A már ismertetett csúzai “Református Nap”-on igehirdetéssel szolgált nagytiszteletű Kettős Attila, szentlászlói lelkipásztor. Igehirdetését, a lectio felolvasását ezekkel a szavakkal vezette be:
“Így szól az ige: legyetek egymás iránt vendégszeretők, zúgolódás nélkül. Amilyen lelki ajándékot kaptatok, úgy szolgáljatok azzal egymásnak, amint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai. Ha valaki prédikál, úgy mondja szavait, mint Isten igéjét. Ha valaki szolgál, úgy szolgáljon, mint aki az Istentől kapott erővel végzi, hogy mindenkor Istent dicsőíttessék Jézus Krisztus által, aki a dicsőség és a hatalom örökkön örökké. Ámen.
Uram, szent segedelmeddel dolgainkban állj mellénk és ments meg kegyelmeddel, új kegyelmet önts belénk, hogy lelkünkkel, testünkkel dicsőségedre élhessünk, minden tehetségünkkel, Uram, Tégedet szeressünk. Ámen.”
A gyülekezetté formálódott közösség ezután, igehirdetésre készülve a 191. dícséretnek verseit énekelte a református énekeskönyvből.