Vasárnapi Igehirdetés – Berta Imre

Igehirdetés

1959. július 26.

Írta : Berta Imre

Előfohász: Zsolt. 121:8.

Lectió: Máté ev. 23: 1-39.

Aratás egykor az örökkévaló mezőkön.

Máté. 9:35-38.

Isten kegyelméből olyan gazdag aratást értünk ebben az esztendőben, amilyenre matuzsálemi korú öregjeink is alig emlékeznek. Szent örömmel jártattuk tekintetünket a tejjel, mézzel folyó mezőinkben és rebegtük Jézusunkkal: …lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra”. Künn a mezőn zengett aratóink dala és egybefonódott gyülekezetünk énekével: „Vígak a föld lakosai…”. A két ének, mint két fehér szárnyú galamb, hálaadással emelkedett fel oda, ahonnan száll alá minden jó adomány és tökéletes ajándék.

Felolvasott Igénkben az örökkévalóság aratásának mezejére vezet bennünket Urunk Jézus. Úgy tekint reánk, mint akik méltók vagyunk, hogy az örökkévalóság számára arattassunk le és takaríttassunk be a mennyei csűrökbe.

Járjuk meg Urunkkal ezt az aratási mezőt, és szedegessük fel az üdvözülésre tápláló kalászokat:

1.- Tudjuk, hogy Urunk Jézust mindenütt nagy sokaság követte. Imé, most is nagy sokaságot lát maga körül. Itt egy szomorú tekintetű férfiút, amott egy vakot, odább egy nyomorékot, majd ismét egy csalódott és szenvedő orcát. Amint nézi, látja ezt a szomorú és várakozó sokaságot, könyörületességre indul irántuk. Mennyi jaj, mennyi bánat, mennyi nyomoruság…

Krisztus anyaszentegyháza hogyan nézi és látja a mai világ sokaságait? Azokat a roppant embertömegeket, akik egy-egy football-verseny alkalmával egymás hegyén-hátán tolongva gyülekeznek össze a stadionban, mint egykor Néró arénáiban a vérszomjas tömegek. Egy-egy nagy város vasúti állomásán az egymással tülekedő utasokat, egy-egy meghirdetett népgyűlésen a figyelő hallgatóságot tekintve, könyörületre indul-e irántuk a mai anyaszentegyház? Én is, a Krisztus tanítványa, meglátom-e közöttük a világosság után esengő lelki vakokat, a csalódott-kiégett árva szíveket, a testi és lelki nyomorékok különböző fajtáit, azokat a kietlen mezőkön tévelygő, mohó embertestvéreket, akik sóvárogva várják Isten fiainak megjelenését? Az aratók megjelenését?

2.- Mi indította könyörületre Urunkat ez iránt a sokaság iránt? Az, hogy látta, mennyire, el vannak gyötörve és szétszórva. Ah, hiszen pásztor nélkül való juhok ők. Urunknak félelmes tapasztalatokat kellett szereznie afelől, hogy milyenek voltak a nép pásztorai akkor, mikor Ő a földön járt. A farizeusokkal és az írástudókkal, e ravasz és képmutató népvezetőkkel mennyit kellett küzdenie és mennyi fájdalmat hordoznia, „…és ilyenek pasztorolják népemet…”. Megrázó ítéletet mondott felettük. Amint az imént hallottuk: hét jajjal jajdult fel miattuk: jaj néktek, doktorok, jaj néktek, képmutató írástudók, jaj néktek vak vezérek, jaj néktek meszelt sírok, holtak csontjai és undokságai.

Éppen ilyen ítélete hangzott el a papok felett az irgalmas samaritánus példázata szerint. Nagypéntek Anániásai, Kajafásai nem olyan szívtelen gyilkosok voltak-é, mint a példázat papja és lévitája?! Urunk ha ma járna szerte, háromfelé ágazott anyaszentegyházában, nem találna-e ma is Anániásokat és Kajafásokat, doktorokat és farizeusokat, akik vizet prédikálnak, de bort isznak, szent életről zengedeznek és parázna vágyak undokságával élnek?!

De Urunk amiatt is panaszkodik, hogy nemcsak nem jó pásztorok akik vannak, hanem hogy egyáltalán kevés a pásztor.

Talán különösen a jelenvaló időkről prófétált az Úr. Általános jelenség, kiváltképpen a kultúra és civilizáció vezérzászlaját emelő népek között, hogy nagy a lelkész hiány és kevés az utánpótlás. A mi jugoszláviai református egyházunknak ez az egyik nagy sebe. Egykor nagynépű missziói gyülekezeteink pásztor nélkül búslakodnak. Piszanica, Brekinjska, Prekomurje, a bánáti misszió elárvult, pásztor nélkül maradt kedves gyülekezeteink. Újonnan szervezett akadémiánkra eddig csak egy lelkészjelöltet tudtunk verbuválni. Egy svájci testvérünktől is panaszkodó levelet kaptunk, hogy mily nagy a diakonissza hiány, pedig a betegek, vakok, némák, ördöngősök sokasága résztvevő szívek, ápoló karok, gyógyítás után kiált.

3.- Hogyan mutatta meg Urunk könyörülő szeretetét? Szerte járván tanított és gyógyított. Fennkölt világokba emelkedve olvassuk mindezt a Szentírásból.

Az egyház, mikor nem felejtette el isteni küldetését, ugyanígy igyekezett eljárni. Tanított a templomban, iskolákban, és szerte járva a missziókban mindenütt. Kivált a reformáció járt ezen az úton. Templomot a felnőttek tanítására és iskolát a gyermekek nevelésére: ez volt mindig a jelszó és az első lépés. Mi, az idősebbek, még jól emlékezünk, hogy templomaink és iskoláink egymástól elvalaszthatatlanok voltak református egyházunkban. Ezért folytathattunk alapos és rendszeres vallástanítást. Megható volt, amikor néhány héttel ezelőtt a nagybeteg Pápa szülike ágya mellett istentiszteletet tartottunk, és a 95 esztendős hívő lélek hibátlanul, áhitatos értelmezéssel mondotta el és tanított bennünket a kisgyermek korában szívébe vésett erkölcsi szabályokra: „Kérjed Isten segedelmét dolgaidnak kezdetén…”.

De, hogy az egyház gyógyító szeretetszolgálatát igyekszik ma is teljesíteni ott, ahol lehet, mutatja például az, hogy egy mindkét lábára nyomorékká lett leánykánkat éppen a napokban küldhettünk ki Svájcba, ahol az egyházi klinikán ingyenes betegnek felvették, meg is operálták. Könnyezve olvassuk a beteg idevonatkozó beszámolóját. A jugoszláviai egyház imádságos kéréssel küldte, a zürichi egyház imádságos szeretettel felölelte őt.

