„Törekedjetek a békességre mindenki iránt, és a megszentelődésre, amely nélkül senki sem látja meg az Urat.” (Zsidókhoz írt levél 12:14)
________
Egyházmegyei látogatás a hercegszöllősi templomban
________
A magyarországi református egyházi püspökválasztási folyamat elindulásának részeként a Dunamelléki Református Egyházkerületben eddig hat püspökjelölt lépett a nyilvánosság elé. A Magyarországi Református Egyház (MRE) tisztújítása 2026 őszén esedékes, az új tisztségviselők pedig 2027 januárjában kezdik meg szolgálatukat.
A református egyházi nyilvánosság korlátozott és erősen cenzúrázott felületein érzékelhetően élénkülés tapasztalható. Esperesek és gyülekezeti lelkipásztorok is aspirálnak vezető tisztségekre, amely folyamat reménység szerint az egyházi szolgálat megerősítését szolgálja, és az elmúlt időszak („B.Szabó” és „Balog”, majd „Steinbach” éra) vitatott gyakorlataival szemben nem elsősorban politikai vagy gazdasági befolyásszerzési törekvések mentén zajlik. A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE) mindebből annyit érzékel, amennyit a magyarországi egyházi közélet meghatározó közép-tisztviselői, szereplői láthatóvá tesznek. Különös jelentőséget ad a jelennek az 1576-os Hercegszöllősi Zsinat 450. évfordulója, amelynek jubileumi megemlékezését 2026. augusztus 16-án tervezik megtartani a hercegszöllősi református templomban.
2026. június 3-án az Északpesti Református Egyházmegye lelkipásztorai látogatást tettek Hercegszöllősön. A vendégeket – akik legalább az 1990-es évek közepe óta nem, akkor is csak korlátozott számban, teológushallgatóként jártak a térségben – előzetes bejelentkezésük alapján fogadták. A hercegszöllősi református templomban Varga György püspök köszöntötte őket. Ismertette, hogy az egyházi épület az elmúlt időszakban jogi eljárásokat követően került ismét a helyi, jogfolytonos református közösség használatába, miután korábban egy 1999-ben alapított, magyarországi háttérrel működő felekezeti szervezet illegitim kezelésében állt. A látogatás során a vendégek betekintést nyerhettek a helyi gyülekezet jelenlegi életébe és az elmúlt évtizedekben kialakult egyházi és intézményi viszonyokba, melyek kialakulásában sajnálatosan a magyarországi egyházi és világi struktúráknak is jelentős része volt. Bizonyságtétele szerint hozzátette, hogy a HMRKE a maga részéről a történelmi és jelenkori kihívások közepette is a hitvalló szolgálat és az egyházi közösség fenntartásának szándékával kíván működni, bízva abban, hogy a jövőben a különböző egyházi testületek között a párbeszéd és az együttműködés lehetőségei erősödnek, és a Dunamelléki Egyházkerület új vezetésével már a kapcsolat a jövőben a kölcsönös tiszteleten és együttműködésen alapulhat.
„Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott titeket az Isten dicsőségére.” (Róm. 15:7)
Mai igénk különösen jól kapcsolódik a vendégfogadáshoz, az egymás felé való nyitottsághoz, a határokon átívelő református közösséghez és a Krisztusban való összetartozás felismeréséhez.
________
A június 4-i megemlékezések és vendégfogadások a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház országos egyházi rendezvénysorozatának keretében Csúza és Hercegszöllős után Kopácson folytatódtak.
A résztvevő magyarországi vendégeket Varga György püspök, Kettős Attila lelkipásztor és Kettős Csiffáry Éva lelkipásztor köszöntötte, majd előadásában ismertette a helyi református gyülekezet és templom történetét, valamint egyházunk múltját és jelenét. A közösségi együttlétet testvéri vendégség követte: a gyülekezet ebéddel látta vendégül a messzi útról érkezetteket. A helyi halászlét Kettős Áron főgondnok és Varga László, a kopácsi gyülekezet gondnokhelyettese készítették.
A résztvevők az együvé tartozás apró, kezdetlegesnek tűnő, mégis fontos jeleit tapasztalhatták meg ezen a napon. Bár első pillantásra idegenek találkoztak – eltérő környezetből érkező emberek, fiatalok egy számukra ismeretlen közegben -, a keresztyén közösség megtartó erejében mégis hamar oldódni tudtak a távolságok és különbségek.
A Krisztusban megélt közösség ismét emlékeztetett arra, hogy a közös hit, az anyanyelv, a történelmi emlékezet és a református örökség összekötő ereje túlmutat földrajzi határokon. Reménységgel tekintünk a további találkozások és közeledések elé gyülekezeteink között, bízva abban, hogy a mostani látogatás is hozzájárult egy nyitott, testvéri légkörű kapcsolódás kialakulásához.
Reményeink szerint e találkozás által többen betekintést nyerhettek a határon túli magyar református keresztyén közösségek nyelvébe, gondolkodásába, mindennapi életébe, lelki és kulturális kincseibe, valamint történelmi örökségük ma is élő szokásaiba és helyszíneinek sajátos légkörébe. Reméljük azt is, hogy akik most vendégeink voltak, nemcsak nemzeti ünnepeink alkalmával térnek vissza hozzánk, hanem máskor is, hiszen gyülekezeteink kapui nyitva állnak előttük, és szeretettel várjuk őket.
„Azért fogadjátok be egymást, miképpen Krisztus is befogadott titeket az Isten dicsőségére.” (Róm. 15:7)
________
Mennyei Atyánk, hálát adunk Neked ezért a közösen eltöltött napért, a találkozásokért, az egymásra találás öröméért és mindazért a szeretetért, amelyet egymás szolgálatában megtapasztalhattunk.
Köszönjük a testvéri közösséget, az együtt kimondott szót, az asztalközösséget, az ismerkedés lehetőségét, valamint azt, hogy Krisztusban idegenből is testvérekké lehetünk.
