„Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt. 18:20)
2026. március 18-án az eszéki Jó Pásztor imateremben gyűltek össze híveink, hogy egyházunk márciusi közös, összevont bibliaóráján vegyenek részt. Három felelős lelkipásztor szolgálata és szervezése révén érkeztek a hegyvidék melletti és a szlavóniai gyülekezetek tagjai; a házigazda ezúttal az eszéki presbitérium és a gyülekezet volt.
A közös éneklés, bibliaolvasás és imádság minden alkalommal erősíti közösségünket, és az egyházi és közéleti nehézségek, valamint a magánéleti megpróbáltatások, betegségek és gondok ellenére erővel és bizakodással töltenek el bennünket. Ilyen alkalom volt a közös eszéki bibliaóra is keresztyén gyülekezetünkben.
Varga György püspök vetített képes előadásában egykori püspökünk, Szegedi Kis István életét és munkásságát ismertette körünkben. Az előadás része annak a sorozatnak, amely a Hercegszöllősi Kánonok 450 éves jubileumi éve, 2026 különleges ünnepe alkalmából sorra veszi mindazokat a több száz évvel ezelőtt élt reformátorokat, akik segítették egyházunk és más egyházkerületeink kialakulását, valamint az emberek és hívek hitének gyakorlását a legnehezebb időkben is. Megismerhettük, hogy ez valóban harcos nemzedék volt, amely a Biblia tanításával, a nemzet nyelvén, az ige erejével és az Atya, Fiú és Szentlélek hármasságának bizonyságával adott eligazítást a lelkeknek a török hódoltság, az unitarizmus, majd a rekatolizáció nehéz időszakaiban.
Életük áldása máig hat közösségeinkben; általuk és segítségükkel vagyunk mi is megáldottak Isten házának népeként Horvátországban.
„Mennyei Atyánk, hálát adunk Neked a közösség ajándékáért, az együtt hallgatott igéért és a testvéri találkozásokért. Köszönjük mindazokat, akik előttünk jártak a hit útján, és példájukkal erősítettek bennünket. Kérünk, add, hogy mi is hűségesen megmaradjunk Igéd mellett, és a nehézségek idején is Benned bízzunk. Áldd meg gyülekezeteinket, szolgálóinkat és minden hívő testvérünket, hogy életünkben és közösségeinkben egyaránt megmutatkozzék a Te kegyelmed és megtartó szereteted. Ámen.”
A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal kitüntetést vette át Steinbach József református püspök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából.
Az idei Március 15. alkalmából ismét kiosztották a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetéseit, amelyek – a hivatalos indoklás szerint – a „haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett” tevékenységet ismerik el. A díjazottak névsora ezúttal is sokszínű képet mutat, amelyben egymás mellett kap helyet az egyházi szolgálat, a közéleti szerepvállalás és – sajátos módon – a csillagokból kiolvasható nemzeti sors értelmezése is.
A kitüntetettek között szerepel Steinbach József, hamarosan leköszönő református püspök, még jelenlegi magyarországi és Kárpát-medencei zsinati elnök, aki a magyar református közösségben végzett több évtizedes szolgálatáért vehette át az állami elismerést. Munkássága az egyházi élet szervezésében, a közösségépítésben és a közéleti megszólalásokban egyaránt eddig jórészt ismeretlen volt, de az utóbbi időben a református egyházon belül előállt és nagy port felkavaró helyzetek miatt mintegy kényszerből ismertté vált, így díjazása jól illeszkedik az állami kitüntetések hagyományos értékrendjéhez.
Ugyanezen az ünnepségen azonban a figyelem egy másik díjazottra is ráirányult: Wieber Orsolya, aki „asztrológusként”, íróként és saját meghatározása szerint egy „szakrális világolvasati rendszer” megalkotójaként részesült a lovagkeresztben. Bemutatkozása szerint tevékenysége a „teremtés jeleinek” értelmezésére, a keresztény kozmológia szimbolikájára, valamint a hagyományos kalendáriumi rendszerek – köztük a Csízió – kortárs újraértelmezésére épül.
A hivatalos indoklás itt is a megszokott formulát követi: a díj a haza és az egyetemes értékek szolgálatáért jár. Az értelmezési keret azonban kétségtelenül tág: az egyházi vezetői pálya és az asztrális hermeneutika közötti ív ritkán rajzolódik ki ennyire látványosan a két díjazott személyében egyetlen kitüntetési listán.
