„Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!” (Ézs. 6:3)
Felejthetetlen idők és alkalmak…
Ézsaiás elhívása – ez a mai igeszakasz címe, az egész rész erről szól. Arról szól, hogy csak úgy lehet próféta az ember Isten szolgálatában, ha maga az Úr hívja el erre. Ézsaiás idejében is voltak iskolák, amelyekbe fiatalok iratkoztak be és ott tanulták az isteni tudományt, hogy próféták legyenek. Ma lelkészképzőknek, teológiai iskoláknak, akadémiáknak vagy egyetemeknek, főiskoláknak hívjuk ezeket. Tanulóikból azonban sosem lesz szürke hivatalnokoknál, vagy papnál egyéb senki, hacsak Isten külön elhívásában és áldásában nem részesül.
Isten sokféleképpen hívja el a maga szolgáit. Isten nem egy „kaptafára” dolgozik. Az Ő kegyelmi hozzáállása sokféleséget mutat, változatokban gazdag világ. Úgy hív el, ahogy Ő jónak látja.
Isten elhívása mindenkor mélyreható és emlékezetes. Ézsaiás évtizedek múlva is emlékezett erre, erről szól ennek a résznek az első verse: „Amely esztendőben meghalt Uzziás király, láttam az Urat ülni magas székben és palástja betöltötte a templomot.” Uzziás király kb. Krisztus előtt 759 évvel halt meg. 52 évig uralkodott, mégis keveset tudunk róla, annak a kevésnek is nagy részét abból, hogy Ézsaiás, az Úr igaz prófétája itt megemlítette. Múlandóságunk, és Isten prófétájának minden szavának jelentősége ebben is megmutatkozik.
A fenti szólamot: szent, szent, szent a Seregeknek Ura… az Isten angyalai zengték, hogy tudjuk valamennyien, hogy Isten hatalma nem csupán a mennyre, hanem az egész földre is kihat. Ez volt a feladatuk a szeráfoknak Ézsaiás látomásában, hogy bizonyságot tegyenek Isten dicsőségéről és annak mindenhol hangot adjanak.
Amikor Jézus megszületett, az angyalok ismét ezt énekelték: Dicsőség mennyben az Istennek…
(ej)