Isten áldja meg együttlétünket a továbbiakban is. Ámen.
Mennyei Édesatyánk, hálát adunk Neked vigasztalásodért és bátorításodért. Köszönjük, hogy szembesítesz bennünket hitünk kérdéseivel: a gyülekezetben, a családban, személyes életünkben, az egyház életében és a felekezetek közötti kapcsolatokban egyaránt. Kérünk, adj nekünk erőt, belátást, tudást és bölcs gondolkodást, hogy ezekről a kérdésekről valóban érdemben, őszintén és tisztán tudjunk beszélni.
Áldj meg bennünket a most következő előadások, beszámolók, a közös éneklés és az imádság idején is. Kérünk, hogy rajtunk keresztül, az itt elhangzó üzenetek által áldásoddal kísérd mindennapjainkat: otthonainkban, szeretteink körében, családjainkban, faluközösségeinkben, valamint mindazok életében is, akik most nem lehetnek velünk.
Kérünk, áldd meg az elesetteket és a gyengéket, vigasztald a gyászolókat és a szomorkodókat, gyógyítsd a betegeket. Valljuk, hogy mindannyian fontosak vagyunk egymás számára, és számíthatunk közösségünkre – ezt most megerősítjük magunkban és egymás előtt is.
Adj nekünk közös örömöt, amelyben együtt tudunk részesülni, és adj vigasztalást, amelyben egymást is erősíthetjük és bátoríthatjuk.
Mennyei Édesatyánk, hálát adunk Neked a napi igéért, amelyet elénk adsz. Köszönjük az egybegyülekezés ajándékát. Hálát adunk azért, hogy nemcsak testben, hanem lélekben is együtt lehetünk, és mindazok is velünk vannak, akik akadályoztatásuk miatt csak gondolatban lehetnek jelen ezen a Szentlászlón megrendezett Református Fórumon. Szeretettel gondolunk rájuk, tudva, hogy ők is velünk együtt hordozzák e gyülekezet és egyház közösségét.
Hálát adunk Neked, Urunk, ezért az alkalomért, amelyet kegyelmedből megadtál nekünk, és azért, hogy alázatos szívvel járulhatunk Eléd, megvallva bűneinket. Megvalljuk, hogy az elmúlt időszakban is sokszor megszegtük parancsolataidat. Most azonban, amikor a Te színed előtt állunk, Krisztus evangéliumát hirdetjük. Szentlelked erejére és segítségére támaszkodva valljuk, hogy Megváltónk él, és ez a Megváltó Te vagy, a Krisztusban.
Ezért hívtál most össze bennünket, és mi itt vagyunk: bűnvalló imádságunkat mondjuk, és Hozzád fohászkodunk. Kérünk, áldj meg bennünket a jövőben is: cselekedeteinkben, gondolatainkban, olvasmányainkban, mindabban, amit hallunk és olvasunk, még akkor is, ha nem jó hírek érnek el bennünket. Add, hogy mindenben felismerjük áldásodat és gondviselésedet. Így legyen a mi lelkünk boldog abban a bizonyosságban, hogy Krisztusunk van, Megváltónk van. Kérünk Téged, áldd meg ezt a mostani alkalmat is: a kicsinyeket és a nagyokat, a jelenlévőket és a távollevőket egyaránt. Alázatos szívvel, meghajtott fővel imádkozunk Hozzád. Ámen.
Krisztus a békesség forrása – Református Fórum Szentlászlón
2026. február 7-én Szentlászlón rendezték meg a Református Fórumot, amelyet a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház szervezett. A meghívóban is feltüntetett programok szerinti alkalom istentisztelettel kezdődött, amelynek igehirdetése Ézsaiás próféta könyvének 9:6 verse, valamint az Efézusbeliekhez írt levél 2:14-15 verse alapján hangzott el. Ez a két igeszakasz a 2026. évi Református Kalendárium napi igeszakasza.
Az együttlét, amelyen baranyai gyülekezetek képviselői is részt vettek, imádsággal és apostoli köszöntéssel indult, majd közös zsoltáréneklés, a 130. zsoltár verseinek eléneklésével bevezetve hangzott el az ige felolvasása. A bűnvalló imádságban a gyülekezet hálát adott az egybegyűjtésért, és alázattal kérte Isten irgalmát, áldását az egyházra, a közösségre és mindazokra, akik lélekben voltak jelen.
Tehozzád teljes szívből kiáltok szüntelen: E siralmas mélységből hallgass meg, Úr Isten! Nyisd meg te füleidet, midőn téged hívlak, Tekintsd meg én ügyemet, mert régen óhajtlak.
Az igehirdetés középpontjában a békesség és a közösség kérdése állt. A prédikáció Ézsaiás messiási próféciáját és Pál apostol békességről szóló tanítását kapcsolta össze. Bár az ószövetségi és újszövetségi igék között évszázadok teltek el, üzenetük ma, ezer évekkel később is aktuális. Ézsaiás a Messiás eljövetelének ígéretéről szól egy válságos korban, míg Pál apostol Krisztust mint a békesség megteremtőjét mutatja be, aki lebontja az emberek közötti elválasztó falakat. Amit Ézsaiás címekben és képekben hirdet, azt Pál történeti eseményként és teológiai tényként rögzíti. A hit a keresztyének közötti kapcsolódás legfontosabb pillére. Minden más változhat és különböző korok függvénye lehet, de ez a keresztyén alapvetés, annak gyakorlata erősíti a megromlott kapcsolatokat is, legyenek azok bármely közösségben, családban, egyházban, nemzetek között.
Az igehirdetés a mai egyházi és társadalmi helyzetet is érintette. Itt is érvényes, hogy a különböző csoportok és nézetek együttélése csak akkor lehet jövőképes, ha közös alapra épül. A keresztyén közösségek számára ez az alap a Jézus Krisztusba vetett hit, amely nem megoszt, hanem összeköt, és szolgálatra indít.
Az alkalom imádsággal és közös énekléssel zárult. Reménység szerint a résztvevők megerősítést kaptak abban, hogy a hit ajándéka ma is képes közösséget formálni, gyógyítani és jövőt nyitni az egyház és a gyülekezetek számára. Záró imádságunkban a gyülekezeteknek erőt, bölcsességet és lelki tisztánlátást kértünk a közös szolgálathoz, a betegek, gyászolók és elesettek vigasztalásához, valamint ahhoz, hogy a hallott ige gyümölcsöt teremjen a családokban és a faluközösségekben. Az istentisztelet énekszóval zárult. Ezután két előadást hallgattunk meg lelkipásztorainktól, valamint két tájékoztatót az egyházat érintő hivatalos ügyekről magyar és horvát nyelven. Köszönet a szervezőknek, az előadóknak (Ft. Varga György püspök lelkipásztornak, Kettős Attila szentlászlói református lelkipásztornak és ft. Jasmin Milic püspöknek, és Csiffáry Kettős Éva lelkipásztornak) és igehirdetőnek (Erdős János zs.t. titkárnak) és minden megjelent testvérünknek, valamint azoknak is, akik a távolból érezhető lelki támogatással figyelik eseményeinket.