„Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal, és dicsérem őt a sokaság közepette!” (Zsolt. 109:30) és „Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg.” (Zsolt. 22:6)
Ha mások megtagadnak és elűznek bennünket, ha szeretetünkben erőtlenséget érzünk, olybá tűnhet, mintha nem is emberek gyanánt volnánk számon tartva. Így tapasztalhatta Dávid is, a zsoltáros, és mindenki hozzá hasonló, aki fájdalmát megfogalmazza az Isten és emberek előtt üldöztetései és támadásai közepette, melyeket el kellett hordoznia. Amikor az elutasítás tőrének éles hegyét érezzük szívünkben, emlékeznünk kell a reménységre, melyet az Úr táplál bennünk: a győzelemre, a megtartatásra és a felemeltetésre, amelyet Ő a Krisztus és Szentlélek által munkál életünkben.