dr. Lovas Eldina történész előadása

dr. Lovas Eldina történész, egyetemi adjunktus körünkben elhangzott előadását Erdős János zsinati titkár az alábbi szavakkal vezette be a Csúzai Református Konferencián:

“fontos volna meggyőzni a jelenlévőket arról, hogy milyen fontos a régi iratok megőrzése és tárolása, valamint a mai iratok pontos rendezése és nyilvántartása egy kutató szempontjából, és általában miért is fontos ezeket a néha feleslegesnek tartott adminisztratív ügyeket úgy kezelni, mint az egyházi- és kulturális örökség része, ha szeretnénk, hogy az utánunk jövő generáció megismerve majd a munkánkat, magát is jobban meg tudja becsülni.”

A professzor asszony a történészek és levéltári kutatók munkájának bemutatásán túl vetített képes előadásban átfogó képet adott a gyülekezeti és általában egyházi tulajdonban és fenntartásban működő levéltárak és könyvtárak feladatáról, jelentőségéről. Az előadót kutatói múltja összeköti egyházunk gyülekezeteivel, ugyanis a laskói református presbiteri jegyzőkönyvek irattárban őrzött történelmi dokumentumait dolgozta fel tudományos munkájában, amelyet néhány éve meg is jelentetett a magyarországi Exodus Kiadó segítségével.

A gyakorlati ismeretek mellett az előadó a gyülekezeti levéltárakban található forrásanyagok jelentőségéről, és tapasztalatairól is beszélt történész szemmel. Kutatási területe a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház csúzai, vörösmarti, hercegszöllősi, laskói, kopácsi, bellyei gyülekezeteknél található levéltári forrásokra terjed ki.

A források nem csupán a távoli múlt egyházi és társadalmi életének megismerésében segíthetnek, hanem a mai anyagok helyes kezelésével a közelmúlt egyházi eseményeinek dokumentálásban is. A történések, másként hamar – néha szándékkal – feledésbe merülő közelmúltját is képesek a pontosabb megítélés és megértés irányába segíteni – jegyezte meg Erdős tiszteletes az előadást megköszönve az egybegyűltek nevében.