Wieber Orsolya pályája a bemutatások szerint a pedagógusi és újságírói háttértől a médián át vezetett az asztrológiai és szimbolikus rendszerek kidolgozásáig. Kevésbé hangsúlyozott, de ismert körülmény, hogy az általa jegyzett üzleti vállalkozás korábban kommunikációs tanácsokat is nyújtott politikai szereplők számára, ami tovább árnyalja a „szellemi-szakrális” tevékenység közéleti beágyazottságát.
A díjazott saját megfogalmazásában mindez végső soron a „Létezés jelekben való látásának” szolgálata, amely – mint írja – az emberi lelket emeli, és a teremtett világ mélyebb megértéséhez vezet. E perspektívából nézve a lovagkereszt nem pusztán állami elismerés, hanem egyfajta visszaigazolása annak is, hogy a közélet horizontján immár a kozmikus történelem olvasata is helyet követel és zökkenőmentesen megfér az ökumené Steinbach József püspök általi gyakorlatával. Bár utóbbi vélhetően maga sem tudja, hogyan került ilyen helyzetbe, de emlékezetes máig, ahogy egy református presbiter bencés szerzetes rendi életvitelére osztja főpapi áldását.
Az idei kitüntetések így egyszerre tükrözik a hagyományos érdemelismerés logikáját és annak határainak rugalmas tágulását. A nemzeti ünnep alkalmából átadott díjak üzenete – ha ironikus éllel is – talán úgy foglalható össze: a közjó szolgálata sokféle nyelven megfogalmazható, legyen az igehirdetés vagy éppen a csillagok állásának értelmezése.
Megjelent a Református Élet, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (a horvátországi reformátusok) gyülekezeti lapjánal legújabb száma. A március 18-i eszéki összevont, közös gyülekezeti bibliaóra alkalmával a kiadvány nyomtatott változatban is elérhető lesz a gyülekezeti tagok számára.
XXVIII. évfolyam, 2. szám.
________
A kézimunka díszítések rajzait Szántó Mária eszéki gondnok készítette. A lappal, annak formájával és tartalmával kapcsolatos észrevételeit szívesen vesszük. Kérjük, hogy amennyiben érdeklődésre számot tartó mondanivalója van, írja meg részünkre, hogy azt közölhessük másokkal is. Előre is köszönjük figyelmét és segítő közreműködését.
A tegnapi, egyházi megemlékezéseken a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház hegyvidéki gyülekezeteiben Varga György püspök szólt 1848-49 örökségéről. Beszédében a május idusán lévő ünnepi időszak kapcsán a következőket mondta el idézetekkel megerősített igehirdetésében.
A magyar történelem egyik fontos mérföldköve az 1848. évi XX. törvénycikk, amely kimondta: „E hazában törvényesen bevett minden vallásfelekezetekre nézve különbség nélkül tökéletes egyenlőség és viszonosság állapíttatik meg.” Ez a rendelkezés nem csupán jogi jelentőségű volt, hanem a lelkiismereti és vallásszabadság elvének ünnepélyes megerősítése is. A törvény azt az alapvető felismerést fejezte ki, hogy az ember Isten előtt álló lelkiismerete nem kényszeríthető, a hit pedig csak szabadságban élhet és gyarapodhat.
A Szentírás a szabadságot még mélyebb értelemben tárja elénk. Pál apostol a Galata-levélben így figyelmeztet: „Krisztus szabadságra szabadított meg minket; álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni” (Gal. 5:1). A keresztyén ember szabadsága nem pusztán külső jog vagy társadalmi állapot, hanem Krisztusban kapott lelki valóság. „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” (II Kor. 3:17).
Jézus Krisztus maga is a belső szabadságra mutat rá: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek” (Jn. 8:36). A szabadság forrása az igazság megismerése: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket” (Jn. 8:31-32). A keresztyén szabadság tehát felelősséggel jár: „Ti testvéreim, szabadságra vagytok elhívva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak” (Gal. 5:13).
