„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
Mert ezzel szereztek jó bizonyságot a régebbiek.
Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő.” Zsidókhoz írt levél 11:1-3
________
A hit hősei azok, akik ma is az evangéliumhoz való hűségük miatt elszenvedik az igazságtalanságot és tudnak Isten iránti hűségükkel megfelelő választ adni azokra a kihívásokra amelyek nap mint nap érnek bennünket.
Fontos volt Istennek, hogy kegyelmesen üdvösségre hívjon el bennünket, ezért kinek kinek magának kell megtalálnia azt az utat, amely elvezet Őhozzá. Keresd az utadat!
Ma az Aradi Vértanúk napja van, nemzeti összetartozásunk mártír hőseinek napja. Emlékezzünk rájuk, de ne feledjük, hogy hitünk hőseiről alapjaiban a Bibliában jelentette ki Isten, hogy kik azok a hősök, akik előttünk jártak. Példájukon keresztül megláthatjuk minden kornak és időszaknak a hőseit a magunk környezetében is. Járjunk nyitott szemmel a világban. Ne feledjük a szentlászlói reformátusok felhívását: 2024.10.08-án 17 órakor nézzük meg együtt az Eric Till által rendezett Luther című filmet Szentlászlón, a gyülekezeti teremben!
Imádságunk:
„Mennyei Atyánk a Jézus Krisztus által, hálát adunk Neked a szeretteinkért, a környezetünkért, a magunkban rejlő jóért.
Kérünk Téged, hogy vesd el belőlünk a rosszat, a gonoszt, távolítsd el mellőlünk a hamisat. Még a gondolatától is őrizz meg bennünket.
És nem csak magunkra gondolunk, hanem azokra, és azokért is kérünk Téged irgalmasságra, akik szenvednek a jóért, az igazságért, a hűségért. Hűség a Te nevedet hívni betegségben, nehéz életben, családi perpatvarban, háborúságban.
Adj nekünk kitartást, hogy a Te szereteted szerint tudjunk járni. Ámen”