Hívogató bibliaórára, Eszékre

A tegnapi, szentlászlói „Nosztalgia Est” után ma az eszéki gyülekezet szervezésében és imaházában, a Protestáns Egyház által biztosított központban kerül megrendezésre a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház összevont gyülekezeti bibliaórája 15 órai kezdettel. Az egyház minden gyülekezetéből várunk résztvevőket és a szállításukról is gondnokaink, lelkészeink gondoskodnak.

Erre az alkalomra jelent meg egyházunk kiadványa, a „Református Élet” első negyedévi száma, amely 6 oldalon ad hírt a fontosabb egyházi történésekről, és nyújt vezérfonalat biblia olvasásunkhoz, imádkozásainkhoz.

Kérjük, hogy távolabb élő, személyesen részt venni nem tudó testvéreink emlékezzenek meg erről a gyülekezeti, egyházi alkalomról. Ez fontos a számunkra, mert Istenhez való tartozásunk kifejezése mellett közösségünket is erősíti, hogy a Szentírást együtt olvassuk és magyarázzuk, a Jézusban kapott kegyelemért hálánkat fejezhetjük ki. Kívánjuk együtt, hogy Isten Szentlelke áldja meg összejövetelünket és minden szolgálatunkat az Úrban!