Református Világszövetség 2001

A Református Világszövetség képviselői, Evelyn Martin és Hinnerk Schröder Eszékre érkeztek 2001. március 10-én, hogy a volt Jugoszláviai Keresztyén Egyház jogutódja, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház 1999-es III. Zsinaton elfogadott határozatai, valamint a Kálvini Egyház alapítását követően tájékozódjanak a Horvátországban a háború után felállt református egyházi szervezetek életéről.

A találkozón, melyre az Eszéki Evangélikus Templomban került sor, jelen volt Balla Tibor, Dobos Ágoston, Gajnok Illés, Jakab Sándor, Kis Aranka, Kopácsi Kettős János, Nagy Gitta, Pándy-Szekeres Dávid, Szabó Dániel, Varga Mária.

A Világszövetség által kedvezményezett horvátországi egyházi személyek egyházszakítással kapcsolatos felelősségéről a látogatók csak informálisan voltak hajlandók nyilatkozni. Gajnos Illés, az országos egyház pénztárosa kérdésére sem nyilatkoztak az egykor Lángh Endre által képviselt „püspöki hivatal”-hoz érkezett anyagi támogatásokról, azok elszámolásáról annak ellenére sem, hogy azokat a Laskói Zsinaton tartalmi és formai okokból nem fogadták el évekkel azelőtt. Ismeretes, hogy a Zsinat új beszámoló elkészítésére kötelezte a ’93-98 közötti két fős gazdasági bizottságot, Lángh Endrét és feleségét.

A megbeszélés kedélyes hangulatban, de eredmények nélkül ért véget. Sikertelensége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Világszövetségben a horvátországi részvétel hamarosan lezárult, illetve a Református Világszövetség részéről „szerecsenmosdatásba” fordult.

SZÜNTELENÜL IMÁDKOZZATOK

A bibliai Ige bíztat: „szüntelenül imádkozzatok” (I.Thesszalonika 5:17).

Bátorítás ez, hogy kéréseinket, kívánságainkat Istentől kérjük, de gondjainkat, problémáinkat, bánatainkat is imádságban az Atyának mondhatjuk el. A Biblia arra is tanít, hogy az imádság ereje nagy (Jakab 5:6) és akármit kérünk Jézus nevében, megcselekszi azt, hogy Istené legyen a dicsőség.

A bibliaórákon Baranyában, és Szlavóniában imádkozó hívek jönnek össze, hogy közösen énekeljenek, hallgassák az igét. Borkó Julianna idejében Kopácson a bibliaköri alkalmakra 100 lélek is összegyülekezett.

Napjainkban már látszámában megfogyatkozott, és lelki életében is meggyengült a délvidéki református hívek közössége.
Bibliaórákra, bibliaköri alkalmakra azonban még mindig összejárnak a gyülekezetből a tagjaink, és sok régi imádság, vers, ének ekkor kerül elő.

Honlapunkon (reformatus.hu) és képeinken is ilyen, közösen elmondott és énekelt írások, versek imádságok olvashatók, melyeket számos alkalommal forgatunk egymással és Istennel közösségben:

– a délvidéki énekeskönyv 401 sz. énekéhez ifj. Gyenge Károly írt még verseket,

– a várdaróci Péter Magdolna versei

– Cövek Ilona (Várdaróc ) verse

– Kébert Irma (Csúza) összegyűjtött imádságai

– Cövek Sándor (Csúza) imádsága

Soli Deo Gloria!

Csúza, Varga György református lelkész

Református Elűzöttek Egyházközsége – presbiterek

Református Elűzöttek Egyházközsége presbitereinek egy csoportja, 1994.