4.- Szomorú a kép, amelyet Urunk Jézus maga körül látott, szomorú a kép, amelyet mi is magunk körül látunk. Azért szólít fel bennünket az Úr: kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az ő mezejére. Édes népem, hallod-e, teljesíted-e ezt a felhívást? Ám ne csak imádkozzunk, azaz csak kérjük, hanem magunk is legyünk mindjárt munkások, aratók. Hiszen mindnyájunkat méltóztat az Atya e csodálatos munkára: „Ti vagytok a szent nép és királyi papság”, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből a világosságra hívott el titeket. Változzék át minden egyes családi ház tempommá és iskolává, ahol a családfő, mint a család mennyei juhnyájának pásztora, lelki gyógyítója, kegyes és kies mezőkőn legelteti nyáját, mindenek felett pedig tanítja a nyáj kicsinyeit: „Kérjed Isten segedelmét dolgadnak kezdetén…”.

Egy ilyen, családjaiban megújuló, önreformáló gyülekezet készíti el a nyájat, érleli meg arra az utolsó nagy aratásra, amikor elhangzik a szózat: adj számot sáfár, a te sáfárkodásodról!

Ámen.

Imádság:

Engedjünk a felhívásnak, kérjük most is az aratás Urát, imádkozzunk:

Tökéletes volt minden tekintetben, amit Uram, teremtettél kezdetben. Az ember testét Te alkotád szépen, és lelkét épen. A Magad képét adtad ő reája…, de mi eljátszottuk ezt a tökéletességet, kóró és konkoly lelkekké lettünk. Így csak a Sátán aratására vagyunk alkalmatosak. De a Te Szentleked, Atyánk, visszaszülhet bennünket tiszta búzalelkekké. Vidd végre Szentlelked erejével, hogy ismét tiszta búzalelkek lehessünk, majdan learathass és mennyei csűrődbe betakaríttathass. Ámen! Záró fohász: Róm. 16 :27.

Berta Imre igehirdetése

Karanténbeli napjaink következő vasárnapi igehirdetése nagybecsű igehirdetőnktől, Berta Imre csúzai lelkipásztortól származik. Mondanivalója tömör és lényegi. Szavai egyszerűek és érthetőek. Hangzása élőbeszéd.

Nem mehetünk ezen a vasárnapon sem tempomba, de az Isten igéje velünk van. Olvashatjuk reggel és azt követően bármely órában. És most Isten igéje az igemagyarázaton, prédikáción keresztül is elérhet hozzánk. Éljünk hát az alkalommal! Olvassuk és hallgassuk! Isten megszólítja az Őt kereső lelkeket és bátorítást, vígaszt ad a nehéz hétköznapokban is.

Az igehirdetést közreadta a jelenlegi csúzai lelkipásztor, Varga György tiszteletes, és szól gyülekezeteink minden tagjának és barátainknak, ismerőseinknek is az Ige, a számunkra készített segítő eszközökön át. Aki tudja, adja tovább! Áldással, békességgel.

Igehirdetés, 1958. április 13.

Írta: Berta Imre

Előfohász: Zsolt 124:8.

Lectió: Efézus 1:1-8.

Kegyelem és Békesség!

Efézus 1:1-2.

Mától fogva három héten át házi áhítatainkon az Efézusbeliekhez írott levelet fogjuk olvasni. Ezért most, mikor elkezdjük és mielőtt a mára felvett Igéről szólnék, beszélek valamit az egész levélről.

Pál apostolt római fogságában fölkeresték kisázsiai barátai és munkatársai: Timotheus, Tychikus, Epafrás, és híreket hoztak az ottani gyülekezetekről. Ez adott alkalmat arra, hogy Pál ezeknek a gyülekezeteknek leveleket írjon – és így keletkezett az Efézusbeliekhez írott levél. Úgy látszik, ez a levél nem is csak az efézusbeli gyülekezethez íródott, hanem körlevélnek volt szánva a többi gyülekezetekhez is, s végül az efézusbeli gyülekezet levéltárában maradt.

Ebben a levélben Pál apostol nem annyira az egyén, hanem inkább a gyülekezet viszonyát tárgyalja Krisztushoz, az egyház mennyei fejéhez. Az egyház a földi test, mely a mennyei főnek engedelmeskedik, az egyes egyén a földi testnek tagja, s így az egyházon keresztül, az egyházban tartozik hozzá Krisztushoz. Erőteljes felhívás ez a hatalmas levél arra, hogy keresztyén életünket, mint a sötétség hatalma ellen vívott harcot bátran harcoljuk végig. Keletkezési ideje Krisztus születése után 60 körül lehetett.

Aki többet akar tudni az efézusbeli gyülekezetről, olvassa el az Apostolok Cselekedeteiről írott könyvben a 19 és 20-ik részeket.

„Pál” – Ezt a nevet ő maga vette fel, mert előbb- Saulnak hívták. A Benjámin nemzetségben gyakori volt a Saul név. Nemzeti hősük volt Saul király. Pál pedig latinul azt jelenti, hogy kicsiny. Ebben a névváltoztatásban is már szerénysége jutott kifejezésre.

„Jézus Krisztus apostola” – Nem a saját tekintélyével akar szólni az efézusiakhoz, hanem annak a nevében szól, aki küldte.

„Apostol” – ugyanis azt jelenti, hogy „küldött”. Úgy kezdi levelét, mint egy szerény kis postás, aki levelet hoz a gazdájától, Jézus Krisztustól.

„Isten akaratjából” lett Jézus Krisztus postása.- Az ő saját akarata egészen más volt. Épp az ellenkezője ennek. Ő Jézus Krisztus kergetője akart lenni. De Isten mást akart, és Isten akarata teljesedett be.

„Efézusban” – ebben az időben 200.000 ember lakott. A római birodalom egyik legnagyobb városa volt. Kelet kapujának hívták. Ma nyoma sincs. Talán a nevét sem tudnánk, ha nem lettek volna a között a 200.000 ember között „Krisztus Jézusban hívő szentek”. Nem azért voltak szentek, mert nem volt bennük bűn, hanem azért, mert hittek Krisztus Jézusban, aki bűneiket megbocsátotta, eltörölte. Mi is szentek vagyunk, ha hiszünk Krisztus Jézusban, aki az Ő drága vérével minden bűnünkért tökéletesen eleget tett, s minket az ördögnek minden hatalmából megszabadított, s ezzel saját tulajdonává tett. Ezért vagyunk szentek.

Az első versben benne van tehát, hogy ki küldi a levelét és hogy kinek küldi.

A második vers a szokásos apostoli üdvözlés:

„Kegyelem nektek és békesség.”

„Kegyelem”

Mi az a kegyelem?

Ellenkezője a halálos ítéletnek.

A halálra ítélt rab a siralomházban az uralkodótól kegyelmet kér. Az uralkodó tudja, hogy nem ok nélkül ítélték halálra, megérdemelte a halálos ítéletet, de megszánja és megkegyelmez neki. Hozzák az örömhírt. Futár hozza fehér zászlóval. Ne félj nyomorult ember, bár rászolgáltál a halálos ítélétre, de a király megkönyörült rajtad, elengedi a büntetést, visszaadja neked az életet. Ezt jelenti a kegyelem.

