Ha az Úr akarja, és élünk. (Jakab 4:15)
Baranyai Ilona, az egykori parókus lelkésznek, Berta Imrének a felesége (tisztelendő néni) rendszeresen foglalkozott az ötödik osztályos és nagyobb gyermekekkel Vörösmarton. A vasárnapi iskolások a gyülekezetekben az istentiszteletet követően 11 óráig maradtak a templomban, hogy imádkozzanak, bibliai és egyéb történeteket hallgassanak, új énekeket tanuljanak és az ismerteket énekeljék, beszélgessenek.
Az 1952-ben készült fényképen szereplők közül ma már sokan nincsenek közöttünk. Utódjaik és maradékuk élhet még tájékunkon, vagy messzebb földeken. A templomba járók mai száma minden bizonnyal nem az egykori egyházi szolgákon és gyülekezeti tagokon múlt, de vajon mi az oka annak, hogy fiatalok híján iskoláink megszűnnek és gyülekezeteink megroppannak? Csak átmeneti időket élünk a nehézségek között és minden jóra fordul? Vagy helyrehozhatatlan a változások okozta hiány és a következtében tapasztalható élet minősége?
A Bibliában az apostol szava egyszerre reménységgel és félelemmel tölt el bennünket.
Kedves testvérem, te mit hallasz ki a fenti igéből?
Képünkön Baranyai Ilona tisztelendő néni ül középen, vörösmarti és csúzai, valamint laskói hittanosai között.