Kérünk Téged, őrizd meg úton lévő vendégeinket hazafelé vezető útjukon. Adj számukra épséget, figyelmet, nyugalmat és békességet, hogy szeretteikhez biztonságban érkezhessenek meg.
Áldd meg szívükben mindazt, amit itt láttak, hallottak és átéltek. Engedd, hogy megszülessenek bennük azok a felismerések, amelyek Krisztus közösségében közelebb visznek bennünket egymáshoz, és erősítsd bennünk a határokon átívelő keresztyén összetartozás tudatát.
Add, hogy találkozásaink ne egyszeri alkalmak maradjanak, hanem élő kapcsolatokká, testvéri közeledéssé és egymás hordozásává érlelődjenek a Te akaratod szerint.
Urunk Jézus Krisztusért kérünk, hallgass meg minket. Ámen.
„Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a Lélek egységét. Egy a Test és egy a Lélek, mint ahogy hivatástok is egy reményre szól. Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindennek fölötte áll, mindent áthat és mindenben benne van.“ (Ef. 4:3-6)
A hódmezővásárhelyi Hódmezővásárhely–Ótemplomi Református Egyházközség fenntartásában működő Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjai és kísérő tanárai látogatták meg ma reggel a Hercegszöllősi Református Egyházközség templomát, az 1576. évi hercegszöllősi zsinat történelmi helyszínét. A találkozás a gyülekezet, valamint a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház – a volt jugoszláviai Református Keresztyén Egyház horvátországi jogutódja – tagjai számára egyaránt nagy örömöt jelentett.
A történelmünkkel és vidékünkkel való ismerkedés testvéri alkalma délután Kopácson folytatódik, ahol az Összetartozás Napja alkalmából tartandó egyházi megemlékezésen vendégeink részvételével egyházunk közössége emlékezik meg a múlt század húszas éveinek fájdalmas történelmi fordulatairól és azok következményeiről. Az alkalom egyúttal bizonyságtétel is a megmaradásról, a jelenlétről és a XXI. század jövőjébe vetett reménységről, Istenbe vetett hittel.
A megemlékezésen jelen lesznek a Dráván túli területek gondnokai és lelkipásztorai is, miközben magyarországi vendégeinket szeretettel köszöntjük. Az alkalmat agapé és istentiszteleti közösség zárja, a helyi gyülekezet vendégszeretetében.
„Ő szabja meg a különböző időket és alkalmakat. Királyokat taszít el, és királyokat támaszt. Ő ad bölcsességet a bölcseknek és tudományt a nagy tudósoknak. Ő tárja fel a mélyen elrejtett titkokat; tudja, mi van a sötétségben, és nála lakik a világosság…“ (Dániel 1:21-22.)
„Van nekünk Istenünk, akit mi tisztelünk: ő ki tud minket szabadítani az izzó tüzes kemencéből, és ki tud szabadítani a te kezedből is, ó, király! De ha nem tenné is, tudd meg, ó, király, hogy mi a te isteneidet nem tiszteljük…“ (Dániel 3:17-18.)
„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.“ (II. Timóteus 1:7)
Imádság:
„Mindenható Istenünk!
Gondviselő Atyánk!
Megváltó Krisztusunk!
Istenünk, törtrénelmünk Ura!
Te minden népet arra hívsz, hogy megismerje üdvözítő szeretetedet. Hazánkért és egész magyar nemzetünkért könyörgünk most hozzád. Százhat esztendővel ezelőtt mi, magyarok mély fájdalmat éltünk át. Közös emlékezetünk súlyos sebe az I. világháborút lezáró béke, és annak minden következménye. Az emlékezet gyógyulását pedig tovább hátráltatták a múlt század nyomasztó eseményei, melyek megtörték a magyar közösséget, és megosztották a Kárpát-medencében élő népeket.
Urunk, te azt mondtad, hogy a Téged szeretőknek minden a javukra válik. Ennek tudtában az egységért és az egy közös jővőért imádkozunk. Add, hogy megőrizzük az egységet azokkal a magyarokkal, akikkel összeköt a közös hit, a kultúra és a történelem, és akik Magyarországon vagy országunk határain túl élnek. A békességet, a szeretetet, a jó, Neked tetsző lelkületet pedig erősítsd a körülöttünk élő népek iránt. Légy segítségünkre, hogy a megbékélés útján járjunk. Ne válasszanak el többé a történelmi fájdalmak, hanem kössön össze bennünket a szolidaritás, hogy szeretetben és alkotó együttműködésben építhessük közös jövőnket.
Tégy minket a béke és a megbocsátás evangéliumának hiteles tanúivá, hogy fenntartsuk a lelki egységet, amíg majd minden nemzet eljön, hogy előtted az imádásban eggyé forrva leboruljon. Ámen.”
Imádságok:
(A Csúzai zászló szentelési ünnepe alkalmára írtam 1941. máj. 25 B.J. sz.t. az Úrban)
Hála adó ének (II. Mózes 15.r.20,21 v.)
Mikor a tengerbe veszett Farahó és serege
Föl kelt Mária boldogan Sok asszonyok is vele
Hogy ők mind meg szabadultak Ezért hála fejébe
Nagy örömmel dobot, sípot vett asszonyi kezébe
Össze hívta testvéreit: Jertek énekeljetek
Isten nagyságos dolgait Hirdetve örvendjetek
Én is ezt óhajtom tenni Ezen áldott ünnepen
Csoda dolgait az Úrnak Zengje gyarló énekem
Huszinkét esztenő előtt Szívünk nagy fájdalmára
Sötét bánat felhő borult Édes magyar hazánkra
Antikrisztus tanácsára Trianon gyilkos keze
Meg csonkítá drága testét amej fájón véreze
Szép hazánktól elszakítva Mi is rabokká lettünk
És babilon vizeinél Annyiszor keseregtünk
De azért hegedünket Nem függesztünk fűzfákra
Mindig nyujtott vigasztalást A szent Dávid Zsoltára
Kis seregünk a Templomban Békét lelt és nyug hejet
Krisztus hitünk kősziklája Csüggedni nem engedett
Bíztunk ami jó Istennk Örök igazságában
És drága magyar hazánknak A feltámadásában
S meg lett Húsvét szent napjára az csodáknak csodája
Baranyból el futott az Ellenség katonája
Kettös ünnep lett számunkra A Húsvétnak szent napja
A Csúzai Református Egyházközség a templomingatlan jogszerű tulajdonosa – jogerős ítélet született 2026. június 2-án!
