Vasárnapi Igehirdetés – Berta Imre

Igehirdetés

1959. július 26.

Írta : Berta Imre

Előfohász: Zsolt. 121:8.

Lectió: Máté ev. 23: 1-39.

Aratás egykor az örökkévaló mezőkön.

Máté. 9:35-38.

Isten kegyelméből olyan gazdag aratást értünk ebben az esztendőben, amilyenre matuzsálemi korú öregjeink is alig emlékeznek. Szent örömmel jártattuk tekintetünket a tejjel, mézzel folyó mezőinkben és rebegtük Jézusunkkal: …lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra”. Künn a mezőn zengett aratóink dala és egybefonódott gyülekezetünk énekével: „Vígak a föld lakosai…”. A két ének, mint két fehér szárnyú galamb, hálaadással emelkedett fel oda, ahonnan száll alá minden jó adomány és tökéletes ajándék.

Felolvasott Igénkben az örökkévalóság aratásának mezejére vezet bennünket Urunk Jézus. Úgy tekint reánk, mint akik méltók vagyunk, hogy az örökkévalóság számára arattassunk le és takaríttassunk be a mennyei csűrökbe.

Járjuk meg Urunkkal ezt az aratási mezőt, és szedegessük fel az üdvözülésre tápláló kalászokat:

1.- Tudjuk, hogy Urunk Jézust mindenütt nagy sokaság követte. Imé, most is nagy sokaságot lát maga körül. Itt egy szomorú tekintetű férfiút, amott egy vakot, odább egy nyomorékot, majd ismét egy csalódott és szenvedő orcát. Amint nézi, látja ezt a szomorú és várakozó sokaságot, könyörületességre indul irántuk. Mennyi jaj, mennyi bánat, mennyi nyomoruság…

Krisztus anyaszentegyháza hogyan nézi és látja a mai világ sokaságait? Azokat a roppant embertömegeket, akik egy-egy football-verseny alkalmával egymás hegyén-hátán tolongva gyülekeznek össze a stadionban, mint egykor Néró arénáiban a vérszomjas tömegek. Egy-egy nagy város vasúti állomásán az egymással tülekedő utasokat, egy-egy meghirdetett népgyűlésen a figyelő hallgatóságot tekintve, könyörületre indul-e irántuk a mai anyaszentegyház? Én is, a Krisztus tanítványa, meglátom-e közöttük a világosság után esengő lelki vakokat, a csalódott-kiégett árva szíveket, a testi és lelki nyomorékok különböző fajtáit, azokat a kietlen mezőkön tévelygő, mohó embertestvéreket, akik sóvárogva várják Isten fiainak megjelenését? Az aratók megjelenését?

2.- Mi indította könyörületre Urunkat ez iránt a sokaság iránt? Az, hogy látta, mennyire, el vannak gyötörve és szétszórva. Ah, hiszen pásztor nélkül való juhok ők. Urunknak félelmes tapasztalatokat kellett szereznie afelől, hogy milyenek voltak a nép pásztorai akkor, mikor Ő a földön járt. A farizeusokkal és az írástudókkal, e ravasz és képmutató népvezetőkkel mennyit kellett küzdenie és mennyi fájdalmat hordoznia, „…és ilyenek pasztorolják népemet…”. Megrázó ítéletet mondott felettük. Amint az imént hallottuk: hét jajjal jajdult fel miattuk: jaj néktek, doktorok, jaj néktek, képmutató írástudók, jaj néktek vak vezérek, jaj néktek meszelt sírok, holtak csontjai és undokságai.

Éppen ilyen ítélete hangzott el a papok felett az irgalmas samaritánus példázata szerint. Nagypéntek Anániásai, Kajafásai nem olyan szívtelen gyilkosok voltak-é, mint a példázat papja és lévitája?! Urunk ha ma járna szerte, háromfelé ágazott anyaszentegyházában, nem találna-e ma is Anániásokat és Kajafásokat, doktorokat és farizeusokat, akik vizet prédikálnak, de bort isznak, szent életről zengedeznek és parázna vágyak undokságával élnek?!

De Urunk amiatt is panaszkodik, hogy nemcsak nem jó pásztorok akik vannak, hanem hogy egyáltalán kevés a pásztor.

