Ma, Pünkösd első napján, áldott alkalomként hangzott ez az ige a horvátországi református közösségekben is. A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház gyülekezeteiben, Szentlászlón és Eszéken, az istentiszteleteken Erdős János hirdette Isten igéjét, és úrvacsoraosztásra is sor került. A gyülekezetek közösségében a pünkösdi üzenet – Isten megtartó irgalma és a Szentlélek megújító ereje – különös mélységgel szólalt meg. Áldott, lélekemelő alkalom volt, amely megerősíthette a jelenlévőket abban a hitben, hogy a megmaradás forrása ma is Isten kegyelme.
„Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szentlélek megújítása által.” (Tit. 3:5)
Pünkösd ünnepe nem csupán a Szentlélek kitöltetésének történeti emléke, hanem annak a bizonyossága, hogy Isten megtartó irgalma ma is jelen van, és az ember, közösség, nemzet, sőt az egész teremtett világ megmaradása végső soron nem emberi teljesítményből fakad, hanem Isten kegyelméből. Nem a mi igazságunk szerint. Az ember sokszor abban bízik, hogy saját igazsága, teljesítménye, erkölcse, tudása vagy ereje képes megtartani őt. A család azt gondolja: összetartásunk őriz meg bennünket. A nemzet azt reméli: gazdasági vagy katonai ereje biztosítja jövőjét. A világ hatalmai saját rendszereik állandóságában bíznak. Az apostol azonban világosan fogalmaz: „nem az igazság cselekedeteiből”. Ez azt jelenti, hogy sem az ember személyes jósága, sem intézmények, sem történelmi hatalmak nem képesek önmagukban megőrizni az életet. Az emberi igazság mindig töredékes. Mennyi jószándék omlott már össze önzés miatt, hány birodalom tűnt el, hány emberi terv bizonyult törékenynek! Pünkösd arra tanít: a megmaradás nem emberi érdem, hanem ajándék. Nem azért áll még a világ, mert az ember bölcs, hanem mert Isten még hordozza. Nem azért marad meg az egyház, mert hibátlan, hanem mert Krisztus megtartja.
„Hanem Isten irgalmassága szerint”. Titusz levele szerint a megtartatás alapja egyetlen szó: irgalmasság. Isten nem azért hajol le az emberhez, mert az méltó rá, hanem mert szeretete nagyobb az ember bűnénél, gyengeségénél és tévedéseinél. Ez pünkösd egyik legmélyebb örömhíre: Isten nem elfordul a széteső világtól, hanem Lelke által közel jön hozzá. Ez igaz az ember személyes életére: amikor kudarcaink között is új kezdetet kapunk. Igaz a közösségekre: amikor egy gyülekezet nehézségek között is megmarad. Igaz nemzetekre: amikor történelmi viharok után is van folytatás. És igaz a világra: amikor minden válság, háború és bizonytalanság ellenére Isten még nem engedi el teremtménye kezét. Az ember sokszor azt kérdezi: meddig maradhatunk meg? Az ige válasza: ameddig Isten irgalma hordoz.
Az apostol különös képet használ: „az újjászületés fürdője”. Mit jelent ez? Gondoljunk egy dolgos napra a földeken. Az ember egész nap verejtékben dolgozik, hogy por, sár, föld tapad a kezére, ruhájára. A nap végén megáll a kútnál vagy a ház előtt, és vizet önt a kezére. Lemossa magáról mindazt, ami rátapadt. Nem új ember lesz testi értelemben, de megfrissül, megtisztul, fellélegzik. A Szentlélek munkája ehhez hasonló, de mélyebb értelmű és hatású. Az élet útján ránk tapad a keserűség, a bűn, a harag, a félelem, a reménytelenség, az önigazultság pora. Az emberi szív elfárad. Isten azonban nem pusztán „megfoltozni” akar bennünket, hanem megújítani. Az újjászületés fürdője olyan, mint amikor a kiszáradt föld hosszú aszály után végre esőt kap. A kemény rög meglágyul, a mag életre kel, új hajtás fakad. Amit már halottnak hittünk, újra élni kezd. Pünkösd azt hirdeti: a Lélek nem csak vigasztal, hanem új életet fakaszt. Nem csak a múltat törli le, hanem értékes jövőt nyit meg számunkra.
Végül pedig így szól a versben az ige: „A Szentlélek jelenléte és áldása által tartatunk meg.” A megmaradás titka tehát nem emberi ügyesség, nem puszta túlélési ösztön, hanem a Szentlélek jelenléte. A Lélek az, aki hitet ébreszt ott, ahol már csak közöny volt. Reményt támaszt ott, ahol csüggedés uralkodott. Békességet teremt ott, ahol viszály nőtt. Kitartást ad ott, ahol már minden erő elfogyott. Így marad meg az ember, a család, az egyház. És végső soron így maradhat meg egy nép és a világ is: Isten Lelkének megtartó jelenléte által. Pünkösd ezért nem emberi erőről beszél, hanem arról, hogy Isten még ma is cselekszik.
________
Urunk, irgalmas mennyei Atyánk! Hálát adunk Neked Pünkösd áldásáért, a Szentlélek ajándékáért és megtartó szeretetedért. Köszönjük, hogy nem a mi igazságunk, nem emberi érdemünk, hanem a Te irgalmasságod szerint hordozol bennünket. Amikor elfáradunk, újíts meg minket. Amikor szívünk megkeményedik, puhítsd meg kegyelmeddel. Amikor félelem vesz körül bennünket, adj hitet és reménységet. Mosd le rólunk mindazt, ami elválaszt Tőled: bűnt, haragot, keserűséget és hitetlenséget. Add az újjászületés örömét, hogy megújult szívvel járjunk előtted. Áldd meg gyülekezeteinket, családjainkat, népünket és az egész világot. Tartsd meg egyházadat minden időben, és add, hogy a Te Szentlelked által maradjunk meg hitben, szeretetben és reménységben. Áldd meg mindazokat, akik ma Igédet hallották, Szentlászlón, Eszéken és mindenütt, ahol Krisztus nevét segítségül hívták. Az úrvacsora közösségében erősíts meg bennünket, hogy Hozzád tartozó népként élhessünk. Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket. Ámen.