Mi vagyunk a siralomház halálra ítélt rabjai. Ez a világ a mi nagy siralomházunk. A Sátán nem marad adós, megfizeti a zsoldot, s ez a halál. Senki más nem segíthet rajtunk csak az életnek és halálnak győzedelmes fejedelme. És ennek megbízásából hozza a hírt az ő küldöttje, Pál apostol. Hozza, mint fehér zászlós futár, s felénk kiáltja: Kegyelem! Van-e ennél szebb szó? Nagyobb örömhír? Drágább evangélium, hogy „Kegyelem”!

„És békesség”

Micsoda békességről van itt szó?

Arról a békességről, melynek ellenkezője a háborúság. A háborúnál nincs rettenetesebb állapot. Mi nagyon jól tudjuk, mi a háború. Már kétszer kipróbáltuk. Félelem, rettegés, eszeveszett hajsza, szükölködés, hideg szoba, sorban állás, pincébe rohanás, óvóhely, bombatámadások, hadi fogság, család szétzüllése, amputált karok és lábak, utána forradalom, kivégzések, menekülés, emigráció és a többi. Ez a háború. Ennek ellenkezője a békesség, „Istentől, a mi Atyánktól”. Az ember nemcsak a másik emberrel, hanem Istennel is lehet háborúba. Ennek a világnak népei nemcsak egymással, hanem Istennel is háborúznak. Ellenkezünk Istennel. Ebből az ellenkezésből keletkezik minden bajunk és nyomorúságunk. Betegségek, kizsákmányolások, szociális nyomorúságok, feldúlt családi életek, elzüllött gyermekek, bűn és ennek zsoldja, a halál. És ehelyett most békességünk van Istennel, és ez a megbékélés.

„Az Úr Jézus Krisztussal” van, aki az Istennel való ellenségeskedést eltörölte (Efézus, 2:15.), Istennel megbékéltetett (Efézus, 2:16.), békességet hirdet távolvalóknak és közelvalóknak. (Efézus, 2:17.)

Ez a két legdrágább és legszebb szó a Bibliában. Ezért kezdi Pál apostol minden levelét ezzel a két szóval: „Kegyelem és Békesség”.

Veszélyes helyzetben katonáéknál ki szokták adni a jelszót és a választ, régi katonanyelven: losungot. Erről ismerik meg egymást az összetartozó csapatok s ezzel veszik elejét annak, hogy ellenséges kémek közéjük ne keveredjenek. Az egyik mondja a jelszót, a másik rámondja a losungot. Szép lenne, ha a keresztyének ebben az ellenséges világban így ismernének egymásra, így köszöntenék egymást.

Az egyik mondaná „kegyelem!”

A másik azt felelné rá „Békesség!”

Ámen.

Imádság:

Kegyelemnek Istene! Atyánk a Jézus Krisztusban! Köszönjük neked, hogy halálos ítélet és örök kárhozat helyett, melyet megérdemelnénk, Te megkönyörültél rajtunk, bűnösökön és Szent Fiadban, a mi Urunk Jézus Krisztusban kegyelmet hirdetsz nekünk, s általa békességet adtál nekünk a háborúság helyett. Könyörgünk, tarts meg bennünket ebben a kegyelemben és ebben a békességben most, és halálunk óráján. Ámen.

Záró fohász: Róm. 16:23.

Húsvét – hétfői igehirdetés

1958. április 7-dikén. Húsvét hétfő. Írta: Narancsik Pál

Előfohász: „A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet” Ámen.

Bibliaolvasás- Lectió: I. Thesszalonikai levél 4. rész 13 – 18. versei

Igehirdetés: János evangéliuma. 20. rész: 11 – 18.versek

Keresztyén Testvérem!

Ezen az ünnepen Isten igéjének örömüzenete arról beszél nekünk, hogy egy szomorúságban vergődő asszonyi lelket miként vezetett el a kegyelem a diadalmas húsvéti győzelem boldog bizonyosságára. Mindazok között, akiket Isten kegyelme kiválasztott arra, hogy meglássák a dicsőséggel feltámadott Krisztust, Mária Magdaléna volt az első, aki birtokába jutott annak a felismerésnek, hogy az Úr Jézus e napon legyőzte a halál hatalmát.
Közöttünk is lehetnek sokan, akik egy-egy szívükhöz nőtt felejthetetlen életnek elvesztése miatt fájdalmas és gyógyulni nem akaró sebet hordanak szívükben. Ma is vannak, akik vigasztalást találni nem tudó szomorúsággal mennek ki egy-egy drága szerettüket magába rejtő sírhoz. – Testvéreim! Szegődjünk ma Mária Magdaléna nyomdokaiba, aki nagypénteki gyászban indult el Jézus sírjához és dicsőült örömmel távozik onnan, mint boldog bizonyságtevője a feltámadott Krisztusnak.

Mária Magdaléna egyike volt azoknak a női lelkeknek, akik még Galileában jártában megismerte az Úr Jézust és hűséges követőjévé lett. Mélységes hit és határtalan ragaszkodás élt szívében az Úr iránt, aki az ő addigi életét egészen átváltoztatta. Végigkísérte Őt a fájdalmak útján egészen a Golgotáig, sőt, a sírbatételig. Kimondhatatlan fájdalom égett a szívében, amikor szenvedni és meghalni látta azt, akinek mindent köszönhetett. Mikor vasárnap hajnalban – semmit nem törődve a reá leselkedő veszedelmekkel, – lelke égő fájdalmával elindul a sírbolt felé, csak Mesterére gondol, akit élve nem láthat többé. Ijedt megdöbbenéssel látja, hogy a nehéz kő a sír szájáról el van hengerítve, és azonnal megértette, hogy itt valami felderítésre váró titokzatos dolog történt. Felzaklatott lélekkel fut vissza a tanítványokhoz, hátha ők segíthetnek a különös dolognak végére járni. Mária híradására Péter és János azonnal elindul utánanézni a rejtélyes dolognak. A tanítványok a sírt valóban üresen találták. Nekik ez elég is volt, s hamarosan visszatérnek övéikhez. Mária azonban ott maradt gondolataiba és fájdalmába merülten a sír előtt. Arra gondolt, hogy az ellenség valami álnok módon ellopta Krisztus holtestét, mert talán felbőszítette őket, hogy ilyen tisztességes temetés jutott egy kivégzett ámítónak, és bedobatták a megkövezettek és keresztrefeszítettek becstelen gödrébe.

