A kopácsi „Református Fórum”-on, augusztus 10-én egyházunk, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház főjegyzője az alábbi szavakkal köszöntötte igehirdetésének kezdetén a megjelenteket:
„Sokszor, amikor az egyházról beszélünk, és ezt a szót valakinek kiejtjük, akkor valakinek szinte borsódzik a háta. Szinte azt gondolja, hogy hát, ez a közösség…, odamenni…, szinte nem is tudom. Azt mondja, hogy ezek is széthúznak, és mi mindent tesznek, mondanak. És valóban, ha az egyháztörténelmet nézzük, amely több, mint 2000 éve tart, arra sok minden negatívum is rácsatolódott. Hozzá kapcsolódnak háborúk, viszályok és sorolhatnánk ezeknek a mivoltát, de mégis hiszem, hogy számunkra, akik itt vagyunk, az egyház egy olyan közösség, lelki közösség, amelybe jó odatartozni.
Egy olyan közösség, ahol otthonra találunk, ahol Isten közelségében lehetünk, ahol megformálódnak hitvallások, és Isten igéjét követjük, és az szerint próbálunk élni, mint szolgálattevők, mint Isten szolgái valamennyien. Őszintén az igét tartva maguk előtt vezérfonalként, azt próbálva követni minden nap imádságban és lelki közösségben az Úrral. Sokak véleménye ellenére a földi anyaszentegyházat, amelybe betagolódunk, és amelynek tényleg vannak hiányosságai is, és amelyről az ige mégis azt mondja, hogy Krisztus azt megtartja. Megtartja az Ő anyaszentegyházát, megtartja ezt a lelki közösséget, megáldja. Hát így kérjük mi is Isten áldását a mi tanácskozásunkra. Így kérjük Isten áldását a mi életünkre…”
A Fórumon a gondnokok és presbiterek meghatározták a horvátországi reformátusok egységes egyházi működésének lehetőségét biztosító feltételek sorát. Ezek alapján emberi igyekezetünk szerint megvalósítható egy hitvallásos és igei alapokon, a törvények szerinti együttműködés minden jóakaratú akár egykor volt, és legfőképpen ma is tagságunkba tartozó református hívünk között.
„Kérlek azért titeket én, aki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok elhívatásotokhoz méltón, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal és szelídséggel, türelemmel, viseljétek el egymást szeretetben, és igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékében. Egy a test, és egy a Lélek, mint ahogy egy reménységre szól elhívásotok is. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Istene és Atyja mindeneknek, aki mindenek felett van, mindent áthat, és mindenben jelen van. Mindegyikünk pedig a Krisztus ajándékának mértéke szerint részesült a kegyelemben. Ezért mondja az Írás: Fölment a magasságba, foglyokat vitt fogva, és ajándékokat adott az embereknek. Az pedig, hogy fölment, mi mást jelentene, mint hogy előbb le is szállt a föld alsóbb részeire. Aki leszállt, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön. És ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére, míg mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten Fia megismerésének az egységére, az érett férfiúságra, a Krisztus teljessége szerinti nagykorúságra, hogy többé ne legyünk kiskorúak, akiket ide-oda dobál és hajt bármiféle tanítás szele az emberek megtévesztése és a tévelygés ravaszsága és csalárdsága által. Ellenkezőleg: az igazságot követve szeretetben, mindenestül növekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban. Belőle van összerakva és egybeszerkesztve az egész test, egymást támogató minden ízével, és minden egyes tag a maga mértéke szerinti munkássággal gondoskodik a test növekedéséről, hogy felépüljön szeretetben.” (Ef. 4:1-16)