Archive For 2020.04.04.

Virágvasárnap, 2020. április 5.

Igehirdetés – 1963. április 7-dikén. Virágvasárnap – Írta: Nagy Endre lp.

Előfohász: A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és a földet. Ámen.

Bibliaolvasás: Máté evangéliuma 21. rész 1-11. versek.

Imádság: Mindenható Isten, könyörülő mennyei édes Atyánk! E napon a Te szent Fiadra emlékezünk és hálát adunk Őérette, akiben akkor sok bajunkból való szabadítóját várta a sokaság, Őbenne mi a legnagyobb veszedelemből, a bűnből való szabadítónkat keressük, és hálaadással köszönjük, hogy meg is találjuk. Légy áldott, hogy Ő ma is közeledik hozzánk, akit ma is sokan dicsérnek és magasztalnak, akik követik Őt. És dícsérik Őt örök dicsőségben a mennyei seregek. Bűnösök és méltatlanok vagyunk Őhozzá, mégis az ő nevében és érdemében bízva fohászkodunk Hozzád. Őbenne örökkévaló szeretettel szeretsz minket, aki életét értünk adta és megváltott, hogy az ő népe, az Ő megváltottai lehessünk. Add, hogy Hozsánna-kiáltásunkban egész életünket valóban Neki, és életünk királyának és Urának szánjuk oda kedves áldozatul. Ámen.

Alapige: Zakariás próféte könyve 9. részének kilencedik verse.

A szeretet Királya

Az Úr Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának története azért nagyon szívhez szóló, azért nem válik érdektelenné számunkra, ha minden évben újra halljuk is ugyanazt a történetet, mert minden embernek általános vágyakozása ez amit Jézustól várnak: hogy az életük jobb, szebb legyen. Akik Őt üdvözölték Hozsánna kiáltással, ezt várták tőle.
Egy és ugyanaz volt az emberek szívében élő vágyakozás arra, hogy jobb, szebb lesz az életük, de ennek megvalósulását a zsidók közül legtöbben, sőt talán azt lehetne mondani, hogy mindnyájan, olyan megváltót, hadvezért és királyt vártak, aki az Izráel felett uralkodó Római Birodalmat és Izráel minden ellenségét legyőzi, és Izráelt győzelmes, erős, hatalmas néppé teszi. Ez a váradalom nem felelt meg a prófétai jövendöléseknek, amint azt olvassuk is mindjárt, Ézsaiás könyve 53. részében. „Nem felel meg ez a váradalom Jézus akaratának sem. Ezért Jézus kiigazítja, visszájára fordítja ezt az ünneplést. A hatalom nélküli fejedelem a prófétai jövendöléseknek megfelelően szamárháton, alázatosan, halálig engedelmes, és az Atyával való megbékélés szolgálatát vállalva halad a jeruzsálemi úton. A szenvedés és halál bizonyosságában is királyi felség: éppen ebben lesz nyilvánvalóvá, hogy Ő a Messiás-Király.” (Dr. Dezső László). Csak látszólag volt hatalom nélküli fejedelem, mert szeretete, alázatossága, mennyei Atyja iránti engedelmessége minden földi uralkodónál nagyobb hatalmat jelent. Tehát tulajdonképen a leghatalmasabb király.

Mivel más volt a váradalom Izráel népének szívében és más volt a váradalom beteljesedése Krisztus-Messiás által, azért az Úr Jézus Jeruzsálembe való bevonulásával kapcsolatban arról szólhatunk:

Először: Mi az, amit ebben a bevonulásban külsőleg látunk, és ami tulajdonképen nem Jézus Krisztusnak szól, hanem a zsidók által az ő kívánságaik szerint elképzelt megváltónak. Akkor ők még úgy gondolták, hogy Jézus majd betölti ezt a vágyakozást.

Másodszor: Ami Jézus akaratában megegyezik ezzel a Jeruzsálemből való bevonulással.

Harmadszor: Ami különbözik Jézus akaratában és munkájában Izráel népének váradalmáról.

