csaba lelkipásztor személyesen 1999-ben járt Kopácson, ahol és amikor Kopácsi Kettős János püspök és Sója Lajos főgondnok beiktatásán a Királyhágómelléki Református Egyházkerület külügyi tanácsosaként vett részt a HMRKE II. Zsinatának ünnepi alkalmán. Mostani feladata a horvátországi református egyházak életének megismerése, a továbbiakban kölcsönös lelki-, anyagi és szellemi együttműködés kialakítása érdekében.

Meglátása szerint a horvátországi reformátusság helyzete nem egyszerű. Hasonló gondokkal küzdenek egyházaink a népességfogyás okozta nehézségek miatt Európa-szerte. Horvátországban a magyar népesség (amely református tagságunk legnagyobb részét alkotta) az elmúlt száz évben 90%-kal csökkent, és hasonló folyamat zajlott le Erdély tekintetében is, ahol ez az arány 50%-ra tehető.

A lelkipásztor, – bár az utóbbi időben, mintegy 9 évig Románia Szenátusának tagjaként, majd 12 éven át Európai Parlamenti képviselőként az egyházi és vallási jogok érdekében dolgozott – hivatását református szórványvidéken kezdte. A nyolcvanas évek végén és a ’90-es években 19 falu és egy bányászváros (Balánbánya) mintegy 500 hívét pásztorolta, majd Nagyváradra került, tehát jól ismeri a Drávaszögben és Kelet-Szlavóniában is hasonló nyelvi, vallási- és nemzeti kisebbségi körülményekhez hasonló munkaterületeket a gyakorlatban is. Elmondása szerint most jobban megismerni, közvetíteni és segíteni jött a horvátországi reformátusok közé. Személyesen máris nagy áldozatot hozott megjelenésével az érdekünkben, hiszen lakóhelyétől 700km, munkahelyétől 300km távolságra utazott most, hogy közénk jöjjön, és Ezékiel próféta könyvének 37. részéből ezekkel az igékkel fejezze ki hitét és reményét:

„És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor megnyitándom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem!
És adom az én lelkemet belétek, hogy megéledjetek, és leteszlek titeket a ti földetekre, és megtudjátok, hogy én, az Úr, szóltam és megcselekedtem, ezt mondja az Úr Isten.
És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
És te, embernek fia, végy magadnak fát, és írd ezt reá: Júdáé és Izráel fiaié, az ő társaié; és végy egy másik fát, és írd ezt reá: Józsefé, Efraim fája és az egész Izráel házáé, az ő társaié.
És tedd együvé azokat, egyiket a másikhoz egy fává, hogy egygyé legyenek kezedben.
És ha mondják néked a te néped fiai, mondván: Avagy nem jelented-é meg nékünk, mit akarsz ezekkel?
Szólj nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én fölveszem a József fáját, mely Efraim kezében van, és Izráel nemzetségeit, az ő társait, és teszem őket ő hozzá, a Júda fájához, és összeteszem őket egy fává, hogy egygyé legyenek az én kezemben.
És ha e fák, a melyekre írsz, kezedben lesznek szemök láttára:
Szólj nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én fölveszem Izráel fiait a pogányok közül, a kik közé mentek, és egybegyűjtöm őket mindenfelől, és beviszem őket az ő földjökre.
És egy néppé teszem őket azon a földön, Izráelnek hegyein, és egyetlenegy király lesz + mindnyájok királya, és nem lesznek többé két néppé, és ezután nem oszolnak többé két királyságra.” (Ezékiel. 37:13-22.)

fotó: „Református Nap” Kopácson (HMRKE), Sógor Csaba püspöki főtanácsos (MRE DM) köszöntése, 2023. május 20.

El Greco – Pünkösd

A számos, pünkösdi időszak alatt folyó egyházi és egyéb program ismertetése során adósok maradtunk a pünkösdi előkészítő „Református Nap”-on, 2023. május 20-án a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház kopácsi református gyülekezetének imatermében tartott egyik legfontosabb előadás ismertetésével.

Iván Géza lelkipásztor, aki a kétezres évek fordulóján mintegy 7 éven keresztül szolgált gyülekezeteinkben lelkészként, egy képzőművészeti alkotás segítségével mutatta be a jelenlévőknek, hogy az igehirdetés és zene mellett a festészet is milyen fontos eszköze volt annak, hogy Isten a maga csodálatosságát, tetteit és szeretetét megmutassa az emberiségnek.

El Greco „Pünkösd” című, az előadásban bemutatott festménye a spanyol reneszánsz egyik csúcs alkotása. A stílus minden ismertetőjegye felismerhető benne, bár a festőről elmondható, hogy alkotói jegyei alapján jóval megelőzte korát, a XVI. és XVII. század fordulóját. A jelenet, amely az Apostolok cselekedeteinek egy részletét illusztrálja, felfelé néző alakokat mutat, amelyek a Szentléleknek apró lángnyelvek általi kitöltetése, és egy galamb által a földre fényt bocsátó ragyogása folytán figyelmüket az ég magassága felé fordítják. Egy pillanatnak tűnik az egész. Mégis az üzenet meghatározó a keresztyén ember számára az isteni jelenlétet és további útmutatást, lelki inspirációt illetőleg azóta is.