Közel tizenkét évig tartó bírósági eljárás után a Bjelovari Megyei Bíróság 2026. május 21-én meghozott, Gž-476/2026-4. számú jogerős ítélete megerősítette, hogy a Csúzai Református Egyházközség a templom-ingatlan jogszerű tulajdonosa. A másodfokú bíróság elutasította a Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház és annak csúzai egyházközségének fellebbezését, és teljes egészében helybenhagyta az Eszéki Városi Bíróság ítéletét, amely elrendelte a jogellenes telekkönyvi bejegyzés törlését és a korábbi telekkönyvi állapot helyreállítását a Csúzai Református Egyházközség javára.
A bíróság végleges döntést hozott. Az ítélet lezárta a horvátországi református egyházak közötti egyik legjelentősebb vagyonjogi vitát, és megerősítette a korábbi, jogerős eljárásokban már megállapított tényállást.
Hogyan veszítette el vagyonát a Csúzai Református Egyházközség?
2014. (!) szeptember 4-én a Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház kérelmet nyújtott be a pélmonostori földhivatalhoz, amelyben három református egyházközség „névváltoztatását” kezdeményezte:
• Hercegszöllősi Református Egyházközség,
• Református Egyházközség, Csúza,
• Református Egyházközség, Vörösmart.
A kérelem alapján a földhivatali bíróság engedélyezte a bejegyzést, amelynek eredményeként a Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház egyházközségeit tüntették fel az ingatlanok új tulajdonosaiként.
A későbbi bírósági eljárások azonban megállapították, hogy nem a meglévő tulajdonosok nevének megváltoztatásáról volt szó, hanem teljesen más jogi személyek bejegyzéséről. A Csúzai Református Egyházközség – és ahogy a többi sem, – ugyanis soha nem változtatta meg nevét.
Az ügy központi kérdése egy egyszerű jogi tényben állt: a Csúzai Református Egyházközség önálló jogi személy volt, és az is maradt a vallási közösségek jogállásáról szóló NN 83/02. számú törvény 6. cikkének (3) bekezdése – korábban az NN 14/78. számú törvény 11. cikke – értelmében.
Az egyházközség saját identitással, székhellyel és OIB-számmal rendelkezett, és ilyen minőségében szerepelt az érintett ingatlanok tulajdonosaként a nyilvántartásban. Soha nem hozott döntést névváltoztatásról, és ilyen változást hivatalosan sem jegyeztek be. A mai napig ugyanazon néven és azonos jogi identitással működik.
A bíróságok ezért az eljárások során arra a következtetésre jutottak, hogy nem névváltoztatás, hanem tulajdonosváltás történt. Más szóval: az egyik tulajdonost törölték az ingatlan-nyilvántartásból, és egy másik jogi személyt jegyeztek be helyette, a kérelmező szándéka szerint, aki viszont az eljárás során nem igazolta a jogutódlást.
Különösen jelentős, hogy a „névváltoztatásra” hivatkozó kérelemhez egyetlen olyan dokumentumot sem csatoltak, amely bizonyította volna, hogy a Csúzai Református Egyházközség megváltoztatta nevét, vagy hogy a Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház szerves részévé vált volna.
A benyújtott dokumentumok csupán azt igazolták, hogy a Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház szervezeti formáit 2004-ben vették nyilvántartásba. Ezek azonban nem bizonyították sem a jogfolytonosságot, sem a jogutódlást.
A bíróság szerint egyetlen történelmi református egyház létezett
A másodfokú bíróság részletesen elemezte a református egyház történeti fejlődését Horvátországban és a volt Jugoszlávia területén.
Megállapította, hogy a volt Jugoszlávia területén egyetlen református keresztény egyház működött, amely jogi személyiséggel rendelkező egyházközségein keresztül fejtette ki működését. A Csúzai Református Egyházközség ezen szervezeti egységek egyike volt, és ilyen minőségében jogszerűen szerezte meg és birtokolta vagyonát.
Ki a történelmi Református Egyház tényleges jogutódja?
Az eljárás egyik legfontosabb kérdése a jogutódlás megállapítása volt. A megyei bíróság hivatkozott az Eszéki Kereskedelmi Bíróság korábbi, a Horvát Köztársaság Legfelsőbb Kereskedelmi Bírósága által megerősített jogerős ítéletére, amely már korábban kimondta: a jugoszláviai Református Keresztény Egyház jogutódja a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház.
A bíróság megállapította, hogy ez az egyház 1993 óta megszakítás nélkül ugyanazzal a nyilvántartási számmal és jogfolytonossággal működött tovább, míg a Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház 1999-ben új jogi személyként jött létre. Mivel a Csúzai Református Egyházközség a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház egyik szervezeti formája, a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy ez a gyülekezet a korábban bejegyzett tulajdonos jogutódját képviseli.
Langh Endre új egyházat alapított
A bíróság megállapította, hogy az 1998. november 7-én Lugban megtartott zsinaton történt elmozdítását követően Langh Endre akkori püspök nem fogadta el a legitim egyházi testületek döntéseit. Ehelyett új zsinatot hívott össze, majd 1999-ben megalapította a „Horvát Köztársaság Református Keresztény Egyháza – Püspöki Hivatal” nevű új vallási közösséget. Ezt új jogi személyként, új nyilvántartási szám alatt jegyezték be. A bíróság álláspontja szerint ez a közösség nem a korábbi egyház jogfolytonos folytatása, hanem újonnan létrejött jogi személy.
A Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház 1999-ben alakult
A jogerős ítélet egyik legfontosabb megállapítása szerint a Langh Endre által 1999-ben alapított közösség újonnan létrehozott egyház, amely jelenleg Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház néven működik. A bíróság hivatkozott a Horvát Köztársaság Alkotmánybíróságának U-III-3626/2023. számú határozatára is, amely rögzíti, hogy a Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház 1999-ben alakult meg Horvátországban.
Ez azt jelenti, hogy nem ugyanazon egyház más néven történő továbbműködéséről, hanem egy új vallási közösség létrejöttéről van szó, amely a korábbi egyházból való kiválás útján jött létre.
A bíróság elutasította a „névváltoztatás” érvelését
A másodfokú bíróság 2026. június 2-án jogerőre emelkedett ítéletében egyértelműen elutasította azt az állítást, miszerint ugyanazon egyház pusztán nevet változtatott volna.
A bíróság megállapította, hogy az 1993-ban alapított egyház – amely később a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház nevet vette fel – folyamatosan ugyanazon nyilvántartási szám alatt működött tovább. Ezzel szemben a Langh Endre által alapított közösséget új nyilvántartási szám alatt, új jogi személyként jegyezték be, amelyből később a Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház alakult ki.
A bíróság ezért arra a következtetésre jutott, hogy nem volt jogalap a történelmi református egyházközségek ingatlanjainak átjegyzésére az új vallási közösség javára.
A kiválással létrejövő közösség új közösségnek minősül
Az ítélet indokolásának egyik hangsúlyos megállapítása szerint: „Minden olyan egyházat és vallási közösséget, amely egy egyháztól vagy vallási közösségtől elkülönül vagy kiválik, új egyháznak vagy vallási közösségnek kell tekinteni.” Erre tekintettel a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház nem tekintheti magát a történelmi Református Egyház jogfolytonos örökösének, és nem formálhat igényt annak tulajdonára pusztán a hasonló vallási hagyomány vagy elnevezés alapján.
Jogellenes volt a telekkönyvi bejegyzés
A bizonyítékok részletes elemzését követően a megyei bíróság megállapította, hogy a Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház csúzai egyházközsége javára történt tulajdonjog-bejegyzés érvénytelen kérelem alapján valósult meg, ezért az ingatlan-nyilvántartási állapotot a vitatott bejegyzést megelőző állapotra kellett visszaállítani. Ez jogilag megerősítette, hogy a Csúzai Református Egyházközség mindvégig az ingatlan jogszerű tulajdonosa maradt, és tulajdonosi jogát a földhivatali eljárás során jogellenesen törölték.
Egy régóta fennálló igazságtalanság orvoslása
A jogerős ítélet helyreállította a Csúzai Református Egyházközséget ért, hosszú ideje fennálló jogsérelmet. Egyúttal ismét megerősítette mindazt, amit korábban az Eszéki Kereskedelmi Bíróság, a Horvát Köztársaság Legfelsőbb Kereskedelmi Bírósága és a Horvát Köztársaság Alkotmánybírósága már megállapított: a történelmi Református Egyház jogfolytonossága a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyháznál és annak szervezeti formáinál maradt fenn, míg a Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház új vallási közösségként 1999-ben jött létre a korábbi egyházból való kiválással. Ezt most a Bjelovari Megyei Bíróság jogerős ítélete is megerősítette a csúzai egyházi vagyon ügyében.
A Hercegszöllősi Református Egyházközség ügyében szintén jogerős ítélet született, míg a Vörösmarti Református Egyházközség ügyében – az elsőfokú, nem jogerős döntést követően – az illetékes bíróság jelenleg az alperesek fellebbezéséről dönt, mely eljárás folyamatban van.
A horvátországi magyar református közösségek több évtizedes történetét vizsgáló megszólalások alapján többször már korábban is szó volt arról, és egyre inkább kirajzolódik, hogy a jelenlegi feszültségek nem pusztán adminisztratív vagy személyes konfliktusokból erednek, hanem mélyebb történelmi, erkölcsi és intézményi folyamatok eredői.
Egy az ügyben hosszabb ideje tájékozódó, nevét nem vállaló egyházi vezető – aki saját elmondása szerint személyes megfigyelésekre és több érintett féllel folytatott beszélgetésekre támaszkodik – úgy fogalmazott: a horvátországi helyzet gyökerei a jugoszláv háború időszakáig nyúlnak vissza. A háborús évek szétszakították a korábban együtt élő közösségeket, a menekülés és a bizonytalanság pedig olyan tartós sérüléseket okozott, amelyek az egyházi viszonyokban is tovább élnek.
A megszólaló szerint az újjászerveződés évtizedekre elnyúló időszaka rendkívül eltérő szerepfelfogásokat hozott felszínre. Tapasztalatai alapján egyesek a gyülekezetek fennmaradásáért vállaltak jelentős személyes áldozatokat, míg mások inkább intézményi, politikai vagy identitáspolitikai pozíciók megerősítésére törekedtek, ami hozzájárulhatott a megosztottság elmélyüléséhez.
Hasonló megállapítások jelennek meg egy másik, egyes szám első személyben megfogalmazott értelmezésben is, amely a közösségen belüli viszonyokat elsősorban erkölcsi és közösségi felelősségi kérdésként írja le. Eszerint a legnagyobb veszteség a bizalom meggyengülése volt az egyik részről, valamint a másik részről annak háttérbe szorulása, hogy a sérült közösségben nem az „ellenfél” legyőzése, hanem a közösség megtartása lenne a meghatározó szempont.
Mindkét megszólalás hangsúlyozza a magyarországi református egyházi vezetés szerepét is (Balog, B.Szabó, Bölcskei, Steinbach stb.). A visszajelzések szerint bizonyos döntések és támogatási gyakorlatok akaratlanul is befolyásolhatták, sőt számos esetben direkt módon befolyásolták is az erőviszonyokat, miközben egyes közösségek sérelmei kisebb figyelmet kaphattak, vagy egyáltalán nem vettek róla tudomást. A megközelítések egybehangzóan kiemelik: kulcskérdés, hogy az intézményi döntések mennyiben a gyülekezetek érdekeit, és mennyiben szervezeti vagy az éppen regnáló magyarországi püspökök személyi (anyagi és hatalmi) szempontjait tükrözik.
