Minden gyülekezetbe eljutott a Református Élet virágvasárnapi száma hétvégén. Kérjék lelkipásztoruktól a lelkészi hivatalokban, vagy írjanak e-mailt címünkre, ha szeretnék olvasni híreinket ebben a formában is.
A címlapon Varga Szakáts Mária rajzai szerepelnek, most két grafikája látható itt március, illetve április címmel.
Köszönet az alkotónak és a szerkesztőknek!
Kedves Testvéreink!
Bár tart még a szentlászlói “Református Napunk”-ra való készülődés, és az egész emberi közösségünk létét meghatározó Húsvét, Nagyhét, sőt Virágvasárnap előtt járunk ezeknek a soroknak az írásakor, nem győzünk hálát adni mindazért a sok jóért, amikkel Isten elhalmozott bennünket az ebben az évben eltelt rövid időszakban, amelynek mi, csupán porszemei a világnak, tanúi voltunk.
Együtt lehettünk egyházunk, barátaink és testvéreink közösségében többször is. Csúzán január végén találkoztunk. Minden gyülekezetünkből érkeztek tagjaink, Magyarországról barátaink és testvéreink, akikkel időről időre jó együtt egy délelőttöt és délutánt eltölteni. Vasárnaponként az istentiszteleteken találkozhattunk. Emellett folytak a téli időszakra jellemző bibliaóráink és asszonyköri találkozóink, és a presbiterek és gondnokok is több ízben tanácskoztak.
Minden alkalommal imádsággal kezdtük az együttlétet. Imádságainkban hálát adtunk a Teremtő Istennek, aki az Ő teremtményeit gondviselő figyelmével követi. Hálát adtunk azért, hogy sikerült levetkőznünk a bűnt, amely éltünket megfertőzteti, és amely hiánya aztán helyt ad a jónak, a szeretetnek, a felebaráti segítő igyekezetnek. Hálát adtunk szeretteinkért, és magáért a szeretetért, amelyben a gondoskodást magunk is megélhettük, élvezhettük, vagy gyakorolhattunk mások irányába. Betegeket látogattunk. Öröm, ha betegeink gyógyulnak, felépülnek és meggyógyulnak. Isten áldó közelségét gyakran ők, a fájdalomban lévők, betegségben magányosak, idősek érezhetik igazán. Hálát adunk értük, mert hitükben állhatatosságukban bíztatnak bennünket, és példát mutatnak számunkra, hogy Isten véghetetlen kegyelme ránk is kiárad, ha figyelünk Igéjére. Bizonyságtevők azok, akik az elesetteket gyámolítják, a betegeket gondozzák, a szükségben szenvedőket ellátják.
Mindeközben gyermekeinkre gondot viseltünk, szeretettel és megértéssel viseltettünk irányukba. Aggodalommal és kíváncsian vártuk híradásaikat, ha messzi vidékre, vagy országba vetette őket a sors és a megélhetés biztosabb ígérete. Énekeinket énekeltük. Bibliai könyveinket olvastuk minden nap. Dolgoztunk, utaztunk, telefonáltunk, hivatalokat jártunk és ügyeket intéztünk. Elbúcsúztunk halottainktól és temettünk. Időseket és fiatalabbakat gyászoltunk, és sokan még ma is szomorúságban élnek, mert pótolhatatlan űrt hagyott szerettünk hiánya az életükben.
Mindezek után Virágvasárnap elő napján biztosan tudhatjuk, és most erre kell, hogy a legfőbb figyelmet felhívjuk, hogy a legfontosabbról: Krisztusról hirdettetik az Ige, az üzenet, amely magyarázza Isten véghetetlen kegyelmét mindazok számára, akik figyelemmel fordulnak Őhozzá. Kinek vigasztalásra, kinek bíztatásra, kinek gyógyulásra, kinek még több szeretetre van szüksége. Ezek vagyunk mi, valamennyien. Református testvérek, keresztyén közösségben élők a városunkban, községünkben, falunkban, és az egyházunkban.
Ma, ha valami gátol is abban, hogy testben megjelenjünk a széttagolódott, de a Lélek ajándéka által szent és egy közösségben, mégis bízhatunk abban, hogy mindannyian együtt leszünk Szentlászlón, 2023. április elsején, szombaton, és a későbbiekben istentiszteleteinken, gyülekezeti alkalmainkon.
Találkozzunk ismét egymással és az Úrral, aki virágvasárnapi-, nagyheti-, nagycsütörtöki-, nagypénteki- és húsvéti ajándékot készített számunkra. És, ahogy ígéretében elhangzott, találkozzunk Jézus Krisztussal, a mi Megváltó Urunkkal, a templomon kívül is, a hétköznapokban, ezért mindenki, aki hirdeti, és hallja itt az Igét, adja néki szívét!