Külsőleg szembeötlik a Jeruzsálembe való bevonuláson a következő: „Jézus az Olajfák hegyéről indul Jeruzsálembe. Az előző éjszakát Bethániában, Lázár környezetében tölti. Ilyenkor ünnepek előtt már zarándokok is nagy számban indultak Jeruzsálembe. „A Jeruzsálembe tartó zarándokok között hamarosan híre fut, hogy a Lázárt feltámasztó Messiás elindult az Olajfák hegyéről. Ehhez a szent helyhez hagyományok és messiási váradalmak egész sora fűződött. A hagyomány szerint itt fog Isten megjelenni Izráel feltámasztására, innen fog kiindulni az új Jeruzsálemi birodalom. Jézust és tanítványait megelőzte a hír: Megindult a Messiás-Király.” Várják tőle, hogy legyőzi ellenségeit és naggyá, hatalmassá teszi Izráelt. „Ezért az ünnepélyes fogadtatás, a pálmaágak, üdvözítő felkiáltások. Nem az Úr szenvedő szolgáját, hanem a Dávid Fiát üdvözlik. E külsőségeket az őskeresztyének is megszokták ismételgetni, amikor az őskeresztyén gyülekezet tagjai az Olajfák hegyén gyűltek egybe, pálmaágakat vittek magukkal, és Jézus bevonulását példázva, a püspök vezetésével megindultak a város felé. Ez a gyakorlat idővel elterjedt más gyülekezetekben is.”

A bevonulás Jézus akaratával történik. Ő küldi el a két tanítványt, hogy hozzanak el neki egy szamarat, ami nem az övék volt. Ez meglepő dolog lehet számukra, de mégsem tiltakoztak. Ez Jézus akarata iránti bizalmuknak is tulajdonítható, de az is valószínű, hogy a tanítványok is valami nagy politikai változást várhattak e bevonulástól, és azért engedelmeskedtek a kockázatosnak látszó parancsnak. Ezért terítették felsőruhájukat a szamárra. Hogy Jézus szamárháton vonul be, azt részben az alázatosság jelének tekinthetjük, ha arra gondolunk, hogy nálunk a szamár nem valami nagy megbecsülésnek örvendő állat, vagy arra is, hogy gyakran pásztorok használják és Jézus magáról, mint Pásztorról beszélt. Másrészről azonban arra is gondolni kell, hogy keleten a szamár termetesebb, csinosabb, mint nálunk, ennélfogva gyakran a legelőkelőbbek, sőt királyok is használták ünnepélyes bevonulás alkalmával. De ilyenkor keleti pompával szerelték fel a szamarat: aranyozott szerszámmal, értékes, díszes pokrócokkal stb. Itt azonban éppen ezek hiányoztak. A király alattvalóinak felső ruhái helyettesítették a földi királyok pompáját. A szamár tehát királyi jel. Az pedig, ahogyan ráül Jézus, egyszerűségének, alázatának megdöbbentő jele. A zarándokok Jézust a maguk prófétájának tekintik, viszont a jeruzsálemiek tudatlanságát és Isten terve megvalósításában való jártatlanságát bizonyítja, hogy nem ismerik fel a Messiást, hanem azt kérdezik: Kicsoda ez? A zarándokok felelete: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta. Ezzel támadják azokat, akik szerint „Názáretből támadhat-e valami jó?” Ez mutatja a zarándokok római-ellenes gondolkodását.