Amint így gyötrődött kétségek között, viaskodott zokogva a sír előtt szomorú magányosságában, a húsvét égi hírnökeit pillantja meg a sírban, akik gyöngéden és biztatóan szólnak hozzá. Noha szívében feltámadt valami boldog sejtelem, hogy íme az Úr angyalai jöttek ide, tehát közel van hozzá a vigasztalás és segedelem. – Mégis panaszló zokogással sírja el fájdalmát: „elvitték az én Uramat és nem tudom hová tették!” Az érthetetlen rejtély köde veszi még körül és fájdalmas szívének panaszai miatt nem tudja még lelkét kitárni az égi követek örvendetes híradása előtt. Míg kétség és remény között hallgatja az angyalok beszédét, s Urának elvesztése miatti fájdalmában nem tud vígasztalódni, – zokogása közben hátrafordulva egy férfit pillant meg maga mellett a tavaszi napsugárban, aki megszólítja: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” – Mária hallja szót, de nem ismeri fel a hangot. Azt gondolja, bizonyosan József kertésze az, aki idejött a kora reggeli órában a sírkertbe dolgozni. Annyira betölti szívét a szomorúság, hogy fejét lehajtva tovább sír, és úgy mondja: „Uram, ha te vitted el, mondd meg hová tetted őt, és én elviszem.” Az ismeretlen ellágyult ettől a gyermeki érzelmességtől, és egyetlen szóval felel. Nevén szólítja, azon a szívbemarkoló, feledhetetlen hangon, melyen már oly sokszor megszólította őt: „Mária!” – Mintha álmából riasztották volna, ujjongó örömmel felkiállt: „Rabbóni! Mesterem!”. Földöntúli elragadtatással odahullott lábaihoz a harmatos fűbe, hogy átölelje azokat a lábakat, amelyeken még vörösen virult a szegek sebe. Jézus azonban így szólt hozzá: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel Atyámhoz, hanem menj atyámfiaihoz és mondd meg nekik: felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz”. És nyomban elvált a térdeitől és eltávozott a fák között a reggeli napsütésben. Mária nézett utána, míg el nem tűnt. Aztán felkelt a pázsitról és magánkívüli boldogsággal futott, hogy elmondja övéinek élete legáldottabb élményét, hogy látta a dicsőséggel feltámadott Urat.

Testvéreim, könyörögjünk azért, hogy mindnyájunk szívében ilyen hatalmas erővel lángoljon fel a húsvéti bizonyosság: Krisztus feltámadott, s legyen az élő Krisztussal ilyen életünket átformáló személyes találkozásunk, mint volt Mária Magdalénának azon az első húsvét reggelen. Ezt a kegyelmet azonban nem nyerheti meg az Úrtól mindenki. A feltámadott nem akárkinek jelent meg akkor sem, de azóta sem. Csak olyanoknak, akiknek nagyon hiányzott, akik mélységesen vágyakoztak, és keseregtek utána, azokat ajándékozta meg a húsvéti bizonyosság örömével. Akik megelégedetten örültek annak, hogy sikerült őt megölniök, azokat sorsukra hagyta.

Tanuljuk meg Mária példájából, hogy Jézus nem azonnal adja meg a Vele való találkozás örömét, hanem türelmes szeretettel vezeti a Benne bízókat a boldog bizonyosság felé. Legyen bíztatás számunkra, hogy íme milyen nehezen születik meg a Feltámadottban való diadalmas hit még ebben a forró vágyakozásban teli lélekben is. Milyen lassan tör keresztül a gyász sötét felhőin a nagy örvendezés ragyogó napfénye. Ne légy elkeseredett, ha benned is kétségek támadnak. Nem te vagy az első, akit a Feltámadott csak küzdelmek árán tud meggyőzni. De meggyőz, csak légy kitartó a keresésében és állhatatos a kegyelem ajtaján való zörgetésben.

Még egy dologra int Mária Magdaléna példája. Aki egyszer átélte a húsvéti diadalmas örömet, annak meg kell hallania a küldő parancsát is. Nem zárhatom magamba vallásos rajongással, mint boldog titkát szívemnek, hanem közölnöm kell másokkal is. Minél többekkel, hogy nekik is ugyanolyan nagy öröm legyen a Feltámadottal való találkozás.

Áldott legyen a kegyelmes Isten, hogy a húsvéti diadallal a mi halhatatlanságunkra is zálogot adott, mert Krisztus a feltámadás és az élet, és aki Őbenne hisz, ha meghal is él az. Ámen.

Imádság: Új énekeskönyv 307. dícséret: 2-5. verse. Régi énekeskönyv 129. Dícséret.

Jézus él, mi is élünk, A haláltól nem félünk, Mert meggyőzte a halált, Örök váltságot talált Isteni erejével, Hathatós érdemével.

Nekünk megigazulást, Erkölcsi megjobbulást, Istennel békességet, És boldog reménységet Nyert föltámadásával, Örök igazságával.

Előtted arcra esünk, S kérünk, édes kezesünk, Részeltess halálodnak És föltámadásodnak Drága érdemeiben, Édes gyümölcseiben.

Cselekedd Szentlelkeddel, Végtelen érdemeddel, Hogy új életet éljünk, Végre porból fölkeljünk Az örök boldogságra, És halhatatlanságra.

Bátori István (1749-1833)

Záró fohász:

Római levél 16.rész 27.verse:„Az egyedül bölcs Istennek a Jézus Krisztus által dicsőség mindörökké. Ámen“

Húsvét – vasárnapi igehirdetés

1957. április 21-dikén. Húsvétvasárnap – Írta: Narancsik Zoltán

Előfohász: „ A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet” Ámen.

Bibliaolvasás- Lectio: Lukács evangéliuma 24. rész 1 – 12. versei

Igehirdetés: Lukács ev. 24. rész: 1 – 6.versek

AZ ÉLŐ JÉZUS

Keresztyén Testvérem!

A nagypénteki események véres színhelye: Jeruzsálem elcsendesült. A nép szétoszlott, és a csúfolódás zaját halotti csend váltotta fel. A tanítványok a rettenetes események hatása alatt szétfutottak, a sír őrizésére kirendelt katonaság nyugodtan hajtotta álomra fejét, nem látott okot a félelemre. E nagy csendesség és némaság között a hét első napjának reggeli szürkületében asszonyokból álló kis csoport megy végig az alvó város utcáin. Krisztus sírjához mennek. A halott Mester utáni kegyeletük viszi őket azzal a szándékkal, hogy a holttestet bebalzsamozzák. Szorongó érzéssel mennek. Nemcsak az a borzasztó valóság marcangolta lelküket, hogy a Mester meghalt, hanem az a tény is, hogy a leggyalázatosabb halállal, megbélyegezve, keresztre feszítve halt meg. Aggódtak és töprengtek azon, hogy a sírbolt le van pecsételve és ki lesz az az erős közülük, aki elhengeríti a követ a sír szájáról. Szeretetük és ragaszkodásuk azonban elnyeri jutalmát, mert a hit, amely Jézus sírjához vitte őket, csodát látott: a kő elhengeríttetett és ők megdöbbenve látják, hogy az Úr teste nincs a sírban. A halott helyett két fehér ruhába öltözött férfi jelent meg előttük és azt kérdezte tőlük: „Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, az Úr feltámadott!“ E nem várt híradás hallatára leírhatatlan öröm vett erőt az asszonyokon, és lélekszakadva viszik a hírt a tanítványoknak.

A tanítványok számára ez a hír a húsvéti üres sír: elveszettnek hitt ügyük győzelmét jelentette.

