„…gyermekeid olyanok asztalod körül, mint az olajfacsemeték. Ilyen áldásban részesül az az ember, aki féli az Urat…fiaidnak fiait meglátod…” Zsolt. 128:3-5.vv.
„Református Nap” Szentlászló
A negyedik előadás a sorban április elején:
Deák Sándor Ottó református lelkész Magyarország keleti országrészében végez ifjúsági gondozói munkát olyan állami gondozásból kikerült fiatalok között, akik a felnőtt életkort elérve kikerülnek a szorosan vett gondozói hálózatból.
Előadásában arról az általa is gyakorolt, többlettel rendelkező módszerről és segítő hozzáállásról beszélt, amely az egymás iránti felelősség megélését és gyakorlását a felnőtté válás folyamatának részének tekinti.
A lelkész beszélt arról is, hogy például a hittanórák tartalma a közismereti tárgyak során tanultakat kiegészítve számtalan esetben szeretetteljes és gyakorlati értelmet nyer: a számonkérés mellett megjelenhet ebben a módszerben a keresztyén etikáról való ismeretekre való nevelés eredménye.
A tízparancsolatból ismert tiltások és parancsok mélyebben ismerszenek meg a fiatalokban, nem taxatív, hanem valós, tartalmi mélységben, és jótékony értelemben. A bizalomra és a szabadságra (a rossz cselekvésétől való felszabadulásra) való nevelés a keresztyén gondozó hozzáállásán és felfogásán nagy részben múlik.
Amennyiben ez a hozzáállás, majd a megérintettség az Istentől kapott kegyelem által sikeres, akkor a nevelő és a gondozott gyermek kapcsolata, ezáltal a fiatal világgal való kapcsolata is áldottá válik, ami azt jelenti, hogy még azoknak az élete is gyümölcsöket teremhet, akik nagyon nehéz és hátrányos körülmények között nőttek fel, vagy helyzetekből keresik a kiutat.
Munkájában a motivációt az Isten belső elhívása mellett ennek a célnak az elérése adja, hogy minél többek tudjanak átlépni a körülményeik miatt előttük tornyosuló nehézségeken, és élhessenek boldog életet, felelős férfiakként és nőkként abban a társadalomban, melyben valamennyiünknek élnünk kell.
A keresztyén közösségek befogadó magatartást kell gyakoroljanak azok irányában, akik felkeresik őket, vagy akik hajlandók a segítségnyújtásra kész kezeket felismerni, annak közeledését elfogadni. Vajon a mi környezetünkben mindig felismerjük-e azokat, kik egy biztosnak látszó, állandónak mondható életsorsból hirtelen kikerülnek és új utakat keresnek a boldogulásra? Milyen segítséget tudunk nyújtani nekik?
Köszönjük a gondolatokat ébresztő előadást lelkipásztor testvérünknek!