A vagyoni és intézményi kérdések mindkét értelmezésben központi szerepet kapnak. Az egyházi ingatlanok, földek és támogatások körüli viták nem választhatók el a jog és bizalom kérdésétől, és a megszólalók szerint tartós rendezés csak átlátható, nem diktátumokon alapuló, hanem közösen elfogadott elvek mentén képzelhető el. Ugyanakkor a helyzet értékelésében megjelenik egy súlyosabb, intézményrendszeri szintű probléma is. Ez pedig a jogerős bírósági döntésekhez az egyik horvátországi egyházi részről, és magyarországi felek részvételétől függő viszony következetlensége és érdekalkalmazása.
Sajnálatos módon előfordul ugyanis, – állítják a megkérdezettek – hogy az egyházi szereplők – különösen mérhetően a Kálvini Egyházhoz és támogató köreihez köthető álláspontokban – a jogi ítéletek fölé helyezik saját egyházi vagy intézményi önértelmezésüket, ezáltal relativizálva a bírósági döntések kötelező erejét. Ezt többen is végzetes hibának tekintik. Ezzel párhuzamosan a másik oldalon az is megjelenik, hogy az elismerés és elfogadás társadalmi-egyházi bázisa gyenge, maga az egyház kis létszámú, amit egyes vélemények a református önazonosság általános tanbeli és erkölcsi mércéinek alacsony szintjével is összefüggésbe hoznak.
A megszólalások szerint mindezek a jelenségek túlmutatnak a személyes bizalmi válságon, és már a jogrendbe vetett bizalom kérdését is érintik. Ennek következményei nem korlátozódnak az egyházi életre, hanem szélesebb társadalmi szinten is bizalomvesztést és feszültségeket okozhatnak, különösen ott, ahol az intézményi és jogi normák értelmezése párhuzamos, egymással versengő narratívák mentén történik.
A helyzet értékelésekor tehát több forrás is arra figyelmeztet, hogy a konfliktus nem szűkíthető le jogi vagy politikai keretekre. A folyamat egyszerre hordoz intézményi, erkölcsi és lelki válságelemeket társadalmi szinten is, miközben a szereplők eltérő történelmi tapasztalatokkal és felelősségérzettel értelmezik ugyanazokat az eseményeket.
A megszólalások szerint a hosszú távú rendezés feltétele az őszinte szembenézés, és a kölcsönös felelősség felismerése és vállalása mind Horvátországban, mind Magyarországon, valamint annak elfogadása, hogy a közösség fennmaradása fontosabb, mint a személyes vagy intézményi érdekek. Több értékelés is hangsúlyozza, hogy a jogi és Magyarországról beszivárgó politikai viták, és egzisztenciális, valamint megélhetési-anyagi érdekérvényesítő vezetés helyett a gyülekezetek közösségi életének megőrzése kellene, hogy elsődleges szempont legyen.
A jogfolytonosság kérdését illetően a megszólalások kiemelik a bírósági döntések jelentőségét, ugyanakkor rámutatnak arra is, hogy a valódi párbeszédhez közös értelmezési alapokra lenne szükség. Ennek hiányában a formális jogi helyzet és a mindennapi egyházi gyakorlat között továbbra, hosszabb távon is feszültség maradhat fenn.
A horvátországi magyar református közösségek jövője azon múlik, képesek-e a felek, akár a fiatalabb generáció tagjai, akár új szereplők bevonása által legalább a saját köreikben a bizalom helyreállítására, hagyják-e őket, hogy így tegyenek, és arra, hogy a múlt terheit nem újabb konfliktusokban, hanem diktátumok helyett közösen elfogadott rendezésben dolgozzák fel.
„Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek.” (Mt. 11:28)
Mennyei Atyám, e reggelen Hozzád fordulok romosnak érzett életemmel, terheimmel és fájdalmaimmal. Kérlek, Jézus Krisztus, Megváltóm, légy velem a betegségben, adj erőt, reményt és gyógyulást testnek és léleknek. Szentlélek Isten, vigasztalj és vezess a bizonytalanság idején. Könyörgöm mindazokért is, akik szenvednek: a betegekért, a háborúk között élőkért, a félelemben és magányban lévőkért. Adj békességet a szívekbe, oltalmat a veszélyben, és reményt ott, ahol sötétség van.
Taníts ma is Benned bízni, és hordozz engem kegyelmeddel. Ámen.
Összefoglaló beszámoló a horvátországi magyar református közösségek helyzetéről
A horvátországi magyar református közösségek több évtizedes történetét vizsgáló megszólalások alapján többször már korábban is szó volt arról, és egyre inkább kirajzolódik, hogy a jelenlegi feszültségek nem pusztán adminisztratív vagy személyes konfliktusokból erednek, hanem mélyebb történelmi, erkölcsi és intézményi folyamatok eredői.
Egy az ügyben hosszabb ideje tájékozódó, nevét nem vállaló egyházi vezető – aki saját elmondása szerint személyes megfigyelésekre és több érintett féllel folytatott beszélgetésekre támaszkodik – úgy fogalmazott: a horvátországi helyzet gyökerei a jugoszláv háború időszakáig nyúlnak vissza. A háborús évek szétszakították a korábban együtt élő közösségeket, a menekülés és a bizonytalanság pedig olyan tartós sérüléseket okozott, amelyek az egyházi viszonyokban is tovább élnek.
A megszólaló szerint az újjászerveződés évtizedekre elnyúló időszaka rendkívül eltérő szerepfelfogásokat hozott felszínre. Tapasztalatai alapján egyesek a gyülekezetek fennmaradásáért vállaltak jelentős személyes áldozatokat, míg mások inkább intézményi, politikai vagy identitáspolitikai pozíciók megerősítésére törekedtek, ami hozzájárulhatott a megosztottság elmélyüléséhez.
