Református Nap Csúzán
2024. február 24-én Horvátország szerte gyülekezeteinkből érkeztek hívek Csúzára a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház ez évi második országos rendezvényére.
Kettős Attila lelkipásztor köszöntését és igehirdetését követően énekekkel tagolt részekben tartotta előadását dr. Kis Boáz lelkipásztor, Erdős János zsinati tanács titkár, Varga György püspök lelkipásztor és d. Szabó Dániel elnök, lelkipásztor a megjelent közösség előtt.
A helyi gyülekezet áldozatos munkáját dícséri a vendéglátás minden igényt kielégítő színvonala és az a keresztyéni testvéri hangulat, közösség, amelyben azoknak volt részük, akik ennek a szombatnak óráit szánták arra, hogy találkozzanak egymással.
Varga György püspök röviden összefoglalta a megjelentek előtt az egyházunk közéletét foglalkoztató, legutóbbi idők eseményeit, melyben kitért peres ügyeinkre, nemzetközi viszonylatokban és felekezetek közötti tárgyalásainkra, és Isten által megáldott örömeinkre, melyekben volt részünk az elmúlt időszak alatt. Mindezekért, és a távollévőkért, betegekért, gyászolókért imádkoztunk Istenhez, hogy Krisztus adjon minden ügyünkben megigazulást, és hogy imádságunk hű legyen az evangélium tanításához.
A jó hangulatban történt, és boldog közösségben megvalósult “Református Nap” következő eseménye a “Református Fórum” értekezletek évekkel ezelőtti gyakorlata szerinti egyik újból megrendezésre kerülő alkalma lesz, melynek helyszínéről és időpontjáról hamarosan dönt a presbiterek és gondnokok közössége a püspök javaslata alapján.
Fénykép:
Kettős Attila szentlászlói lelkipásztor igei bevezetőt tart Csúzán, 2024. február 24-én
Varga György püspök tájékoztatja a presbitereket és gondnokokat a csúzai “Református Nap” rendezvényen az egyház életével kapcsolatban.
Ref. Sajtószolg. 2024.