A szerte futó tanítványok úgy gondolták, hogy az ő sorsuk és az általuk hordozott ügy sorsa is megpecsételtetett a nagypénteki keresztfán elhangzott sóhajtással. „Elvégeztetett“. Milyen forró öröm járhatta át testüket-lelküket a hallott hír, majd a megtapasztalt látás után: „mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt az Úr, feltámadott!“

A mi számunkra a feltámadás ünnepe az életet jelenti. Azt a hívő megtapasztalást, hogy életünkben nem a halál az utolsó szó, életünk kapuja nem záródik le a sírgödörnél, mert hangzik felénk is a megfeszített és feltámadott Krisztus szava: „Mert én élek, ti is élni fogtok…. Én vagyok a feltámadás és az élet, aki énbennem hisz, ha meghal is, él az“. Amíg a világon élünk, Testvéreim, az élet és annak kérdése a legfontosabb nekünk. Mióta csak ember él ezen a földön, azóta minden törekvés odairányult, hogy az élet minél tökéletesebb és teljesebb legyen. Emberi milliók kívánkoznak az élet titkába beletekinteni, az élet és halál kérdéseire feleletet adni. A tökéletesebb élet, a halhatatlanság után való vágyakozás minden időben ott élt az emberek szívében. Már a pogány görög bölcs, Szókratész előtt is derengett valami kis látás, amikor a halál felől érdeklődő barátjának azt feleli: Engem akartok ti eltemetni? Meglátjátok, hogy én nem tűnök el. Testemet eltemethetitek a hagyomány szerint, de lelkem élni fog köztetek.

Az emberiségnek ezt az öntudatlan sejtését hozta felszínre és helyezte isteni fénybe a megfeszített, és feltámadott Krisztus példája. Az a megnyílt sír eleven erővel hirdeti, hogy van bennünk valami, ami több, mint a világ, ami örökkévaló érték.

Irók, festők, nagy alkotóművészek nyomán sok ember kimondja és igaznak vallja azt az állítást, hogy „az élet: álom.“ Aki ezen gondolkozik, százszor is felteszi a nagy, szívet hasogató kérdést: hát valóban csak ennyi az élet? Csak egy rövid álom? Nincs annak magasabb rendeltetése? A halál pontot tesz az életünk végére? Hát akkor van értelme a jóságnak, szépségnek, igazságnak? Ha az élet csak egy rövid álom, minek akkor dolgozni, fáradni? Szeretet, önzetlenség, világot átformáló nagy erények, gondolatok, tettek: mit érnek akkor? Mit ér az igazság győzelméért hozott tengernyi áldozat, hitért, szabad, boldog életért való harc, ha itt minden csak egy rövid álom és semmi más?

Testvéreim! A megfeszített és feltámadott Krisztus a bizonysága, hogy van magasabb célja és értelme életünknek, mert megmutatta, hogy a jóságnak végeredményben győzni kell a gonoszság felett. A természeti világban az elmúláson keresztül indul az új élet. A magnak el kell rothadni, hogy új termést hozzon. Éppen így a lelki világ törvényei szerint Krisztusnak is, mint első zsengének meg kellett halni, hogy halálából új élet fakadjon. Krisztus megnyílt sírja meggyőző erővel hirdeti, hogy ami Istentől született, azon nincs hatalma a halálnak.

Ma is megállottunk a feltámadott Krisztus sírjánál. Vajon átjárta-e szívünket ez az öröm, a győzelmi érzés, mint ahogy átjárta amaz asszonyok és a tanítványok szívét? Feltámad-e bennünk a szent elhatározás Krisztus követésére? Ha igen, akkor számunkra is feltámadott Krisztus, megszületett bennünk az új ember, megértjük a két fehér ruhába öltözött férfi szavát: „Mit keresitek a holtak közt az élőt?“.És beteljesülnek rajtunk a feltámadott Krisztus búcsúszavai: „Ime én tiveletek vagyok minden napon, a világ végezetéig“. Ámen.

Imádság:

Áldd meg Úr Isten azt a boldogító hírt, hogy az élet győzelmet vett a halálon. Tedd ezt valósággá és erővé a mi szívünkben is. Amint a mi Urunk meghalt és feltámadott, add, hogy mi is meghaljunk a bűnnek, és feltámadjunk az életre. Valahol a bűn átka szíveket fogva tart, vezesd el őket a szabadságra, amelyre Krisztus szabadított meg minket. Valahol szerető szívek sírnak a koporsó mellett, vigasztald meg őket, hogy a feltámadott Krisztus elvette a halál hatalmát, és visszaszerezte nekünk az életet. Valahol erőszak és igazságtalanság uralkodik a földön, jövel, juttasd diadalra igazságodat, míg végtére az egész világ felismeri, hogy az erő és hatalom tied, örökké. Ámen.
Záró fohász: Római levél 16. rész 27.verse „Az egyedül bölcs Istennek a Jézus Krisztus által dicsőség mindörökké. Ámen“

Nagypéntek – Igehirdetés

A keresztyén, a protestáns egyházak, – ünneptelen félévét megelőző, – ünnepeinek sorozata áll majd előttünk: Virágvasárnap után Nagypéntek, majd Húsvét első, és második napja, Mennybemenetel (Áldozócsütörtök), Pünkösd első és második napja, Szentháromság vasárnap. Ezekben az ünnepnapokban is hitben erősítenek, vígasztalnak, bátorítanak bennünket az előttünk járó, néhai és még velünk, az árnyékvilágban járók közötti lelkipásztorok.

Jézus Jeruzsálembe való bevonulása napján, Virágvasárnapon megszólított bennünket és szívünkbe helyezte az igét Nagy Endre, néhai karancsi, kői és sepsei lelkipásztor. Igehirdetése honlapunkon is olvasható.

Ezt követően most, Nagypénteken a régi jugoszláviai refomátus egyház lelkészi karának, még élő lévita lelkipásztora, tanúja, Lángh Endre, nyugalmazott püspök, a vinkovci-, tordinci, pleternicai és bjeliseváci gyülekezetek volt lelkipásztorának bizonyságtétele szól hozzánk.

Nagypéntek a reformátusoknál és a protestáns egyházakban a legnagyobb ünnep. Ekkor Jézus kereszthalálára, és áldozathozatalára fektetjük a hangsúlyt. Ez az egyszeri és tökéletes áldozathozatal felülmúlta és végleg eltörölte a papok által az Isten népéért való, ószövetségi tiszta és szeplőtelen állat-, égő-, és füstölgő áldozatbemutatását. Nincs többé rá szükség, mert Isten elfogadta Krisztusnak értünk hozott áldozatát, a bűnök bocsánatára. Látszatra szomorú és tragikus, de annál felemelőbb, ahogy erről Lángh Endre igehirdetése is bizonyságot tesz. A vírusmentes világban a református gyülekezetekben a nagyhét minden egyes napján volt bűnbánati istentisztelet. Nagypénteken ma is az úrasztalára fekete terítőt terítünk. Harangjaink nem hallgatnak, hanem hívogatnak. Nem rövidített misénk van, hanem teljes délelőtti, vagy délutáni liturgia szerinti istentiszteletet tartunk. Áldott ünneplést kívánok minden kedves testvérünknek, olvasóinknak!

