A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Zsinati tanácsa ülést tartott Bellyén a református parókián található gyülekezeti teremben 2023. január 3-án a délutáni órákban. Hét napirendi pontban tárgyalták az egyház aktuális ügyeivel és a közeljövőben tervezett programokkal kapcsolatos tudnivalókat.
Számos ügyben, mint például a képviselet, konferenciák szervezése az aktuális évben, lukma díj meghatározás, peres ügyek és földbérletek, határozatokat hoztak, melyek segítik a gyülekezetek működtetését.
Az ülésen meghívott vendégként részt vett nagytiszteletű Bán Béla bajai lelkipásztor, aki összefogásra, és a vallásosság és hitélet során tapasztalható krízisekben együttműködésre hívta fel a gondnokokat és presbitereket, valamint a jelenlévő lelkipásztorokat, akik Horvátországban szolgálnak.
Krízishelyzetből jut elég minden keresztyén közösségnek határokon innen és túl is, az anyaországban és a szomszédos testvérnépek államaiban is. Ezért fontos, hogy keresztyénekként megismerjük egymást és közösségben támogassuk az elesetteket. Magyarországi püspöki részről csakúgy, mint lelkipásztori baráti és testvéri kapcsolatokon keresztül az utóbbi rövid időben enyhülni látszanak azok a hideg napok, amelyek egyházaink együttműködését leírták.
Baranya, Bács-Kiskun, Tolna és Somogy egyházmegyéiből vendégségbe várunk presbitereket és lelkipásztorokat a közeljövőben tartandó gyűléseinkre. Ezeken keresztül a magyarországi, szerbiai és horvátországi reformátusok közeledésének akadályait az együttlétek erejével szeretnék a zsinati tanács tagok lelkipásztoraik segítségével lebontani.
Hamarosan olvashatunk részleteket is a zsinati tanácsülésen elhangzottakat tartalmazó jegyzőkönyvekből, melyekből élő módon kapunk betekintést egyházközségeink életébe.
Köszönjük az Úrnak, hogy lehetővé tette, hogy ettől az évtől kezdődően szabad határon át, szabadon jöhetnek közénk azok a testvéreink, akiknek utazását és látogatását éveken keresztül letiltották azok az indulatosok, akik a maguk lelkét is fogságban tartották. Nem feledkezünk meg róluk sem.
„Az Istennek igéje pedig növekedik és terjed vala…” (Ap. Csel. 12:24)