Jézus magatartása különbözik az izráelbeli általános gondolkodástól, mert Ő valóban királyként vonul be Jeruzsálembe, de nem olyan királyként, aki földi fegyverekkel és hadsereggel akarja legyőzni Izráel ellenségeit, hanem az a király, aki a végletekig, haláláig, sőt azontúl terjedő harcban Izráelnek és minden embernek az egyetlen valóságos ellenségét, a bűnnek a hatalmát akarja végleg legyőzni, „hogy aki Őbenne bízik el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ez a bűnből való szabadítás a végleges szabadítás, mert a bűn minden gonosznak, minden gyűlölködésnek, minden háborúságnak egyetlen oka. A bűnnel együtt mindezt Jézus megerőtleníti, mert Jézus Krisztus értünk való áldozata, kereszthalála a bűnből hoz számunkra szabadulást. Az Őbenne való hit által találunk valóságos békességet és erőt minden gonosz hatalom legyőzésére. Jézus e győzelmért nem mások leigázásával, hanem a szeretet hatalmával harcol. Az Ő, és az Ő követőinek fegyverei: az igazlelkűség, a békesség evangéliumának készsége, a hitnek pajzsa, az idvesség sisakja, és az imádság, amit olyan szépen leír Pál apostol az Efézusbeliekhez írott levele 6. részében a 14. verstől a 18. versig. Olvasd el. Izráel népe nem ilyen lelki fegyverekkel, hanem sebet okozó és gyilkoló fegyverekkel való harcra gondolt, és ettől várta szabadítását. Ebben részese volt az emberiség régi bűnének, az emberek egymás elleni harcának. Ez megkezdődött már Kain gyűlöletével, és Ábel ellen elkövetett gyilkosságával. Ezért figyelmeztet minket Jézus a Máté evangéliuma 25-dik részében a 4-dik verstől a 13-dik versig. Olvasd el a Bibliából, majd folytasd tovább. Állhatatosságra van szükségünk, mert ha nem is csattognak a fegyverek, és nem is robbannak a bombák, a gránátok, az egymás elleni harc mégis tovább tart mindaddig, míg az egyik ember a másik embert, nemzet a másik nemzetet, ország a másik országot meg akarja károsítani, mindegyiknek kárt és nyomorúságot okozva. A bizalmatlanság és a viszály csak akkor fog megszünni, ha az emberek szívében élni fog az a szeretet, ahogy Isten szereti a világot, amivel Krisztus minket megváltott. Mindebből meg kell értenünk, hogy az Úr Jézus, a győzelmes Király alázatosságra, szeretetre, szolgálatra tanít minket. Így jött Jeruzsálembe, és jön hozzánk most Virágvasárnapján. Ő nemcsak fölszólít minket: Örülj nagyon! – hanem ezt valóra is tudja váltani. Mámorban feledni próbálnak, örülni csak keveset tudnak az emberek. Nagyon örülni csak azok tudnak, akik Jézus közeledését nagy örömmel és hálaadással fogadják. Mert Ő a mi szabadítónk a bűnből, veszedelemből, háborúságból. A dél-amerikai Andes hegységben, 13.000 láb magasan a tenger felett hatalmas méretű szobrot készítettek, amely Krisztust, mint királyt ábrázolja. Chile és Argentína, két szomszédos ország határerődjeinek ágyúiból készítették a két ország kibékülésének emlékére. Két felirat van rajta. Az egyik: „Ő a mi békességünk, aki kettőnket egyé tett.” A másik: „Előbb omoljanak le a hegyek és hulljanak szét, mintsem Chile és Argentína népei megfeledkezzenek ünnepélyes fogadalmukról. Azért: „Örülj Sion leánya, örvendezz Jeruzsálem leánya: Íme, jön a te királyod, igaz és szabadító ő, szegény és szamárháton ülő.” Ámen.

Imádság:

Urunk, légy áldott, hogy a szíveink előtt megjelent igéd szavain keresztül Jézus a mi üdvözítőnk. Köszönjük, hogy mi fölismerhettük Őbenne a mi lelkünk megváltóját, bűneinktől megszabadítónkat. Köszönjük, hogy Őbenne Szabadítót adtál nekünk, noha sokszor vétkeztünk ellened, sokszor csak a magunk előnyére gondolunk, sokszor vagyunk büszkék és önzők. Hányszor szeretnénk uralkodni ahelyett, hogy tiszta szívből szolgálnánk.
Azért kérünk, taníts meg minket Szent Fiad, az Úr Jézus példája szerint arra, hogy járjunk a szeretet és egymást segítő szolgálat szent útján. Tölts be a Te nagy szereteteddel, amivel az Úr Jézust Megváltónkul küldötted. Add, hogy Őnéki hűséges követői lehessünk, és bocsásd meg az Ő érdeméért bűnünket.
Könyörgünk a Te anyaszentegyházadért, annak vezetőiért, és igehirdetőiért. Áldd meg anyaszentegyházadat, hogy szolgálatán keresztül minél többen megtalálják Megváltójukban bűneik bocsánatát. Őrizd meg azokat az eszközöket, köztük az épületeket, amin keresztül szent szolgálatát végzi. Őrizd meg országunkat, nemzetünket, őrizz meg minden népet, hogy velük együtt nyerjük szereteted nagy áldását, üdvözítésedet Szent Fiadban való hit által. Őrizd meg községünket, és az igazság hű szolgálatával azokat, akik törvénytételre hivattattak. Őrizd árváinkat, özvegyeinket, könyörülj a haldoklókon, és betegeken. Részeltess mindnyájunkat megváltó szereteted nagy hatalmában. Ámen.

Go Top