Virágvasárnap
Másnap, amikor az ünnepre érkező nagy sokaság meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat szedett, kiment elébe, és így kiáltozott: Hozsánna! Áldott, aki jön az Úr nevében, az Izráel Királya! Jézus pedig talált egy szamarat, és felült rá, amint meg van írva: Ne félj, Sion leánya, íme, a te királyod jön, szamárcsikón ülve! Ezeket eleinte nem értették a tanítványai, de miután megdicsőült Jézus, visszaemlékeztek arra, hogy amik meg vannak írva felőle, azok történtek meg vele.
(János evangéliuma 12:12-)
Jézus pálmaágakból készített zöld szőnyegen, egy szamárháton szamaragolva vonult be Jeruzsálembe életének utolsó földön töltött hetén. Az utolsó napokban, amiket itt, a földön töltött az emberek, barátai, tanítványai és rokonai között. Az utolsó napokban. Kedves testvérem, belegondoltál már - légy fiatal, vagy aggastyán, - hogy mit jelent ez? Az utolsó hét és az utolsó napok? Jézust királyként köszöntötte a nép, amely azt a személyt, isteni tekintélyét csodás cselekedetén keresztül látta benne, aki kis idővel ezelőtt Lázárt, Jézus egyik legkedvesebb barátját feltámasztotta a halálból. Mi is erre vágyunk. Mi is ezt a csodát látjuk benne, hogy képes rá, és feltámaszt bennünket az óemberünkből fakadó halálból, és örök életre vonz.
Az emberek azonban, akik azért dicsőítették az Istent, mert Jézusban Izrael győzedelmes királyát látták, félreértették Őt. Akik nemzeti hősként várták, aki majd helyreállítja a nemzet nagyságát és megbecsültségét annak egykori hatalma fényében, azoknak nem volt fülük a hallásra és szemük a látásra, hogy megértsék a próféták szavait, és Jézus valódi küldetését. Valóban nem könnyű a történelem egy adott pillanatában, akár évtizedek alatt sem Isten kijelentését és üzenetét a teremtő és fenntartó, mindeneket igazgató kegyelemről, és Isten sajátos gondviseléséről megérteni. És akik nem értik meg, azok sokszor csalódnak, megkeserednek és talán még a szeretet ellenségeivé is válnak.
Virágvasárnap Jézus győzedelmes bevonulását ünnepeljük Jeruzsálembe.
Jézus így akarta, hogy lássák, ahogy itt olvassuk; megválasztotta az időt; a zsidó húsvét előtti hetet, az utolsó hetet, amelyből nincsen több, amely megismételhetetlen és végérvényes. Megválasztotta a helyet; Jeruzsálemet, a zsidók vallási központját, vagyis életünk addigi központját, bárhol és bármi is legyen az, és megválasztotta a módját is annak, hogy kifejezze, hogy Ő hatalmas Úr, mindenek felett. Ez utóbbit a nép csak a cselekedetekből tudta megítélni és a rá és önmagára vonatkozó próféciák beteljesülését csak később értette meg. Az egykori, Jézus korabeli (virág)vasárnap és az azt követő (nagy)hét a zsidók, és az emberek többsége számára olyan volt, mint az azt megelőző és az azutáni többi. Ez fontos, a mi számunkra azonban, az Új Szövetségben foglaltak szerint olvasva Jézusról, és látva és hallva az üzenetet a következő és hátralévő időkre nézve, mindez sokkal többet jelent. Az utolsó héthez való elérkezésben megérthetjük, mint esendő, de mégis hűséges tanítványok, hogy Jézus a közöttünk, e földi téren töltött időben születésünktől fogva hogyan alakította életünket abba az irányba, ahol a Jézus igazsága áll. Isten üdvtörténeti idejében a Jézus utolsó hete rávilágít a mi húsz-, harminc-, vagy 70-80 esztendőnk egy bizonyos “utolsó” időszakára, mely nem feltétlenül a legutolsó, de újjászületésünket követő, melyben már felismerhetjük a Mestert és szeretetét, melyet örökségül hagy mindazoknak, akik hallgatják és megtartják az Ő igéit.
Kedves Testvérem, állj meg most egy pillanatra, életed bármely szakaszában is éled Istentől rendelt sorsodat. Nézz körül és lásd, hogy hol is állsz most? Vizsgáld meg alázatos szívvel, hogy hogyan jutottál életednek erre a pontjára. Kutasd kitartóan és állhatatosan, és lásd meg, hogy miként vezette életed fonalát a Gondviselő Isten erre a helyre, ahol állsz. Ha így teszel, akkor Istennek részvételét az életedben úgy fogod jobban, és egyre jobban megtapasztalni, ahogy éveid száma növekszik. Legyen ebben az időszakban, és a jövőben is társad mindig Jézus, és legyen ennek az útnak a bejárására alkalmad a családod és szeretteid, keresztyén, baráti közösséged társaságában. Ámen