E gondolatot fogalmazza meg irodalmi nyelven Wass Albert is, amikor arról ír, hogy az embernek joga van a jó és a rossz között választani, őszintének és becsületesnek lenni, valamint a tökéletesedés útját keresni, amely Istenhez vezet. A szabadság nem az önkény lehetősége, hanem annak felismerése, hogy az ember fölött végső soron egyetlen hatalom áll: a Teremtő rendje. A gyűlöletre nem gyűlölettel, hanem szeretettel kell válaszolni. „Jogod van szabadon gondolkodni a világ dolgai fölött, szép és csúnya, jó és rossz között választani. Jogod van bátornak lenni és őszintének. Becsületesnek, igaznak. Jogod van békességben élni és nyugalmasan várni a naplementét. jogod van elnyomni magadban gonosz indulataidat és jogod van a tökéletesedés útját keresni, mely Istenhez vezet. Ez a szabadság. Nem az a szabadság, hogy úgy élhetsz, mint egy diktátor és kedved szerint érvényesítheted a benned felgyülemlett gyűlöletet. Szabadság az, hogy nincs diktátor fölötted más, csak a Teremtő Rend. És hogy a gyűlölet ellen megvédelmezheted magadat a szeretettel.“ (Wass Albert: Te és a világ – Szabadság)
A történelmi és bibliai tanítás így egy irányba mutat: a valódi szabadság nemcsak jog, hanem ajándék és feladat is. Isten ajándéka, amelyet felelősséggel kell őriznünk és szeretetben kell megélnünk.
Imádság a szabadságért
Mennyei Atyánk, köszönjük Neked az áldott szabadságot, amelyet mindennap élvezhetünk. Kérünk, add meg nekünk a belső szabadságot is, hogy el tudjunk szakadni félelmeinktől és korlátainktól. Segíts nekünk megtalálni az utat a lelki béke és nyugalom felé, hogy teljes mértékben érezzük a Te jelenlétedet az életünkben. Kérünk Téged, áldd meg döntéseinket, és segíts minket abban, hogy mindig szabadon és felelősségteljesen tudjunk választani. Adj erőt és támogatást ahhoz, hogy kiálljunk az igazság, a béke és a szeretet mellett. Hálásak vagyunk Neked azért a reményért, amelyet adsz nekünk egy szabad jövő felé. Kérünk, segíts minket megőrizni ezt a szabadságot, és adj nekünk erőt ahhoz, hogy minden nap hálásak legyünk az életünkért és mindazért, amit adtál nekünk. Áldj meg minket, Istenünk, a Tőled kapott szabadság ajándékával! Ámen.
„És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön, annak minden lakójának.” (III. Móz. 25:10)
Kedves Testvérek, ma március 15-e van, a szabadságért vívott küzdelmek emléknapja a magyar közösségekben. Ezen a napon világszerte az 1848–49-es szabadságharcra emlékezünk. A szabadság napja azonban nem csupán magyar nemzeti ünnep, hanem olyan keresztyén és teológiai üzenetet is hordoz, amely a világ minden népére vonatkozik. Isten igéjének útmutatása alapján ezt az üzenetet szeretnénk röviden kibontani a felolvasott igehelyek összefüggésében.
A Szentírás tanúsága szerint a szabadság nem pusztán politikai vagy társadalmi fogalom, hanem Isten kijelentésének egyik alapvető teológiai kategóriája. A bibliai nyelvezet három egymásra épülő jelentésrétegben beszél róla.
Az első a társadalmi szabadság. Az Ószövetség világában a szabadság konkrét történeti valóságként jelenik meg. A rabszolgaságból, a kiszolgáltatottságból és az elnyomásból való felszabadítás áll az üzenet középpontjában. Izráel népének identitását alapvetően meghatározta az Egyiptomból való szabadulás, amelyről a Exodus könyve tudósít. Isten itt mint szabadító lép fel: megszünteti az elnyomást, és népének új életlehetőséget ad. A világ népeinek nagy része ezt a szabadságeszményt ünnepli, amikor történelmi küzdelmeire emlékezik, vagy amikor a szabadság megvalósulásáért küzd.
A szabadság bibliai értelmezése azonban ennél tovább vezet. A kivonulás a szolgaságból nem csupán történeti esemény, hanem fordulópont Isten és népe kapcsolatában. Izráel története arra tanít, hogy az emberi szabadság nem öncélú állapot, hanem meghívás az Istennel való közösségre. A szabadság tehát szövetségi szabadság is: az Istennel kötött szövetségben nyeri el értelmét és rendjét. Ez a felismerés ma is irányt adhat azoknak a közösségeknek, amelyek életük értelmét és jövőjét Isten szövetségének keretei között keresik.
