Archive For 2024.03.17.

Szentlászló – 2024. március 15.

Szentlászlón Petőfi Sándor mellszobra előtt emlékezett meg a református gyülekezet az 1848-49-es szabadságharc hőseiről, a magyar nemzet dicsőséges kiállásáról a szabadságért, Istenért és hazáért.

Kettős Attila református lelkipásztor a 35. Zsoltár verseit olvasta imádság keretében a megjelentek előtt. Közreműködött a Rozmaring énekegyüttes.

Március idusán már elkezdődtek a mezőgazdasági munkák, az idő kedvez a természetben bekövetkező változásoknak. Isten igéje örök, ez pedig kedvez annak, aki az emlékezésen keresztül is bátorítást, vigasztalást, reményt keres a jövendőre, ahogy a Szabadságharc hősei is a jövőre tekintettek. Tekintetük most Szentlászlóra is vetült, a faluéra, amelyiknek hősei másfélszáz napon át védték a helyiek szabadságát, reményét. Mindennek üzenete ünnepünkön ma eljutott hozzánk, ezért szívünkbe zárjuk és őrizzük védőink lelkét, szeretetét. Isten adjon ehhez erőt és kitartást és legfőképpen áldást a mindennapokban.

35 zsoltár:

“Perelj, Uram, a velem perlőkkel, harcolj az ellenem harcolókkal! Ragadj pajzsot és vértet, és kelj föl segítségemre! Szegezz dárdát, és rekeszd el üldözőim útját! Mondd lelkemnek: Én vagyok segítséged!

Szégyen, gyalázat érje azokat, akik lelkemet keresik; hátráljanak meg és piruljanak, akik vesztemet tervezik! Legyenek olyanok, mint a polyva a szélben, az Úr angyala űzze őket. Legyen útjuk sötét és csuszamlós, az Úr angyala kergesse őket! Mert ok nélkül, titkon vetették elém hálójukat, és ok nélkül ástak vermet lelkemnek. Váratlanul érje őket a romlás, fogja meg őket hálójuk, amelyet ők vetettek ki, essenek ők veszedelembe! Lelkem pedig vigad majd az Úrban, örvendezik szabadításában. Minden porcikám azt mondja majd: Kicsoda olyan, mint te, Uram?! Megszabadítod a nyomorultat a nála erősebbtől, a szegényt és szűkölködőt a rablójától. Hamis tanúk állnak elő, olyat kérdeznek tőlem, amiről nem tudok. Rosszal fizetnek nekem a jóért, hogy megrövidítsék életemet. Pedig amikor ők betegek voltak, zsákruhába öltöztem; böjttel gyötörtem lelkemet, és újra meg újra szívből imádkoztam. Mintha barátom, testvérem volna, úgy forgolódtam körülötte; mintha anyámat siratnám, úgy görnyedtem a szomorúság miatt. Ők pedig örültek, amikor megbotlottam, és összegyűltek; idegenek gyűltek össze körülöttem, akiket nem ismertem, gyaláztak engem, és nem nyugodtak; az ingyenélők léha csúfolkodások közepette fogukat vicsorították rám. Ó, Uram, meddig nézed? Szabadítsd meg lelkemet tombolásuktól, életemet az oroszlánoktól. Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged. Ne örüljenek rajtam hazug ellenségeim, akik ok nélkül gyűlölnek, és ne kacsintsanak össze. Mert nem beszélnek békességgel, hanem álnok dolgokat koholnak azok ellen, akik békések e földön. Föltátották rám szájukat, és hahotázva azt mondták: Láttuk saját szemünkkel! Láttad mindezt, ó, Uram, ne hallgass, ó, Uram! Ne légy távol tőlem! Kelj föl, ébredj, szolgáltass igazságot, ó, Uram, Istenem, az én ügyemben! Ítélj meg engem igazságod szerint, ó, Uram, Istenem, hogy ne örüljenek rajtam! Ne mondhassák szívükben: Hahaha! Vágyunk teljesült. Ne mondhassák: Elnyeltük őt! Szégyenüljenek meg, piruljanak mind, akik örülnek, hogy bajban vagyok! Szégyen és gyalázat borítsa el azokat, akik fölfuvalkodtak ellenem! Vigadjanak és örüljenek, akik igazságomat kívánják! Hadd mondják mindenkor: Nagy az Úr, aki szolgái előmenetelében gyönyörködik. Nyelvem hirdeti igazságodat és dicsőségedet minden napon.”