Hasonló megállapítások jelennek meg egy másik, egyes szám első személyben megfogalmazott értelmezésben is, amely a közösségen belüli viszonyokat elsősorban erkölcsi és közösségi felelősségi kérdésként írja le. Eszerint a legnagyobb veszteség a bizalom meggyengülése volt az egyik részről, valamint a másik részről annak háttérbe szorulása, hogy a sérült közösségben nem az „ellenfél” legyőzése, hanem a közösség megtartása lenne a meghatározó szempont.
Mindkét megszólalás hangsúlyozza a magyarországi református egyházi vezetés szerepét is (Balog, B.Szabó, Bölcskei, Steinbach stb.). A visszajelzések szerint bizonyos döntések és támogatási gyakorlatok akaratlanul is befolyásolhatták, sőt számos esetben direkt módon befolyásolták is az erőviszonyokat, miközben egyes közösségek sérelmei kisebb figyelmet kaphattak, vagy egyáltalán nem vettek róla tudomást. A megközelítések egybehangzóan kiemelik: kulcskérdés, hogy az intézményi döntések mennyiben a gyülekezetek érdekeit, és mennyiben szervezeti vagy az éppen regnáló magyarországi püspökök személyi (anyagi és hatalmi) szempontjait tükrözik.
A vagyoni és intézményi kérdések mindkét értelmezésben központi szerepet kapnak. Az egyházi ingatlanok, földek és támogatások körüli viták nem választhatók el a jog és bizalom kérdésétől, és a megszólalók szerint tartós rendezés csak átlátható, nem diktátumokon alapuló, hanem közösen elfogadott elvek mentén képzelhető el. Ugyanakkor a helyzet értékelésében megjelenik egy súlyosabb, intézményrendszeri szintű probléma is. Ez pedig a jogerős bírósági döntésekhez az egyik horvátországi egyházi részről, és magyarországi felek részvételétől függő viszony következetlensége és érdekalkalmazása.
Sajnálatos módon előfordul ugyanis, – állítják a megkérdezettek – hogy az egyházi szereplők – különösen mérhetően a Kálvini Egyházhoz és támogató köreihez köthető álláspontokban – a jogi ítéletek fölé helyezik saját egyházi vagy intézményi önértelmezésüket, ezáltal relativizálva a bírósági döntések kötelező erejét. Ezt többen is végzetes hibának tekintik. Ezzel párhuzamosan a másik oldalon az is megjelenik, hogy az elismerés és elfogadás társadalmi-egyházi bázisa gyenge, maga az egyház kis létszámú, amit egyes vélemények a református önazonosság általános tanbeli és erkölcsi mércéinek alacsony szintjével is összefüggésbe hoznak.
A megszólalások szerint mindezek a jelenségek túlmutatnak a személyes bizalmi válságon, és már a jogrendbe vetett bizalom kérdését is érintik. Ennek következményei nem korlátozódnak az egyházi életre, hanem szélesebb társadalmi szinten is bizalomvesztést és feszültségeket okozhatnak, különösen ott, ahol az intézményi és jogi normák értelmezése párhuzamos, egymással versengő narratívák mentén történik.
A helyzet értékelésekor tehát több forrás is arra figyelmeztet, hogy a konfliktus nem szűkíthető le jogi vagy politikai keretekre. A folyamat egyszerre hordoz intézményi, erkölcsi és lelki válságelemeket társadalmi szinten is, miközben a szereplők eltérő történelmi tapasztalatokkal és felelősségérzettel értelmezik ugyanazokat az eseményeket.
A megszólalások szerint a hosszú távú rendezés feltétele az őszinte szembenézés, és a kölcsönös felelősség felismerése és vállalása mind Horvátországban, mind Magyarországon, valamint annak elfogadása, hogy a közösség fennmaradása fontosabb, mint a személyes vagy intézményi érdekek. Több értékelés is hangsúlyozza, hogy a jogi és Magyarországról beszivárgó politikai viták, és egzisztenciális, valamint megélhetési-anyagi érdekérvényesítő vezetés helyett a gyülekezetek közösségi életének megőrzése kellene, hogy elsődleges szempont legyen.
A jogfolytonosság kérdését illetően a megszólalások kiemelik a bírósági döntések jelentőségét, ugyanakkor rámutatnak arra is, hogy a valódi párbeszédhez közös értelmezési alapokra lenne szükség. Ennek hiányában a formális jogi helyzet és a mindennapi egyházi gyakorlat között továbbra, hosszabb távon is feszültség maradhat fenn.
A horvátországi magyar református közösségek jövője azon múlik, képesek-e a felek, akár a fiatalabb generáció tagjai, akár új szereplők bevonása által legalább a saját köreikben a bizalom helyreállítására, hagyják-e őket, hogy így tegyenek, és arra, hogy a múlt terheit nem újabb konfliktusokban, hanem diktátumok helyett közösen elfogadott rendezésben dolgozzák fel.
A HMRKE levéltárából rendelkezésre bocsátott levelezés és közlemények alapján a Dunamelléki Református Egyházkerület és a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház (HMRKE) kapcsolata egyszerre mutat közeledési szándékot és mély, strukturális bizalmi válságot. A tárgyalások hátterét alapvetően a horvátországi reformátusság jogfolytonosságának, magyarországi egyházi elismerésének és képviseletének évek óta rendezetlen kérdése határozza meg.
A HMRKE részéről a kiindulási pont következetesen úgy jelenik meg, mint a hercegszöllősi örökség és az 1576-os zsinati hagyomány történeti és jogfolytonos hordozója. Ezt bírósági jogerős ítéletek és a hozzájuk fűzött magyarázatok erősítik. A jubileumi év – a Hercegszöllősi Kánonok 450. évfordulója – lehetőséget kínált arra, hogy a korábban megszakadt vagy terhelt külkapcsolatok új alapokra kerüljenek. A HMRKE részéről a Dunamelléki Református Egyházkerület által szervezett pécsi jubileumi alkalmon való részvételt és a későbbi kopácsi egyeztetések megszervezését tudatos békülési gesztusként értelmezik, még annak ellenére is, hogy saját megfogalmazásuk szerint hosszú időn keresztül és még a mai gyakorlat szerint is kirekesztettnek érezték magukat, a Kárpát-medence református együttműködéséből.