A harmadik réteg a lelki szabadság, amely az Újszövetségben teljesedik ki. A Krisztusban adott megváltás már nem csupán történeti vagy politikai szabadulást jelent, hanem a bűn és a halál hatalmából való megszabadulást. Ezt hangsúlyozza János evangéliuma, amikor így szól: „Ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek” (Jn. 8:36). A keresztyén ember életében a szabadság így fokozatosan bontakozik ki: az Ószövetség történeti és közösségi szabadulásának tapasztalata az Újszövetségben Krisztusban nyeri el végső, lelki és üdvösségtörténeti beteljesedését. A bibliai szabadság tehát mindig Isten cselekvésének gyümölcse, amely az ember életét új rendbe, az Istennel való közösségbe állítja.
A mai napon tartott ünnepi megemlékezések – akár a keresztyén egyház közösségeiben, Horvátországban, az anyaországban vagy a környező országok magyar közösségeiben – ennek az igei és teológiai üzenetnek a felidézésére is alkalmat adnak. Mindenekelőtt Isten szabadító cselekvésére emlékeztetnek, ugyanakkor az ember hűséges és állhatatos válaszára is, amely Isten szavára adott feleletként születik meg.
Ha a mai események, ünnepségek és megemlékezések között adatik néhány csendes perc, érdemes erre a mélyebb üzenetre is gondolnunk. Adjunk hálát Istennek mindazokért, akik egykor és ma is vállalják az Ő szabadságának hirdetését, és akik hűséggel szolgálják az evangélium ügyét közösségeinkben. Ámen.
„Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.” (II. Kor. 3:17)
A Zsoltárok könyve 20. részének 5. verse így hangzik: „Adja meg szíved vágyát, teljesítse minden tervedet!”
Ez az ige a közösségi imádság hangján szól. A zsoltárban a nép a királyért könyörög, hogy Isten áldása kísérje szándékait és döntéseit. A kívánság azonban nem önző vágyak beteljesüléséről szól, hanem arról, hogy az ember tervei összhangba kerüljenek Isten akaratával.
A bibliai gondolkodás szerint a szív az ember belső központja: ott születnek a döntések, a vágyak és a tervek. Amikor a zsoltáros azt kéri, hogy az Úr adja meg a szív vágyát, valójában azt fejezi ki, hogy az ember életének iránya Isten vezetése alatt álljon. Így a beteljesülés nem pusztán emberi siker, hanem az isteni jóváhagyás jele. Ezzel a lelkülettel állunk a mai nap örömei és kihívásai elé, és Isten segedelmét kérjük közösségi és egyéni életünkre egyaránt.
Imádságunk: Mennyei Atyánk, add, hogy szívünk vágyai és terveink a Te akaratoddal legyenek összhangban. Vezesd gondolatainkat, döntéseinket és munkánkat, hogy életünkben a Te áldásod valósuljon meg. Ámen.
Mai alapigénk a napi ajánlott igeszakasz szerint, amely a Református Kalendárium, a HMRKE 2026-os évkönyve alapján szól a következő:
„Amikor Jézus odaért, felnézett, és így szólt hozzá: Zákeus, jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.” (Lk. 19:5)
A Lukács evangéliumában leírt történetben Jézus Krisztus Jerikó városán halad át, ahol találkozik Zákeussal. A vámszedő a társadalom megvetett tagja volt: gazdagsága sokak szemében igazságtalanságból származott. Mégis vágy ébred benne, hogy lássa Jézust, ezért alacsony, kicsi ember lévén felmászott egy fára. Fontoskodása az emberek szemében nevetségessé, cinikus megvetés tárgyává tette. A sokaság ebben a pillanatban nem nyitott neki utat, sőt a kollektív érdeklődés kiközösítette. Micsoda elégtétel a kizsákmányolt tömeg számára! Mindez azonban csak mellékes szál a történetben, nem ez a legfontosabb. A döntő pillanat nem Zákeus cselekedete, amellyel gúnyos megvetettség tárgyává tette magát, hanem az, hogy Jézus megszólítja őt. Krisztus nemcsak meglátja a fán ülő embert, hanem név szerint szólítja. Ez a megszólítás a történetben a kegyelem jele. Isten kezdeményezi az emberrel való találkozást.
