Húsvét – hétfői igehirdetés

1958. április 7-dikén. Húsvét hétfő. Írta: Narancsik Pál

Előfohász: „A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet” Ámen.

Bibliaolvasás- Lectió: I. Thesszalonikai levél 4. rész 13 – 18. versei

Igehirdetés: János evangéliuma. 20. rész: 11 – 18.versek

Keresztyén Testvérem!

Ezen az ünnepen Isten igéjének örömüzenete arról beszél nekünk, hogy egy szomorúságban vergődő asszonyi lelket miként vezetett el a kegyelem a diadalmas húsvéti győzelem boldog bizonyosságára. Mindazok között, akiket Isten kegyelme kiválasztott arra, hogy meglássák a dicsőséggel feltámadott Krisztust, Mária Magdaléna volt az első, aki birtokába jutott annak a felismerésnek, hogy az Úr Jézus e napon legyőzte a halál hatalmát.
Közöttünk is lehetnek sokan, akik egy-egy szívükhöz nőtt felejthetetlen életnek elvesztése miatt fájdalmas és gyógyulni nem akaró sebet hordanak szívükben. Ma is vannak, akik vigasztalást találni nem tudó szomorúsággal mennek ki egy-egy drága szerettüket magába rejtő sírhoz. – Testvéreim! Szegődjünk ma Mária Magdaléna nyomdokaiba, aki nagypénteki gyászban indult el Jézus sírjához és dicsőült örömmel távozik onnan, mint boldog bizonyságtevője a feltámadott Krisztusnak.

Mária Magdaléna egyike volt azoknak a női lelkeknek, akik még Galileában jártában megismerte az Úr Jézust és hűséges követőjévé lett. Mélységes hit és határtalan ragaszkodás élt szívében az Úr iránt, aki az ő addigi életét egészen átváltoztatta. Végigkísérte Őt a fájdalmak útján egészen a Golgotáig, sőt, a sírbatételig. Kimondhatatlan fájdalom égett a szívében, amikor szenvedni és meghalni látta azt, akinek mindent köszönhetett. Mikor vasárnap hajnalban – semmit nem törődve a reá leselkedő veszedelmekkel, – lelke égő fájdalmával elindul a sírbolt felé, csak Mesterére gondol, akit élve nem láthat többé. Ijedt megdöbbenéssel látja, hogy a nehéz kő a sír szájáról el van hengerítve, és azonnal megértette, hogy itt valami felderítésre váró titokzatos dolog történt. Felzaklatott lélekkel fut vissza a tanítványokhoz, hátha ők segíthetnek a különös dolognak végére járni. Mária híradására Péter és János azonnal elindul utánanézni a rejtélyes dolognak. A tanítványok a sírt valóban üresen találták. Nekik ez elég is volt, s hamarosan visszatérnek övéikhez. Mária azonban ott maradt gondolataiba és fájdalmába merülten a sír előtt. Arra gondolt, hogy az ellenség valami álnok módon ellopta Krisztus holtestét, mert talán felbőszítette őket, hogy ilyen tisztességes temetés jutott egy kivégzett ámítónak, és bedobatták a megkövezettek és keresztrefeszítettek becstelen gödrébe.

Amint így gyötrődött kétségek között, viaskodott zokogva a sír előtt szomorú magányosságában, a húsvét égi hírnökeit pillantja meg a sírban, akik gyöngéden és biztatóan szólnak hozzá. Noha szívében feltámadt valami boldog sejtelem, hogy íme az Úr angyalai jöttek ide, tehát közel van hozzá a vigasztalás és segedelem. – Mégis panaszló zokogással sírja el fájdalmát: „elvitték az én Uramat és nem tudom hová tették!” Az érthetetlen rejtély köde veszi még körül és fájdalmas szívének panaszai miatt nem tudja még lelkét kitárni az égi követek örvendetes híradása előtt. Míg kétség és remény között hallgatja az angyalok beszédét, s Urának elvesztése miatti fájdalmában nem tud vígasztalódni, – zokogása közben hátrafordulva egy férfit pillant meg maga mellett a tavaszi napsugárban, aki megszólítja: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?” – Mária hallja szót, de nem ismeri fel a hangot. Azt gondolja, bizonyosan József kertésze az, aki idejött a kora reggeli órában a sírkertbe dolgozni. Annyira betölti szívét a szomorúság, hogy fejét lehajtva tovább sír, és úgy mondja: „Uram, ha te vitted el, mondd meg hová tetted őt, és én elviszem.” Az ismeretlen ellágyult ettől a gyermeki érzelmességtől, és egyetlen szóval felel. Nevén szólítja, azon a szívbemarkoló, feledhetetlen hangon, melyen már oly sokszor megszólította őt: „Mária!” – Mintha álmából riasztották volna, ujjongó örömmel felkiállt: „Rabbóni! Mesterem!”. Földöntúli elragadtatással odahullott lábaihoz a harmatos fűbe, hogy átölelje azokat a lábakat, amelyeken még vörösen virult a szegek sebe. Jézus azonban így szólt hozzá: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel Atyámhoz, hanem menj atyámfiaihoz és mondd meg nekik: felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz”. És nyomban elvált a térdeitől és eltávozott a fák között a reggeli napsütésben. Mária nézett utána, míg el nem tűnt. Aztán felkelt a pázsitról és magánkívüli boldogsággal futott, hogy elmondja övéinek élete legáldottabb élményét, hogy látta a dicsőséggel feltámadott Urat.

