A gyönyörűen, kívül-belül felújított sepsei református templomban két, a helyi gyülekezethez tartozó fiatal konfirmációjára került sor 2023. május 21-én, vasárnap délelőtt 11 órakor.
Sepse gyülekezete a horvát és magyar állami támogatások mellett rendkívüli erőfeszítéseket tett az elmúlt 20 esztendőben annak érdekében, hogy templomuk megújuljon. A sorozatos megbetegedések, sőt halálesetek, a rendkívüli módon terhelt sepsei felekezeti utóbbi húsz esztendő életeseményei után azonban Isten úgy rendezi az életünket, hogy, bár elfogadjuk Tőle azt is, amit teherként ró ki ránk, most örömmel adhatunk hálát azért a lelki- testi gyarapodásért, amely emberileg többször alig kapott biztatást, de mégis Istentől nyert kegyelmet. Lelkünket felemeli az Úr ezen a pünkösdi ünnepen, és annak előkészületei alatt.
Ilyen körülmények mellett került sor most ifjaink konfirmációjára a templomban, ünnepélyes keretek között. Gyülekezetünk úrvacsorai áldásban is részesülő tagjai lettek bizonyságtételük alapján ketten. Szabó Vivien és Szécsényi Imre álltak az úrasztala előtt az elmúlt vasárnapon és vették a gyülekezet lelkészétől, Varga György esperestől a gyülekezeti felnőtt-útjukra indító áldást. Hála legyen az elköteleződésért és az abban való hűségért, melyet megad az Úr annak, aki azt elkéri.
Legyen hála a gyermekeket nevelő családok minden tagjának és a gyülekezeti tagoknak is, hogy kereszteléskor tett fogadalmukat a gyülekezet közösségében is mindeddig megtartották.
SDG!