A mondat második fele – „ma a te házadban kell megszállnom” – az isteni cél gyakorlati szükségszerűségét fejezi ki. Jézus küldetése éppen az elveszettek keresése. Nem a tökéletesekhez érkezik, hanem azokhoz, akikben ott él a változás lehetősége és vágya. Lehetősége erre mindenkinek van ebben a környezetben, amelyben mi is élünk. Vannak a világnak pontjai, ahol nem így van, de biztosak lehetünk benne, hogy akik ezt olvassák, ennek hírét veszik, azoknak a családban, a munkában, a közösségben – legyen az egyházi vagy egyéb társadalmi színtér – itt Horvátországban, vagy a Kárpát-medencében, sőt egész Európában is, van erre lehetőségük. Isten megszólít, lehetőséget ad a változásra, sőt esetenként egyenesen megszólít – ma, és téged. Van-e benned vágy? Ez a következő kérdés. Zákeus története ezért a megtérés története. Amikor Krisztus belép egy ember életébe, annak következménye az élet megújulása, a bűn elhagyása és az igazság helyreállítása.
Az ige arra hív, hogy az ember ne csak látni akarja Krisztust távolról, hanem engedje, hogy Ő megszólítsa és belépjen az életébe. A hit nem puszta kíváncsiság, hanem a személyes találkozás lehetősége és megvalósulása az élő Istennel.
A mai nap a keresztyén egyházi esztendőben a böjti időszakra esik. A református gyakorlatban ez a húsvétra való lelki felkészülés ideje: az önvizsgálat, a bűnbánat és a Krisztusra figyelés időszaka.
Imádságunk: „Urunk, Jézus Krisztus, köszönjük, hogy Te ma is megszólítod az embert, ahogyan egykor Zákeust is néven hívtad. Add, hogy ne csak látni akarjunk Téged távolról, hanem megnyissuk Előtted életünk ajtaját. Vizsgáld meg szívünket ebben a böjti időben, és adj bűnbánatot, megújulást és igaz életet. Kérünk, lépj be a mi házunkba és életünkbe, hogy jelenléted formáljon bennünket. Ámen.”
„Akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére tegyetek.” (I. Korinthus 10:31)
Ez az ige jól összefoglalja Kálvin János gondolkodásának egyik központi üzenetét. A reformátor tanítása szerint az ember egész élete – nemcsak az istentisztelet vagy az imádság ideje – Isten szolgálatának tere. A mindennapi munka, a tanulás, a közösségért vállalt felelősség mind olyan terület, ahol az ember hitét megélheti.
Kálvin számára ez az elv azt jelentette, hogy a keresztyén élet nem választható szét „szent” és „világi” részekre. Minden tevékenység akkor nyeri el igazi értelmét, ha Isten dicsőségét szolgálja. Ez a gondolat ma is megszólító lehet a mai nemzedékek számára: a hit nemcsak a templomban, hanem az élet minden döntésében és feladatában jelen lehet.
A Csúzai Református Egyházközség egy különleges ajándékkal gazdagodott a napokban. Egy Kálvin János reformátort ábrázoló képpel, amely mostantól a parókia falát díszíti. Az alkotást egy nevét megnevezni nem kívánó adományozó ajánlotta fel a gyülekezet számára. A közösség hálával fogadta az ajándékot, hiszen a reformátor arcképe nemcsak dísz, hanem a református örökség egyik jelképe is, egy olyan kép, amely sok református parókián és gyülekezeti teremben megtalálható szerte a Kárpát-medencében.
Kálvin János (1509–1564) a reformáció egyik legjelentősebb alakja volt. Franciaországban, Noyon városában született, eredetileg jogot tanult, majd fiatalon a hitújítás gondolatai felé fordult. Munkássága leginkább Genf városához kötődik, ahol teológusként, prédikátorként és egyházi szervezőként formálta a református egyház tanítását és életét. Fő műve, az Institutio Christianae Religionis (A keresztyén vallás rendszere) évszázadokon át meghatározta a református gondolkodást.
Életének egyik legfontosabb üzenete a fegyelem, a tanulás és a hit következetes megélése volt. Kálvin meggyőződése szerint az ember egész élete, vagyis munkája, tanulása, közösségi szerepvállalása Isten dicsőségét szolgálhatja. E gondolat ma is megszólíthatja a fiatalokat és idősebb nemzedékeket egyaránt. A hit nem csupán templomi alkalmakhoz kötődik, hanem a mindennapok döntéseiben és felelősségvállalásában válik valósággá.
