„Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság…“ (Dániel 1:21-22.)
„Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük…“ (Dániel 3:17-18.)
„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.“ (II. Timóteus 1:7)
Imádság:
„Mindenható Istenünk!
Gondviselő Atyánk!
Megváltó Krisztusunk!
Istenünk, törtrénelmünk Ura!
Te minden népet arra hívsz, hogy megismerje üdvözítő szeretetedet. Hazánkért és egész magyar nemzetünkért könyörgünk most hozzád. Százhat esztendővel ezelőtt mi, magyarok mély fájdalmat éltünk át. Közös emlékezetünk súlyos sebe az I. világháborút lezáró béke, és annak minden következménye. Az emlékezet gyógyulását pedig tovább hátráltatták a múlt század nyomasztó eseményei, melyek megtörték a magyar közösséget, és megosztották a Kárpát-medencében élő népeket.
Urunk, te azt mondtad, hogy a Téged szeretőknek minden a javukra válik. Ennek tudtában az egységért és az egy közös jővőért imádkozunk. Add, hogy megőrizzük az egységet azokkal a magyarokkal, akikkel összeköt a közös hit, a kultúra és a történelem, és akik Magyarországon vagy országunk határain túl élnek. A békességet, a szeretetet, a jó, Neked tetsző lelkületet pedig erősítsd a körülöttünk élő népek iránt. Légy segítségünkre, hogy a megbékélés útján járjunk. Ne válasszanak el többé a történelmi fájdalmak, hanem kössön össze bennünket a szolidaritás, hogy szeretetben és alkotó együttműködésben építhessük közös jövőnket.
Tégy minket a béke és a megbocsátás evangéliumának hiteles tanúivá, hogy fenntartsuk a lelki egységet, amíg majd minden nemzet eljön, hogy előtted az imádásban eggyé forrva leboruljon. Ámen.”
Imádságok:
(A Csúzai zászló szentelési ünnepe alkalmára írtam 1941. máj. 25 B.J. sz.t. az Úrban)
Hála adó ének (II. Mózes 15.r.20,21 v.)
Mikor a tengerbe veszett Farahó és serege
Föl kelt Mária boldogan Sok asszonyok is vele
Hogy ők mind meg szabadultak Ezért hála fejébe
Nagy örömmel dobot, sípot vett asszonyi kezébe
Össze hívta testvéreit: Jertek énekeljetek
Isten nagyságos dolgait Hirdetve örvendjetek
Én is ezt óhajtom tenni Ezen áldott ünnepen
Csoda dolgait az Úrnak Zengje gyarló énekem
Huszinkét esztenő előtt Szívünk nagy fájdalmára
Sötét bánat felhő borult Édes magyar hazánkra
Antikrisztus tanácsára Trianon gyilkos keze
Meg csonkítá drága testét amej fájón véreze
Szép hazánktól elszakítva Mi is rabokká lettünk
És babilon vizeinél Annyiszor keseregtünk
De azért hegedünket Nem függesztünk fűzfákra
Mindig nyujtott vigasztalást A szent Dávid Zsoltára
Kis seregünk a Templomban Békét lelt és nyug hejet
Krisztus hitünk kősziklája Csüggedni nem engedett
Bíztunk ami jó Istennk Örök igazságában
És drága magyar hazánknak A feltámadásában
S meg lett Húsvét szent napjára az csodáknak csodája
Baranyból el futott az Ellenség katonája
Kettös ünnep lett számunkra A Húsvétnak szent napja
Lelki testi szabadulást Hozott üdvünk főpapja
A trianon le van győzve miként a bőn és halál
Föltámodott Magyarország Vel ami Baranyánk
De tudjuk e- testvéreim. Ki őrködött felettünk?
Hogy a gyilkos háborúnak Martalékai nem lettünk?
Hajlékaink romja felett Keseregve nem áltunk
Földön futók ezreivel Éhen, szomjan sem jártunk
Ki őrködött más mint Krisztus A Golgotának hőse
Ő volt mindig s az is marad Drága Baranyánk őre
Hányszor láttuk erős karját Vizek áradatában
Bűnünk dacára úgy védett Mint Noét a Bárkában
Imé most is egész világ Ég itélet tüzében
Oh irgalom: csak mi vagyunk Az Ő nagy kegyelmében
Ez irgalom suja alatt Jertek száljunk magunkba
Töredelmes alázattal Roskadjunkle a porba
adjuk egész életünke Mint hála áldozatot
Mi jóságos Istenünknek Aki meg szabadított
És legyünk hű gyermekei Édes magyar hazánknak
Végre majd örökösei A boldog mennyországnak.
Juhász Gyula: Csáktornya
Nem voltam itt, de a rozsdás avarban
Lelkem bejárta százszor a helyet,
Hol Zrinyi élt, ki a búsult magyarba
Tüzes igével hitet égetett.
Az erdő áll még, ősi koronáján
Hárfáz a szél és vihar orgonál,
De földdel egyek már az ősi bástyák
S reményeinknek földje oly kopár.
Ma már düledék vára lőn Szigetnek
Egész hazánk s a késő énekesnek
Bús lelke sírva járja az avart
És néma daccal, fojtott fájdalommal
Idézi ősét, aki porba rogyva
Vérével írta: Ne bántsd a magyart!
Reményik Sándor: Mi a magyar?
/Korszerűtlen versek VIII./
Magyarok voltak Magyarország nélkül,
Magyarok vannak Magyarország nélkül,
Magyarok lesznek Magyarország nélkül.
Mert az országnál mélyebb a magyarság,
Mert test az ország és lélek a nép –
Keret az ország, s az ország-keretben
A magyarság a fejedelmi Kép…
Két évtizedig idegen keretben
A Kép, a lényeg alig változott,
Oltárképpé magasztosult talán,
Bár nyomta a keret, az átkozott.
A régi, rokon, ismerős keretben
Ne felejtsük: ez is csak foglalat –
Jobban hat a neki való keretben,
De mégis csak a Kép az, aki hat!
Csikoroghat az államgépezet,
Mert minden állam test és csikorog –
De Arany János dallama örök,
S Petőfin nem fognak ki divatok!
Vannak bolondjai a szerelemnek,
S őrültjei a honfi-láznak is –
De néha nagyon is hamar kisül,
Hogy mindez múló, balga és hamis.
Vannak korszakos szörnyű tévedések
És vad politikai divatok –
De néha egy-egy költő mondja el
Joggal: az állam mostan én vagyok.
Két évtizedes idegen keretben
Mi megláttuk az örök lényeget –
Országokat lehet szétdarabolni:
Nem lehet legyilkolni lelkeket!
(Kolozsvár, 1941. május 15.)