Talán különösen a jelenvaló időkről prófétált az Úr. Általános jelenség, kiváltképpen a kultúra és civilizáció vezérzászlaját emelő népek között, hogy nagy a lelkész hiány és kevés az utánpótlás. A mi jugoszláviai református egyházunknak ez az egyik nagy sebe. Egykor nagynépű missziói gyülekezeteink pásztor nélkül búslakodnak. Piszanica, Brekinjska, Prekomurje, a bánáti misszió elárvult, pásztor nélkül maradt kedves gyülekezeteink. Újonnan szervezett akadémiánkra eddig csak egy lelkészjelöltet tudtunk verbuválni. Egy svájci testvérünktől is panaszkodó levelet kaptunk, hogy mily nagy a diakonissza hiány, pedig a betegek, vakok, némák, ördöngősök sokasága résztvevő szívek, ápoló karok, gyógyítás után kiált.

3.- Hogyan mutatta meg Urunk könyörülő szeretetét? Szerte járván tanított és gyógyított. Fennkölt világokba emelkedve olvassuk mindezt a Szentírásból.

Az egyház, mikor nem felejtette el isteni küldetését, ugyanígy igyekezett eljárni. Tanított a templomban, iskolákban, és szerte járva a missziókban mindenütt. Kivált a reformáció járt ezen az úton. Templomot a felnőttek tanítására és iskolát a gyermekek nevelésére: ez volt mindig a jelszó és az első lépés. Mi, az idősebbek, még jól emlékezünk, hogy templomaink és iskoláink egymástól elvalaszthatatlanok voltak református egyházunkban. Ezért folytathattunk alapos és rendszeres vallástanítást. Megható volt, amikor néhány héttel ezelőtt a nagybeteg Pápa szülike ágya mellett istentiszteletet tartottunk, és a 95 esztendős hívő lélek hibátlanul, áhitatos értelmezéssel mondotta el és tanított bennünket a kisgyermek korában szívébe vésett erkölcsi szabályokra: „Kérjed Isten segedelmét dolgaidnak kezdetén…”.

De, hogy az egyház gyógyító szeretetszolgálatát igyekszik ma is teljesíteni ott, ahol lehet, mutatja például az, hogy egy mindkét lábára nyomorékká lett leánykánkat éppen a napokban küldhettünk ki Svájcba, ahol az egyházi klinikán ingyenes betegnek felvették, meg is operálták. Könnyezve olvassuk a beteg idevonatkozó beszámolóját. A jugoszláviai egyház imádságos kéréssel küldte, a zürichi egyház imádságos szeretettel felölelte őt.

4.- Szomorú a kép, amelyet Urunk Jézus maga körül látott, szomorú a kép, amelyet mi is magunk körül látunk. Azért szólít fel bennünket az Úr: kérjétek az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az ő mezejére. Édes népem, hallod-e, teljesíted-e ezt a felhívást? Ám ne csak imádkozzunk, azaz csak kérjük, hanem magunk is legyünk mindjárt munkások, aratók. Hiszen mindnyájunkat méltóztat az Atya e csodálatos munkára: „Ti vagytok a szent nép és királyi papság”, hogy hirdessétek annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből a világosságra hívott el titeket. Változzék át minden egyes családi ház tempommá és iskolává, ahol a családfő, mint a család mennyei juhnyájának pásztora, lelki gyógyítója, kegyes és kies mezőkőn legelteti nyáját, mindenek felett pedig tanítja a nyáj kicsinyeit: „Kérjed Isten segedelmét dolgadnak kezdetén…”.

Egy ilyen, családjaiban megújuló, önreformáló gyülekezet készíti el a nyájat, érleli meg arra az utolsó nagy aratásra, amikor elhangzik a szózat: adj számot sáfár, a te sáfárkodásodról!

Ámen.

Imádság:

Engedjünk a felhívásnak, kérjük most is az aratás Urát, imádkozzunk:

Tökéletes volt minden tekintetben, amit Uram, teremtettél kezdetben. Az ember testét Te alkotád szépen, és lelkét épen. A Magad képét adtad ő reája…, de mi eljátszottuk ezt a tökéletességet, kóró és konkoly lelkekké lettünk. Így csak a Sátán aratására vagyunk alkalmatosak. De a Te Szentleked, Atyánk, visszaszülhet bennünket tiszta búzalelkekké. Vidd végre Szentlelked erejével, hogy ismét tiszta búzalelkek lehessünk, majdan learathass és mennyei csűrődbe betakaríttathass. Ámen! Záró fohász: Róm. 16 :27.