Minden pünkösd az ünnepi napok mellett számunkra is bíztatást, megerősítést ad abban, ami nagypénteken, a golgotai kereszten történt. Krisztus nem elválasztatott tőlünk halálával, hanem bizonyosságot adott afelől, hogy jelenlétével mindnyájunk számára megismerhető az Isten akarata és szeretete, és ebben a Szentlélek van állandó jelenlétével mivelünk. Most és mindörökkön örökké – ahogy az Ige tolmácsolója mondja záró szavait, mielőtt rámondánk: Ámen.

Összetartozás napja

2023. június 4-e vasárnapra esett. Vörösmarton, Csúzán, Sepsén, Hercegszöllősön és Vörösmaron a szokásos rendben került sor az istentiszteletre, melyen vendégként jelen volt a HMRKE jogtanácsosa, dr. Kis Boáz lelkipásztor is. Varga György lelkész az istentiszteleti alkalom után köszöntötte a gyülekezetek vendégét, aki az általa elmondott vers gyűjtemény előadással mondott hálát mindannyiunk jelenlétéért.

A Nemzeti Összetartozás Napja megemlékezés alkalmának idén Csúza adott otthont. A helyi néptánccsoport fellépésével és Kis Boáz köszöntésével és előadásával a délutáni program része volt a közös tűzrakás és vacsora, melyeken keresztül az együttlétbe minden nemzetben élő honfitársunk, kicsik és nagyok is átérezhették az összetartozás közös nyelvben élő mai, máskülönben nehezen felismerhető kincseit.

Ezekkel a szavakkal kezdődik a magyar országos emléknapról hozott törvény, melyet 2010-ben hozott a magyar országgyűlés:

“Mi, a Magyar Köztársaság Országgyűlésének tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni, hazánkért és a magyar nemzet egészéért, az Alkotmányban rögzített felelősségünk jegyében, a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájára, a történelmi Magyarországot szétdaraboló, s a magyar nemzetet több állam fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátumra emlékezve, számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, egyaránt tiszteletben tartva a magyar nemzet érdekeit és más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkodjanak, attól a céltól vezettetve, hogy e cselekedettel hozzájárulunk a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló békés jövőjéhez, s egyúttal a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez, a következő törvényt alkotjuk.” 2023. június 4. Istentiszteletek és ünnepség a Horvátországi Magyar Református Keresztyén hegyvidéki gyülekezeteiben – vendég: dr. Kis Boáz lelkipásztor,  vendéglátó: Varga György lelkipásztor, Csúza, valamint a gyülekezetek, Vörösmart, Hercegszöllős, Csúza és Sepse.

Vasárnap reggeli ima

Hallgasd meg a mi könyörgésünket, Urunk, Istenünk, hallgasd meg kívánságunkat, miszerint a Te igédre vágyunk, amelyből szeretnénk mind jobban és jobban megismerni Téged. Mindez visszahat ránk, mert életünk egyik központi gondolata, hogy közel tudjunk Téged magunkhoz, aminek lehetőségéről számunkra Krisztusban Te magad tettél nagyon határozott kijelentést.

Kérünk Téged, hogy bennünk ne csak a szavak erejéig jusson el ez a felismerés, hanem a mi szívünkbe és lelkünkbe is felitatódjék. És kérünk, hogy ez a felismerés, a Te közelséged és jelenléted az életünkben szüljön a mi lelkünkben először is bűnbánatot, mert felismerjük, hogy mik és kik vagyunk, és felismerjük, hogy valónkkal Hozzád fordulhatunk, beismerve elsősorban azt, hogy mik voltak azok a cselekedetek, gondolatok, amelyekkel vétkeztünk ellened, Krisztus és a Szentlélek ellen. És ha ezt meglátjuk, akkor segíts ezután minket, hogy ezektől a rosszaságoktól szabadulni tudjunk, hogy levetkőzzük a bűnt. Mint egy rossz kabátot, amelyet levetünk magunkról, hogy felöltözzük a Veled való közösségnek a ruháját.

Kérünk Téged, hogy hallgasd meg könyörgésünket és fogadd el nyitott szívünket, a mi jelenlétünket, ahogy vagyunk, ahogy kiszakítottál hétköznapjaink megszokottságából most ebben az órában, az imádság és istentisztelet idejére a hétköznapok rosszaságából, nehézségéből és kísértéseiből. Látjuk és tapasztaljuk, hogy itt lehetünk Veled ebben az órában és csak a Veled való közösségre és Igédre, Krisztus tanítására összpontosíthatunk. Most igazán azzal a reménységgel, igyekezettel és elhatározással állunk előtted, hogy a Te üzenetedet hallgathatjuk és megérhetjük. Kérünk Téged mindannyiunkért, áldj meg bennünket ebben az órában. Ámen.

Go Top