Meghívó – Református Fórum Kopácson

A HMRKE Zsinati Tanácsa 1998 óta, majd a kétezres években is a bibliai közösségi “Református Nap” alkalmaink mellett többször is ”Református Fórumot” tartott, melynek célja az egyházi közvélemény tájékoztatása közös ügyeinkről, az egyház szervezeti életében bekövetkező változásokról. A találkozók Sepsén, Kopácson, Laskón és Szentlászlón a nyilvánosság előtt zajlottak. Hozzájárultak ahhoz, hogy a gyülekezeti vezetők és a tagság vélemények, érvek és dokumentumok ismertetésével és megvitatásával növeljék hitéletünk és egyházunk aktivitását, elfogadottságát.

A HMRKE Zsinati Tanácsa 2024. március 23-án 13 órai kezdettel Református Fórumot szervez a kopácsi református templomban, amelyre, és az azt követő ebédre szeretettel hívja az egyház életének eseményei iránt érdeklődőket. Az elhangzó beszámolókat, előadásokat követően a hallgatóság részéről felmerülő kérdésekre és hozzászólásokra, majd szakelőadóink által azokra adott válaszokra kerül sor. A Fórumon elhangzó előadások, hozzászólások és válaszok az egyház belső használatra kiadott “Református Élet” című kiadványunkban szerkesztett változatban kiadásra kerülnek.

Március idusa

Mit jelent a horvátországi reformátusoknak 1848-49? A forradalmat, amely folyamatosan zajlik körülöttünk ma is közéletünkben, egyházunkban, közösségeinkben.

Történelmi értelemben nevekhez kötött emlékekben él, mint amelyekről iskolában, templomban, családjainkban tanulhatunk: Kossuth Lajos, Petőfi Sándor, Ács Gedeon, politikus, költő, lelkész, beszédekben, versekben, igehirdetésekben elmondott üzenetei.

A Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház háború utáni 1993-as újjászerveződését követően 1999-ben vette fel – Sója Lajos főgondnok zsinati javaslatát követően – a “magyar” jelzőt megnevezésébe. Forradalmi tett, kiállás és állásfoglalás volt, kapott, és kap érte az egyház azóta is hideget-meleget. A zászlót sokan lobogtatják, a nyelvet kevesebben “művelik”. Az egyháztörténelem és sors iróniája, hogy éppen abban az időben vonta meg támogatását az anyaország református többsége Kossuth és Ács népétől. Szabadságért való kiállását ennek a közösségnek és vezetőinek világi és egyházi körök akadályozták. A fennmaradásért való küzdelem sok formában ma is folyik.

Mondjunk el egy imát az egykori hősökért és a ma hétköznapi emberéért, akik nemzetiségeinkkel, ma nemzetekbe tömörült országrészeinkkel együtt tiszta szívvel és Isten iránti hálával mondanak köszönetet a példamutató életekért, és a magyar nyelv és református gyülekezeteink fennmaradásáért. Anyanyelvünk a Szentírás… Ha közösen tudunk imádkozni ezért a célért, akkor lesz a jövőben is jelentése az 1848-49-es Szabadságharcnak a horvátországi reformátusok számára.

Imádság

Böjt 4. vasárnapján.

Jézusom!

Veled indultunk és veled érkeztünk meg a mai napon, elmúlt böjti időszakunkban, a böjti úton. Vágytunk és ma is vágyunk arra, hogy egy irányba haladhassunk, egy ritmusra járhassunk, jót beszélgethessünk vagy áldott csendben legyünk Veled, Teremtőnkkel.

Szeretném elengedni mindazt, ami lehúz, visszatart, ügyet sem vetni arra, ami elcsábít. Félek, hogy nem fog sikerülni, de Te erőt adhatsz, mert nem akarok félni, csak jelen lenni a számodra. Szereteted kiűzi a félelmemet!

Ámen!

Varga György püspök-lelkipásztor a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház csúzai Református Napján, február 24-én, már a böjti időszak első vasárnapján túl gyülekezeti tagjaink előtt tartotta meg előadását „Böjt a Bibliában” címmel. Összefoglalója honlapunkon megtekinthető, letölthető.

