Az alábbiakban Varga György püspök a Csúzán tartott összevont bibliaóra alkalmával elmondott egyháztörténeti előadásából közlünk részleteket.
„Egy rövid történeti visszatekintésre szeretném hívni Önöket. Nem közvetlenül a Szentírásból vett igével kezdem, hanem egy olyan évfordulóra utalok, amely meghatározó volt egyházunk életében. Mintegy négyszázötven esztendővel ezelőtt e vidéken dőlt el, hogy a reformáció mely iránya erősödik meg. A helvét tanítás vált meghatározóvá, és nem az unitárius, illetve nem a lutheránus irányzat. A vörösmarti zsinat emléke pár hete Szentlászlón, a Református Fórumon is szóba került; most pedig egy kevésbé ismert, mégis jelentős reformátorra szeretném irányítani a figyelmet.
Ez a személy Beythe István, akinek neve ma már kevesek számára cseng ismerősen. Életútja azonban jól példázza a reformáció korának szellemi gazdagságát és elkötelezettségét.
Beythe István 1532-ben született, és 1612-ben hunyt el, nyolc évtizedet megélve. Születési helye körül a történetírásban vita mutatkozik: egyes források a baranyai Kő települést jelölik meg, mások Németújvárt említik. A kor szokásainak megfelelően a reformátorok gyakran felvették származási helyük nevét – gondoljunk Sztárai Mihály vagy Szegedi Kis István példájára.
Tanulmányait Tolnán végezte, amely a 16. században – Vörösmarttal együtt – a térség egyik legjelentősebb iskolaközpontja volt. A korszakban a tanultság és a hit elválaszthatatlanul összetartoztak: a reformáció egyik legfontosabb célkitűzése az írás-olvasás elterjesztése volt, hogy a hívek maguk olvashassák a Szentírást.
1555-ben Wittenbergbe került, arra a helyre, ahol Luther Márton tanított, s amely a reformáció egyik szellemi központja volt. A korszak teológusai közül sokan törekedtek arra, hogy legalább rövid időre ott tanulhassanak.
Beythe pályáját tanítóként és iskolamesterként kezdte, ami megfelelt a kor gyakorlatának: a teológiai tanulmányokat követően a leendő lelkipásztorok gyakran éveken át tanítottak. Szolgált több dunántúli és mai szlovéniai településen, majd 1565-ben a Bánffy család udvari papja lett Lendván. Később Sopronban, majd Németújváron folytatta munkáját.
1585-ben püspökké választották. Különleges helyzetben szolgált: egy ideig mind a lutheránusok, mind a reformátusok elfogadták püspöküknek. A tanbeli különbségek azonban idővel kiéleződtek. A salzburgi hitvallás elfogadása körüli viták nyomán lemondott a lutheránusok püspöki tisztéről, míg a református egyházban továbbra is betöltötte hivatalát.
Beythe István jelentős egyházi irodalmi munkát végzett. Latin nyelven írt, prédikációs köteteket, énekeskönyvet és kátét adott közre. Teológiai álláspontja több tekintetben átmeneti jelleget mutat: például a személyes bűnvallást még elfogadta, ugyanakkor a református úrvacsorai gyakorlat alakulásában már a kenyér hangsúlyosabb szerepe jelent meg.
Nemcsak lelkipásztor és püspök volt, hanem tudós ember is. A botanika területén úttörő munkát végzett: gyógynövényekkel és növénytanulmányokkal foglalkozott, és a korai magyar növényirodalom egyik képviselőjeként tartjuk számon. Munkáját fia is folytatta.
Könyvtára külön figyelmet érdemel. Mintegy 216 kötetből álló gyűjteménye maradt fenn, amely a maga korában rendkívüli nagyságnak számított. A könyvek jelentős része ma is Németújváron található. Egy ilyen gyűjtemény nemcsak anyagi áldozatot, hanem széles látókört és tudományos igényességet is feltételez.
Beythe István élete azt üzeni számunkra, hogy a reformáció nem csupán hitújítás volt, hanem művelődési, oktatási és tudományos megújulás is. Lelkipásztor, püspök, író, tudós és könyvgyűjtő – mindez egyetlen életútban.
Ha ma visszatekintünk erre a csaknem ötszáz éves örökségre, felismerhetjük: a hit és a tudás egymást erősítő valóságok. A reformátorok számára a Szentírás szeretete együtt járt a tanulás, a tanítás és a közösségépítés szolgálatával.
Beythe István alakja talán kevéssé ismert, mégis méltó arra, hogy egyházi emlékezetünkben helyet kapjon. Az egyik legkisebb baranyai településről indult, mégis maradandó nyomot hagyott a magyar reformáció történetében. Ez pedig arra emlékeztet bennünket: Isten szolgálatában a földrajzi kicsinység nem akadálya a lelki és szellemi nagyságnak.”
Kő településnek a 2021-es népszámlálási adatok szerint 129 lakosa van. Közülük a magyar nemzetiségűek száma becslések szerint harminc-negyven főre tehető, ami jól mutatja a közösség arányait és a helyi magyarság kis létszámát.
Fotó: A falu egyházi életében meghatározó szerepet töltött be a nemrég elhunyt Móricz Zoltán presbiter, aki hűséges szolgálatával hosszú időn át erősítette a gyülekezetet. Emléke különösen is élő számunkra, hiszen egyik korábbi rendezvényünkön még személyesen is jelen volt körünkben. Reformátor őseink emléke legyen áldott!