Miért lehetetlen a perek felfüggesztése, illetve megszüntetése a HMRKE részéről?
A napokban azt írtuk, hogy azért fontos döntés az Alkotmánybíróság legutóbb kézhez vett ítélete, mert megerősítést nyert, hogy egyértelmű, hogy a volt Jugoszláviai Református Keresztyén Egyház horvátországi jogutód szervezete és egyházi közössége a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház, nem pedig egy újonnan alapított vallási közösség, a magáról még az elmúlt napokban is félrevezető módon ezt állító Kálvini Egyház.
Hozzánk érkezett kérdésekre most szeretnénk választ adni, miszerint
Miért lehetetlen a perek felfüggesztése, illetve megszüntetése a HMRKE részéről?
Ennek magyarázatához vissza kell menni a délszláv háború idejére, a kilencvenes évek első felébe. Ebben a háborús szituációban közismert, hogy mindenki az életéért küzdött. A szülő a gyermekéért, a fiatalok a felmenőikért, az otthon maradottak a menekültekért és az elűzöttségben élők a hazaiakért. Ebben az időszakban történt, hogy a megszállók kifosztották az otthonokat, felgyújtották a templomokat, lerombolták az épületeket és elfoglalták az üresen álló házakat. Évekig tartott és folyt ez az állapot.
Az egyházi élet szigorúan négy fal közé szorult, vagy a temetői szolgálatok közé. Egyházi tagságunk és szolgáink nagy része hősiesen viselte a megpróbáltatásokat. Amikor a rablások és kifosztások állapotában részt nem vállaló lévita lelkész – aki éppen ebben nem vett részt, mert a gyermekeinél élt Svájcban, Skóciában – visszatért Horvátországba, kapcsolatai folytán egyházi vezető szerepbe került. Volt annyi huncutsága, hogy a nyakába egy keresztet tett, és katolikus papi talárban végigjárta az állami szerveket és hivatalokat, majd a földhivatalokban a nyilvántartásba vett horvátországi református egyház (Horvátországi Református Keresztyén Egyház: HRKE), mint országos egyház nevére íratta az addig gyülekezeti tulajdonban szereplő templomokat, parókiákat, kerteket és földeket. A háborús körülmények közepette a gyülekezetek presbitériumai, gondnokai a területek átjárhatósága tekintetében ekkor még erős korlátok között éltek, és nem volt lehetőségük a tulajdonosváltozással kapcsolatban panaszt, vagy észrevételt tenni a hatóságok előtt. Tetézte a nehézségeket az is, hogy tulajdonátírás során egyes esetekben – elképzelhetetlen módon – a bejelentők a volt tulajdonos értesítési címét is megváltoztatták (pl. Karancs esetében), így az eredeti tulajdonos egyházközség – néhol évekig – még tudomást sem szerezhetett arról, hogy kifosztották! Ez a folyamat 1997 és az azt követő rövid időszak alatt ment végbe.
Ezután, az általános elégedetlenség és a gyülekezetekben való megosztottság miatti egyházi szétválást követően (1998-99) az addig a HRKE országos egyház tulajdonába került gyülekezeti ingatlanokat a lévita lelkész irányításával az 1999-es, új alapítású, mai nevén Kálvini Egyház országos egyházi tulajdonába iratták, hamisan azt állítva, hogy ők jogosultak az egyház, mint tulajdonos nevében eljárni. Az új egyház képviselői hamisan azt állították magukról, hogy ők az 1993-ban, jogutódként bejegyzett felekezet képviselői, és szervezetük esetében csupán névváltoztatás történt, új szervezetet nem hoztak létre. Ebben segítségükre volt az, hogy bár jogosultság tekintetében nem, de a személyek és nevek vonatkozásában megvolt az azonosság. Ehhez a művelethez a HRKE (ma HMRKE) személyiségét csalárd módon az állami hivatalokat is megtévesztve a „régi-új” képviselők felhasználták. Ezt a jogellenes állapotot rendezte a jogutódlásról szóló cégbírósági végzés 2019-ben, majd jogerősen 2021-ben, két évtizednyi vita és pereskedést követően.
A jogutódlás ügyben indított pert a HMRKE jogerősen megnyerte, és ezután a Kálvini Egyház nevén lévő ingatlanokat a földhivatal visszaírta a valós jogutód, a HMRKE gyülekezeteinek nevére. Azonban a földhivatali bejegyzések megfellebbezésével, a Kálvini Egyház kérésére a földhivatalok ismét átírták a Kálvini Egyház nevére az ingatlanokat azzal az indoklással, hogy bár névváltozás esetén igen, de tulajdonjogi vitában nem a földhivatal, hanem a polgári peres bíróság illetékes döntést hozni. Így a HMRKE-nek a földhivatalok rendezést elutasító döntése után polgári peres úton, az eljárások rendje szerint kell tulajdonát visszaszereznie.
A jogutódlásról szóló perben nyert bizonyítást az, hogy a Kálvini Egyház vezetői jogellenesen jártak el akkor, amikor az egyházi vagyont egy újonnan létrejött egyház (amely új egyházként 1999-ben alakult meg) nevére íratták, az eredeti tulajdonosok tudtán kívül. Ezért állítja a jogfolytonosan létező HMRKE – és a bíróság is megerősítette –, hogy az egyház személyiségét és azonosítóit az abból kiszakadt és új alapítású Kálvini Egyház illetéktelenül használta, ingatlanjait elorozta, és törvényeket megkerülve azok hasznát és az állami támogatásokat évtizedeken keresztül élvezte. Kijelenthetjük, hogy a HMRKE és gyülekezetei, mint az egyházi ingatlanok jogutódai és örökösei a fenti hamis eljárásban elkobzott egyházi tulajdon visszaszerzése érdekében nem kezdeményezőként, hanem jogsértés elszenvedőjeként, válaszlépésre kényszeríttetve szerepelnek a bírósági és földhivatali, valamint kárpótlási eljárásokban. Ezért lehetetlen kérés a jogi eljárások megszüntetése a HMRKE részéről.