Testvéreim, könyörögjünk azért, hogy mindnyájunk szívében ilyen hatalmas erővel lángoljon fel a húsvéti bizonyosság: Krisztus feltámadott, s legyen az élő Krisztussal ilyen életünket átformáló személyes találkozásunk, mint volt Mária Magdalénának azon az első húsvét reggelen. Ezt a kegyelmet azonban nem nyerheti meg az Úrtól mindenki. A feltámadott nem akárkinek jelent meg akkor sem, de azóta sem. Csak olyanoknak, akiknek nagyon hiányzott, akik mélységesen vágyakoztak, és keseregtek utána, azokat ajándékozta meg a húsvéti bizonyosság örömével. Akik megelégedetten örültek annak, hogy sikerült őt megölniök, azokat sorsukra hagyta.

Tanuljuk meg Mária példájából, hogy Jézus nem azonnal adja meg a Vele való találkozás örömét, hanem türelmes szeretettel vezeti a Benne bízókat a boldog bizonyosság felé. Legyen bíztatás számunkra, hogy íme milyen nehezen születik meg a Feltámadottban való diadalmas hit még ebben a forró vágyakozásban teli lélekben is. Milyen lassan tör keresztül a gyász sötét felhőin a nagy örvendezés ragyogó napfénye. Ne légy elkeseredett, ha benned is kétségek támadnak. Nem te vagy az első, akit a Feltámadott csak küzdelmek árán tud meggyőzni. De meggyőz, csak légy kitartó a keresésében és állhatatos a kegyelem ajtaján való zörgetésben.

Még egy dologra int Mária Magdaléna példája. Aki egyszer átélte a húsvéti diadalmas örömet, annak meg kell hallania a küldő parancsát is. Nem zárhatom magamba vallásos rajongással, mint boldog titkát szívemnek, hanem közölnöm kell másokkal is. Minél többekkel, hogy nekik is ugyanolyan nagy öröm legyen a Feltámadottal való találkozás.

Áldott legyen a kegyelmes Isten, hogy a húsvéti diadallal a mi halhatatlanságunkra is zálogot adott, mert Krisztus a feltámadás és az élet, és aki Őbenne hisz, ha meghal is él az. Ámen.

Imádság: Új énekeskönyv 307. dícséret: 2-5. verse. Régi énekeskönyv 129. Dícséret.

Jézus él, mi is élünk, A haláltól nem félünk, Mert meggyőzte a halált, Örök váltságot talált Isteni erejével, Hathatós érdemével.

Nekünk megigazulást, Erkölcsi megjobbulást, Istennel békességet, És boldog reménységet Nyert föltámadásával, Örök igazságával.

Előtted arcra esünk, S kérünk, édes kezesünk, Részeltess halálodnak És föltámadásodnak Drága érdemeiben, Édes gyümölcseiben.

Cselekedd Szentlelkeddel, Végtelen érdemeddel, Hogy új életet éljünk, Végre porból fölkeljünk Az örök boldogságra, És halhatatlanságra.

Bátori István (1749-1833)

Záró fohász:

Római levél 16.rész 27.verse:„Az egyedül bölcs Istennek a Jézus Krisztus által dicsőség mindörökké. Ámen“