Szabó Imre-starec, lelkipásztor
Kovács Zoltán, Elűzöttek Gyülekezete és szentlászlói gondnok
Dezső Mihály szentlászlói presbiter
Kelemen József sepsei gondnok
Páter Dezső várdaróci presbiter
Czövek János várdaróci presbiter
Palizs István bellyei gondnok
Kopácsi Kettős János lelkipásztor

A lelkészek és a presbiterek hatalmas feladatot vállaltak magukra: egy háborúban szétzilált egyházmegyényi terület reformátusságát kellett a lehetőségek szerint ismét gyülekezeti közösségbe szervezni. Ezt a feladatot nagyságrendben meghaladva az a hosszú távú cél éltette, hogy a béke beköszöntével a gyülekezetek a megsemmisült és szétesett anyaegyházközségekben újraszerveződjenek. Kezdetben ennek a vágya, és az elérhetőségében való meggyőződés segítette át a rommá lett településekről elűzötteket, hogy az első lehetőséggel visszatérjenek szülőföldjükre.

Gyülekezetszervező és gondnoki munkájuk tette lehetővé, hogy a baranyai-, szlavóniai református templomok többsége – a katolikus templomok felépítése után (…) – mára újjáépült. Érdemeik elévülhetetlenek mindazokkal a gyülekezeti tagokkal együtt, akik az idegenben, menekültségben, és később a szülőföldön is Istenben keresték a vígasztalást, Igéjéből merítettek erőt és hoztak számtalan áldozatot magukat hátra helyezve a gyülekezetek és a rájuk bízottak érdekében. Istennek legyen dicsőség!

(Református Egyházi Fotógyűjtemény, Kopács, 2020.)

Istentisztelet a határon – 1994

1994. szeptemberében a Református Elűzöttek Egyházközségének kb. 100 tagja lelkészük, Kopácsi Kettős János lelkipásztor vezetésével szabadtéri istentiszteletet tartott az eszék-bellyei úton, amely egyben elválasztó frontvonal is volt. Az Eszéket Bellyével összekötő úton, a volt Csingilingi Csárda (romjainak) közelében szűkült le az átkelés lehetősége a szerbek által megszállt Baranya és a magyarok-horvátok által szabadként megtartott Eszék határátkelője közelében, amelynek védelmét az ENSZ békefenntartó csapatok szimbolikusan álca nélküli hófehér harci járművei biztosították. A mielőbbi visszatérés lehetőségét kérték a jelenlévők és Istenhez imádkoztak békéért, a családok egyesítéséért, az elpusztultak újjáépítéséért.

A Református Egyház mindig segítséget nyújtott a gyülekezeteihez tartozók és minden rászoruló számára. A közös fellépés, gyülekezeti alkalmak a módtól és területtől függetlenül is azt erősítették, hogy Isten népe, és a szenvedők érezhessék, hogy van vígasztalásuk és támogatójuk lelkiekben. A legnehezebb időket is Krisztust követő (keresztyén) közösségben vészelték át tanúink. A képeken szereplő személyek is ilyen tanúk voltak, akik az evangéliumot hallgatták a háború és erőszak közelében.

(Református Egyházi Fotógyűjtemény, Kopács, 2020.)

Szalay Antal kopácsi lelkész (1907-1928)

A Trianon utáni, elcsatolt területeken a szerb uralom már az ezerkilencszázhuszas évek elejére olyan rendelkezéseket vezetett be, amelyek még a többségben lévő nemzetiségek életét is alapjaiban törték meg. A nyelvi megszorításokat követően a vallási közösségek, majd a közigazgatási szabályok vonatkozásában is terrort vezettek be. A református egyházat kényszerítették, hogy alkalmazkodjon lelkészeit illetőleg is az állampolgársági törvényhez, amely azonban nem rendezte megnyugtató és követhető módon az alkalmazkodási lehetőséget a lelkészek részéről a legkisebb mértékben sem. A diszkrimináció az egyházi alkalmazottak vonatkozásában ma is különösen körülményesnek bizonyul számos esetben, az Európai Uniós feltételek teljesülése esetén is. Ez a tendencia ma Magyarországon és Horvátországban is tovább él. Az egyházi misszió így szigorúan az egyház falai közé szorul.