Áldáskívánással: Kopácsi Kettős János szuperintendens, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház püspöke.

Nagypéntek (1958. április 4.) – Igehirdetés. Írta: Lángh Endre
Előfohász: „A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet” Ámen.
Bibliaolvasás- Lectio: János evangéliuma 19. rész, 28 – 37. versei
Igehirdetés: János ev. 19. rész: 30.vers

Keresztyén Testvérem!

Ma Nagypénteket ünnepel majdnem az egész keresztyén világ. Sokan még azok is, akik egyébként nem igen járnak templomba, ma templomba mennek. Ma az Úr halálára emlékezünk. Annak halálára, aki úgy szeretett, ahogy rajta kívül senki se tudott. De ne legyen a mi nagypéntek-ünneplésünk csak puszta emlékezés! Lélekben menjünk ma Hozzá, álljunk meg keresztje alatt, halljuk meg szavát, mert a keresztről is hozzánk szól: „Elvégeztetett”. Urunk, küldd le a Te Lelkedet, hogy annak segítségével mélyedjünk el Benned! Hódolattal kell megállnuk haláltusában szenvedő Urunk keresztje alatt. Oly gyötrelmeket szenved testében, amilyen gyötrelemről nekünk sejtelmünk sincs. Lelke gyötrelmeiről ne is szóljak. Gondoljunk csak a Gecsemáné kertjére… Mennyire felettünk áll, még megaláztatásában is! Mily fenséges a kereszten is! Mikor a fájdalmak haláltusájában gyötrődik az ember, hányszor megbomlik az elme is! Nem képes már gondolkozni sem, sőt rémképeket lát, hallucinál, vagy teljesen eszméletén kívül van. Urunk a halála pillanatáig világos öntudatánál volt. Utolsó cseppig kiitta „a poharat”. Világos öntudattal kiáltja bele ebbe a bűnös világba, hogy örökre hangozzék a viszhangja: „Elvégeztetett”.

Mire mondotta a haldokló Megváltó – dicsőség Néki! –, hogy „elvégeztetett”? Mindenek előtt: „elvégeztetett” mindaz, amit a szertartások, ígéretek és a próféták megjövendöltek. Ha kissé figyelmesen nézted meg, testvérem, a mai igét, szembe tűnhetett, hogy a 28. versben is ott áll: „elvégeztetett”. Ebből világosan láthatjuk, mire mondotta Urunk: „elvégeztetett”. Beteljesedett az írás az első betűtől az utolsóig, mind a törvény, mind a „veres tehéntől” (Mózes IV. könyve 19. rész 2.verse) a gerlicéig, az izsóptól a Salamon templomáig. Nincs szertartás, jel, szimbólum ami Benne el nem végeztetett volna. Nincs prófécia akár a Kébár partján, akár a Jordán mellett prófétálta is, nagy, vagy kispróféta; sem álomlátás, akár Babilonban, Samáriában, vagy Júdeában vette a látomást a látnok, mely teljesen be ne teljesedett volna Urunkban.

Testvéreim, hát nem fenséges dolog, hogy látszatra oly ellentétes próféciák, szertartások és ígéretek tömkelege egy személyben beteljesedett?! Tedd félre csak egy pillanatra az Úr Jézust, s úgy vedd elő az Ószövetséget, és próbáld megoldani a rejtélyt: Próbálj alkotni magadnak egy olyan eszmei személyt, aki alkalmas arra, hogy benne minden ígéret, jel, prófécia beteljesedjék! Ne feledd: olyan kell legyen, mint Mózes és mégis oly vezér, mint Józsué, egyben kell, hogy legyen Tóra és Melkisédek, kell, hogy egyaránt legyen Dávid és Salamon, Nóé és Jónás, Júda és József. Nem csak megöletett bárány, és meg nem öletett, de pusztába üldözött bak, a vérbe mártott galamb, s a galambot megölő pap, sőt oltár is kell, hogy legyen, a szent sátor is, az aranyfedél és a szent kenyér is. De ne feledd el a próféciát sem: „Hajoljanak meg előtte mind a királyok, és minden nemzet szolgáljon neki.” (Zsoltár72:11) és mégis „Útált, és az emberektől elhagyatott” volt. Szűztől kell, hogy szülessen, hibátlan, és tökéletes kell, hogy legyen. Dávid Fia, és mégis száraz talajból kinőtt vessző.

Legyél a világ legbölcsebbike, akkor sem fogsz elgondolni olyan személyt, akibe mindez beleférhetne! Itt nem segít az emberi elme! A mi parányi elménk itt elenyészik! Az Úr legyen irgalmas, hogy ne emberi bölcsességgel, hanem az Ő Lelke erejével olvassuk az írásokat a kereszt fényében! „Elvégeztetett” – áldott légy Urunk örökre! Helyetted és helyettem, érted és értem, az Úr végzett mindent. Soha életemben egyetlen egy törvényt, egyetlen egy parancsot tökéletesen meg nem tartottam. S ha még minden parancsolatot be is tartottam volna tökéletesen, s csak egyben hibáztam volna, akkor is már bűnös vagyok. Akármerre próbálok menekülni, akármennyire erölködöm is, tehetetlen vagyok, bennem a bűn, s a Sátán hatalmasabb nálam. Ó, milyen nyomorúlt ember vagyok. Előttem a törvény, mely tökéletes és szent, s nekem nem használ semmit, sőt elítél. Vagy azt gondolom, hogy jó ember vagyok, mert hiszen nem vagyok olyan, mint a szomszédom; nem iszom, nem káromkodom, a rendőrséggel sem volt bajom, s közmegbecsülésnek örvendek! Az ilyen jó ember bízhatik magában, hiszen nem is ismeretes ilyen jó ember. Egy napon felnyitom a bibliámat s egy kemény hang összetör bennem mindent: „Átkozott az a férfi, aki emberekben bízik!” (Jeremiás könyve 17. rész. 5. vers) Nem bízhatom magamban sem.

Nos, Testvérem, ha ez a te eseted is, gyere akkor most velem. Az Úr Jézus széttárt karokkal, keresztre szegezve kiáltja felénk: „Elvégeztetett!” Ő elvégzett helyettünk mindent; Betöltötte a törvény, a próféták minden csodáját – helyettünk. Nekünk kellett volna, de mert mi erre teljesen képtelenek voltunk, Ő eljött, hogy helyettünk elvégezze, mert mi soha el nem tudtuk volna végezni. Őérette, – ha saját semmirevalóságod, bűnös voltod nyomorában hittel Hozzá fordulsz, magad Néki teljesen átadod, az Atya hallja a Fiú kiáltását: „elvégeztetett”, s – bűneid adósságlevelét összetépi.

