„ezek mind messze-messze nem az én illetékességem”
„ezt mindenki hallotta”
„az Úr kegyelme nélkül senkik vagyunk, igazságunk csak Őbenne van!”
________________
3 “jelmondat” a kegyesség jegyében és a mai Kárpát-medencében, amely magyarázatként szolgál a XXI-dik századi keresztyén üldözéssel szembeni tétlenségre.
________________
Mélyen tisztelt püspök úr,
Először is, elnézést kérek a zavarásért. Kérem, szenteljen időt, esetleg próbáljon meg is érteni gondolataim rögzítése miatt. Ami erőt adott, az a Szentlélek sugallata volt e nehéz feladatra. Sőt, Jakab levele is erre int, ha valaki tehet valami jót Isten dolgaiért, és nem tesz, "bűne az annak".
Én már nagyon régóta (kb. 20 éve) bibliaolvasás közben nagyon sok helyen találok és ceruzával aláhúzom, ami Jézus Krisztus tanításából a fülembe sugallik, és bánt, és mint terhet hordozom, nem csak én, hanem hívő testvéreim is! Mi volt az a nagy vétek, amit mi, szlavóniai és baranyai reformátusok, lelkészek és testvéreim elkövettek? És hordozzák ezt a keresztet. Ez a kereszt pedig nagyon nehéz, ha hordozását nem tudjuk megosztani még azokkal sem, akik elhívottak arra a szolgálatra, hogy védjék az Isten szövetségét, az egyházat és a testvéreket.
Megköszönöm imádságaikat értünk, de azt is tudom, hogy ahol békesség nincs, ott áldás sincs. Ezért ez után mi is imádkozni fogunk Önökért, mert "azon a napon" egyformán leszünk megmérettetve cselekedeteink szerint. Ennyi éven keresztül imádkoztunk lelkészeinkért, önmagunkért, hogy legyen erőnk még mindig harcolni az igazságért. Bíztunk, reméltünk, és már szalmaszálba is kapaszkodtunk volna, mire kezdtek dolgaink bíróságilag is helyre igazodni. Önöket erről is értesítettük, mint annyi sokszor megelőző helyzetünk fejleményeiről, amire sajnos visszajelzést, bátorítást, hogy jó úton haladunk, soha nem kaptunk. Sajnos Önök mindig egyoldali meghallgatásból, a hallottakból felületesen ítélkeztek, nem gondolva arra, hogy ezzel nagy kárt okoztak helyzetünknek. Annyi éven keresztül nem foglalkoztak azzal, hogy miért jutottunk mi ilyen szomorú helyzetbe.
Ezért, ahogy Jézus Krisztus is a Sátán kísértésekor Isten igéjével védekezett, így mi is hasonlóan megpróbáltunk bibliaolvasással, könyörgéssel és hálaadással vígaszt, erőt és reményt kapni Jézus Krisztus által. "Mert ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?"
Tisztelt püspök úr, én amióta hallottam önről kedves bátyámon keresztül, csakis jót hallottam, és mély tisztelettel és bizalommal néztem fel önre. Amikor pedig megtudtam, hogy esetleg befolyása is lehetne helyzetünk megoldásában, különösen is reméltem testvéri szeretetet és érdekeltséget problémáink megoldásában. De sajnos ismét egy mély csalódás. Most én mély alázatossággal kérem megértését, mert véleményem szerint ez a bejelentett találkozás, amire szerintük méltatlanok voltunk, hogy még értesítsenek is róla, mégis reményt váltott ki bennem. Igyekeztem testvéreimet meggyőzni, akik már önöktől semmi vigaszt nem vártak, hogy felejtsenek, és a "Pártfogó", a Szentlélek segítségével reménykedtünk a véletlen találkozásban. Reméltük, hogy majd csak megtörténik a kétoldali meghallgatás és kiállnak egyházunkért, testvéreinkért és nem utolsó sorban az igazságért. Reméltük, hogy azért jönnek, ami elhivatásuk is és kötelességük is lett volna, igyekezni békességet teremteni ott, ahol nincs. A biblia int, "Menj és teremts békét". Sajnos önök voltak, de rossz irányba mentek. A bizonyos találkozást nem kellett volna tervezni, ha nem segítőkészséggel és személyválogatás nélkül indultak volna küldetésük elvégzésére.
Sajnos ez pedig így történt. Az Úr pedig azt mondja, hogy "Ő a személyválogatót keményen megbünteti". Sajnos önök nem azért lettek megbízva, hogy ítélkezzenek, mert ezt csak Jézus Krisztus és a bűnbocsánat Istene fogja megtenni mindannyiunk felett. Ha nem voltak készek Isten ajándékát továbbítani, tudtunkra adni, hogy nem vagyunk egyedül, ami a szeretet, békesség és megbocsátás, akkor sajnos hitben megüresedett, áldás nélküli találkozás volt ez. Sőt, úgy éreztük, hogy még botránkoztattak is bennünket. Isten bocsássa meg ítélkezésemet, de önök szerint egyiktől mindent elvenni a másik rovására volt a cél. Ismét mondom és aláhúzom, a személyválogató megrontja Isten törvényét. Sajnos önök voltak, csak szemeik is bezáródtak, mert a "túlzsúfolt" programjuk miatt eszükbe sem jutott legalább meglátogatni a gyönyörű baranyai református templomainkat, a reformáció bölcsőjét, a Hercegszöllősi templomot, mely már világszinten ismert, és messze földről érkező testvérek is meglátogatják. Talán akkor értékelni tudták volna azt a maroknyi reformátusságot, akik már 20 éve sok verejték, harc, bíráskodás után is létezünk. Önöket sajnos csak a "kivált Kálvini" egyház érdekelte, melyet azzal a bizonyos nyilatkozattal (pecsét, aláírás) elismertek. Akik sajnos kiválásuk óta hamisságokból léteznek. Akik már többször nevet cseréltek, változtattak, és a mi ősi egyházunk számlájára utalt pénzösszeget, amit a Horvát állam az össz reformátusságnak utalt annyi évek keresztül, használtak. Sőt egyházi vagyonunkat is hamis úton átíratták és amiből dobzódva gazdálkodtak. Ugyanakkor a mi lelkészeinket ítélték meg önök, amikor harcoltak a túlélés, megmaradás érdekében. Önök figyelmen kívül hagyták, hogy megbizatásuk a helyreigazítás, a megbocsájtás, békesség, ragaszkodva az igazsághoz lett volna.
