Húsvét – vasárnapi igehirdetés

1957. április 21-dikén. Húsvétvasárnap – Írta: Narancsik Zoltán

Előfohász: „ A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet” Ámen.

Bibliaolvasás- Lectio: Lukács evangéliuma 24. rész 1 – 12. versei

Igehirdetés: Lukács ev. 24. rész: 1 – 6.versek


AZ ÉLŐ JÉZUS


Keresztyén Testvérem!

A nagypénteki események véres színhelye: Jeruzsálem elcsendesült. A nép szétoszlott, és a csúfolódás zaját halotti csend váltotta fel. A tanítványok a rettenetes események hatása alatt szétfutottak, a sír őrizésére kirendelt katonaság nyugodtan hajtotta álomra fejét, nem látott okot a félelemre. E nagy csendesség és némaság között a hét első napjának reggeli szürkületében asszonyokból álló kis csoport megy végig az alvó város utcáin. Krisztus sírjához mennek. A halott Mester utáni kegyeletük viszi őket azzal a szándékkal, hogy a holttestet bebalzsamozzák. Szorongó érzéssel mennek. Nemcsak az a borzasztó valóság marcangolta lelküket, hogy a Mester meghalt, hanem az a tény is, hogy a leggyalázatosabb halállal, megbélyegezve, keresztre feszítve halt meg. Aggódtak és töprengtek azon, hogy a sírbolt le van pecsételve és ki lesz az az erős közülük, aki elhengeríti a követ a sír szájáról. Szeretetük és ragaszkodásuk azonban elnyeri jutalmát, mert a hit, amely Jézus sírjához vitte őket, csodát látott: a kő elhengeríttetett és ők megdöbbenve látják, hogy az Úr teste nincs a sírban. A halott helyett két fehér ruhába öltözött férfi jelent meg előttük és azt kérdezte tőlük: „Mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt, az Úr feltámadott!“ E nem várt híradás hallatára leírhatatlan öröm vett erőt az asszonyokon, és lélekszakadva viszik a hírt a tanítványoknak.

A tanítványok számára ez a hír a húsvéti üres sír: elveszettnek hitt ügyük győzelmét jelentette.

A szerte futó tanítványok úgy gondolták, hogy az ő sorsuk és az általuk hordozott ügy sorsa is megpecsételtetett a nagypénteki keresztfán elhangzott sóhajtással. „Elvégeztetett“. Milyen forró öröm járhatta át testüket-lelküket a hallott hír, majd a megtapasztalt látás után: „mit keresitek a holtak között az élőt? Nincs itt az Úr, feltámadott!“

A mi számunkra a feltámadás ünnepe az életet jelenti. Azt a hívő megtapasztalást, hogy életünkben nem a halál az utolsó szó, életünk kapuja nem záródik le a sírgödörnél, mert hangzik felénk is a megfeszített és feltámadott Krisztus szava: „Mert én élek, ti is élni fogtok…. Én vagyok a feltámadás és az élet, aki énbennem hisz, ha meghal is, él az“. Amíg a világon élünk, Testvéreim, az élet és annak kérdése a legfontosabb nekünk. Mióta csak ember él ezen a földön, azóta minden törekvés odairányult, hogy az élet minél tökéletesebb és teljesebb legyen. Emberi milliók kívánkoznak az élet titkába beletekinteni, az élet és halál kérdéseire feleletet adni. A tökéletesebb élet, a halhatatlanság után való vágyakozás minden időben ott élt az emberek szívében. Már a pogány görög bölcs, Szókratész előtt is derengett valami kis látás, amikor a halál felől érdeklődő barátjának azt feleli: Engem akartok ti eltemetni? Meglátjátok, hogy én nem tűnök el. Testemet eltemethetitek a hagyomány szerint, de lelkem élni fog köztetek.

Az emberiségnek ezt az öntudatlan sejtését hozta felszínre és helyezte isteni fénybe a megfeszített, és feltámadott Krisztus példája. Az a megnyílt sír eleven erővel hirdeti, hogy van bennünk valami, ami több, mint a világ, ami örökkévaló érték.

Irók, festők, nagy alkotóművészek nyomán sok ember kimondja és igaznak vallja azt az állítást, hogy „az élet: álom.“ Aki ezen gondolkozik, százszor is felteszi a nagy, szívet hasogató kérdést: hát valóban csak ennyi az élet? Csak egy rövid álom? Nincs annak magasabb rendeltetése? A halál pontot tesz az életünk végére? Hát akkor van értelme a jóságnak, szépségnek, igazságnak? Ha az élet csak egy rövid álom, minek akkor dolgozni, fáradni? Szeretet, önzetlenség, világot átformáló nagy erények, gondolatok, tettek: mit érnek akkor? Mit ér az igazság győzelméért hozott tengernyi áldozat, hitért, szabad, boldog életért való harc, ha itt minden csak egy rövid álom és semmi más?

Testvéreim! A megfeszített és feltámadott Krisztus a bizonysága, hogy van magasabb célja és értelme életünknek, mert megmutatta, hogy a jóságnak végeredményben győzni kell a gonoszság felett. A természeti világban az elmúláson keresztül indul az új élet. A magnak el kell rothadni, hogy új termést hozzon. Éppen így a lelki világ törvényei szerint Krisztusnak is, mint első zsengének meg kellett halni, hogy halálából új élet fakadjon. Krisztus megnyílt sírja meggyőző erővel hirdeti, hogy ami Istentől született, azon nincs hatalma a halálnak.

Ma is megállottunk a feltámadott Krisztus sírjánál. Vajon átjárta-e szívünket ez az öröm, a győzelmi érzés, mint ahogy átjárta amaz asszonyok és a tanítványok szívét? Feltámad-e bennünk a szent elhatározás Krisztus követésére? Ha igen, akkor számunkra is feltámadott Krisztus, megszületett bennünk az új ember, megértjük a két fehér ruhába öltözött férfi szavát: „Mit keresitek a holtak közt az élőt?“.És beteljesülnek rajtunk a feltámadott Krisztus búcsúszavai: „Ime én tiveletek vagyok minden napon, a világ végezetéig“. Ámen.

Imádság:

Áldd meg Úr Isten azt a boldogító hírt, hogy az élet győzelmet vett a halálon. Tedd ezt valósággá és erővé a mi szívünkben is. Amint a mi Urunk meghalt és feltámadott, add, hogy mi is meghaljunk a bűnnek, és feltámadjunk az életre. Valahol a bűn átka szíveket fogva tart, vezesd el őket a szabadságra, amelyre Krisztus szabadított meg minket. Valahol szerető szívek sírnak a koporsó mellett, vigasztald meg őket, hogy a feltámadott Krisztus elvette a halál hatalmát, és visszaszerezte nekünk az életet. Valahol erőszak és igazságtalanság uralkodik a földön, jövel, juttasd diadalra igazságodat, míg végtére az egész világ felismeri, hogy az erő és hatalom tied, örökké. Ámen.
Záró fohász: Római levél 16. rész 27.verse „Az egyedül bölcs Istennek a Jézus Krisztus által dicsőség mindörökké. Ámen“