Keresztyén Testvérem, érzed, érted, felfogod-e: a Krisztusban minden bűnöd megbocsáttatott. Te Isten előtt megigazultál, igazzá, szentté lettél – Őérette, általa, s benne. Lehet-e akkor, hogy boldogan ne ujjongj? Lehet akkor nem örömkönnyeket sírni, mikor Isten ily csodálatosan szeret minket? Lehetséges-e, hogy további életünket teljesen Neki ne szenteljük? Lehet nem gyűlölni a bűnt, mikor Isten ily drága áron szabadított meg bennünket a kárhozattól? Lehet-e nem szeretni a bűnös embert, mikor Ő annyira szerette, hogy mindent elvégezett érte? „Elvégeztetett”!

Menj el, testvérem, minden szenvedőhöz, búsulóhoz, reménytelenhez, s vidd hozzájuk nagypéntek, s minden idők boldog evangéliumát, hogy „Elvégeztetett”. Az igazi örömöt elmondani nehéz, de elrejteni lehetetlen. Ha életedet a kereszt szava tölti be, hogy „Elvégeztetett”, akkor belső erő fog hajtani, hogy csak Neki élj, és másokat is Hozzá vezess.
Szüntelenül imádkozva áldd az Urat azért a nagy jótéteményért, hogy megváltásod „Elvégeztetett”. A Szentlélek Úristen legyen velünk, hogy a háladatosság jó gyümölcseit teremjük az Úr szent neve dicsőségére. Ámen.

Imádság: Új énekeskönyv: 296. dicséret, Régi énekeskönyv: 121. dicséret.

Virágvasárnap, 2020. április 5.

Igehirdetés – 1963. április 7-dikén. Virágvasárnap – Írta: Nagy Endre lp.

Előfohász: A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és a földet. Ámen.

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 21. rész 1-11. versek.

Imádság: Mindenható Isten, könyörülő mennyei édes Atyánk! E napon a Te szent Fiadra emlékezünk és hálát adunk Őérette, akiben akkor sok bajunkból való szabadítóját várta a sokaság, Őbenne mi a legnagyobb veszedelemből, a bűnből való szabadítónkat keressük, és hálaadással köszönjük, hogy meg is találjuk. Légy áldott, hogy Ő ma is közeledik hozzánk, akit ma is sokan dicsérnek és magasztalnak, akik követik Őt. És dícsérik Őt örök dicsőségben a mennyei seregek. Bűnösök és méltatlanok vagyunk Őhozzá, mégis az ő nevében és érdemében bízva fohászkodunk Hozzád. Őbenne örökkévaló szeretettel szeretsz minket, aki életét értünk adta és megváltott, hogy az ő népe, az Ő megváltottai lehessünk. Add, hogy Hozsánna-kiáltásunkban egész életünket valóban Neki, és életünk királyának és Urának szánjuk oda kedves áldozatul. Ámen.

Alapige: Zakariás próféte könyve 9. részének kilencedik verse.

A szeretet Királya

Az Úr Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának története azért nagyon szívhez szóló, azért nem válik érdektelenné számunkra, ha minden évben újra halljuk is ugyanazt a történetet, mert minden embernek általános vágyakozása ez amit Jézustól várnak: hogy az életük jobb, szebb legyen. Akik Őt üdvözölték Hozsánna kiáltással, ezt várták tőle.
Egy és ugyanaz volt az emberek szívében élő vágyakozás arra, hogy jobb, szebb lesz az életük, de ennek megvalósulását a zsidók közül legtöbben, sőt talán azt lehetne mondani, hogy mindnyájan, olyan megváltót, hadvezért és királyt vártak, aki az Izráel felett uralkodó Római Birodalmat és Izráel minden ellenségét legyőzi, és Izráelt győzelmes, erős, hatalmas néppé teszi. Ez a váradalom nem felelt meg a prófétai jövendöléseknek, amint azt olvassuk is mindjárt, Ézsaiás könyve 53. részében. „Nem felel meg ez a váradalom Jézus akaratának sem. Ezért Jézus kiigazítja, visszájára fordítja ezt az ünneplést. A hatalom nélküli fejedelem a prófétai jövendöléseknek megfelelően szamárháton, alázatosan, halálig engedelmes, és az Atyával való megbékélés szolgálatát vállalva halad a jeruzsálemi úton. A szenvedés és halál bizonyosságában is királyi felség: éppen ebben lesz nyilvánvalóvá, hogy Ő a Messiás-Király.” (Dr. Dezső László). Csak látszólag volt hatalom nélküli fejedelem, mert szeretete, alázatossága, mennyei Atyja iránti engedelmessége minden földi uralkodónál nagyobb hatalmat jelent. Tehát tulajdonképen a leghatalmasabb király.

Mivel más volt a váradalom Izráel népének szívében és más volt a váradalom beteljesedése Krisztus-Messiás által, azért az Úr Jézus Jeruzsálembe való bevonulásával kapcsolatban arról szólhatunk:

Először: Mi az, amit ebben a bevonulásban külsőleg látunk, és ami tulajdonképen nem Jézus Krisztusnak szól, hanem a zsidók által az ő kívánságaik szerint elképzelt megváltónak. Akkor ők még úgy gondolták, hogy Jézus majd betölti ezt a vágyakozást.

Másodszor: Ami Jézus akaratában megegyezik ezzel a Jeruzsálemből való bevonulással.

Harmadszor: Ami különbözik Jézus akaratában és munkájában Izráel népének váradalmáról.

Külsőleg szembeötlik a Jeruzsálembe való bevonuláson a következő: „Jézus az Olajfák hegyéről indul Jeruzsálembe. Az előző éjszakát Bethániában, Lázár környezetében tölti. Ilyenkor ünnepek előtt már zarándokok is nagy számban indultak Jeruzsálembe. „A Jeruzsálembe tartó zarándokok között hamarosan híre fut, hogy a Lázárt feltámasztó Messiás elindult az Olajfák hegyéről. Ehhez a szent helyhez hagyományok és messiási váradalmak egész sora fűződött. A hagyomány szerint itt fog Isten megjelenni Izráel feltámasztására, innen fog kiindulni az új Jeruzsálemi birodalom. Jézust és tanítványait megelőzte a hír: Megindult a Messiás-Király.” Várják tőle, hogy legyőzi ellenségeit és naggyá, hatalmassá teszi Izráelt. „Ezért az ünnepélyes fogadtatás, a pálmaágak, üdvözítő felkiáltások. Nem az Úr szenvedő szolgáját, hanem a Dávid Fiát üdvözlik. E külsőségeket az őskeresztyének is megszokták ismételgetni, amikor az őskeresztyén gyülekezet tagjai az Olajfák hegyén gyűltek egybe, pálmaágakat vittek magukkal, és Jézus bevonulását példázva, a püspök vezetésével megindultak a város felé. Ez a gyakorlat idővel elterjedt más gyülekezetekben is.”