Isten áldását kérjük a következő időszakra is, áldás, békesség!

Református Fórum – Meghívó

“Ekkor, a hetedik hónap első napján előhozta Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet elé, ahol együtt voltak a férfiak és az asszonyok, mindazok, akik meg tudták érteni a hallottakat.

Kora reggeltől egészen délig fölolvasott belőle a téren, a Vízikapu előtt mindazon férfiak és asszonyok előtt, akik meg tudták érteni. Az egész nép nagy figyelemmel hallgatta a törvényt.

Az írástudó Ezsdrás egy erre a célra ácsolt faemelvényen állt. Mellette állt jobb keze felől Mattitjá, Sema, Anájá, Úrijjá, Hilkijjá és Maaszéjá, bal keze felől pedig Pedájá, Misáél, Malkijjá, Hásum, Hasbaddáná, Zekarjá és Mesullám.

Ezsdrás az egész nép szeme láttára nyitotta föl a könyvet, mert az egész népnél magasabban állt. Mikor fölnyitotta, az egész nép fölállt.

Akkor áldotta Ezsdrás az URat, a nagy Istent, és az egész nép fölemelt kezekkel így felelt rá: Ámen! Ámen! Majd meghajoltak, és leborultak az ÚR előtt arccal a földre.

Jésúa, Báni, Sérébjá, Jámín, Akkúb, Sabbetaj, Hódijjá, Maaszéjá, Kelítá, Azarjá, Józábád, Hánán, Pelájá és a léviták magyarázták a népnek a törvényt, a nép pedig mindeközben a maga helyén állt.

Érthetően olvastak a könyvből, Isten törvényéből, és azután magyarázták és értelmezték az olvasottakat.”

(Nehémiás 8:2-8)

A HMRKE Zsinati Tanácsa 1998 óta, majd a kétezres években is rendszeresen a bibliai közösségi “Református Nap” alkalmaink mellett többször is ”Református Fórumot” tartott, melynek célja az egyházi közvélemény tájékoztatása közös ügyeinkről, az egyház szervezeti életében bekövetkező változásokról. A találkozók Sepsén, Kopácson, Laskón és Szentlászlón a nyilvánosság előtt zajlottak. Hozzájárultak ahhoz, hogy a gyülekezeti vezetők és a tagság vélemények, érvek és dokumentumok ismertetésével és megvitatásával növeljék hitéletünk és egyházunk aktivitását, elfogadottságát híveink körében.

A HMRKE Zsinati Tanácsa 2024. március 23-án 13 órai kezdettel Református Fórumot szervez a kopácsi református templomban, amelyre, és az azt követő ebédre szeretettel hívja az egyház életének eseményei iránt érdeklődőket. Az elhangzó beszámolókat, előadásokat követően a hallgatóság részéről felmerülő kérdésekre és hozzászólásokra, majd szakelőadóink által azokra adott válaszokra kerül sor. A Fórumon elhangzó előadások, hozzászólások és válaszok az egyház belső használatra kiadott “Református Élet” című kiadványunkban szerkesztett változatban kiadásra kerülnek.

Reggeli Ima – Március 10

Hálát adok Neked, Istenem, hogy az éjszakában megőriztél és új napot adtál nekem egészségben és erősségben. Kérlek, hogy tarts meg engem életemben ezen a mai napon is. Az erőt a feladataim elvégzéséhez kérem Tőled. Áldd meg azokat és bennük való foglalatosságaimat. Őrizz meg a bűntől és segíts abban, hogy a Te törvényeid, Krisztus szeretete szerint éljek embertársaim felé, és legfőképpen hűségben Feléd. Jézus szeretete és a Szentlélek áldása töltse be családomat és közösségemet az elkövetkező időkben, Ámen.

Hát részekre szakítható-e Krisztus?

Az 1. tárgyalás résztvevői, 2024. január 9.

