A szentlászlói jubileumi konfirmációs napon a megjelenteket először Varga György püspök köszöntötte. “Sok szeretettel köszöntöm a megjelent testvéreket. Október elején több helyütt megemlékeznek az idősekről, a járás ebédeket rendez, politikai pártok gyűjtenek össze idős embereket. Szabó Dani bácsival tegnap is, mi magunk is idős híveket kerestünk föl, és őszintén, őszinte szívvel örülök, hogy itt Szentlászlón az egyházunk szervezésében is sor kerül megemlékezésre. Én az alkalomhoz illően bibliai verseket választottam ki, egyféle buzdításként, bátorításként, bíztatásként.”
Az igaz virágzik, mint a pálmafa, növekedik, mint a czédrus a Libánonon.
Az igaz virul, mint a pálmafa, magasra nő, mint a libánoni cédrus.
Plánták ők az Úrnak házában; a mi Istenünknek tornáczaiban virágzanak.
Az ÚR házában vannak elültetve, ott virulnak Istenünk udvarain.
Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek és zöldellők lesznek;
Öreg korban is sarjat hajtanak, dús lombúak és zöldek maradnak,
Hogy hirdessék, hogy igazságos az Úr, az én kősziklám, és hogy nincsen hamisság benne!
(Zsoltárok könyve 92:13-16)