De még mindig nem hallottuk hivatalosan összefoglalva mi is a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház megbocsáthatatlan vétke, amivel vádolnak bennünket. Elvártuk volna bölcsebb hozzáállásukat, vitás kérdéseinkre feleletet kapni és problémáinkat eligazítani, illetve próbálni megoldani. De sajnos a mélyen tisztelt püspöki delegáció meg se próbált mit kezdeni velünk, mintha nem is léteznénk. Legalább a meghallgatás megtörtént volna mindkét oldalról, mert ezt a minimumot elvártuk volna, mert nagy szükségünk lett volna rá. Elmaradt az a tudat, hogy az egész törvényünk és hitünk egy parancsolatba kellene, hogy kapaszkodjunk, ez pedig a "Szeretet". "Mert ha szeretet nincs énbennem, semmi vagyok" mondja Pál apostol. "És ha vétkezik ellened atyádfia, figyelmeztesd, és ha megbánja vétkét, bocsásd meg neki". Ezért mi, mint mindig, Jézus Krisztusban bízunk, mert Ő az igazság és az élet. Megtanultuk, hogy ne várjunk püspök atyáinktól sokat, mert áldás nélkül még az imádságnak sincs ereje Jézus Krisztus és a Szentlélek ereje nélkül. Ezért mint mindig is, figyeljünk az intésekre, amelyek nekünk szólnak. Ha pedig önök is azt gondolják, hogy eltévedtünk, mint juhok, a 99 az akolban van, egy pedig kívül, ha igyekeztek volna megmenteni ezt az egyet, akkor örülhettek volna mint Isten angyalai az egyetlen megtérő bűnösnek. Mert mindannyian azok vagyunk, az Úr pedig számon kéri kitől kitől eltévedt juhait, de össze is gyűjti azokat, akik a pásztorok hibáiból tévelyegtek el. Megemlíteném még az "őrálló" példázatát is, akire rá van bízva a nép figyelmeztetése, a veszély előtt a kürt megfúvása. Sajnos a kürt pedig nem szólalt meg, "akkor azt a maga bűne éri utól, de vérét az őrállótól kérem számon" mondja Isten igéje. Félelmetes igerész ez, amire mi egyszerű hívek ráfigyelünk és komolyan veszünk. De sajnos az "őrállóink" kürtjében hiába reménykedtünk. És mivel nem méltattak bennünket, hogy mint kicsinyeket és gyengéket figyelembe vegyenek, Isten (hála Neki) nem így lát bennünket. Ő a gyengékben megerősíti önmagát és megőrzi elhagyatott juhait. Pál apostol is így vigasztal: "erőtlenség által érünk célhoz".
Isten az erőtleneket megtartja, hogy az erős megítéltessék. Ezért most is, mint mindig, Istenre bízzuk dolgainkat, és hogy egy útra térve megmaradjunk. Mert a "szoros kapu" nagyon személyes és senki sem fog tudni átmenni a másik kapujába, csak az Úr Jézus által. Mi pedig mindannyian be szeretnénk lépni a kapun, hogy letehessük keresztjeinket lábaihoz. Mert ezt az "időt" és "széles kaput" azért kaptuk, hogy növekedjünk szeretetben, ami Urunk előtt egyedül kedves és érvényes.
Imádkozzunk lelkészeink bölcsességéért, hogy szeretetben, békességben juthassunk Jézus Krisztus elé, aki az Út, az Igazság és az Élet. Imádkozom, hogy bocsáttassanak meg mulasztásaink, hogy hitben járva ragaszkodjunk az igazsághoz, a békességhez, hogy együtt Jézus követői lehessünk.
Minden testvért és jóakaró lelket szeretettel üdvözlök és kérem Isten áldását. Áldás, békesség!
(Sepse, P.M.)
________________
A fenti levelet a Generális Konvent 2021. nyári horvátországi találkozóját követően egyik gyülekezeti tagunk küldte egy magyarországi püspöknek, aki többek között aláíróként szerepel református közösségeket kirekesztő tartalmú iratok alján. A püspök szűkszavú válaszában elhatárolódott az eseményektől („ezek mind messze-messze nem az én illetékességem”), majd megjegyezte, hogy nyilvánosan jelezte már („ezt mindenki hallotta”), hogy jó lenne megpróbálni rendezni a viszonyt a két horvátországi egyház között, de már ő maga sem keresi a megoldást, mert gondolatban megtalálta a felmentést valamennyiünk (de elsősorban a maga) számára: „Az Úr kegyelme nélkül senkik vagyunk, igazságunk csak Őbenne van!” Tehát ezzel az egésszel a püspök szerint már nem is kellene foglalkoznunk a továbbiakban, mi mégis elővettük a levelet és olvasóinkra bízzuk a vélemény alkotást.