Nagytiszteletű Sógor Csaba lelkipásztor, a MRE Zsinati Hivatal Kárpát-medencei és Diaszpóra Osztály vezetője az alábbi írást küldte el, és ajánlotta a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház hivatalosai részére a közelgő, 3. egyeztető tárgyalásra való felkészülésünkre. A írás a hit, reménység és szeretet, bűnvallás és megbocsátás jó indulatainak kimunkálásának és megvalósításának fontosságát hangsúlyozza. Részekre szakítottság és egységre való törekvés egyszerre van jelen az életünkben, egyházunkban. Az alábbi írás ez utóbbi bibliai tanítását foglalja össze Krisztus példáján keresztül és a kérdés bevezetésével: hát részekre szakítható-e Krisztus?

“Hát részekre szakítható-e Krisztus?

Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben. Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek. Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé. Vajjon részekre osztatott-é a Krisztus? (I. Kor. 1: 10-13.)

Az utolsó pár évtized világjelensége az etnikai önazonosság-keresés. Felbomlottak a többnemzetiségű államok, egy nyelvet beszélő kisebb-nagyobb népcsoportok úgy vélték, hogy önálló országban majd megtalálják identitásukat. Ezzel párhuzamosan történt az egyház tagolódása is: megjelentek azok, akik keresztyénségük megélését nem abban az egyházban keresték, amelyben megszülettek, s olyan vallási csoportosulások szaporodtak el, amelyekben az egyház ismertető jegyeit már alig lehet felfedezni, és amelyek közül egyesek már le is szakadtak a Krisztus-testről.

És a gyülekezet? Pál apostol arról beszél, hogy a korinthusi pártoskodók úgy viselkednek, mintha a Krisztustest részekre osztható lenne. Ott, akkor, Pál, Apollós, Kéfás prédikált, nyilván, különbözőképpen – az egyik plántált, a másik öntözött –, de ugyanazt az evangéliumot hirdették, ugyanarról a Krisztusról tettek bizonyságot.

Elszomorodva látjuk sok helyen gyülekezeteink megoszlását. Behozzuk a világot az egyházba, s a politikai hovatartozás szerint tekintünk egyháztag-társainkra.

Az elszegényedettek irigykedve vagy vádaskodva néznek az újgazdagokra, akik lenézik azokat, akiknek nem sikerült a gazdasági létrán feljebb kerülni.

Nem tudjuk gyülekezeti szinten kezelni a cigánykérdést.

A „kegyesek” és a „józanon gondolkozók”, a meditatív és az aktív beállítottságú tagok már-már kirekesztenék egymást az egyházból.

Az egymás elfogadása és a gyülekezeti egység érdekében figyeljünk fel egypár páli intelemre: egy a kenyér, egy test vagyunk mindannyian, mondja az úrvacsorázó gyülekezetnek (I.Kor.10,17); különbségek vannak a szolgálatokban is, de az Úr ugyanaz (I. Kor.12, 5); egy testté kereszteltettünk meg (I. Kor.12,13). A mennyei Krisztust nem lehet részekre szakítani, de a gyülekezet megszaggathatja önmagát, és ezzel, mint olyan megsemmisül.

Önkötelezésünk, feladatvállalásunk három irányú lehet:

1. El kell ismernünk társaink másságát. Isten nem teremtett egyforma embert, különböző testi, lelki, szellemi alkattal ruházott fel. Ez nemcsak egy kényszerű helyzet elismerése, hanem örömre is vezethet, hogy Isten így osztotta szét a kegyelmi ajándékokat és a talentumokat. A bűnöket nem szabad elfogadni, de a bűnös megtérítéséről csak végső esetben mondhatunk le.

2. Ehhez szemléletváltozásra, bibliai szóval élve, megtérésre van szükség, de ezt elsősorban ne másoktól igényeljük, vagy éppen erőszakoljuk, hanem saját magunktól. Hiszen nem csupán ő a „más”, hanem én vagyok az, és talán a többieknek is el kell fogadniuk az én másságomat.

3. Az elfogadásnak a szeretet légkörében kell megtörténnie, annak ugyanis, hogy keresem a társam irányába a szeretetből történő szolgálat alkalmait. Ez első fokon még „csak” azt jelenti, hogy „ha szenved az egyik tag, vele együtt szenved valamennyi…” (I. Kor 12, 26), de a mások iránti szeretet akkor teljesedik ki, amikor készen állok az „irgalmas szamaritánusi” tettre.