A dunamelléki oldal szerepe ugyanakkor kettős képet mutat. Egyrészt a levelezés tanúsága szerint egyes vezetők – különösen az esperesi szinten megszólaló szereplők – törekednek a kapcsolatok fenntartására, a békesség munkálására és a gyakorlati együttműködésre. Ennek során világosan tükrözik és elismerik, hogy a 2021-es Generális Konventi nyilatkozat hátrányosan érinti a HMRKE-t, sőt azt is megfogalmazzák, hogy annak fennállása nem segíti a megbékélést. Ugyanakkor hangsúlyozzák saját korlátozott mozgásterük általi kötöttségüket és azt a k jvánságot is egyben, hogy a jubileumi év eseményei inkább közeledést szolgáljanak, mint újabb konfliktusokat.
Másrészt azonban a Dunamelléki Református Egyházkerület intézményi magatartása – a dokumentumok alapján – továbbra is erősen kötöttnek mutatkozik a Generális Konvent korábbi döntéseihez. Egy május 14-i levélben válik ez az álláspont hangsúlyossá, amelyben nem hivatalos módon, de kifejezetten rögzítik, hogy a HMRKE egyháztestét a Generális Konvent nem ismeri el, és az egyházkerület saját eljárását ehhez kötve értelmezi. A levél lényegi üzenete, hogy bár testvéri kapcsolatot kívánnak fenntartani a HMRKE-vel, a jogi és egyházpolitikai kérdésekben nem kívánnak eltérni a konventi állásponttól.
A tárgyalások során több probléma is kirajzolódik.
____
Elsőként a bizalom hiánya és az eltérő értelmezési keretek problémája. A HMRKE álláspontja szerint a közeledés feltétele a nyílt és őszinte kommunikáció lenne – ezt a HMRKE Zsinati Tanács titkára a Ráday utcában 2023-ban történt személyes püspöki látogatás emlékeztetője szerint is nyomatékosan kérte, – ugyanakkor úgy érzékelik, hogy a dunamelléki fél háttérfeltételeket szab, illetve bizonyos témák nyilvános tárgyalását korlátozni kívánja. Egy idei májusi reakció különösen érzékenyen érinti a kommunikáció ellenőrzésének kérdését. A Dunamellék a kopácsi találkozóról készült tudósítás nyilvánosságból való eltávolítását kérte, sőt a további együttműködést ehhez a feltételhez kötötte. Ez a HMRKE olvasatában nem a partneri viszonyt, hanem az egyoldalú kontroll igényét tükrözi.
____
Másodikként a jogi és egyházjogi státusz kérdése jelenik meg mint alapvető konfliktusforrás. A HMRKE tagsága teljes felhatalmazásával és bírói döntések megalapozottsága eredményeként is következetesen hangsúlyozza saját jogfolytonosságát és történeti legitimitását, miközben sérelmezi, hogy a Generális Konvent 2021-es nyilatkozata nem tekinti partnernek, sőt adminisztratív eszközökkel háttérbe szorítja. A dunamelléki fél ezzel szemben többször utal arra, hogy mozgástere korlátozott, mert a konventi – mintha felsőbb szerve lenne – határozatokhoz kötve működik.
____
Harmadikként a szimbolikus örökség birtoklásának kérdése is konfliktussá válik. A pécsi jubileumi rendezvényről szóló februári beszámoló szerint a HMRKE-ben csalódást váltott ki, hogy a hercegszöllősi örökség ünneplése során a horvátországi jogfolytonos közösség neve és jelenléte alig vagy egyáltalán nem jelent meg. A kritika szerint miközben a jubileum a hercegszöllősi kánonokra épült, azok mai horvátországi örökösei formálisan, szándékosan és sértő módon, szinte egyéni érdekektől vezérelve háttérbe szorultak.
____
Negyedikként a közeledés és az intézményi korlátok közötti ellentmondás figyelhető meg. A kopácsi májusi találkozó már a párbeszéd újranyitásának jeleként értelmezhető: közel három évtized után egy asztalhoz ültek a felek, közös ünnepi előkészületekről tárgyaltak, és a hercegszöllősi évforduló ügyében együttműködés körvonalazódott. Ugyanakkor szinte azonnal megjelent az intézményi korrekció is: a Dunamellék jelezte, hogy az együttműködés nem jelentheti a horvátországi református vita egyik oldalának elismerését vagy a Generális Konvent álláspontjától való eltérést. Hozzáteendő, hogy a HMRKE vezetősége minden megtárgyalt kérdésben itt is következetes, méltányos és együttműködő magatartást tanúsított.
____
Összességében a dokumentumok alapján a Dunamelléki Református Egyházkerület és a HMRKE között egy óvatos, de törékeny közeledési folyamat rajzolódik ki. Reméljük a legjobb kimenetelt és bízunk az isteni gondviselésben. A személyes kapcsolatok és egyes egyházi szereplők részéről mutatkozik nyitottság a megbékélésre, ugyanakkor a tárgyalásokat jelentősen terheli a múltbeli sérelmek emlékezete, a HMRKE magyarországi egyházi vezetőséghez tartozó más egyes szereplői által el nem ismert státusza, a Generális Konvent döntéseihez való intézményi kötöttség, valamint a nyilvánosság és kommunikáció kontrollja körüli feszültség. Az irattári dokumentumok alapján a felek közötti alapvető kérdés nem pusztán az együttműködés mikéntje, hanem az is, hogy lehetséges-e valódi partneri tárgyalás olyan helyzetben, ahol az egyik fél saját történeti és egyházi legitimitásának elismerését tekinti a bizalom minimális feltételének, míg a másik fél formálisan továbbra is egy korábbi, kizáró állásponthoz kötve működik.
