Bibliaóra, Eszék

Megkezdődött a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház gyülekezeteinek közös bibliaórája Eszéken a „Jó Pásztor” gyülekezeti teremben, amely a Horvátországi Protestáns Református Keresztyén Egyház kebelében található. Ez a felekezet ad otthont eszéki gyülekezetünk tagjainak vasárnaponként, ahol istentiszteleteket tartunk.

A jelenlévők ezen az alkalmon való részvételükkel azt is megerősítik, hogy fontos számukra az eszéki református közösség, amely felekezetünk egyik legkisebb létszámú városi gyülekezete. A kis közösséggel minden tekintetben szolidárisak, mert az egyházban tudják, hogy a hívek Isten és Krisztus közösségében egymásra vannak utalva. Olyanok, mint a családtagok. Minél kisebb a közösség, annál inkább fontos az összetartozás és az azért történő cselekedetek. Most együtt imádkozunk és énekelünk. A rövid kis felvétellel bárki csatlakozhat közénk. Imádkozzunk együtt velük azokkal együtt, akik nincsenek személyesen ott a lelkipásztorokkal, hívekkel.

Énekük így szól:
„Tehozzád szól énekem,
Én jó magyar népem,
Aki nehéz harcodban
Vérzel réges-régen,
Fogadjad meg tanácsom
És írjad szívedben,
Amit néked szólok most
Igaz szeretetben.
Szabadságért küszködöl,
Vágyol boldogságra,
Sok könnyedet hullatod,
De ugyan hiába
Mert igazi megrontód
A te bűnöd néked,
S ettől meg nem szabadít
Emberfia téged
Mégis e nagy bajodnak
Vagyon orvossága,
Édes Atyád a mennyben
Készíté számodra.
Halljad meg hát magyarom
Ez igaz beszédet,
A szeretõ Atyának
Izenetjét néked.”

(213. számú ének)