A bevonulás Jézus akaratával történik. Ő küldi el a két tanítványt, hogy hozzanak el neki egy szamarat, ami nem az övék volt. Ez meglepő dolog lehet számukra, de mégsem tiltakoztak. Ez Jézus akarata iránti bizalmuknak is tulajdonítható, de az is valószínű, hogy a tanítványok is valami nagy politikai változást várhattak e bevonulástól, és azért engedelmeskedtek a kockázatosnak látszó parancsnak. Ezért terítették felsőruhájukat a szamárra. Hogy Jézus szamárháton vonul be, azt részben az alázatosság jelének tekinthetjük, ha arra gondolunk, hogy nálunk a szamár nem valami nagy megbecsülésnek örvendő állat, vagy arra is, hogy gyakran pásztorok használják és Jézus magáról, mint Pásztorról beszélt. Másrészről azonban arra is gondolni kell, hogy keleten a szamár termetesebb, csinosabb, mint nálunk, ennélfogva gyakran a legelőkelőbbek, sőt királyok is használták ünnepélyes bevonulás alkalmával. De ilyenkor keleti pompával szerelték fel a szamarat: aranyozott szerszámmal, értékes, díszes pokrócokkal stb. Itt azonban éppen ezek hiányoztak. A király alattvalóinak felső ruhái helyettesítették a földi királyok pompáját. A szamár tehát királyi jel. Az pedig, ahogyan ráül Jézus, egyszerűségének, alázatának megdöbbentő jele. A zarándokok Jézust a maguk prófétájának tekintik, viszont a jeruzsálemiek tudatlanságát és Isten terve megvalósításában való jártatlanságát bizonyítja, hogy nem ismerik fel a Messiást, hanem azt kérdezik: Kicsoda ez? A zarándokok felelete: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta. Ezzel támadják azokat, akik szerint „Názáretből támadhat-e valami jó?” Ez mutatja a zarándokok római-ellenes gondolkodását.

Jézus magatartása különbözik az izráelbeli általános gondolkodástól, mert Ő valóban királyként vonul be Jeruzsálembe, de nem olyan királyként, aki földi fegyverekkel és hadsereggel akarja legyőzni Izráel ellenségeit, hanem az a király, aki a végletekig, haláláig, sőt azontúl terjedő harcban Izráelnek és minden embernek az egyetlen valóságos ellenségét, a bűnnek a hatalmát akarja végleg legyőzni, „hogy aki Őbenne bízik el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ez a bűnből való szabadítás a végleges szabadítás, mert a bűn minden gonosznak, minden gyűlölködésnek, minden háborúságnak egyetlen oka. A bűnnel együtt mindezt Jézus megerőtleníti, mert Jézus Krisztus értünk való áldozata, kereszthalála a bűnből hoz számunkra szabadulást. Az Őbenne való hit által találunk valóságos békességet és erőt minden gonosz hatalom legyőzésére. Jézus e győzelmért nem mások leigázásával, hanem a szeretet hatalmával harcol. Az Ő, és az Ő követőinek fegyverei: az igazlelkűség, a békesség evangéliumának készsége, a hitnek pajzsa, az idvesség sisakja, és az imádság, amit olyan szépen leír Pál apostol az Efézusbeliekhez írott levele 6. részében a 14. verstől a 18. versig. Olvasd el. Izráel népe nem ilyen lelki fegyverekkel, hanem sebet okozó és gyilkoló fegyverekkel való harcra gondolt, és ettől várta szabadítását. Ebben részese volt az emberiség régi bűnének, az emberek egymás elleni harcának. Ez megkezdődött már Kain gyűlöletével, és Ábel ellen elkövetett gyilkosságával. Ezért figyelmeztet minket Jézus a Máté evangéliuma 25-dik részében a 4-dik verstől a 13-dik versig. Olvasd el a Bibliából, majd folytasd tovább. Állhatatosságra van szükségünk, mert ha nem is csattognak a fegyverek, és nem is robbannak a bombák, a gránátok, az egymás elleni harc mégis tovább tart mindaddig, míg az egyik ember a másik embert, nemzet a másik nemzetet, ország a másik országot meg akarja károsítani, mindegyiknek kárt és nyomorúságot okozva. A bizalmatlanság és a viszály csak akkor fog megszünni, ha az emberek szívében élni fog az a szeretet, ahogy Isten szereti a világot, amivel Krisztus minket megváltott. Mindebből meg kell értenünk, hogy az Úr Jézus, a győzelmes Király alázatosságra, szeretetre, szolgálatra tanít minket. Így jött Jeruzsálembe, és jön hozzánk most Virágvasárnapján. Ő nemcsak fölszólít minket: Örülj nagyon! – hanem ezt valóra is tudja váltani. Mámorban feledni próbálnak, örülni csak keveset tudnak az emberek. Nagyon örülni csak azok tudnak, akik Jézus közeledését nagy örömmel és hálaadással fogadják. Mert Ő a mi szabadítónk a bűnből, veszedelemből, háborúságból. A dél-amerikai Andes hegységben, 13.000 láb magasan a tenger felett hatalmas méretű szobrot készítettek, amely Krisztust, mint királyt ábrázolja. Chile és Argentína, két szomszédos ország határerődjeinek ágyúiból készítették a két ország kibékülésének emlékére. Két felirat van rajta. Az egyik: „Ő a mi békességünk, aki kettőnket egyé tett.” A másik: „Előbb omoljanak le a hegyek és hulljanak szét, mintsem Chile és Argentína népei megfeledkezzenek ünnepélyes fogadalmukról. Azért: „Örülj Sion leánya, örvendezz Jeruzsálem leánya: Íme, jön a te királyod, igaz és szabadító ő, szegény és szamárháton ülő.” Ámen.

Imádság:

Urunk, légy áldott, hogy a szíveink előtt megjelent igéd szavain keresztül Jézus a mi üdvözítőnk. Köszönjük, hogy mi fölismerhettük Őbenne a mi lelkünk megváltóját, bűneinktől megszabadítónkat. Köszönjük, hogy Őbenne Szabadítót adtál nekünk, noha sokszor vétkeztünk ellened, sokszor csak a magunk előnyére gondolunk, sokszor vagyunk büszkék és önzők. Hányszor szeretnénk uralkodni ahelyett, hogy tiszta szívből szolgálnánk.
Azért kérünk, taníts meg minket Szent Fiad, az Úr Jézus példája szerint arra, hogy járjunk a szeretet és egymást segítő szolgálat szent útján. Tölts be a Te nagy szereteteddel, amivel az Úr Jézust Megváltónkul küldötted. Add, hogy Őnéki hűséges követői lehessünk, és bocsásd meg az Ő érdeméért bűnünket.
Könyörgünk a Te anyaszentegyházadért, annak vezetőiért, és igehirdetőiért. Áldd meg anyaszentegyházadat, hogy szolgálatán keresztül minél többen megtalálják Megváltójukban bűneik bocsánatát. Őrizd meg azokat az eszközöket, köztük az épületeket, amin keresztül szent szolgálatát végzi. Őrizd meg országunkat, nemzetünket, őrizz meg minden népet, hogy velük együtt nyerjük szereteted nagy áldását, üdvözítésedet Szent Fiadban való hit által. Őrizd meg községünket, és az igazság hű szolgálatával azokat, akik törvénytételre hivattattak. Őrizd árváinkat, özvegyeinket, könyörülj a haldoklókon, és betegeken. Részeltess mindnyájunkat megváltó szereteted nagy hatalmában. Ámen.