A reformátor arcképe tehát több mint történelmi emlék. Jelképe annak a lelki örökségnek, amely a református közösségeket évszázadok óta formálja. A Csúzai Református Egyházközség számára az új kép egyszerre emlékeztet a múlt értékeire és hívja a jelen nemzedékét arra, hogy hitét tudatosan és felelősen élje meg.
Köszönetünket fejezzük ki a nagylelkű adományozónak, aki ezzel az ajándékkal hozzájárult ahhoz, hogy református örökségünk látható és élő maradjon a közösség mindennapjaiban.
Eszter könyvének 4. részében így szól Isten igéje:
„Mordokaj Eszter segítségét kéri ——– Amikor Mordokaj megtudta mindazt, ami történt, megszaggatta a ruháját, zsákruhába öltözött, hamut szórt a fejére, kiment a városba, és hangosan, keservesen jajveszékelt. Így ment egészen a király kapujáig, de a király kapuján senkinek sem volt szabad belépnie zsákruhában. Minden egyes tartományban, ahová csak a király törvényerejű parancsa eljutott, nagy gyász szakadt a zsidókra. Böjtöltek, sírtak, a mellüket verték, és sokan voltak, akik zsákruhában és hamuban hevertek. Ekkor bementek Eszterhez a szolgálóleányai és a háremőrei, és jelentették ezt neki. A királyné nagyon megrendült, és ruhát küldött, hogy öltöztessék fel Mordokajt, a zsákruhát pedig vegyék le róla, de ő nem fogadta el. Ezért Eszter hívatta Hatákot, a szolgálatára rendelt királyi udvarnokot, és megparancsolta, hogy tudja meg Mordokajtól, mi ez, és miért tesz ilyet. Kiment tehát Haták Mordokajhoz a város főterére, amely a király kapujával szemben volt. Akkor Mordokaj elmondta neki mindazt, ami történt, és hogy mit ígért Hámán, mennyi ezüstöt mér ki a királyi kincstárnak, ha elpusztíthatja a zsidókat. Odaadta neki a törvény szövegének másolatát is, amelyet Súsánban adtak ki a kiirtásuk céljából, hogy mutassa meg Eszternek, magyarázza meg, és parancsolja meg neki, hogy menjen be a királyhoz, kérjen tőle kegyelmet, és esdekeljen előtte népéért. Haták bement Eszterhez, és átadta Mordokaj üzenetét. Eszter azonban ezt a választ küldte Hatákkal Mordokajnak: A király összes udvari embere és a királyi tartományok népe is tudja, hogy minden férfira és nőre ugyanaz a törvény vonatkozik: aki hívatlanul be mer menni a királyhoz a belső udvarba, azt kivégzik. Csak az marad életben, aki felé a király kinyújtja aranypálcáját. Engem azonban már harminc napja nem hívtak be a királyhoz. Mordokajnak átadták Eszter üzenetét. Akkor Mordokaj ezt üzente vissza Eszternek: Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül! Mert ha te most némán hallgatsz, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idők miatt jutottál-e királynői méltóságra? Eszter ezt üzente vissza Mordokajnak: Menj, és gyűjts össze minden zsidót, aki csak Súsánban található, és böjtöljetek értem! Ne egyetek és ne igyatok három napig se éjjel, se nappal! Én is ugyanígy böjtölök szolgálóleányaimmal, azután bemegyek a királyhoz a törvény ellenére is. Ha el kell vesznem, hát vesszek el! Mordokaj elment, és mindenben úgy járt el, ahogyan Eszter parancsolta neki.”
Miért is aktuális ez a történet? Az idő miatt, a hely miatt és a tartalom miatt. Eszter könyvének negyedik része a végső döntés előtti csendes, mégis sorsfordító pillanatot tárja elénk. A perzsa udvar árnyékában a zsidó népet megsemmisítéssel fenyegető rendelet hírére Mordokaj gyászba borul, zsákruhát ölt, és böjtre hívja népét. A történet középpontjában azonban Eszter áll, akinek döntenie kell: vállalja-e a kockázatot, hogy hívatlanul a király elé járuljon, ezzel akár saját életét is veszélybe sodorva. Szavai – „Ha elveszek is, vesszek el” – a hitből fakadó bátorság örök példájává váltak.
