Harminchárom év története röviden
Hercegszöllős – 2026
Egyházunk, a HMRKE és a horvátországi reformátusok legújabb kori története (1993-2026)
Harminchárom év története röviden
I.
Az egyházszakadás a horvátországi reformátusok körében először 1999-ben következett be. Előzménye az volt, hogy az 1991-ben kitört délvidéki háborút követő reintegráció időszakában, az 1993 és 1998 között működő egyházvezetés – amelynek fő feladata az egyház horvát állami nyilvántartásba vételének lebonyolítása volt – nem hívott össze egyházi közgyűlést vagy zsinatot, és tevékenységéről sem számolt be az érintett gyülekezetek lelkipásztorainak, gondnokainak és presbitereinek.
Az 1993-as első zsinat után a második zsinat csak 1998 végén ült össze. Ezen a zsinati atyák úgy döntöttek, hogy a regnáló egyházvezetést nem erősítik meg tisztségében. A zsinaton leváltott hivatal azonban ezt a döntést nem fogadta el, és megtagadta annak, mint az egyház legfőbb döntéshozó testületének határozatát, és 1999 elején egy új egyházat jegyzett be. Mindeközben és továbbra is a jogutód egyház azonosító adatait használták állami szervek és hivatalok előtti eljárásaikban. Az eredetileg, 1993-ban bejegyzett Horvátországi Református Keresztyén Egyház (HRKE, – később névváltoztatás után HMRKE -) elnevezést is alkalmazták az új szervezet ekkor indult működése során számos esetben. Mindez azt eredményezte, hogy eljárásukkal megfosztották egyházunkat saját jogosultságaitól.
Az új egyház alapítását követően például az állam segítségét kérték egy levélben, úgy írva le a Horvátországi Magyar Református Keresztény Egyházunkat (HMRKE), mint „Kettős alkotása”, „magyar alkotás” és „vallásos köntösbe öltözött nacionalista egyesület”, vitatva annak egyházi és jogi folytonosságát. Válaszul a Vallási Közösségekkel való Kapcsolatokért felelős állami bizottság akkori titkára, Franjo Dubrović állásfoglalást adott ki, melyben többek között az is szerepelt, hogy a Horvátországi Magyar Református Keresztény Egyház nem felekezeti egyház. Így a közvetlenül a horvát kormány alá tartozó testület nem maradt meg kizárólag koordináló és tanácsadó szerepkörében, hanem további egyedi levelekben foglalt állást a Református Egyház belső szervezetének és vezetésének kérdéseiben, amelyet a hivatalos eljárások során a továbbiakban arra használtak fel, hogy meghatározzák, melyik egyházat tekinti az állam jogutódnak az alapítás, illetve a Horvát Köztársaság és az egyház közötti szerződések és együttműködések szempontjából. Ennek kedvezményezettje a Kálvini Egyház volt. A Magyarországi Református Egyház akkori vezetése is ugyanazt az álláspontot támogatta, és nyilatkozataiban az 1999-ben indult új egyházat ismerte el jogutódnak, nem pedig az 1993-ban már bejegyzett HMRKE-t. Ettől kezdve a HMRKE-t adminisztratív és más úton ellehetetlenítették, függetlenségének feladására kényszerítették.
Mind a horvát állam, mind a Magyarországi Református Egyház ezzel súlyosan sértette egyházunk jogait. Ettől kezdve sem állami, sem más hivatalos támogatásban nem részesülhettünk. A megpróbáltatások lelkileg is erősen megviselték és megalázták híveinket, létszámunk megfogyatkozott – de gyülekezeteink, bár nehezen, de saját erejükből fenn tudtak maradni. Ebben az időben úgynevezett “politikai érdekvédelmi szervezetek” rendelkeztek a horvátországi és Magyarországról érkező támogatások jelentős része felett. A felújításokra és egyéb célokra érkező támogatások elosztásáról számos esetben az egyház bevonása nélkül döntöttek, az elszámolások pedig nem voltak nyilvánosak a HMRKE számára. Így az egyházakat érintő kérdésekben sokszor maguknak az egyházaknak a megkérdezése nélkül, vagy erős befolyás alatt születtek döntések.
A horvát állam és a Magyarországi Református Egyház állásfoglalásainak következményeként a Kálvini Egyház – vagyis az 1999-ben újonnan létrejött egyház – 2003-ban együttműködési szerződést kötött a Horvát Köztársasággal. A HMRKE tiltakozásait, leveleit és jogi érveit az állami szervek nem vették figyelembe, sok esetben válasz sem érkezett megkereséseinkre.
Az új egyház a földhivatalokban és a kárpótlási eljárásokban is református jogutódként lépett fel. Ennek eredményeként számos olyan gyülekezeti ingatlan került átírásra a nevére, majd tulajdonába, amelyek korábban a történelmi református gyülekezetek tulajdonában voltak. 2003-tól földek, kertek, parókiák, templomok és egyéb ingatlanok kerültek idegen tulajdonba földhivatali eljárások során, és ezeket a HMRKE hiába vitatta. Az ősi gyülekezetek címére új gyülekezeteket jegyeztek be, miközben a HMRKE azonosítóit is felhasználták, értesítési címeiket megváltoztatták. Miközben egyházunk, a HMRKE folytatta gyülekezeteink építését, sok esetben csak késve szerzett tudomást arról, hogy az adott ingatlanokat már más egyház nevére jegyezték át. Több alkalommal csak akkor szembesültek az érintettek az új helyzettel, amikor istentiszteleteink megtartását akadályozták meg, templomainkat és parókiáinkat lezárták előttünk, illetve földjeinkre hosszú távú bérleti szerződéseket kötöttek tudtunk és hozzájárulásunk nélkül. A jelenleg is folyamatban lévő bírósági eljárásaink jelentős része ezekkel az ügyekkel kapcsolatos, amelyekről folyamatos tájékoztatást adunk.