Egy kör alakú hegy aljában keringünk. Látható távolságban előttünk halad „az a másik”. Próbáljuk utolérni, hogy benne társra találjunk; nem üldözőként, hogy szavainkkal megalázzuk, vagy tetteinkkel kiebrudaljuk erről a körpályáról. Heves Péterek és szelíd Jánosok, kételkedő Tamások, de hitre jutott Tamások is, rangot kereső Zebedeus-fiak, Jézust azonnal követő Máték és a későn válaszoló Pálok haladunk egymás mögött. Sokszor nem sikerül jó szándékunk ellenére sem eljutni a másikig! Pedig van egy találkozóhely: a hegy tetején ott áll a kereszt, s akik oda felérnek, megtalálják Őt és egymást, mert „Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.” (Gal. 3, 28).”

(A bibliai teológia és gyakorlati teológia professzora, dr. Kozma Zsolt írása a Mária és Márta Magazin XI, évf. 2012/2 sz.-ból – köszönettel a kiadónak!)

Ima vasárnap este

Vasárnap, istentisztelet után – Ima

Minden kegyelemnek Istene és minden irgalomnak Atyja. Köszönjük neked az igének a szavait. Köszönjük neked még akár a megpróbáltatásokat is Urunk, Istenünk, amelyek az életünk során szorongatnak. Talán minden egyes időszakban azt is mondhatjuk, hogy más és más megpróbáltatások érnek bennünket. És azt is mondhatjuk, hogy másként és másként reagálunk ezekre, másként tudjuk feldolgozni, másként tudjuk ezeket elhelyezni a mi lelkünkben. Kérünk, hogy Te oldj fel bennünket, oldj fel, küldj el és tölts el tűzzel bennünket, hogy a Te Szentlelkednek ereje, bölcsessége és annak áldása vigyen bennünket előre mindenkoron a mindennapjainkba. Köszönjük neked még egyszer, hogy itt lehetünk. Áldj meg egyen-egyenként bennünket, hogy lelkileg felüdülve és feltöltődve tudjunk elmenni majd a te szent színed elől. Ámen.

Ima vasárnap reggel

Mindennek a vége pedig már közel van. Legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok! Szeretett testvéreim! Mi is most így legyünk Isten előtt, bölcsek és józanok. Imádkozzunk most Ő előtte, hajtsuk meg fejünket.

Minden kegyelemnek és minden irgalomnak Atyja, aki előtt most meghajtjuk a mi fejünket és köszönjük neked Urunk, Istenünk, hogy ma annyi helyről összegyűjtöttél bennünket. Adod számunkra, akár a megemlékezésnek az óráját, adod számunkra az elcsendesedésnek az óráját, hogy Te előtted, Urunk, Istenünk, le tudjunk borulni az ige előtt, tudjuk kérni a Te segítségedet, tudjuk kérni a Te áldásodat és útmutatásodat, hogy bizony megjelenjünk és akár egy-egy szent órát veled tudjunk tölteni ezen a vasárnapon akár otthonainkban, akár templomainkban, imaházainkban.

Köszönjük, hogy minden nap adatik a mi számunkra a lehetőség, hogy jót tudjunk tenni. Minden nap adatik számunkra a lehetőség, hogy előtted megálljunk, elcsendesedjünk, önmagunkba tudjunk nézni, akár ahogy énekeinkben is szólunk bűnbánattal, mert szükséges az embernek önmagát megtisztítani.

Szükségünk van arra, Urunk, Istenünk, hogy megújuljunk testünkben és lelkünkben egyaránt.

Köszönjük, hogy Te ezt a megújulást szinte napról napra kínálod a mi számunkra, mert nem elég hetente, nem elég havonta, hanem bizony az embernek gyakran le kell előtted borulni, meg kell nyitnunk a lelkünket, szívünket és gondolatunkat. Így, Te vizsgálj meg bennünket, ahogy az ige is mondja, a zsoltáros kéri, hogy vizsgálj meg engem, Uram, Istenem, és nemcsak vizsgálj meg, hanem ugyanakkor kérjük azt is, hogy tisztítsd meg izsóppal, hogy tiszták legyünk Te előtted. Ezzel az alázattal jövünk most eléd, kérjük, hogy meg tudjuk nyitni a mi szívünket Te előtted, hogy lelkileg Te tölts meg bennünket, megújult szívet tudjunk kapni tőled, bennünk légy áldásul és segítségül ezen a mai áhítaton. Ámen.

Go Top