Üzenete ma is időszerű: vannak történelmi és személyes helyzetek, amikor a hallgatás már nem lehetőség, és a felelősség vállalása áldozattal jár. A közösségért hozott döntés, az imádságban megerősített elhatározás és az Istenbe vetett bizalom együtt nyitják meg a szabadulás útját.
E gondolat jegyében került sor március 1-jén, vasárnap Vörösmarton arra a családlátogatásra, amelyen úrvacsoraosztás keretében a fenti igéről prédikált Varga György püspök. A személyes jelenlét, a közös imádság és az úrvacsorai közösség megerősítette a jelenlévők szívében, hogy a hit nem csupán múltbeli történetek öröksége, hanem ma is élő, közösséget formáló valóság. Ahogyan Eszter és népe böjtben és könyörgésben kereste Isten akaratát, úgy, ahogy hitvallástáteleikben, hűségükben a mai csappant létszámú közösségeink is, a vörösmarti gyülekezet is az Ő vezetésére bízza jövőjét. ________
Imádkozzunk: Mindenható Istenünk, aki a történelem Ura vagy, adj nekünk Eszter bátorságából és Mordokaj hűségéből. Erősítsd meg közösségeinket, hogy a próbatételek idején is Benned bízzunk, és döntéseinkben a Te akaratodat keressük. Krisztus példáját adj nekünk erőt, hogy kövessük, Szentlelkedet szívünkbe fogadhassuk. Áldd meg gyülekezeteink életét, és őrizd meg népedet kegyelmedben. Ámen.
________
Fénykép: vörösmarti látogatás 2026. március 1-jén a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház gyülekezeti tagjainak körében.
Napi igénk alapján (Református Kalendárium 2026 – a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház -HMRKE- évkönyve szerint) – 2026. február 27.
„Oh, legyen figyelmetes a te füled, és szemeid legyenek nyitva, hogy meghallgassad a te szolgádnak könyörgését, melylyel én könyörgök most előtted nappal és éjjel Izráel fiaiért, szolgáidért, és vallást tészek az Izráel fiainak bűneiről, melyekkel vétkeztünk te ellened, én is s az én atyámnak háza vétkeztünk!” (Neh. 1:6)
Nehémiás imádsága a romok fölött hangzik el. A fogság utáni időszakban Jeruzsálem falai még mindig pusztán hevernek, a közösség megalázott és kiszolgáltatott. A prófétai lelkületű főember azonban nem vádaskodással kezdi, nem másokra hárítja a felelősséget, hanem bűnvallással. Azonosul népével: „mi vétkeztünk”. A közösség sebe az ő sebe is.
Az imádság első kérése nem a falak újjáépítésére irányul, hanem arra, hogy az Úr figyeljen. A helyreállítás a mennyei figyelemmel kezdődik. Nehémiás tudja: a történelmi válság mögött lelki ok húzódik meg. A romok mélyén a hűtlenség, a közöny, az engedetlenség gyökerezik. Ezért a megoldás sem pusztán szervezeti vagy politikai természetű, hanem lelki.
A bűnvallás mindig a megújulás kapuja. Aki kimondja: „én is vétkeztem”, az már nem kívülálló, hanem eszközzé válhat Isten kezében. Nehémiás imádságából cselekvés fakad: az Úr meghallgatja, és ő maga lesz a helyreállítás szolgája.
Ma is ez az út áll előttünk. Személyes és közösségi terheink, egyházi és nemzeti kérdéseink nem oldódnak meg pusztán emberi stratégiákkal. A megoldás Krisztusban van, aki nemcsak feltárja bűneinket, hanem magára is vette azokat. Benne a bűnvallás nem kétségbeesés, hanem reménység. Ő a mi békességünk és újjáépítő Urunk.
„Mennyei Atyánk, figyelmes füllel hallgasd meg könyörgésünket. Valljuk előtted személyes és közösségi vétkeinket. Adj alázatos szívet, amely nem másokat okol, hanem először önmagát vizsgálja meg. Krisztusért bocsáss meg nekünk, és tedd életünket a helyreállítás eszközévé. Ámen.”
________
Fénykép: a csúzai református templom tornya felújítás közben és azt követően, ahogy ma is látszik. A Csúzai Református Egyházközség a HMRKE, a horvátországi református jogutód egyházhoz tartozik, és életében a Reformáció korától élő gyülekezet.