„A tények makacs dolgok…” (Kopácsi Kettős János püspök, 1955-2022)
Jogerős ítélet a HMRKE gyülekezete mellett – CSÚZA
A csúzai (Suza) református egyházközség ingatlanával kapcsolatos jogvita gyökerei még 2014-re nyúlnak vissza, amikor a Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház – egy 1999-ben, a történelmi horvátországi magyar református egyháztól elszakadt vallási közösség – egy érintett tagja kezdeményezte három református egyházközség, köztük a csúzai gyülekezet „névváltoztatását” az illetékes földhivatali és bírósági nyilvántartásokban. A kezdeményezés formálisan névváltoztatásként jelent meg az egy magánszemély által jogi személyiséggel rendelkező gyülekezetekkel szemben beadott iratokban.
Az történt, hogy Csúzai Református Egyházközség elnevezést a Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház csúzai egyházközségeként kívánták átvezetni, és szándék szerint mindenestől az 1999-es kálvini országos egyház alá kívánták bevonni. A későbbi bírósági eljárások és jogi értelmezések szerint azonban az adminisztrációban és a gyakorlatban – eddig még ismeretlen okból… – nem pusztán névkorrekció történt, hanem tényleges tulajdonosváltás.
Központi kérdés
A vita központi kérdése az körül bontakozott ki, hogy a Csúzai Református Egyházközség már akkor önálló jogi személyként működött, és saját adószámmal (OIB), székhellyel és nyilvántartási státusszal rendelkezett a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház egyik gyülekezeteként, amikor a Kálvini Egyház és gyülekezeti még nem is léteztek. Mint ilyen, és mint folyamatos jogutódja a háború előtti időkben létezett helyzetnek a volt Jugoszláviában, a gyülekezet a vitatott időszakban sem szűnt meg, nevét nem változtatta meg, és folyamatosan ugyanazon jogi személyként működött tovább, mint eddig. A háta mögött zajló jogtalan folyamatokról hosszú időn keresztül tudomást sem szerezhetett.
Kritikus fordulat
A kritikus fordulatot az jelentette, hogy a földhivatali nyilvántartásban a korábbi tulajdonos – a Csúzai Református Egyházközség (HMRKE) – a magánszemély beadványa folytán törlésre került, helyére pedig egy másik, 2004-ben létrejött jogi személy, az 1999-es alapítású Horvátországi Református Keresztény Kálvini Egyház csúzai egyházközsége került bejegyzésre. A beadvány ezt „névváltoztatásként” tüntette fel, de az eredeti egyházközség előtt végül nyilvánvalóvá lett pl. az ingatlanok, földek bérbeadásánál, hogy valójában tulajdonjogi átvezetés történt egy másik jogi személy javára, ami képtelenség.
A névváltoztatási kérelemhez a beadványban a kezdeményező nem csatolt olyan hivatalos okiratot, amely igazolta volna, hogy a csúzai református egyházközség törvényes eljárásban és valóban nevet változtatott. A korábbi tulajdonos ugyanis továbbra is ugyanazon néven, ugyanazzal az azonosítóval szerepelt a HMRKE csúzai gyülekezeteként a vallási közösségek nyilvántartásában is, mint eredetileg, ezt nem tudták visszamenőlegesen megváltoztatni. Ennek ellenére a földhivatali átvezetés nem névváltoztatásként, hanem tényleges tulajdonoscsereként valósult meg az újonnan létrehozott Kálvini Egyházhoz tartozó szervezet javára. Amikor az eredeti tulajdonos, mint sértett fél a földhivatalnál kérte az eljárás törlését, már arra hivatkozott a föüldhivatali eljárás képviselője, hogy a bejegyzés hibás vagy helytálló állapotáról csak egy új, polgári peres eljárásban, tulajdonosváltással kapcsolatos ügyben hozható döntés.
Párhuzamos események
A Csúzai Református Egyházközség mindezeket követően törlési pert (brisovna tužba) indított, arra hivatkozva, hogy tulajdonjogát jogszerűtlenül és alap nélkül törölték az ingatlan-nyilvántartásból egy szintén jogszerűtlenül indított névváltoztatási kérelem alapján. Az ügy előzményeként, ahhoz mindenben hasonló módon a közelmúltban folytak már perek egyéb HMRKE-hez tartozó gyülekezetek esetében. Már meg is született egy jogerős ítélet pl. a hercegszöllősi (Kneževi Vinogradi) református egyházközség javára, amely eljárásban a bíróság visszaállította az eredeti ingatlan-nyilvántartási állapotot. Ez a gyülekezet szintén a hasonló kötrülmények között és személyek közreműködésével kezdeményezett eljárás áldoza lett hosszú időre.
A megoldás
A csúzai ügyben 2025 júliusában, tizenegy évvel az eljárás indítását követően az elsőfokú bíróság a történelmi református gyülekezet javára döntött, kimondva, hogy az ingatlan tulajdonjogát vissza kell jegyezni a Csúzai Református Egyházközség nevére, és törölni kell a Kálvini Egyház csúzai szervezetének tulajdoni bejegyzését. Az ítélet akkor még nem volt jogerős, mivel fellebbezésre nyitva állt a lehetőség.
Ma, 2026 május 27-én azonban az ügyben meghozott döntés jogerőre emelkedett, lezárva egy olyan, több mint évtizedes jogvitát, amelynek középpontjában az állt, hogy egy, a földhivatal által tévesen és jogellenesen „névváltoztatásként” kezelt eljárás eredményeként egy történelmi református gyülekezet évtizednyi időtartamra elveszítette évszázadok óta meglévő ingatlanának tulajdonjogát. Örömmel számolhatunk be arról, hogy a bíróságok végül a sorozatos törvénytelenségeket követően visszaállították az eredeti, törvényes helyzetet, a HMRKE Csúzai Református Egyházközség javára. A gyülekezet lelkipásztora Varga György csúzai lelkipásztor-püspök, gondnoka Pinkert Ida asszony.