Ezzel párhuzamosan hitéletünk gyakorlásának ellehetetlenítése nem csupán a tulajdoni kérdéseket érintette. Lelkipásztoraink szolgálatát nem ismerték el, nem biztosították számunkra az iskolai hitoktatás lehetőségét, nem kaptunk anyakönyvezési jogosultságot, nem részesültünk állami támogatásban, híveink és gyermekeink több kedvezménytől is elestek. Egyházi szervezetekből kizártak bennünket vagy nem hívtak meg rendezvényeikre sem Horvátországban, sem Magyarországon, vagy a nemzetközi kapcsolatok szintjén.
II.
Közösségünk ennek ellenére folytatta az újjáépítést és a hitélet gyakorlását. Testvéreink, barátaink és Isten gondviselése által sikerült folytatnunk szolgálatunkat. A megélhetés ellehetetlenülése után Magyarországon kerestünk új lehetőségeket. Ez nem terjeszkedési szándék volt, hanem válasz a kialakult helyzetre.
2005-től lelkipásztoraink és gazdasági szakembereink segítségével intézményhálózatot kezdtünk építeni, majd 2007-től a szociális ellátás területén kezdtünk szolgálni Magyarországon. Az idősgondozásban kilenc intézményt működtettünk, országos feladatokat vállaltunk, miközben horvátországi hitéleti és gyülekezetépítő munkánkat is folyamatosan végeztük.
A Magyarországi Református Egyház a velünk szemben korábban felmerült jogsérelmek kivizsgálása helyett magyarországi jelenlétünket támadásként értelmezte. Egyházunkat csalással és üzletszerű tevékenységgel vádolták, amelyet országos rágalomhadjárat követett.
A 2011-es magyar egyházi törvény, majd az Alaptörvény módosításai következtében működésünk feltételei tovább romlottak. Szervezeteink jelentős részét 2013-ban, majd 2023-ban felszámolták. Intézményeinket és jogosultságainkat más felekezeti szervezetek vették át, miközben az általunk kidolgozott szakmai módszertanokat tovább alkalmazták. Az állami eljárás további részleteit 30 évre titkosították.
Tizenöt évvel kezdeményezésünk után, 2019-ben horvát bírósági végzés mondta ki a horvátországi református egyházi jogfolytonosság kérdését, meghatározva, hogy a volt jugoszláviai országos református egyház horvátországi jogutódja a HMRKE. Ez a döntés megerősítette egyházunk történelmi örökségét és jogfolytonosságát.
Ennek nyomán húsz év után, 2023-ban a Horvát Köztársaság és a HMRKE hivatalos együttműködési szerződést kötött.
Ám az ezt megelőző két évtized jogsérelmei nem rendeződtek. Balog Zoltán püspök, korábbi miniszter és az MRE Zsinatának elnöke személyesen, miniszteri szinten azonnal közbenjárt az ügyben, és a korábbi döntéseket nem vizsgálták felül. Beavatkozása eredményeképpen egyházunk jelenleg is csupán annak az éves támogatásnak a felét kapja meg, amelyet korábban húsz éven át kizárólag a Kálvini Egyháznak folyósítottak. A Magyarországi Református Egyház a Generális Konvent állásfoglalására hivatkozva ma is azt várja, hogy a HMRKE tagozódjon a belőle 1999-ben kiszakadt Kálvini Egyház alá. Érvei között a “canonica successiót”(!) és kánonjogot hivatkozza, és reméli, hogy a horvát független bíróság a jogutódlás kérdésében hozott jogerős döntését megváltoztathatja.
Évről évre hálával és reménységgel ünnepeljük a Hercegszöllősi Káté és az 1576-os Hercegszöllősi Zsinat örökségét. Isten gondviselése által ez az örökség és Isten kegyelme, irgalmassága és szeretete tette lehetővé, hogy hitünket, nyelvünket és református identitásunkat a mai napig megőrizzük. 2026. augusztus 16-án úrvacsorai közösségben ismét együtt adunk hálát a hercegszöllősi református templomban testvéreinkkel és barátainkkal. Különleges alkalom valamennyiünk számára, hogy lehetőségünk nyílik arra, hogy a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Egyházkerülete, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház tagjai és a szerbiai, újvidéki központú Református Keresztyén Egyház képviselői együtt emlékezhessenek. Sokan ismerik a HMRKE történetét a fent leírtaknál sokkal részletesebben, és mindannyian tudjuk, hogy sokan ma sem mernek nyíltan mellénk állni és velünk ünnepelni, közöttünk megjelenni, mert tartanak a következményektől. Erről azonban egy következő írásban kívánunk részletesebben beszámolni.