1928-ban Jugoszláviában tarthatatlanná vált a helyzet, miután az egyházi iskolákban is bevezették a nemzetalkotó (szerb) nyelvtudás kizárólagos követelményét. Tanároknak kellett tömegével elhagyniuk állásaikat, ezzel veszélybe sodorva az addig magas színvonalon működő iskolák további fenntartását. Az évtized végére a református esperesség szárnyai alatt szerveződött egyházközségek lelkészei közül Szalay Antal kopácsi lelkész (képünkön), ügyvivő esperes majd egy tucatnyi lelkésszel együtt is állampolgársága „rendezetlensége” miatt kényszerült elhagyni szolgálati helyét. Szalay lelkipásztor családjával együtt Kopácsról Magyarországra menekült. Több gyülekezet is lelkész nélkül maradt, amint arról Ágoston Sándor püspök beszámolt.

Kopács, gazdag és megbecsült gyülekezet lévén hamar be tudta tölteni a megüresedett lelkészi állást, Narancsik Pál segítségével. Több gyülekezet azonban lelkész nélkül maradt, és a teológus oktatás kivitelezhetetlensége – a nyelvi akadályok és szabályok mögé bújtatott törvények – miatt a lelkész utánpótlás kérdése máig kísérti a délvidéki kerületek egyházi közösségeit.

(Református Egyházi Fotógyűjtemény, Kopács, 2020.)

Konfirmáció 1994. (!)

Elüldözöttek Közössége, Eszék – központ
Konfirmáció 1994. szeptember 4.

Balról jobbra
Sarac Laura, Bellye
Marunica Lidia, Kopács
Tóth Tatjana, Kopács
Fischer Ágnes, Kopács
Kern Klaudia, Kopács
Miskolci Emese, Kórógy
Csapai Imre, Kopács
Szőke Szabolcs, Kopács
Sándorka Róbert, Kopács
Bocka Lóránt, Kő
Mušić Dalibor, Pélmonostor
Rosta István, Kő
Tóbijás József, Benge
Mitevski Ines, Eszék*
Mitevski Nives, Eszék*
Kovács Zoltán gondnok (Szentlászló)
Szabó Imre lelkipásztor,
Kopácsi Kettős János lelkipásztor

• a testvérpár nincs a képen

(Református Egyházi Fotógyűjtemény, Kopács, 2020.)

Bibliakörök gyülekezeteinkben

(Máté 18:19-20) „Igazán mondom nektek: ha közületek ketten itt a földön egyetértenek mindabban, amit kérnek, megadja nekik az én mennyei Atyám. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, mindig ott vagyok közöttük.”

A téli időszakban, böjti napokon és heteken a hercegszöllősi, sepsei, csúzai és vörösmarti asszonykör tagjai bibliaórákat tartanak. Minden héten kedden, szerdán és csütörtökön összegyűlnek és énekszóval és imádkozással töltenek el másfél-két órát. Varga György lelkipásztor legutóbb Jónás könyvét magyarázta, de az általános irodalmi érdeklődés miatt ennek kapcsán beszélgettek Babits Mihály költészetéről is. A közös együttlétek alkalmával az asszonyok közül ki-ki elhozza teli süteményes tálját is, a záró kötetlen beszélgetések során recepteket cserélnek és híreket, melyek a gyülekezetek életével kapcsolatosak. Néha a búcsúzkodás is – jó magyar szokás szerint – eltart egy ideig, pedig ez a közösség a gyülekezeti élet alkalmain kívül gyakran találkozik egymással, lakóhelyeik kis falvakban lévén. Hiába, jól érzik magukat egymás közösségében, mert úgy érzik, hogy Isten is megáldja az együttléteket.

Alkalmaink:

Hercegszöllős – kedd

Csúza – szerda

Vörösmart – csütörtök

14.00 órai kezdettel.